A hagyományos kultúrával, a néptánccal is lehet beszélni olyan aktuális témákról, mint a nők elleni erőszak vagy a politika rátelepedése a művészetre – Hégli Dusan, Szlovákia egyetlen hivatásos magyar táncszínházának művészeti vezetője ezt szeretné bebizonyítani. Vezetése alatt a pozsonyi Ifjú Szivek nemzetközi szinten is jegyzett tánctársulat lett.
Amikor egyik fiának húsz évvel ezelőtt be kellett diktálnia apja foglalkozását az iskolában, a koreográfust úgy magyarázta el a csodálkozó diákoknak, hogy „aki azon gondolkozik, hogy mások min gondolkodnak”. Hégli Dusan máig visszanyúl ehhez a megközelítéshez: „Nagyon sok olyan előadást tudok csinálni, ami megmutatja, milyen szép a tánchagyományunk, zenekultúránk, de azt is szeretném megmutatni, hogy úgy lehet beszélni vele aktuális dolgokról, hogy nem kell ismerni a tánc vagy a zene eredetét. Az a lényeg, hogy az előadás lekösse és megszólítsa a nézőt.”
A 49 éves koreográfus, táncpedagógus ilyen címen több mint harminc országban megfordult, tartott oktatást a sydney-i magyar ház együttesének, 2011-ben ő rendezte a koppenhágai World Music Expo (Womex) gálaműsorát, és sok helyütt maga is fellépett. Ma már csak a próbateremben táncol.
Hégli Dusan az egykori Csehszlovákiában, Kéménden nőtt fel, a faluban az idősebbek még népviseletben jártak az 1970-es évek elején. Tízéves korában költöztek Párkányba, ahol édesanyja létrehozta a Kisbojtár gyermek-néptáncegyüttest, amely aztán az 1980-as években országosan elismert lett. Édesanyja volt az együttes művészeti vezetője és koreográfusa, édesapja a szervezője, „én itt kaptam meg a táncos tudást és elhivatottságot”. Dusan szeretett házakat rajzolni, sokáig építészmérnöknek készült, de a gimnáziumválasztást már a tánc határozta meg, azért felvételizett a pozsonyi Duna utcai magyar nyelvű gimnáziumba, hogy táncolhasson a városban működő Szőttes Néptáncegyüttesben és az Ifjú Szivekben. Voltak azért más szempontok is: „Az ember tizenévesen focizik, én karénekre jártam, színjátszó csoportba, illetve hegedültem. Ha nagyon őszinte akarok lenni, zenészként is könnyű volt lányokkal barátkozni, de táncosként még könnyebb.” Az Ifjú Szivekben 1988-ban, 17 évesen már táncpedagógus lett, majd vezette a Szőttest is. 1992-től a Pozsonyi Színművészeti Egyetem koreográfus szakára járt, később a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskola táncpedagógus szakán folytatta. 1999-ben lett a pozsonyi Ifjú Szivek művészeti vezetője, kezdeményezésére vált hivatásos táncszínházzá a társulat, és tabudöntögető előadásaikkal rangos nemzetközi fesztiválokat és számos külföldi országot megjártak.
Nem kell teljesen múzeum nélkül maradni akkor sem, ha bezárt az egész világ. Néhány – vállaltan szubjektíven szelektált – megoldás karanténban is megadja a kiállításélményt, és olyan is van, ami hosszabb távon is velünk maradhat.
Kicsiny Balázs: Időhúzás Modem, Debrecen / 46 perc Akár a Covid-helyzetre való utalás is lehetne a debreceni Modemben november közepén megnyílt kiállítás címe (nem az), aminek már a megnyitója is online volt. Mivel a tervek szerint áprilisig látogatható, még van rá esély, hogy fizikai közelségbe kerüljünk az egyik legizgalmasabb élő magyar művész munkáival, de egy virtuális tárlatvezetést addig is kaphatunk. A tárgyak között sétálva Bódi Kinga kurátor és Kicsiny Balázs beszélgetése segít értelmezni a szokatlan, inkább abszurd helyzetekbe dermedő, életnagyságú vagy annál is nagyobb figurák furcsa világát, harminc év művészetének irodalmi, művészettörténeti és filozófiai utalásait.
