Virág Ferenc két diszkontbrókert épített fel, majd adott el 2021-ben, nyugodt életet tervezett, de mára kiderült, nem tudja leállítani agykapacitásait. Már nem saját brókercégen agyal, de segít egyet globális piacra szánt termékkel felépíteni. „Valóban olyasmit mondtam, hogy vége, de nem jött össze. Az a baj, hogy imádom használni az agykapacitásomat” – mosolyog Virág Ferenc, amikor beszélgetésünk elején […]
Virág Ferenc két diszkontbrókert épített fel, majd adott el 2021-ben, nyugodt életet tervezett, de mára kiderült, nem tudja leállítani agykapacitásait. Már nem saját brókercégen agyal, de segít egyet globális piacra szánt termékkel felépíteni.
„Valóban olyasmit mondtam, hogy vége, de nem jött össze. Az a baj, hogy imádom használni az agykapacitásomat” – mosolyog Virág Ferenc, amikor beszélgetésünk elején három és fél éve megjelent cikkünkből idézgetek.
Kihagyhatatlan a szembesítés például ezzel: „Most mi motivál? Heti két foci, egy tenisz és egy edzőterem, ha ezt teljesítem, boldog ember vagyok. De a legfontosabb, hogy van öt gyerekem, köztük két kicsi. Nekik más gyerekkort akarok, mint ami a nagyobbaknak jutott, ők már látni fogják az apjukat.”
Ha valaki jobbat ígérne a bel-budapesti konfekció rámeneknél, azért önmagában felkerekednénk. Ha mellé vagány tapaszokat is, azokért pláne. És hogy erről a szokatlan pakkról még azt is le lehessen írni 2025-ben, hogy határozottan megéri? Idén részemről kurtára sikerült a nyaralás nyárra eső része, de nem irigykedem azokra, akik álló nyáron át a magyar tavaknál kergetik az őshonos (irónia!) nápolyi […]
Ha valaki jobbat ígérne a bel-budapesti konfekció rámeneknél, azért önmagában felkerekednénk. Ha mellé vagány tapaszokat is, azokért pláne. És hogy erről a szokatlan pakkról még azt is le lehessen írni 2025-ben, hogy határozottan megéri?
Idén részemről kurtára sikerült a nyaralás nyárra eső része, de nem irigykedem azokra, akik álló nyáron át a magyar tavaknál kergetik az őshonos (irónia!) nápolyi pizzákat és lazacderekakat, mert Budapest erőlködés nélkül dobott egy jobbat. Pedig elsőre nehéz eldönteni, hogy a Baross utca körúton kívüli szakaszára eső háznak erősen pozitív vagy inkább kicsit terhes a karmája: volt már itt Partizán-bázis, aztán a kultikus, egy éve elköszönő japán kocsmakajás Ensō.
És az utóbbi terét örökölve tavasszal itt nyitott ki a Yüme, amivel visszatértek a rámenek és társaik azon józsefvárosi falak közé, amiket dzsentrifikált hipszterül signature vintage-nek hívnának, de itt szerencsére szó nincsen ilyenről – szóval ütött-kopott az épület vakolata.
A Yüme egy ilyen kapualjban székel, aminek az elején egy pár lakásos lépcsőház bejárata nyílik, aztán a betonudvar végén már az étterem terasza honol, azaz székek és asztalok állnak a placcon. Ennek is van egy utánozhatatlan hangulata, a félhomályosra hangolt beltérnek meg egy másik, exkluzívabb érzeteket preferáló kulturális osztályok által is szerethető.
Cserébe odabent, ahogy megtelnek estére az asztalok, egy idő után kicsit kiabálós a dinamika a háttérzenétől és a szomszéd asztalok zajától. Amikor én foglaltam, az utolsó aznapi benti időpontot kínálták vagy a teraszt, pedig amíg nincs negyven fok, de van legalább húsz, szerintem a terasz a jó befutó, netán odabent az az asztal, amelyik egy kibontott falszakasz mellé esik.
Ránézésre mintha egy baráti kollektíva helyén lennénk – a félreértések elkerülése végett, ennél szerintem kevés pozitívabb dolgot lehet leírni egy helyről. Nemcsak készséggel fordítgatják a magyarul is japán–angol étlapot (ami szerintem elbírna egy kevés anyanyelvi kibontást, akkor a felszolgálókat is kevesebb kérdés szólongatná), de azt is kedves rugalmassággal kezelik, hogy a gyerek időnként kiborít dolgokat.
A valós felállás szerint egy pár helyén járunk: Nádudvari Martinén és barátnőjéén, Kámán Emeséén. Martin főzött egyebek közt az Ensōban is, és a Yüme gondolatban sincs sokkal messzebb a nem direkt, de nem is eltagadható elődnél.
Rámenek; ázsiai alapállású, de crossover tapaszok; fermentált zöldségek és pár desszert sorakoznak az étlapon, amit fizikai formájában külön is dolgosak voltunk leönteni. A koncepcióhoz illően a rámenek érdemben jobbak, mint amit városszerte a szusibárok futárai kihordanak, és közben legfeljebb kétharmad annyiba kerülnek, ez önmagában lehetne egy koncepció, és lehet, hogy az is. A klasszikus verzióban izgalmasabb – mert a műfaji átlagnál kevésbé egyneműen szójás, közben húsosabb – a lé, és ötletes betét a vékony metélt házi tészta. Az előre lepirított császárhús elfogy az asztal túlfelén, mire kettőt pislogok – nem véletlenül.
