Hogyan éled meg a semmiből jött összezuhanást? Inkább elkeserítő, vagy a változások lehetősége miatt reménykeltő?

Az első a remény érzése. Amit ugyanis az oktatási rendszerben dolgozók egyik pillanatról a másikra megcsináltak, az hatalmas dolog. Heroikus küzdelem, hogy az egész országban működjön az átállás a digitális oktatásra. Bár nem kapnak akkora figyelmet, mint az egészségügyben dolgozók, de hősök ők is. Bízom benne, hogy még ha kényszerhelyzet adta is, a járvány lecsengése után több pontot meg fogunk tudni tartani ebből a meglódulásból, modernitásból. 

A másik érzés a félelem, mert van Magyarországon 170 ezer gyerek, aki a családjában van a legnagyobb veszélyben, az 1,8 millió gyerekből lényegében minden tizedik a gyerekvédelem szempontjából veszélyeztetettként van nyilvántartva. Ez csak részben bántalmazás vagy elhanyagolás, az is benne van, hogy a családi környezet nem kedvező, a szülők nem tudnak elég jól gondoskodni a gyerekükről, nem megfelelőek a képességeik. Ők békeidőben is komoly veszélynek vannak kitéve, sokszor szoros emberfogással kell figyelni rájuk, hogy ne legyen nagyobb baj. Most ebbe a veszélyeztetettségbe jön a nagyobb összezártság, fokozódhat a baj.

Az eddig is veszélyeztetetteknek lehet rosszabb a helyzetük, vagy nőhet a veszélyeztetettek száma a kényszerű összezártság, az ebből fakadó konfliktusok révén?

Mindkettő. Mert egy gyerek jól tud lenni akkor is, ha a családban ugyan nem minden klappol, de a környezetében mástól meg tudja kapni a szükségleteinek megfelelő megerősítéseket, visszacsatolásokat. Tanároktól, edzőtől, rokonoktól, a barátai szüleitől, vagy egy vallási közösségben. Most ezektől a támogató felnőttektől megnő a távolság. Ezt mindenképpen komolyan kell venni. 

Ahogyan annak kockázatát is, hogy a kényszerű összezártság feszültségeket szül. Itthon és nemzetközi színtereken is azon gondolkodunk, hogyan lehet egy ilyen krízishelyzetben biztosítani a gyerekek jóllétét. A közösségi alapú egymásra figyelés (community-based safeguardnig) lehet az irány, amikor az egymáshoz közel lakó embereket érzékenyítjük ahhoz, hogy érezzék, van felelősségük abban, hogy figyeljenek a környezetükben élőkre, jelezzék a problémákat. 

A szülőket is érdemes lehet megcélozni kampánnyal?

Mindenképp. A gyerek akkor van jól, ha a szülő is jól van. Elsősorban magunkért vagyunk felelősek, és a családunkért. Ezután jöhet a közösségi odafigyelés és a társadalmon belül a gyerekek szerepének és lehetőségeinek újragondolása.

Félő, hogy a társadalmi szakadék mélyülését gyorsítja a válság. Mit lehet tenni a hátrányos helyzetű családokért?

Iszonyatosan nagy drámák vannak. A gyerekek 23 százaléka él deprivációban, ez nagyon magas. Ezeknél a családoknál kérdés, hogy tud-e a szülő dolgozni otthonról, de ha tud, akkor is gyakran csak egyetlen digitális eszköz van otthon. A dolgozó szülő és a tanuló gyerek egymástól veszi el a készüléket. Van, ahol áram sincs. Sok családban gondot okoz az ingyenes iskolai étkezéshez való hozzáférés megszűnése. Sokan veszítik el a munkájukat és kerülnek még lejjebb abban a negatív spirálban, aminek a végén ott van a kockázat, hogy anyagi okok miatt fogják elveszíteni a gyereküket. 

Most már nagyon komolyan el kell engedni a gondolatát is annak, hogy Magyarországon a társadalmi különbségek esetén egy ollóról van szó, ami egyre jobban szétnyílik. Ez igazából egy balerina, aki spárgázik. Iszonyatosan nagyok a különbségek a társadalmi csoportok, családok között abban, hogy milyen anyagi lehetőségeik vannak, és ebből eredően milyen a hozzáférésük az oktatáshoz, egészségügyhöz, érdekérvényesítéshez, a társadalmi folyamatokban való részvételhez. 

