A tyúktojás nemcsak a rántottasütéshez nélkülözhetetlen, hanem bizonyos oltóanyagok előállításához is. De az ilyen célra szánt tojást különleges körülmények közt, szigorú szabályok betartásával termelik. Magyarországon kizárólag a mohácsi Prophyl Kft. foglalkozik vele.
Naiv voltam, amikor fotós kollégáimmal beléptem a Prophyl Kft. Mohácstól húsz kilométerre, Olaszon levő baromfitelepére. Azt hittem, élőben fogom látni az itt előállított, úgynevezett SPF (Specific Pathogen Free – specifikus kórokozóktól mentes) tojást tojó gyönyörű fehér tyúkokat. Hamar kiderült, hogy erről szó sem lehet. A telephely vezetője, Zita türelmesen elmagyarázza, hogy a tyúkólba csak a gondozó mehet be, és ő is csak alapos, hajmosással és körömtisztítással kiegészített zuhanyozás után, tetőtől talpig védőruhában, gumikesztyűben, hajhálóban és szájmaszkban.
Mi csak az aznap megtermelt tizenkétezer tojás egy részét tekinthetjük meg egy másik épületben, de ehhez is védőruhába és váltócipőbe kell bújnunk, kapunk hajhálót, gumikesztyűt, és ha jól számolom, a telepre lépéstől összesen öt kézmosáson, fertőtlenítésen esünk át. Véletlenül sem a koronavírus-fenyegetés miatt kell így eljárnunk, az SPF tojás előállításának ezek az óvintézkedések mindennapi velejárói.
Két fővárosi étterem, akik eddig nem szállítottak házhoz, a social distancing idejére most kényszerből belevágtak. Kiderült, hogy az Igennek és a Kiosknak is jól áll.
Az egészségügyi dolgozók emberszámba vételétől az országon belüli látnivalók újrafelfedezéséig sok mindent köszönhetünk majd a koronavírusnak, ha egyszer az akut veszély elég távoli emlékké válik ahhoz, hogy dolgokat köszönjünk neki. Rövid távon meg az lehet felemás örömforrás, hogy a kvázi karanténban egy rakás olyan étterem keres átmeneti pótbevételt házhoz szállítással, akik a kötelező délutáni zárva tartás nélkül nem vágtak volna ebbe bele – vagy mert jól megvoltak nélküle is, vagy mert a termék nem annyira kínálja fel magát annak, hogy legalább harminc percet zötykölődjön egy Suzuki Swift hátsó ülésén.
Segíts a pizzának, hogy értelme legyen!
Ilyen új érkező a nápolyi stílusú pizzák fővárosi áttörésének egyik éke, az Igen. A nagyon gyorsan, tűzforró kemencében sülő, kívül-belül puha tésztájú, a széleken hólyagosra puffadó tészták csak frissen, melegen jók. Pont az Igenből vittem már haza még a koronátlan időkben tekintélyes mennyiségű maradékot, és pár órával később azért közel sem ugyanaz az élmény: leheletvékony tészta és sajtréteg is simán gumivá tud dermedni, ha megy néhány megállót a 6-os villamossal.
Szombaton ebédidőben mégis annyira sokan kíváncsiak rá, mit lép erre az Igen, hogy az alkalmazás harminc perc helyett először másfél órás szállítással riogat, aztán a gyakorlatban ez felmegy egy órára. És a dobozokon ott virít egy matrica: dobd be másfél percig a lehető legforróbbra vett sütődbe, és majdnem olyan lesz, mint nálunk. Egyrészt remek, hogy átgondolták, másrészt létezhetetlen, hogy ezt ne lehetne valahol jelezni az appon, még mielőtt megjön a pizza a lakásba, ahol nyilván jéghideg a sütő. De a lényeg, hogy a trükk még 90-es évek eleji, csak alulról melegítő kommersz gázsütővel is működik: az érkező pizzákról hiányzó hólyagok mutatják, hogy az anyakemencéből a szokottnál kicsit hamarabb kaphatták ki őket, és a kis rásütés után tényleg pont jó lesz enni őket.
Az Igen nem a magyaros sonka-gomba-kukorica meg séfkedvence tarjás-csülkös-tejfölös vonalakon megy, hanem van például bazsalikomos-zsíros-borsos meg szarvasgombás, és figyelni kell rá, hogy ahol nem jelzik a paradicsomos alapot, ott tényleg nincsen. Szerintem utóbbit kár kihagyni, mert az Igen San Marzano-szósza érettebb, kevésbé savas ízt hoz, mint amihez a legtöbben hozzászoktunk. Az alap, mozzarellaszerű fior di latte sajt is eléggé adja, nem muszáj a D. O. P. bivalysajtig nyújtózkodni, remek a sima margherita, a tonhalas-kapris, és a csípős szalámisnál ezer pluszpont jár azért, hogy szétszabdalják a szalámit, így minden falatra jut belőle. A pizzák mellé rendelhető édességek azt mutatják, hogy cukrászdaként azért jóval rögösebb lenne az Igen útja a kult státuszig (ezek már az étteremben is eleve műanyag dobozkában várják a sorukat), de aki kíváncsi rá, hogy milyen, ha kikukkant az alkohol a desszertjéből, az egyszer az életben próbálja ki a limoncellós tiramisut.
