„A mi filozófiánk a fenntarthatóságot képviseli. A globalizált világban egyre kevesebb a termőterület, egyre fontosabb, hogy az emberek azt fogyasszák, ami a közvetlen környezetükben megterem, ne azt, amit több ezer kilométerről importálnak. Ha itt megterem a kert végében a rebarbara, akkor azzal fogok főzni, és nem trópusi növényekkel. Vagy kimegyek az erdőbe vagy a házam mögé, és szedek egy kis mohát. Nagyon jó kis levest főzök belőle erdei gombával” – mondja Ana Roš. A világszerte ismert séf sosem járt szakácsiskolába, ma mégis több hónapra előre tele van az étterme. Mert autentikus.
Az emberiség történetének mindig szerves része volt a gyűjtögetés. Ennek eleinte evolúciós okai voltak, mára azonban a slow life mozgalom egyik szimbólumává vált. A vadonban gyűjtögetés egyre népszerűbb, és nem csupán az ingyen elérhető élelmiszer miatt, hanem mint szabadidős és fenntartható tevékenység is, a világ vezető éttermeinek pedig autenticitást ad.
Az angolul foragingnek nevezett aktivitásnak írott és íratlan szabályai is vannak. A legfontosabb: a lakóhely 10–50 kilométeres környezetétől nem illik messzebb menni, és fejenként két kilónál többet nem szabad hazavinni a terményekből. A különleges szerzemények feldolgozásának lehetséges módjai már külön könyvtárat érdemelnek.
Meredek sziklafalon kapaszkodunk fel, szaporán veszem a levegőt Miha Rustja nyomában. Átvágjuk magunkat a bozóton – most már értem, miért szakadt mindenhol a kabátja –, és megérkezünk a titkosnál is titkosabb erdei zugokba. Miha szinte megesket, hogy senkinek sem árulom el, hol jártunk. Biztos mozdulatokkal nyúl az avarba, ahonnan egy jólmegtermett vargánya vagy egy őzláb, vagy egy fekete trombitagomba kerül elő. Szlovénia északnyugati csücskében járunk. Az étterem a Kobaridból Olaszország felé vezető platánsor végén áll a smaragdzöld Soča folyó völgyében. Olaszul Isonzónak hívják a folyót, így hívták katonáink is, akik több mint száz éve keserves éveket töltöttek a völgyében reménytelen hadakozással. A hegyeken már ott a hósapka, de a völgyben még éledezik a természet. A gombák a júniusban két Michelin-csillaggal jutalmazott Hiša Franko konyhájára kerülnek.
Van, hogy az ember szexi pózban, kellemes ön- és megelégedettségében napozik a homokos tengerparton, aztán váratlanul úgy beteríti egy sós hullám, hogy szó szerint köpni-nyelni nem bír utána. Előbbi kép maga az Insta-filteres jó élet, utóbbi nagyon is 2020-as mindennapjaink része, csak a tenger helyett a szorongás, a depresszió, a pánik csap át rajtunk a legváratlanabb pillanatokban, újra és újra. Belföldi […]
Van, hogy az ember szexi pózban, kellemes ön- és megelégedettségében napozik a homokos tengerparton, aztán váratlanul úgy beteríti egy sós hullám, hogy szó szerint köpni-nyelni nem bír utána. Előbbi kép maga az Insta-filteres jó élet, utóbbi nagyon is 2020-as mindennapjaink része, csak a tenger helyett a szorongás, a depresszió, a pánik csap át rajtunk a legváratlanabb pillanatokban, újra és újra.
Belföldi utazás, meditáció, elvonulás, elérhető gasztronómia, erdei bolyongás, divatos minimalizmus – ebben a Forbes Life-ban minden van ahhoz, hogy elmenekülhessünk. De leginkább mindegyik a befelé figyelésről kellene szóljon: ha belül nem találunk békét, nincs az a külső inger, ami tartósan elvonná figyelmünket. Úgyhogy ebben a lapban bőven van segítség ehhez is.
Mióta volt alkalmam Edith Eva Egerrel beszélgetni – a tavaszi karantén után most ősszel másodszor –, általában már csak addig zihálok a hullámokban, amíg a pszichológus egy-egy gondolata eszembe nem jut. Leggyakrabban ez a részlet a címlapinterjúból: „Problémák nem léteznek, kihívások vannak. Nincsenek krízisek, csak átalakulások. Talán épp egy átalakuláson megyünk keresztül, és nem tehetjük fel a kérdést: miért én, miért ez? Hanem azon kell gondolkodnunk, hogyan tovább.”
Máskor a maga vagy családja életéből hozott példái lendítenek rajtam – mesél eleget új könyvében és a Forbes Life-ban is –, vagy az, amit 93 évesen magától kérdez: nem azt, mit adott neki a világ, hanem hogy ő mit adott a világnak. (Az interjút megjelenés előtt megmutatom a páromnak, anyámnak, néhány kolléga is olvassa – egyszer, aztán még jó néhányszor, van, aki tízszer, van, aki könnyek között. A mondatok mára mantrákká válnak.)
Dr. Eger alapvető válasza az életre maga a szeretet – amit szerinte nem érezni, hanem csinálni kell.
Különös példakép a korban, amikor újra az elménk a menedékünk a világ elől. Vagy a közösségi média – erről már Tari Annamária beszél egy másik beszélgetésben. G. Tóth Ilda Tari-interjújából is belénk ég valami – belém leginkább a „kognitív restség” kifejezés – talán már ez is elég ahhoz, hogy telefonnyomkodós pótcselekvés helyett valami előremutatóbbért nyúljunk.
Vagy befelé figyeljünk. Ez, mondjuk, sokkal nehezebb, de ott van a megoldás. „Ha békén hagyják az embereket, akkor mindenki nagyon pontosan tudja, mire van szüksége, hogy jól legyen. Legeslegbelül hordozzuk a harmónia megteremtésének bölcsességét, és ha van hozzá tér, ha meg vagyunk tartva, akkor képesek is vagyunk elérni” – ahogy a Bács-hegyen meditációsközpontot alapító Karsai Dina magyarázza. Momentán elég a képekre nézni: (nem tengerpart, de) a Káli-medence tanúhegyeinek ölelésében valami nagy egész apró részének érzi magát az ember, és megneszeli, hogy végül talán minden a legnagyobb rendben lesz.
Az MKB Bank prémium digitális pénzintézetként a klasszikus értékek mentén, a bizalomra és ügyfélközpontúságra fókuszálva fejleszti digitális és prémium szolgáltatásait. A prémium értékkínálat megújításának részeként egy egyedülálló ügyfélélményt nyújtó terméket vezetnek be a magyar piacra, a metálkártyát. A kártyában pedig nem csak az egyedi, hogy fémből készül, hanem a szolgáltatáscsomag kialakításába most az ügyfelek is beleszólhatnak. Prémium ügyfélélményről, digitális szolgáltatásokról beszélgettünk az MKB Bank vezetőivel.
Philip Morris Magyarország Kft.
2020 December Támogatói tartalom Philip Morris Magyarország Kft.
2020 végére eljutottunk oda, hogy a különböző üzleti szektorok és gazdasági ágazatok fejlődését – legyen szó autóiparról, energiaiparról, környezetvédelemről, gasztronómiáról vagy egy olyan hétköznapi szokásunkról, mint a dohányzás – az ártalomcsökkentés iránti társadalmi igény mozgatja.