Matisse: Comme un roman Centre Pompidou, Párizs /13 perc Mint egy regény címmel eredetileg Henri Matisse születésének 150. évfordulójára tervezték azt a nagyszabású kiállítást, ami végül 151 évvel a 20. század egyik legnagyobb hatású francia festőjének születése után nyílt meg idén október 21-én a párizsi Pompidou Központban. Matisse emléke előtt 230 festménnyel, 70 dokumentummal és archív felvételekkel tiszteleg a múzeum, amely október 30-án egyébként bezárt, és december 1-jéig biztosan zárva is marad. Egy virtuális sétát így is tehetünk a kiállítás kurátorával, aki 13 perc alatt végigsétál a termeken, és – ahogy az élőben is lenni szokott – mesél az izgalmasabb képekről és a művész regényes életéről. A Pompidou nem törekedett kimondottan high tech megoldásra, de a tárlatvezetés (franciául, angol felirattal a múzeum honlapjáról) így is abszolút élvezhető, a művek pedig a képernyőn is csodálatosak.
Mercedes-Benz Múzeum, Stuttgart Élőben lehet csak igazán fantasztikus élmény a Mercedes-Benz kilencemeletes múzeuma, ami legalább annyi néznivalót ad az építészet iránt fogékonyaknak, mint az autózás rajongóinak. A Daimler-gyár mellett 2006-ban felépített majdnem ötven méter magas beton és üveg házat – egy elnyújtott stadionra vagy bizonyos szögből óceánjáró hajóra emlékeztető íves formájával, szoborszerű élményével és csigavonalban végigfutó spirális szerkezetével – a holland Ben van Berkel tervezte. 16 500 négyzetméteren körülbelül 160 autó van benne az 1886-ban szabadalmazott Patent Motorwagentől a Kecskeméten is gyártott példányokig, közöttük Diana hercegnő sokat bírált (értsd: nem brit) Mercedesével, egy pápamobillal, Forma–1-es gépekkel és utcára sosem került tanulmányautókkal. Mindezt történelmi kontextusba ágyazva, és elképesztő látványosan kiállítva. A 3D kiállítást annak is érdemes megnéznie, aki már szívesen gondolkozik, merre induljon, ha újra mehet.
VOMA – Virtual Museum of Art 2020 elhozta azt, ami eddig tényleg nem volt, egy minden elemében virtuális múzeumot. Sehol és mindenhol, mondják a múzeum létezéséről a projekt kezdeményezői: Stuart Semple brit művész, Emily Mann építész és Lee Cavaliere, a London Art Fair korábbi kurátora. A hat hónap alatt – építészekkel, videojáték-tervezőkkel és programozókkal – szeptemberre megvalósult múzeum épülete is csak a számítógépen létezik, de az igencsak élethű. Vízparton áll, van egy szép kertje kültéri szobrokkal, a belső termek ablakain napszakonként és az időjárás függvényében máshogy esik be a fény, és ahogy a látogató halad előre, igazi remekművek digitalizált, 3D reprodukcióit látja a falakon. Hieronymus Bosch, Manet, Matisse, Toulouse-Lautrec és más világklasszisok egy-egy kiemelt képe alkotja a körülbelül húszdarabos állandó gyűjteményt, ami mellett időszaki kiállítások váltják egymást. Természetesen ingyen, mert a koncepciót legalább annyira mozgatta a járvány miatti izoláltság, mint az, hogy a művészet a világon bárhol, bárkinek egyenlő esélyekkel elérhetővé váljon.
Gerhard Richter: Painting after all Metropolitan Museum of Art, New York / 7 perc Az egyik – ha nem a – legismertebb és legnépszerűbb német kortárs festő eddigi legnagyobb amerikai kiállítását roppant szerencsétlenül elsodorta a koronavírus. Mindössze kilenc napot ért meg márciusban a New York-i Metropolitan Museum of Art Met Breuer épületében, amikor is a múzeum vezetése a járvány első hulláma miatt teljes bezárásra kényszerült. Azóta a Met újra látogatható, de mivel a Richter-tárlat csak júliusig lett volna nyitva, és közben a Metnek is lejárt a bérleti joga erre az épületre, a teljes kiállítás hosszabbításáról nem lehetett szó. A Birkenau festményeket (egy 2014-ben készült négydarabos sorozatot) ugyanakkor átvitték a Met főépületébe, ezek január közepéig még láthatók. A múzeum hirtelen ötven főre duzzasztott virtuális csapata közben villámgyorsan létrehozott egy Met 3600 nevű projektet, áttette a virtuális térbe Richter tavasszal bemutatott mintegy száz kiállított művét is, így azokat most is meg lehet nézni. Persze nem akkora élmény, mintha élőben sétálnánk a termekben, de azért a kurzorokkal lehet forgolódni, és kicsit oda is lépni a képekhez.
