Mini Gourmet Fesztivál

„Ja, ez egy ilyen tapasozó?” – kérdezi a társaság egyik tagja a szomszédokra sandítva, amíg az ételeinkre várunk a balatoni Mák pop-upban, délután háromkor is kis türelemmel és szerencsével megszerzett asztalunknál. Nem, nem az, de az adagméretek mellett a látogatóösszetételre és minden egyébre nézve is az a legegyszerűbb, ha olyan kihelyezett Gourmet Fesztiválként írom le, ahová történetesen csak egy étterem települt ki. A bizonytalankodó ebédtársakat is azzal nyugtatják rendeléskor, hogy nyugodtan kérjék ki az összes szimpatikus ételt, el fognak tudni bánni velük.

Ez a legjobban a harcsapaprikásnál (mindenki képzeljen ide sok idézőjelet) érhető tetten, ami leginkább egy előétel két főre, mondjuk, annak nagyon jó. Egy könnyű kapros-ordás derelye, egy feszes, épphogy átmelegített harcsadarabka és paradicsomvízből, kápiaszószból és halászléből alkotott szósz vannak a tányéron, a tetején apróra vágott zöldségek és sós citrom könnyítik. Az egésszel a legnagyobb baj, hogy mire az ember felfogná, hogy akkor ilyen fancy dolgot fog enni a jégkrémet nyalogató bringás család mellett egy random utca szélén, már rég megette.


A kacsataco sem éppen leküzdhetetlen adag: a fűszeres, tépett kacsahúst a káposzta mellett sok-sok savanykás mustármag dobja fel. Viszont ahhoz, hogy ez legyen a történelem első kulturáltan ehető tacója, nemcsak az kell, hogy érzéssel adagolják a sóskaszószt, de az is, hogy a hús száraz legyen (ráadásul közben valami túlontúl sós is a képletben).
Nem véletlen, hogy a szél előzetesen a mákos lángos hírét vitte a legmesszebb: egyrészt ez a legemberesebb adag, másrészt ha a mákosok valódi visszatérős büfét akarnának építeni, azt biztosan erre kellene alapozni. Fánkszerűen puha, vastag, mégis légies a tészta, jelzésértékű mákos tejföl és kétféle sajt kerül rá őrölt kesudióval. Az érlelt medvehagymatermés bogyókái inkább vizuálisan érvényesülnek, és a fokhagymás olajjal is a felkonferáláskor találkozunk utoljára.