Az emberiség történetének mindig szerves része volt a gyűjtögetés. Ennek eleinte evolúciós okai voltak, mára azonban a slow life mozgalom egyik szimbólumává vált. A vadonban gyűjtögetés egyre népszerűbb, és nem csupán az ingyen elérhető élelmiszer miatt, hanem mint szabadidős és fenntartható tevékenység is, a világ vezető éttermeinek pedig autenticitást ad.
Az angolul foragingnek nevezett aktivitásnak írott és íratlan szabályai is vannak. A legfontosabb: a lakóhely 10–50 kilométeres környezetétől nem illik messzebb menni, és fejenként két kilónál többet nem szabad hazavinni a terményekből. A különleges szerzemények feldolgozásának lehetséges módjai már külön könyvtárat érdemelnek.
Meredek sziklafalon kapaszkodunk fel, szaporán veszem a levegőt Miha Rustja nyomában. Átvágjuk magunkat a bozóton – most már értem, miért szakadt mindenhol a kabátja –, és megérkezünk a titkosnál is titkosabb erdei zugokba. Miha szinte megesket, hogy senkinek sem árulom el, hol jártunk. Biztos mozdulatokkal nyúl az avarba, ahonnan egy jólmegtermett vargánya vagy egy őzláb, vagy egy fekete trombitagomba kerül elő.
Szlovénia északnyugati csücskében járunk. Az étterem a Kobaridból Olaszország felé vezető platánsor végén áll a smaragdzöld Soča folyó völgyében. Olaszul Isonzónak hívják a folyót, így hívták katonáink is, akik több mint száz éve keserves éveket töltöttek a völgyében reménytelen hadakozással. A hegyeken már ott a hósapka, de a völgyben még éledezik a természet. A gombák a júniusban két Michelin-csillaggal jutalmazott Hiša Franko konyhájára kerülnek.
