A budapesti Idősek Barátai Program elszigetelten élő nyugdíjasoknak kínál beszélgetőpartnert, sokszor bizony az ő korosztályukból. Persze a bevásárlás és a parkbeli séta sem tabu. A személyes találkozásra épülő modellt ugyan megtépázta a járvány, az önkéntesek azonban nem adják fel.
„Volt egy néni,akihez beköltözött egy fiatalember. A néni nem tudta megmondani, ki az, de önkénteseink annyira ijesztőnek találták, hogy inkább nem mentek be a lakásba” – idéz fel egy olyan esetet Somlai Katalin programvezető, amikor minden erőfeszítésük ellenére sem sikerült személyesen segíteni valakin. Másképp persze mégis. „Telefonon beszélgetünk vele, és postán küldünk neki csomagokat.”
Az Idősek Barátai Program nagyjából száz önkéntessel igyekszik jobbá tenni az elszigeteltségben élő idősek életét. Alapesetben személyes látogatásokról, beszélgetésekről van szó, ezek viszont a koronavírus okán ideiglenesen telefonra költöztek. A 150 embernek segítő program Budapesten üzemel, Katalin szerint viszont szívesen bővülne országossá. Ehhez elsősorban pénz és ember kell – igaz, a járvány miatt most hirtelen húsz új önkéntes jelentkező lett, szóval utóbbival talán nem lenne gond.
A koronajárvány miatt most bevezetett mentőintézkedéseket hagyni kell kifutni a hatályukból, vagy el kell törölni őket, és újra deregulációra kellene törekedni.
Az előttünk álló kérdés, hogy mit tegyünk majd, amikor a koronavírus okozta veszélyhelyzet alábbhagy, és a kormányok gazdasági mentőcsomagjainak hatása is elhalványul.
A válaszért figyelmünket az 1920–21-es depresszió tanulságaira kellene fordítanunk, mégsem tesszük. Az első világháborút az Amerikai Egyesült Államokban heves felívelés követte, vágtázó inflációval. De a lufi kipukkant, főleg azután, hogy a Fed (az amerikai jegybank) meredeken megemelte a kamatszintet. A gazdaság beszakadt, a munkanélküliség húsz százalék környékére ugrott (azokban az időkben az adatgyűjtés elég esetleges volt még).
Hogyan reagált akkor a kormányzat? Annak alapján, ahogy James Grant megírta a válság történetét a The Forgotten Depression – 1921: The Crash That Cured Itself című könyvében, pontosan az ellentétét annak, amit a közgazdászok ma tanácsolnak. Az állami költekezést visszavágták a háborús szintekről, az adókat csökkentették, a háború idején túlburjánzó szabályozást megnyirbálták, az államosított vállalatokat – főleg vasúttársaságokat és telekommunikációs cégeket – visszajuttatták jogos tulajdonosaikhoz. A dollárt nem értékelték le. A gazdaság gyorsan visszapattant. Hamarosan újra teljes volt a foglalkoztatottság, és következtek a nekivadult 20-as évek, a Roaring Twenties. Az Egyesült Államok történelmének egyik leginnovatívabb korszakát élte.
Egy évtizeddel később, a nagy világválságra adott kormányzati reakció ennek a teljesen az ellentéte volt. Az állami költekezés élesen megnőtt, az adókat megemelték, a bürokratikus terheket növelték, a vállalkozásokat a hatóságok állandó zaklatása közepette új szabályozásokkal árasztották el. A nehéz időszak folytatódott, az igazi felépülés egészen a második világháború végéig váratott magára.
