2020-ban sincs tuti mondat, nem lehet előhúzni egyetlen általános kártyát, ami az embert kisegítené a bajból, mondja Tari Annamária pszichoterapeuta, pszichoanalitikus. Könyveiben leginkább azt tanítja, miként lehet az online és az offline világ között megtalálni azt az egyensúlyt, ami segíthet abban, hogy érzelmileg jól éljünk.
A szüleink, nagyszüleink korosztálya átélt háborút, forradalmat, éhínséget. Life-címlapalanyunk, Edith Eva Eger Auschwitzot is megjárta – rajtunk pedig kifogni látszik egy parányi vírus. Profitálhatnak vajon a fiatalabb generációk a vészhelyzetből, esetleg jobbá teszi őket a próbatétel? Jó ideje nem ért bennünket olyan trauma – legalábbis itt, Európában –, amelyből megtapasztalhattuk volna, hogy az ember védtelen. Még az X generációnak is inkább csak a szülei éltek át háborús helyzetet, az 1982 után született Y tagjainak pedig végképp távoliak lehetnek ezek az élmények, legfeljebb filmekből, regényekből ismerhetnek hasonló szituációkat.
A mai valóság erősen erodálja a védettség és a sérthetetlenség illúzióját. Az emberek nagy hányada először kerül olyan helyzetbe, amikor eddig soha nem használt készségeit kéne mozgósítania. Ilyen embert próbáló helyzetekben mutatkozik meg, hogy valakinek milyen érzelmi kapacitások vannak a személyiségében, mennyire képes empátiára – egyáltalán felfogja-e, nemcsak az a lényeg, hogy ő ne betegedjen le, hanem másokat se fertőzzön meg.
A műveltség, a szókincs, a beszélgetések öröme nagyon kellene az emberi léthez
Tanulhatunk az öregek bölcsességéből? Ez a jóval lassabb életből jövő bölcsesség a mai, majdhogynem futószalagon megélt életben nehezen hasznosítható tanácsnak tűnhet. Még irritálóan is hat, hogy „nyugalom, tarts ki, mozgósítsd a saját erőforrásaidat”, amikor mindenki arra panaszkodik, hogy nem tud időt lecsípni ahhoz a lassú munkához, ami az önbecsülésünkhöz valójában kellene. Miközben, ha ma bemész egy könyvesboltba, általában a polcok jó része önismereti és pszichológiai könyvekkel van tele, és ebből azt gondolhatnánk, hogy mindenki profin kezeli érzelmi ügyeit és tisztában van a személyiségével.
Emlékszem, hétéves voltam, mikor az általános iskolában kitört a dinóláz. Minden bizonnyal nem az első és messze nem is az utolsó, ám akkoriban Steven Spielberg korszakalkotó filmje, a Jurassic Park is borzolta a kedélyeket. Néhány osztálytársam szinte eufórikus transzban égve mesélt a gyermekaggyal felfoghatatlanul grandiózus filmről, amire végül – hosszas unszolás után – engem is elvittek a szüleim. Nem ez […]
Emlékszem, hétéves voltam, mikor az általános iskolában kitört a dinóláz. Minden bizonnyal nem az első és messze nem is az utolsó, ám akkoriban Steven Spielberg korszakalkotó filmje, a Jurassic Park is borzolta a kedélyeket. Néhány osztálytársam szinte eufórikus transzban égve mesélt a gyermekaggyal felfoghatatlanul grandiózus filmről, amire végül – hosszas unszolás után – engem is elvittek a szüleim. Nem ez volt az első moziélményem, de messze a legmeghatározóbb: nem csupán a dinókba szerettem bele, a film csodája és a sci-fi mint műfaj is beette magát az elmémbe, mindörökre.