Ezzel együtt a jelenlegi helyzet, mint minden krízis, elrugaszkodási pont is lehet. Meg lehetne tenni, hogy a joggal szidott, sok helyen nem működő gyermekvédelmi rendszerünk mellé közösségi alapon működő, biztonságos, egymásra figyelő emberekből álló rendszert húzzunk fel. Demokratizáljuk a gyermekvédelemnek azt a részét, ami a gondoskodásról, a helyi együttműködésekről, a megelőzésről szól. 

Ha valahol áttörnek az új módszerek, akkor már nem lehet visszatuszkolni a palackba a szellemet? A digitális oktatásból például mennyit érdemes megtartani?

Meg kell találni az arany középutat. Arról kevés szó esik, hogy a tanároknak is piszkosul hiányoznak a gyerekek, az oktatás személyes részét nem szabad kivenni, mindenképp meg kell tartani. De az is abszurd helyzet volt, hogy a 2019–2020-as tanévet úgy kezdték, hogy a legtöbb helyen semmilyen módon sem reflektált a tananyaguk és a tanítás módja a 21. századra. 

A másik, amiben nagyon bízom, hogy talán a vészhelyzet elmúlása után is jobban meg fogjuk tudni hallani a gyerekek hangját, figyelünk az igényeikre, hogy nekik milyen megoldásaik vannak. Az oktatásnak egy ilyen alapattitűd elképesztően nagy lendületet adna. A gyerekvédelemben pedig abszolút markánsan látom annak a jelentőségét, hogy közösen, egymásra figyelve tudjuk a problémákat megoldani. Az, hogy felismerjük, nem krízishelyzetben is mennyire fontos az egymásra odafigyelés, biztos vagyok benne, hogy átmenthető. 

A civilek szerepe felértékelődhet az újrainduláskor?

Sok civilszervezet nemcsak támogatásokból él, hanem szolgáltatásokat nyújt a forprofit szervezeteknek. Ha nincs gazdasági teljesítőképesség azon az oldalon, azt az NGO-k is durván megérzik. Jól működő vállalatok nélkül a civilek is nehezebben működnek. Tehát túl kell élni, és aggódom, hogy a kisebb helyi, alulról építkező, egy kisközösségen belüli embereknek segítséget nyújtó szervezeteknek nem biztos, hogy sikerül. Ezzel együtt is, a civilek és a civilség minden krízishelyzetben komoly tanúságot tud tenni arról, hogy szükség van rájuk. Rugalmasabbak vagyunk, mint az állami szervezetek. Gyorsabban reagálunk, sokszor hatékonyabban és sikeresebben dolgozunk. Az állami mamutszervezeteket gyakran megkötik az elvárások, nem nagyon tudnak mozdulni, egy kis civilszervezet viszont tud. Az újraindulásban is fontos szerepük lesz azoknak, akik a nehéz időszakot túl tudják élni.

A pozitív kimenetelhez minek a felismerése a legfontosabb most, a krízis, a bizonytalanság közepén?

El tudtam volna képzelni egy hirtelen súlyos válságnál jobb jelzést is arra, hogy változtatni kell, de azokon a területeken, ahol én dolgozom, most egészen kivételes esélyt kaptunk arra, hogy érdemi elmozdulások történjenek. Az oktatás, a gyerekvédelem, a gyerekrészvétel, az esélyegyenlőségi programok mind új lendületet kaphatnak. Tényleg nagyon bízom benne, hogy a krízis megerősít, és jól fogunk kijönni belőle.  

Mit csinálnak most? Hova utaljak?

Az alapítvány elindított egy gyermekjogi jogsegélyvonalat a yelon.hu/szuloknek oldalon. A leggyakrabban előforduló kérdéseket anonimizálják, és külön is válaszolnak rájuk a Facebookon, videókban. Ezenkívül rendszeresen készítenek anyagokat a velük dolgozó gyerekek (Gyermekjogi Követek), illetve a pszichológus kollégák is, ezzel is segítik a mindennapokat a kényszerű távoktatásban, összezártságban.

Támogatni átutalással lehet a Hintalovon alapítványt (számlaszám a honlapon) vagy a 13620-as segélyvonalon, ahol minden hívás, sms 500 forint adományt jelent.