Bíró Szabolcs vegyészmérnök az olajiparból nyergelt át a vitaminkészítésre, és néhány év alatt milliárdos céget épített fel étrendkiegészítő-gyártásból. Pedig azt mondja, elsősorban játszik, amikor a Wise Tree Naturals termékeket fejleszti, és csak mellesleg keres pénzt a szenvedélyével. Így az sem zavarja, ha többet kell fizetnie egy-egy összetevőért, ha az jobb minőségű. Vitaminipar című könyvében éppen arra mutat rá, hogy ezt nem minden piaci szereplő tartja fontosnak. Sőt.
„Olyan nekem ez a cég, mint egy homokozó. Vannak hozzá dömpereim, néha kapok új lapátokat, és eljátszom velük.” Bíró Szabolcs, a Wise Tree Kft. alapítója csodabogár a magyar étrendkiegészítő-piacon. Évekig képes kutatni, ha a fejébe veszi, hogy igenis kifejleszt egy új terméket, és hajnalig agyal a hatóanyagokon, enzimeken vagy a genetika által meghatározott személyiségtípusokon.
Vitaminipar című könyvében azt írja, a forgalomban lévő termékek nagy része ellenőrizetlen, nem feltétlenül tartalmazza a feltüntetett mennyiségű hatóanyagokat, sőt az esetek egy részében az Alibaba.comról rendelték, aztán átcsomagolták őket. Azt mondja, egyáltalán nem az volt a célja, hogy inkább az ő termékeit vegyék a konkurenseké helyett. Annyit mindenesetre elért a 2021-ben megjelent kötettel, hogy a gyártók még furfangosabbak lettek, hiszen a csalások, amikre felhívta a figyelmet, nyilvánvalók lettek a fogyasztóknak is.
Szabolcs vegyészmérnöknek tanult, de sok év külföldi kemény munka után otthagyta a kőolajipart, mert belefáradt, hogy mindent a pénz motivál. „Az az én szabadságom, hogy itt most nem ez van – mondja. – Hogy vállalhatom és vállalom is a következményeket, ha netán rosszul döntök. Szinte mámorító, hogy tanulhatok a hibákból, hogy senki sem mondja, hogy nem csinálhatom, nem kockáztathatok. Mi itt elsősorban élvezzük, amivel foglalkozunk, másodsorban persze keresünk valamennyi pénzt is, amiből megélünk.”
Tizenhárom karrierista, akik valódi hatalomra váltanák Washingtonban a megválasztott elnökhöz fűződő kapcsolatukat. Az amerikai Forbes cikke.
Írta: John Hyatt / Fordította: zsadon béla
A választás éjszakáján győzelmi beszédében Donald Trump köszönetet mondott az elképesztő politikai visszatérését elősegítőknek, mire a közönség skandálásban tört ki: E-LON! E-LON! E-LON!
„Új sztárunk van! Csillag született: Elon” – áradozott Trump, aztán négyperces tirádába kezdett a világ leggazdagabb „szuperzsenijéről”. A hetvennyolc éves megválasztott elnök roppant hatalmat ígért Musknak az amerikai politika és a szövetségi kiadások átalakításában. Trump nagy csomó új szövetségese között Musk a leghíresebb, és messze a leggazdagabb is. A Trump-összeesküvők legújabb generációjában ott van még Joe Rogan podcaster, Vivek Ramaswamy biotech milliárdos vagy Dana White UFC-elnök is. Egyesek várhatóan bekerülnek a kabinetbe. Mások még befolyásosabb szerepre esélyesek Trump legbelsőbb köreiben, ők majd a fülébe súghatnak golfozás közben, a mar-a-lagói vacsorákon vagy a Fox News műsorát nézve.
Nem lesz könnyű dolguk. A Brookings Institutions szerint Tump előző elnökségének idején vezető beosztású munkatársainak körében kilencvenkét százalékos volt a fluktuáció. Négy nemzetbiztonsági tanácsadót és hét kommunikációs igazgatót égetett el, a különösen peches Anthony Scaramucci mindössze tizenegy napig húzta. A nem hivatalos tanácsadók tömegében hasonló volt a jövés-menés.