Valójában az egész katasztrófát a túlterjeszkedő kormányzat hibái okozták. 1929-ben az új elnök, Herbert Hoover tenni akart valamit a szorongatott helyzetbe került gazdákért, és úgy vélte, ha megemeli a mezőgazdasági importtermékek vámját, az megteszi a hatását. A Kongresszus úgy viselkedett, mint a disznók a vályúnál, és óriási adóemeléseket hajtott végre importcikkek ezrein. A törvényhozási nyomulás hatására a – várakozásokat beárazó – tőzsde összeomlott. Amikor az elnök aláírta a büntetővámokról szóló törvényt, több ország is visszavágott, és nemzetközi kereskedelmi háború robbant ki. A gazdaságok, tengeren innen és túl, zsugorodni kezdtek. Hoover elnök erre példátlan kormányzati intervencióval válaszolt. Utóda, Franklin Roosevelt, tovább növelte a beavatkozás mértékét. A válság folytatódott.
A második világháború után, újabb gazdasági visszaeséstől félelve, sokan könyörögtek még több állami beavatkozásért. Ehelyett az ellenkezője történt: a költségvetést könyörtelenül megvágták, a házaspárok személyi jövedelemadóját gyakorlatilag megfelezték, gyorsan eltörölték a háborús irányítást, megváltoztatták a New Deal kereskedelemkorlátozó munkatörvényét, és az aranyhoz rögzítették a dollár árfolyamát. Annak ellenére, hogy háborús veteránok milliói tértek vissza a munkaerőpiacra, a munkanélküliség alacsony maradt.
Meg kell szívlelnünk ezeket a tapasztalatokat! Nagyszabású, átfogó adócsökkentést kell végrehajtani, és egykulcsosra kellene cserélni a progresszív adórendszert. Stabilizálni kell a dollár értékét, és akár az alapítóatya, Alexander Hamilton bölcsességét felidézve az aranyhoz lehetne rögzíteni. A koronajárvány miatt most bevezetett mentőintézkedéseket hagyni kell kifutni a hatályukból, vagy el kell törölni őket, és újra deregulációra kellene törekedni.
Egyszerű a képlet. Ahogy Nathan Lewis is megmutatta The Magic Formula című könyvében: azok a gazdaságok, ahol alacsonyak az adók, és stabil az árfolyam, jobban prosperálnak, mint azok, ahol nem. Mindig.
„Anna az egész világot képes felfogni. Ez Juhász-örökség” – mondja Juhász Annáról Csányi Vilmos etológus, Anna esetében pótapa. Juhász Ferenc költő lánya úgy lépett ki híres édesapja árnyékából, hogy maga is az irodalom területén ért el szép sikereket. Írás helyett ő az írókkal és az életművekkel foglalkozik, irodalmi estjeivel pedig leporolta a hazai kávéházi kultúrát.
Home office, távoktatás, kényszermegoldások: a koronavírus terjedése miatt az otthonok „digitális” átállására villámgyorsan volt szükség, a legtöbb esetben már meglévő eszközökre alapozva. És ha nem lenne elég gondunk, a kiberbűnözők igyekeznek kihasználni a felhasználók tapasztalatlanságát. Az elmúlt időszakban 667 százalékkal növekedtek a koronavírushoz kapcsolható e-mailes támadások. Az IT biztonsággal foglalkozó Sicontact az elsők között lépett: az általa forgalmazott ESET biztonságtechnikai szoftvercsalád akciójában ingyenessé tették az Internet Security programot minden diáknak és tanárnak 3 hónapra, a cégek számára pedig ingyenes tanácsadást biztosítanak.
„Elővettük anyukám lecsóját, és az ötlet még ott, a konyhaasztalnál megszületett.” Így indult két gépészmérnök, Kertész Éva és Tóth Gábor adalékmenteskészétel-üzlete.
A 2008-as pénzügyi válság után a négy Bányai testvér sikeresen kivezette a gödörből a szülőktől frissen átvett családi céget, a Bányai Bútorokat. Részben talán emiatt is magabiztosak a mostani válsággal kapcsolatban, bár az is kapóra jön nekik, hogy az elmúlt évtizedekben több külföldi piacon is megvetették a lábukat.