Fradi Múzeum, Budapest Egészen profi 3D élményt kap az ember, ha a Fradi.hu oldalán rábukkan a 2014 óta működő múzeum virtuális változatára, és valószínűleg az is kedvét leli benne, akinek amúgy nem ez a kezdőoldala, és nem ül ott minden bajnokin. A kép éles, minden feliratra, idővonalra, képaláírásra rá lehet zoomolni, a termek közötti navigálás egyszerű. Olvashatunk Kárpáti Györgyről, úszósikerekről, vízilabdáról és persze focieredményekről – és akárcsak egy igazi múzeumban, vagy végigloholunk a termeken, vagy hű szurkoló módjára lecövekelünk minden serlegnél.
Smartify Év végéig az összes meglévő audiotúráját ingyenessé tette a legtöbbször „a művészetek Shazamjaként” emlegetett Smartify. A mobilapplikáció alapötlete 2017-ben még az volt, hogy akkor a világ harminc nagy múzeumával összefogva segítsék a képzőművészetek kedvelőit egy-egy kép fel- és megismerésében (a telefon kamerájával a képet beszkennelve az alkalmazás kidobja a festő nevét, a kép keletkezésének időpontját és történetét). Mostanra egyrészt az alkalmazás mögötti kollekció jelentősen kibővült, másrészt európai, amerikai, ázsiai, közel-keleti, egyiptomi múzeumok virtuális tárlatvezetéseivel gazdagodott – 120 múzeum kétmillió alkotását lehet így a fotelből felfedezni. Arra is van mód, hogy legalább gondolatban kiugorjunk Bécsbe, és például járjunk egyet a Belvedere termeiben.
A Webshippy-alapítók online boltjaik példáján látták, mekkora gondot okozhat egy hirtelen jött nagyobb rendelés. Ráfordultak hát a logisztikára, és felhőalapú szoftvert fejlesztettek. Inkább tech startupnak tartják magukat, mintsem logisztikainak: a rendszerükbe automatikusan futnak be a partner webáruházak rendelései, amiket aztán külsős futárcégek visznek házhoz a vevőknek. A vírusválság most jól megdobta növekedésüket.
Szulló Szabina és Széll Tamás őszinték. Nagyon félnek attól, hogy mi fog történni a következő fél évben. Hitel a nyakukban, és az üzleti tervet nem úgy állították össze, hogy az év harmadában, felében zárva lesznek. Pánikot vagy bizonytalanságot mégsem lehet rajtuk érezni, sem a címlapfotózáson, ahol találkozunk, sem Bagi László interjújában. Profik, tudják, mit miért csinálnak, fegyelmezettségből és […]
„A mi filozófiánk a fenntarthatóságot képviseli. A globalizált világban egyre kevesebb a termőterület, egyre fontosabb, hogy az emberek azt fogyasszák, ami a közvetlen környezetükben megterem, ne azt, amit több ezer kilométerről importálnak. Ha itt megterem a kert végében a rebarbara, akkor azzal fogok főzni, és nem trópusi növényekkel. Vagy kimegyek az erdőbe vagy a házam mögé, és szedek egy kis mohát. Nagyon jó kis levest főzök belőle erdei gombával” – mondja Ana Roš. A világszerte ismert séf sosem járt szakácsiskolába, ma mégis több hónapra előre tele van az étterme. Mert autentikus.
Kitalált egy új műfajt, írt egy könyvet, egyedül felépített egy sikeres énmárkát, és közben még anya is lett. Kollár Anna nőket tanít arra, hogy forduljanak szeretettel önmagukhoz.
