Úgy is eshetett volna, hogy a tizennyolc éves Zaim Haluk ki se mozdul Ferihegyről, elücsörög két-három napig a tranzitban, és a tengerentúlon kezd új életet. Esős, ködös nap volt 1989 szeptemberében, amikor leszállt az ankarai gép, minden passzolt egy Haluk elképzelte „kommunista országhoz”. Aztán csak bement a városba, adott egy esélyt Budapestnek, és reggelre a nap is kisütött. Ő meg valami olyasmit érzett legbelül, hogy jó helyen van.
Nem repült tovább Kanadába, se Amerikába, helyette itt járta ki az egyetemet, és az elmúlt évtizedeket magyarországi cégépítéssel töltötte. Elégedett ember, élő antidepresszáns. „A világ legszebb helyére születtem, és a világ legszebb helyén élek” – mondja. Hangulata ragadós, két óra Halukkal, és kezded azt hinni, hogy Magyarország a legjobb hely.

Egy matracguru 5 + 1 jó tanácsa

1. Egy darab ötcentis szivacs nem úgy viselkedik, mint öt darab egycentis szivacs egymás tetején.
2. Nem igaz, hogy a legkeményebb a legjobb matrac. Ha így lenne, a földön kellene aludni.
3. A hibrid matracokban hiszek: rugók és különböző technológiai szivacsok ötvözetében.
4. Három dolog a legfontosabb egy matracnál: a cover, a core és a comfort, vagyis a borítás, a tartalom (mag) és a kényelem.
5. Az ortopédiai komfort csak egy dolog. A mai matracoknál már a termálkomfortra (hűvösség, melegség) és a higiéniai (például antiallergén) szempontokra is figyelni kell.
+1: Jó alvás nélkül nincs jó élet.

Négy matrac, nyolc matrac, matrac jó ötlet!
„A földet a tulajdonos lábnyomai trágyázzák a legjobban.” Zaim Haluk nagyapjának volt ez a kedvenc mondása. Kereskedő volt ő is, abban hitt, hogy nincs szombat és nincs vasárnap, menni kell, folyton úton lenni, járni az üzleteket, látogatni az ügyfeleket. Nagypapa a Fekete-tenger partján, egy Grúziához közeli faluban élt, mindenfélével kereskedtek („vettek-eladtak”).
Haluk is arrafelé, Arhaviban született, természetvédelmi körzetben, kétezer méteres hegyek közelében, a külön nyelvet beszélő kisebbségi lázok közé. „Makacs, akaratos, céltudatos emberek lakta vidék. Én is küzdős vagyok – mondja –, de Magyarországot más okok miatt szeretem.”

Útnak indulni is azért indult – előbb Arhaviból Ankarába, aztán a nagyvilágba –, mert a nehézségeket szereti. Nem ismert senkit Magyarországon, egy kukkot sem beszélt magyarul, Budapestet két képeslapon látta azelőtt, aztán mégis itt ragadt. Az akkori Műegyetem építőmérnöki karán angolul folyt az oktatás a Vietnámból, Szíriából, baráti afrikai országokból jött diákoknak, multikulti közeg volt. Egy darabig kézzel-lábbal mutogattak, de végül csak felszedték a nyelvet az utcáról.