Fajgerné dr. Dudás Andrea. A nevet hallva talán nem a hazai kortárs festőművészet egyik legizgalmasabb karaktere jelenne meg előttünk. Pedig Andi alkatával, személyiségével, műveivel egyszerre nagyon tabusított, ugyanakkor nagyon is hagyományos üzeneteket közvetít. Vállaltan túlsúlyos teste művészi kifejezőeszköze és inspirációja is. „Andrea, maga olyan szerelmesen néz rám” – mondta Nádas Péter író Fajgerné Dudás Andreának, amikor két […]
Fajgerné dr. Dudás Andrea. A nevet hallva talán nem a hazai kortárs festőművészet egyik legizgalmasabb karaktere jelenne meg előttünk. Pedig Andi alkatával, személyiségével, műveivel egyszerre nagyon tabusított, ugyanakkor nagyon is hagyományos üzeneteket közvetít. Vállaltan túlsúlyos teste művészi kifejezőeszköze és inspirációja is.
„Andrea, maga olyan szerelmesen néz rám” – mondta Nádas Péter író Fajgerné Dudás Andreának, amikor két évvel ezelőtt, a 80. születésnapján Karácsony Gergely főpolgármester átnyújtotta neki Andi Önarckép férjemmel című festményét. Nádas eredetileg a Deák Erika Galériában látta meg a képet, és azonnal beleszeretett. Amikor később megkereste Erikát a fővárosi önkormányzat, hogy vásárolna egy alkotást az író születésnapjára, azonnal tudta, mi legyen az.
„Bármit kérhetett volna, de ő az én képemet akarta. A köszöntésen meg se bírtam szólalni, csak mosolyogtam. Hát hogy lehetne ebben a szituációban másképpen nézni, mint rajongással, amikor egy ekkora íróra ilyen hatással volt a művészetem?” – emlékszik vissza Andrea még ma is elfogódottan. Az író a képet a Kiscelli Múzeumnak ajándékozta tovább. Az, hogy végül közgyűjteményt gyarapít az alkotása, extra megtiszteltetés Andreának.
Ha valaki jobbat ígérne a bel-budapesti konfekció rámeneknél, azért önmagában felkerekednénk. Ha mellé vagány tapaszokat is, azokért pláne. És hogy erről a szokatlan pakkról még azt is le lehessen írni 2025-ben, hogy határozottan megéri? Idén részemről kurtára sikerült a nyaralás nyárra eső része, de nem irigykedem azokra, akik álló nyáron át a magyar tavaknál kergetik az őshonos (irónia!) nápolyi […]
Ha valaki jobbat ígérne a bel-budapesti konfekció rámeneknél, azért önmagában felkerekednénk. Ha mellé vagány tapaszokat is, azokért pláne. És hogy erről a szokatlan pakkról még azt is le lehessen írni 2025-ben, hogy határozottan megéri?
Idén részemről kurtára sikerült a nyaralás nyárra eső része, de nem irigykedem azokra, akik álló nyáron át a magyar tavaknál kergetik az őshonos (irónia!) nápolyi pizzákat és lazacderekakat, mert Budapest erőlködés nélkül dobott egy jobbat. Pedig elsőre nehéz eldönteni, hogy a Baross utca körúton kívüli szakaszára eső háznak erősen pozitív vagy inkább kicsit terhes a karmája: volt már itt Partizán-bázis, aztán a kultikus, egy éve elköszönő japán kocsmakajás Ensō.
És az utóbbi terét örökölve tavasszal itt nyitott ki a Yüme, amivel visszatértek a rámenek és társaik azon józsefvárosi falak közé, amiket dzsentrifikált hipszterül signature vintage-nek hívnának, de itt szerencsére szó nincsen ilyenről – szóval ütött-kopott az épület vakolata.
A Yüme egy ilyen kapualjban székel, aminek az elején egy pár lakásos lépcsőház bejárata nyílik, aztán a betonudvar végén már az étterem terasza honol, azaz székek és asztalok állnak a placcon. Ennek is van egy utánozhatatlan hangulata, a félhomályosra hangolt beltérnek meg egy másik, exkluzívabb érzeteket preferáló kulturális osztályok által is szerethető.
Cserébe odabent, ahogy megtelnek estére az asztalok, egy idő után kicsit kiabálós a dinamika a háttérzenétől és a szomszéd asztalok zajától. Amikor én foglaltam, az utolsó aznapi benti időpontot kínálták vagy a teraszt, pedig amíg nincs negyven fok, de van legalább húsz, szerintem a terasz a jó befutó, netán odabent az az asztal, amelyik egy kibontott falszakasz mellé esik.
Ránézésre mintha egy baráti kollektíva helyén lennénk – a félreértések elkerülése végett, ennél szerintem kevés pozitívabb dolgot lehet leírni egy helyről. Nemcsak készséggel fordítgatják a magyarul is japán–angol étlapot (ami szerintem elbírna egy kevés anyanyelvi kibontást, akkor a felszolgálókat is kevesebb kérdés szólongatná), de azt is kedves rugalmassággal kezelik, hogy a gyerek időnként kiborít dolgokat.