A csípős, fermentált bambuszt, a negit a kölyök miatt külön kérjük, és így derül ki, hogy azzal is jó, de nem feltétlenül hiányzik róla. A nyárra kitalált, hideg, halas párja egyszerre tartalmas és frissítő. Jóleső a marinált uborka és a feketeszezám, na és annyi jó minőségű tonhalszasimi került bele, amit önmagában kétszer ennyiért számláznának ki egy alacsonyabb számjegyű kerületben. Ez konkrétan bomba.
A tapaszok közül kettőt merünk kikérni, és két felnőttre a két levessel már ez is a túlvállalás határán van. Lehetne steak, csirkebőrös cézár, gruyère sajtos vagy rákos japán krokett, vagy éppen szarvasgombás hasábburgonya, a mi esetünkben viszont burrata XO szósszal és marinált apróhallal, illetve szakés-gyömbéres beütésű garnéla. Az előbbi egyszerre érdekes és a fűszeres tengeri szósznak hála igencsak tömény: osztozkodni tökéletes étel, egyedül elbánni vele komolyabb umamivállalás. A garnéláknál ott a spanyol iskolában megszokott chili meg a fehérbor is, a szaké leginkább azt az olajat aromatizálja, amiből addigra alig van kapacitásunk tunkolni a kovászos házi kenyérrel. A desszertekig (kétharmada mocsi, azaz ragacsos rizsgolyó) már csak a szemünk jut el.
Ahogy a számláig már az sem nagyon: ha utólag jól értelmezem, visszafelé beépített szervizdíjjal van dolgunk, azaz az étlapon, a keretesben olvashatónál kerekebb számok már tartalmazzák. A helyszínen viszont csak annyit fogtam fel, hogy a fecni végén ott a szervizdíj, úgyhogy nem is fizettem annál többet. Így aztán végleg olyan érzésem támadt, mintha kiraboltunk volna néhány kedves fiatalt a nyolcadik kerületben. Ígérhetem, nem utoljára.
Yüme Budapest VIII., Baross u. 85. A teszt időpontja: 2025. július 10.
Ez volt a vacsoránk: Classic ramen: 3739 Juzu dasi ramen: 4783 Burrata: 2261 Gambas: 3130 Kenyér: 522 Umeshu highball koktél: 3087 Szervizdíj: 2628 Összesen: 20 150 forint
Erős kérdéssel indítok, gondolom. Velem szemben a Forbes Deal podcast stúdiójában Wirtz Ágnes ül. Először megkérdezem, hány gyereket mentett meg, aztán meg majd azt, hogy a magánvagyonából mennyit áldozott erre. A koncepció azonnal megbukik. Mennyi gyereket mentettél meg? „Semennyit.” Gyors újratervezés. A stúdióban eltöltött másfél óra alatt aztán kibontakozik előttem, ami Ágnes fejében van. Én kívülről annyit látok ugyanis: […]
Lánczi András vágyott egy függőágyra, úgyhogy rendelt száztízet. Így indult a Függőágy.hu abban az időben, amikor még alig páran láttak fantáziát az online kereskedelemben. András üzlete ma olyan, mint egy függőágyban eltöltött délután: stresszmentes. Lánczi András barátnője 2000 körül Mexikóból két függőággyal tért haza. „Se híre, se hamva nem volt itt abban az időben ilyesminek, sőt […]
„Aki megoldja az energiatárolás problémáját, az nyeri a 21. századot” – hangzott el a mondat néhány éve a japán fejlesztési minisztertől Dr. Mihalovics Péter, az Ideona Zrt. igazgatóságának elnöke felé. Ez pontosan összefoglalja azt a stratégiai felismerést, amely mentén a korábban energetikai tanácsadóként működő magyar vállalat mára technológiai fejlesztővé vált, és új pályára állt. A […]
Magyar óraszíj-forradalom, magyar Lego-dizájner és magyar futármixerek. Mindannyian azt bizonyítják, hogy a siker nem titok, hanem munka. Ajánló a Forbes.hu nyári terméséből. Balog Ákos nemzetközileg ismert márkát épített csúcsminőségű óraszíjakból. A tíz éve elindított Phenome Strapsszel az elsők között szánt energiát egy korábban olcsónak tartott kiegészítő fejlesztésére. A siker másik kulcsa, hogy jókor lépett piacra, a James Bond hájpja elvitte […]
A dánszentmiklósi ősfás parkban lévő mini-Provance, a Botanica Hotel a néhai Bálint Ágnes álma volt. Terveit ma már családja valósítja meg. „Nem gondoltunk ilyen szintű gasztronómiára, csak azt szerettük volna, hogy a megszálló vendégek jót egyenek. Most meg már a Michelin-csillag a cél” – mondja Horváth Kristóf, a dánszentmiklósi Botanica butikhotel és étterem egyik tulajdonosa. Áradozik a legújabb konyhai fejlesztésekről, a különleges étkészletek […]
