Ha igen, az baj – függetlenül az e sorok írásakor tomboló világjárványtól.
Ha igen, az baj – függetlenül az e sorok írásakor tomboló világjárványtól. Legalábbis az üzleti életben, ha a szó hétköznapi jelentését nézem. A WikiSzótár szerint: „Az általánosan elfogadottnak megfelelő, nem kirívó vagy meghökkenést keltő; elvárt, szokásos vagy átlagos.”
Valószínűleg egyetlen üzletember sem erről álmodik, amikor céget alapít, marketingkampányt indít, vagy csak fölkel az ágyból. Nem tárgyaltam még olyan partnerrel, aki ragaszkodott hozzá, hogy márpedig ő a legszokványosabb és legátlagosabb dolgot kívánja. Dehogy. Steve Jobs és Elon Musk életrajza a polcon, szívben a stanfordi beszéd („Stay hungry. Stay foolish.”), aztán hadd szóljon.
Csak hát nem szól. A weboldalon iparági sablonok szövegben és dizájnban, a közösségi médiában lájktalan unalom, a beszédben pedig ezerszer hallott és ezerszer megunt frázisok.
A nagy cégek minőségével és a kis szolgáltatók rugalmasságával hódít a RackForest. A magyar vállalat nemcsak egyedülálló infrastrukturális háttérének köszönhetően tűnik ki a szerverszolgáltatók közül: náluk este tizenegykor is az ügyfél az első.
Nagy bajban lett volna egy web-shop, ha nincsenek résen a RackForestnél – váratlanul óriásira ugrott a forgalmuk, a szervereik azonban nem bírták a terhelést. „Késő este hívtam őket, hogy valami nagyon nem stimmel náluk. Kiderült, hogy túl eredményes volt a marketingkampányuk, az IT viszont nem készült fel a forgalomra. Másnap reggel nyolckor már a szerverteremben voltunk, hogy betegyük nekik a plusz gépeket” – meséli Atiyeh Nabil ügyvezető-tulajdonos. Az eset nem egyedi: a RackForestnél minden ügyfél kitüntetett figyelmet és professzionális szolgáltatást kap, a tulajdonosoknak ugyanis a kezdetektől egyértelmű volt, hogy a rugalmasság és a minőség nem zárja ki egymást.
A prémium hosting hátteret biztosító RackForest egyedüliként van jelen Budapest három legjobb szerverhosting helyszínén. „Egy magas rendelkezésre állású rendszer esetében akkor sincs baj, ha az egyik lokáción elmegy az áram vagy tönkremegy a klíma. Ilyenkor automatikusan a másik két szerverterem kapacitásaival szolgáljuk ki az ügyfelet” – magyarázza az ügyvezető. Semmit nem bíznak a véletlenre, így a georedundancia mellett szünetmentes tápegységek és akár kétnapi működést is bíró aggregátorok garantálják a hibamentes üzemelést – mind a tudás, mind az infrastruktúra adott tehát ahhoz, hogy kiszolgálják közel hatezer ügyfelüket, legyen szó akár a Kulcs-Soft ügyviteli rendszeréről, akár a Telenor MyTV-ről az OTT-ONE Nyrt.-vel partnerségben.
A szolgáltatások nagy spektrumával rendelkeznek, így a tárhelyektől a bérszervereken és a hostingon át az üzemeltetésig számos igényt ki tudnak elégíteni.
Noha alap a csúcstechnológia, az ügyvezető azt vallja, hogy a tisztesség és az alázat legalább ilyen fontos az üzletben. „Nem várakoztatjuk hetekig az ügyfeleket az ajánlattal, és mindig alaposan megismerkedünk a szükségleteikkel. És ha valaki tíz szervert szeretne, de a mostani gépek erejével három szerver is megfelelne a céljaiknak, az olcsóbb megoldást fogjuk ajánlani neki” – mutat rá Atiyeh Nabil. Nemcsak ő áll mindig rendelkezésre: az összes kollégát könnyű elérni, így valóban élő, személyes kapcsolat fűzi őket az ügyfelekhez. A szívből jövő kedvesség, a jó ár-érték arányban nyújtott magas minőség és a szaktudás kombinációjának sikerét az ügyfelek és a pénzügyi mutatók egyaránt visszatükrözik. Az elégedett cégek egymásnak adják a hírüket, és olyan új klienseket hoznak, mint az Extreme Digital vagy a Budapest Airport, 2014-es indulásuk óta pedig 50 millióról 790 millió forintra nőtt a bevételük.
Tavaly is nagyon sikeres évet zárt a Budapest Bank, amely továbbra is kiemelt figyelmet fordít a kis- és középvállalkozásokra. A vállalati üzletág vezetője, Kasziba Levente szerint a fejlesztésorientált szemlélet és a személyes, bizalmi kapcsolatokon alapuló ügyfélkezelés ad biztos alapokat a legnagyobb kihívások leküzdéséhez is. A koronavírus miatt kialakult jelenlegi helyzet sem kivétel ez alól.
Három férfi ül a színpadon, köztük egy anyós és egy primadonna. A középső, az amorózó férj eljátssza, hogy meghal, aztán elszegődik komornyiknak a saját otthonába. A Stúdió K Színház egy százéves némafilmből csinált modern színpadi burleszket – mert ebben a pici színházban olyan dolgok vannak, amik máshol nincsenek. Tudjuk, most nem tudsz elmenni megnézni. De ha éppen nincsenek is színházi előadások, színházról akkor is jó olvasni. Sőt, akkor csak igazán.
A magyar cégeknél – éppúgy, mint Európában, vagy a világon bárhol – a járvány komoly gazdasági károkat okoz. Ezek a károk továbbgyűrűznek a beszállítói láncokon keresztül, de a lakossági területen is negatív következményeik lesznek. Van ugyanakkor néhány olyan szempont, amelyek figyelembevételével csökkenthető a vállalkozások pénzügyi kitettsége. A válságot első körben gyorsan és jól kezelő cégek is kerülhetnek bajba – derül ki az OPTEN céginformáció-szolgáltató legfrissebb elemzéséből.