Mert hát a Jurassic Park tudományos fantasztikus a javából, méghozzá a megvalósíthatatlan kategóriából – sajnos vagy sem, egyelőre nem úgy tűnik, hogy lehetséges lenne feltámasztani a 65 millió éve kipusztult királyi faunát. Pedig, ha sikerülne, talán nemcsak a méltán híres Tyrannosaurus rex – a valóságban egyébként minden bizonnyal színes tollazat borította – valójára csodálkozhatnánk rá, hanem a kizárólag a Bakonyban feltárt dinoszauruszok csapatára is.
Ősi Attila paleontológus és geológus nálam korábban született, a Jurassic Park-jelenség idején már gimnazistaként rótta a Bakonyt, hogy különféle ősállatok maradványai után kutasson. Ahogy Fekete Emese címlapi portréjából kiderül, nem is a műanyag állatfigurák, hanem az egykor valóban élt ammoniteszek (ősi tengeri fejlábúak) vázai korbácsolták fel érdeklődését. Az eredmény egy világszinten egyedülálló leletegyüttes, benne sok-sok magyar kötődésű, de persze latin névvel illetett ősállat lett. Na, meg egy méltán híres, kicsiségében hatalmas dinoszaurusztojás – amiről a tojással kapcsolatos publikációkat is szerző Prondvai Edina közbenjárásával minden fontosabb tudnivalót elárulunk. Sőt arról is szó lesz, hol, milyen magyar ősállatok éltek, és ennek ellenére miért is nem érdemes kislapáttal nekiesni a hátsó kertnek.
Mert ha így teszünk, dinót aligha, de mamutot még találhatunk, ami Kordos László geológus, a rudabányai ősmajmok felfedezője és kutatója szerint nem biztos, hogy örömre ad okot – az orchideáknak bizonyára árt, ha hirtelen egy csapat paleontológus lepi el a kiskertet, hogy brutális eszköztárukkal nekiessenek a kőzeteknek. Erről, illetve a Rudapithecus hungaricus jelentőségéről Melis Dóra cikke árul el részleteket (sőt még nyakkendőviselési tippekre is futja benne).
De persze nem csupán az a fontos, mi volt a régmúltban, hanem az is, mi vár ránk a jövőben: az informatika fejlődésével előhozakodni közhely, mégis mintha sokan elfelejtenék, hogy a szoftverfejlesztő mint olyan, nem homogén szakember. A szakállas, kövér, szemüveges kocka sztereotípiájával már rég leszámolt a terület, utat engedve a programozónőknek. Erre nincs is jobb bizonyíték, mint a Forbes Next 30/30-as összeállítása, amiben a magazin hagyományai mentén legfeljebb harmincadik életévüket betöltött szoftverfejlesztő nőket mutatunk be. Van, akit a családja inspirált, mást a gimnázium vagy a barátok. Akármi legyen is a háttérben viszont, ezek az emberek sokat tesznek érte, hogy az informatika világából is kihaljanak a dinoszauruszok.
A luxusdivatipar apokalipszisének közepén az Egyesült Államok egyik leggazdagabb self-made üzletasszonya, Tory Burch egyelőre megmentette a cégét az összeomlástól. Heroikus harcáról őszintén vallott az amerikai Forbes újságíróinak.
93 évnyi bölcsességével, hozott eleganciájával és egy hatvanéves fittségével ül le a webkamera elé, de nem hajlandó egyszerűen interjúalannyá válni: ő beszélgetni, hallgatni, és legfőképpen segíteni szeretne. Dr. Edith Eva Eger mindennap azzal a céllal kel fel, hogy adjon, hogy megváltoztassa a világot és soha többé ne kelljen senkinek átélnie, amit neki át kellett.
Ősi Attila nem a gumidinókon nevelkedett generációk tagja, de tizenéves kora óta elszántan keresi az őslények nyomait. Ő bukkant az ország első dinoszauruszcsontjára húsz évvel ezelőtt, és miközben ásott Kínában, Brazíliában és Argentínában, az általa vezetett Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció mostanra százezernél is több felbecsülhetetlen leletet hozott a felszínre az iharkúti Jurassic Parkból.