A valós felállás szerint egy pár helyén járunk: Nádudvari Martinén és barátnőjéén, Kámán Emeséén. Martin főzött egyebek közt az Ensōban is, és a Yüme gondolatban sincs sokkal messzebb a nem direkt, de nem is eltagadható elődnél.
Rámenek; ázsiai alapállású, de crossover tapaszok; fermentált zöldségek és pár desszert sorakoznak az étlapon, amit fizikai formájában külön is dolgosak voltunk leönteni. A koncepcióhoz illően a rámenek érdemben jobbak, mint amit városszerte a szusibárok futárai kihordanak, és közben legfeljebb kétharmad annyiba kerülnek, ez önmagában lehetne egy koncepció, és lehet, hogy az is. A klasszikus verzióban izgalmasabb – mert a műfaji átlagnál kevésbé egyneműen szójás, közben húsosabb – a lé, és ötletes betét a vékony metélt házi tészta. Az előre lepirított császárhús elfogy az asztal túlfelén, mire kettőt pislogok – nem véletlenül.
A csípős, fermentált bambuszt, a negit a kölyök miatt külön kérjük, és így derül ki, hogy azzal is jó, de nem feltétlenül hiányzik róla. A nyárra kitalált, hideg, halas párja egyszerre tartalmas és frissítő. Jóleső a marinált uborka és a feketeszezám, na és annyi jó minőségű tonhalszasimi került bele, amit önmagában kétszer ennyiért számláznának ki egy alacsonyabb számjegyű kerületben. Ez konkrétan bomba.
A tapaszok közül kettőt merünk kikérni, és két felnőttre a két levessel már ez is a túlvállalás határán van. Lehetne steak, csirkebőrös cézár, gruyère sajtos vagy rákos japán krokett, vagy éppen szarvasgombás hasábburgonya, a mi esetünkben viszont burrata XO szósszal és marinált apróhallal, illetve szakés-gyömbéres beütésű garnéla. Az előbbi egyszerre érdekes és a fűszeres tengeri szósznak hála igencsak tömény: osztozkodni tökéletes étel, egyedül elbánni vele komolyabb umamivállalás. A garnéláknál ott a spanyol iskolában megszokott chili meg a fehérbor is, a szaké leginkább azt az olajat aromatizálja, amiből addigra alig van kapacitásunk tunkolni a kovászos házi kenyérrel. A desszertekig (kétharmada mocsi, azaz ragacsos rizsgolyó) már csak a szemünk jut el.
Ahogy a számláig már az sem nagyon: ha utólag jól értelmezem, visszafelé beépített szervizdíjjal van dolgunk, azaz az étlapon, a keretesben olvashatónál kerekebb számok már tartalmazzák. A helyszínen viszont csak annyit fogtam fel, hogy a fecni végén ott a szervizdíj, úgyhogy nem is fizettem annál többet. Így aztán végleg olyan érzésem támadt, mintha kiraboltunk volna néhány kedves fiatalt a nyolcadik kerületben. Ígérhetem, nem utoljára.
Yüme Budapest VIII., Baross u. 85. A teszt időpontja: 2025. július 10.
Ez volt a vacsoránk: Classic ramen: 3739 Juzu dasi ramen: 4783 Burrata: 2261 Gambas: 3130 Kenyér: 522 Umeshu highball koktél: 3087 Szervizdíj: 2628 Összesen: 20 150 forint
Nem sablont adunk – hanem versenyelőnytA Prestige Mentor új szemlélete a vezetésről és a valódi önazonosságról Egy cég lehet nyereséges, működhet kifelé – mégis elérkezik egy pont, ahol belül már nem stimmel valami. A csapat elfárad, a vezető kimerül, a döntések késnek. Ilyenkor nem elég egy inspiráló előadás. Ilyenkor valódi stratégiai segítség kell. A Prestige […]
Huszonkét éves volt, amikor svéd főnöke rábízta a cég vezetését, majd felült a repülőre azzal, hogy viszlát egy év múlva. Keleti József az efféle felhatalmazó, bizalmi kultúrában érzi jól magát, és egy ideje azt igyekszik bebizonyítani magának és a piacnak is, hogy egy magyar cégnél is működik. Ő vezeti azt a céget, ahol évente kétszer emelik a fizetéseket, és szinte […]
Először állítjuk össze a bankok erősorrendjét – itt egyetlen mutatószámból, a mérlegfőösszegből indultunk ki. Mint minden listánknál, a mélyebb elemzést itt sem mellőztük. Azt a kérdést tettük fel: milyen a jövő bankja – ma? Összeállította: Fekete Emese és Zsiborás Gergő Jól bírják a nyomást A felpörgő lakossági hitelezés mellett jól hangzik, hogy a bankszektor 1,6 billió forint profitot termelt, de a szám csalóka. A bankok […]