Futártól vasárnapit
A home office rutinjából nézegetve a Kiosk étlapja igencsak hívogató, kell némi önuralom, hogy családi szinten elrakjuk vasárnapra ahelyett, hogy instant berendelnénk róla mindent, de tényleg kifejezetten olyan étkezéshez adja magát, aminek az ember – házhoz szállítós viszonylatban árban is – megadja a módját, viszont nem kell mindenkinek ugyanazt a menüt ennie, és az otthoni szakács is pihenhet. Az orjaleves házi klasszikus egy kis újhagymával megszórva, a halászlé passzírozott, mégis tiszta ízű, és a zöldfűszerrel és haltejjel töltött, több kanálra beosztható derelye a közepén jó nagyot lök rajta. A magyar halak tiszteletéről árulkodik a rántott fogas is: a fogast sok helyen meghagyják természetes édeskés-semmilyen voltában, itt viszont olyan sófürdőt kapott, ami már-már sok is, a pankóbunda ellenben jól roppan. A krumplipüré decens, a sült paszternák segít, hogy történjen még valami, ha már az ígért relish (remulád) a mi rendelésünkről lemaradt.
A vadas szarvasnyak megosztó: fanyarabb a szósz a szokásosnál, ami szerintem izgalmas, de elfogyasztója inkább a megszokott egyneműségre vágyott volna. Maga a szarvasnyak puha és tekintélyes méretű, de sajnos elég ízetlen, mintha a főzőlébe vándorolt volna minden íze, a burgonyafánkok viszont álomszerűek. Ritkán fordul elő velem, hogy a vega főételt is ki kell rendelni, mert túl jól hangzik, és a sült kelbimbós csicsókafőzelék be is váltja az ígéretet: megkapja a házhoz szállítós műfaj arany díját, a „nahát, véletlenül megettem a dobozból a felét, miközben át akartam rakni egy tányérba” elismerést. A feketebab-fasírt jobban hangzik, mint amennyi nyomot hagy, a főzeléknek viszont minden nyomát eltüntetjük.
Még messze vagyok attól, hogy a Wolton elérhető összes desszert ki legyen rendelve, de ha nagyon kell valami, ami színt hoz a bezártságba, arra a kioskos mákos guba biztosan kitűnő válasz. Még úgy sem tudjuk elrontani, hogy a gondosan külön csomagolt sodót és a hideg mákfagyit lendületből egybeöntjük egy dobozba, hadd langyosodjanak össze – túl jók, ahogy a gubatorta is a közepén. Az elkövetkező hetekben sokat gondolunk még rá.
Ólom, nitrátok és növényvédő szerek. Még ha nem is látjuk, mindből kerül az asztalra, de mennyi? Megnéztük, hogy Magyarországon, az évente átlag 80–90 ezer hektáron termesztett 1,5 millió tonna zöldség mi mindennek kell, hogy megfeleljen ahhoz, hogy a hipermarketek polcaira, majd a tányérunkra kerülhessen.
A globális járványok egyre gyakoribbak az állatvilágban is, egy csapat magyar informatikus azon dolgozik, hogy időben megállíthassuk őket. A Te-Food élelmiszerkövető rendszerével a termelőcégek, kereskedők, állami felügyelőszervek és maga a vásárló is végigkövetheti egy-egy termék útját a farmtól az áruházak polcáig. Vietnámban milliókat mentenek meg az ételmérgezéstől, az ENSZ-szel közösen járványokat akadályoznak meg, a boltok pedig fizetnek, hogy velük bizonyítsák: a gluténmentes tényleg gluténmentes. Vagy kóser.
A semmiből jött, és szempillantás alatt recesszióba taszítja a világot a koronavírus, amire mentőlépésekkel reagált a magyar kormány és jegybank is. Mit tehetünk megtakarítóként, hitelfelvevőként, kisvállalkozóként
Nem mindegy, hogyan reagáltak a szüleink, nagyszüleink a traumáikra, és nem mindegy, milyen hiedelmeket adtak át nekünk, de aki most jól küzd meg a krízissel, az aranytartalékot képez a jövőjére – mondja Orvos-Tóth Noémi pszichológus, a transzgenerációs szemlélet kutatója.