Mindazonáltal igen rátermett emberek állnak sorban állásért. A pénzügyminiszteri posztra pályázó fedezetialap-mogulok, John Paulson és Scott Bessent megígérték, hogy segítenek Musknak a szövetségi kiadások csökkentésében. „Szeretnék részt venni benne, mindegy, hogy bent, vagy kívülről” – mondta Bessent, az egyik legfőbb MAGA-krampusz pénzember, Soros György hajdani munkatársa.
Ramaswamy és Robert F. Kennedy Jr. maguk is beszálltak – félig-meddig hihetően – az elnökségért folyó versenybe, de egy idő után meghajoltak Trumpnak, és támogatni kezdték. Ők valószínűleg többet akarnak: hatalmat egész szövetségi hivatalok átalakítására. A fluorozott ivóvízről szóló áltudományos nézeteket valló, oltáskritikus Kennedy az egészségügyet felügyelné, és fogadkozik, hogy „kitakarítja a korrupciót” az Élelmiszer- és Gyógyszerhatóságból. Ramaswamy nyilvánosan kijelentette, hogy egyszerűen be kívánja zárni a szövetségi oktatási minisztériumot (az államok felügyeleti joga feltehetően megmaradna).
Musk mellett vannak más tech hatalmasságok is a partiban. Például Marc Andressen, a régi demokratából Trump-támogatóra váltó kockázatitőke-befektető is meghívást kapott (Muskkal, White-tal és másokkal) Mar-a-Lagóba a választás éjszakájára, vagy a TikTok-befektető Jeff Yass – úgy tűnik, ő beszélte le Trumpot a népszerű kínai hátterű közösségimédia-platform betiltásával való fenyegetőzésről. Ezeknek a parvenüknek persze meg kell küzdeniük a Trumpiverzum veteránjaival a megválasztott elnök hírhedetten kurta figyelméért. Mindenek előtt a családjával.
Noha Trump kijelentette, hogy a családtagok nem kapnak szerepet a kormányában – „a családom megjárta a poklot” –, Jared Kushner november elején azt mondta az amerikai Forbesnak, hogy informálisan továbbra is adhat tanácsot az apósának. Ugyanakkor menye, Lara Trump, a Republikánus Nemzeti Bizottság társelnöke vezető szerepet vállalt a kampányban, és a választás estéjén tartott beszéd alatt Trump mellett állt.
Aztán ott vannak persze a Trump mellett évek óta kitartó milliárdosok, így a Wall Street-legenda Carl Icahn, úgy is mint floridai kebelbarát, aztán a Las Vegas-i üzlettárs Phil Ruffin meg a volt Marvel-főnök Ike Perlmutter – Trump mindegyiktől kért tanácsot már első elnöksége alatt is, és egytől egyig igyekeztek fialtatni az elnökhöz fűződő kapcsolatukat.
Palocsay Gézának nem csak a CV-je izgalmas, pedig az Árukeresőtől a Jófogáson át a félresikerült pepitás kitérőig volna miből mazsolázni. Az egyik, ha nem a legtapasztaltabb magyar digitális szakember egy csomagküldő óriás csúcsstratégájaként talált újra alkotói teret.
Az a lényeg, hogy hasson a krém, mindegy, mi van ráírva. Soós Adrienn szerint a vásárlóknak ez a legfontosabb. Ezért mindegy is, hisz-e valaki a Schüssler-féle ásványisó-terápiában, vagy sem. Erre épített több mint tíz éve kozmetikai márkát.
Nem mindegy, hogyan érkezel meg az év végébe, és onnan hogyan indulsz az új évbe. Forbes-arcokkal vetettünk számot 2024-ről és magunkról, jó volt veletek a Corinthia Budapestben felkészülni a folytatásra. Mert bizony innen folytatjuk.