„Kültéri felhasználásra készült” – adja meg magához a használati utasítást Kozma Gergely, de ez a lenyugvónap-, szarvasbika-, tehén- és lótetoválások nélkül is átjön az első mondataiból. Szerinte nem lovasnemzet a magyar, sokkal inkább fesztiválnemzet, csinált is ő is egy dzsemborit, ahol „klímahorror” és „álspirituális ökohumbug” nélkül, nyersen és szabadon beszélgethetünk egymással. Indulás előtt ragadjon mindenki söröskorsót, ők nem fognak csak azért gyártani, hogy rákerüljön egy támogató logója.
A nagyapja ingben, élére vasalt nadrágban és kalapban ült a tehénszekér tetején. Gergő vele járt hajnalonta kaszálni, szénát gyűjteni, csavarogni az erdőn – nem volt opció nem a természet közelében élni. Az Ecopunk fesztivál ötletével elsőként három gyerekét szerette volna megszólítani. Amíg kicsik voltak, az volt, amit apa mond – ezzel szülőként próbált is visszaélni és természetszeretetre nevelni őket úgy, ahogy a nagyapja őt nevelte. „Nyilvánvaló volt, hogy egyszer el fogja őket vinni a világ, és kinőnek abból, hogy apával sátraznak, és úszkálnak az Ipolyban. De amikor ez eljött, mégsem akartam elfogadni.”
A sárga dzsekiben, mezítláb fára mászó klímaszorongó csak azért káros, mert ha ez a téma nem megy le a torkodon, akkor az egész fenntarthatósági témát ezzel kötöd össze.
Kozma Gergely folyóméternyit olvasott a környezetvédelmet tematizáló szereplőkről, és arra jutott: ha így marad a zöld kommunikáció, abból tömeges szinten nem lesz semmi. Márpedig tömegeket kell mozgósítani ahhoz, hogy legyen esélyünk. És bár gunyorosan hivatkozik az ökovonal hippi képviselőire, leszögezi, hogy fontos a munkájuk, mert mindenki ahhoz fordul, aki megszólítja.
Minden porcikámmal kívánom, hogy legyen kritikus és függetlenségre törekvő közéleti sajtó.
Eddig 13-szor írtuk le Kádár János nevét a magyar Forbes 2013-as indulása óta. Az Imedia adatbázisa szerint 13 közül egyszer került szóba a kádári cenzúra mibenléte, de akkor sem mentünk bele részletesen. Így aztán sorsszerű (vagy vicces egybeesés – tetszés szerint az egyik kihúzható), hogy éppen most szól egy egész bekezdés arról, hogy Kádár idejében a kisebb újságokban nagyobb volt a szabadság, mint a szélesebb közönséghez eljutókban. Pont most, amikor újra reflektorfénybe került, hogy a legerősebb online híroldal, az Index függetlensége egy cérnaszálon függ, amire ugyan nagyon vigyáz a szerkesztőség, de attól az még csak egy cérnaszál marad.
Ez itt nem a Kádár-rendszer, és nincs is olyan cenzúra, mint akkor volt. De a hatalom szisztematikusan hallgattatja el a vele kritikus sajtót, ügyes húzásokkal, gyors vagy lassú taktikával végzi ki a független közéleti médiát. Minél nagyobb egy lap, egy rádió, egy tévé, annál inkább megpróbálja behálózni. Ez történik az Indexszel is, igaz nem most kezdődött, és könnyen lehet, hogy még jó sokáig tart. Így jött létre nagyobb szerkesztőségekből a Magyar Hang, a Válasz Online és a Direkt36 vagy az azóta már megszűnt Abcúg is. Aki ezeket a szerkesztőségeket vagy a még létező nagyobbakat előfizetéssel, adománnyal támogatja, a működésüket biztosítja. Én így teszek, mert borzalommal figyelem, hogy mi folyik az elfoglalt szerkesztőségekben, és minden porcikámmal kívánom, hogy legyen kritikus és függetlenségre törekvő közéleti sajtó. Egy gazdaságilag független, az olvasókra támaszkodó újságot sokkal nehezebb kivégezni.
Kepes András nem csak a kádári cenzúráról, a magyar újságírókról is elmondja a véleményét, de azért Fekete Emese portréja valójában róla szól, és nem a médiáról. Arról, hogy miért az elmúlt tíz évben érzi igazán jól magát a bőrében, és hogy miről szól ősszel megjelenő új könyve; hogy miként nőtt fel szerte a világban és itthon (szülei egy időre nevelőintézetbe adták, mert külföldi kiküldetést kaptak az 50-es években), és hogy milyen hozzáállással készítette legsikeresebb műsorait.
A Jó élet rovatban Bánlaki D. Stella, Bujdosó Bori és Bagi László a Dunakanyar legjobb helyeit mutatja be kilenc oldalon, sokan vannak úgy vele, hogy már mozdulnának, de külföldre még nem érzik időszerűnek menni, nekik is hozzuk a friss infókat.
A Dunakanyar és Kepes András között van itt bizalmi ember a Fény utcai piacról (A sonkás), itt van a legnagyobb online játékkereskedő, az ország kádára, a videókazettákkal kezdő, most drónokkal kereskedő vállalkozó, a huszonöt legértékesebb magyar sportoló, és itt vannak a környezetvédők, akik nem akarnak lelkiismeretfurdalást, csak eredményeket.
Magyarországon ritkán hallható hírességekkel, irodalmi és filmes nagyágyúkkal készített interjúival már a rendszerváltás előtt nevet és ismertséget szerzett. Később milliókat ültetett a tévé elé lazán elmélyült beszélgetős műsoraival, közben világjáró dokumentumfilmjeivel nyitottságot és toleranciát tanított. Versenyszellem és törtetés nélkül lett az ország legkedveltebb televíziósa, de ha tükörbe néz, jó tíz éve már csak az írót látja, és ettől jobban érzi magát, mint leglátványosabb sikerei csúcsán. Egy ország ismeri a hangját és a gesztusait, ötven éve kérdez, felfedez és mesél, sikerkönyvek szerzőjeként sem fogy ki a történetekből. Új könyve ősszel jelenik meg, most beszél róla először.
Szakad az eső vasárnap Zebegény főterén, onnan egy lépésre szedett-vedett, de fedett kis betonplaccon minden hely foglalt: söröző emberek ülnek kinyalt táljaik felett, annak boldog tudatában, hogy bár még órák vannak hátra a Füstölgő Sarok BBQ zárásáig, nekik sikerült behúzniuk az utolsó adag marhaszegyet vagy oldalast.
Szabó József három évtizeddel ezelőtt kezdte fölépíteni halgazdaságát, ami mára az ország egyik legkorszerűbbjévé vált. Az itteni tavakban úszkáló akasztói szikipontyok ott vannak a magyar top éttermek étlapján, és az Aranyszalag után hamarosan megkaphatják az európai eredetvédelmi megjelölést is.
