Sci-fiből és fantasyből érkezett, hogy újrateremtse a magyar történelmi regény műfaját. Receptje nem bonyolult, legfőbb hozzávalója az érthető szöveg. Tizenkét esztendő, tíz kötet és sok-sok év véleményvezérkedés után Bán János kiadó alapításán töri a fejét, a Hunyadi családdal azonban még messze nem végzett.
Bíró Szabolcs úgy érezte, üzen neki az univerzum. Más magyarázata nem lehetett, hogy már sokadszor botlott bele abba a drapp borítós, tekintélyes köteteket felvonultató regénysorozatba, ami – akár egy bandériumi zászló – messziről hirdette nemes hadvezére dicsőségét. „Szó szerint ott volt, utamat állta egy halom Hunyadi” – idézi fel, miként ismerte meg 2011-ben Bán János sorozatát. Szabolcs ekkor már aktív író volt, 2008 óta dolgozott első történelmi regényén. A 2012-es Non nobis, Dominé-t a Líra-csoporthoz tartozó Athenaeum gondozásában kiadott, eddig hat kötetet megért Anjouk-sorozat követte, amiből több tízezer darab kelt el.
János relikviagyűjteményét képtelenség nem lefényképezni, a fegyverek jelenlétére ő maga hívta fel a figyelmemet
Már általános modell, hogy a krimiket, sci-fiket vagy fantasyket író szerzők átállnak a történelmi regénysorozat műfajára. Alighanem más lenne a helyzet, ha egy kecskeméti újságíró nem dönt úgy, hogy ha törik, ha szakad, megírja a Hunyadi-klán történetét. A sorozat 2008-ban indult, most tartunk tíz kötetnél, év végén kéne kijönnie a tizenegyediknek. „Nagyon remélem, hogy tizenkettő elég lesz” – sóhajt fel mosolyogva Bán János, nekem valami mégis azt súgja, hogy nem igazán biztos a dolgában.
Pedig általában határozott, céltudatos embernek jellemzik. Írói álneve is ezt sugallja: példaképétől, Jókai Mórtól származik, az átlagtól eltérően magyar hangzása van. Mikor először állt elő az ötlettel, hogy magyar álnéven jelenne meg, a kiadó ágált. Mostanra viszont Bán Mór márka lett, még a Hunyadi-ciklus előtti könyveit is kiadták az új nevén. Bizony, volt pár.
A koronajárvány miatt most bevezetett mentőintézkedéseket hagyni kell kifutni a hatályukból, vagy el kell törölni őket, és újra deregulációra kellene törekedni.
Az előttünk álló kérdés, hogy mit tegyünk majd, amikor a koronavírus okozta veszélyhelyzet alábbhagy, és a kormányok gazdasági mentőcsomagjainak hatása is elhalványul.
A válaszért figyelmünket az 1920–21-es depresszió tanulságaira kellene fordítanunk, mégsem tesszük. Az első világháborút az Amerikai Egyesült Államokban heves felívelés követte, vágtázó inflációval. De a lufi kipukkant, főleg azután, hogy a Fed (az amerikai jegybank) meredeken megemelte a kamatszintet. A gazdaság beszakadt, a munkanélküliség húsz százalék környékére ugrott (azokban az időkben az adatgyűjtés elég esetleges volt még).
Hogyan reagált akkor a kormányzat? Annak alapján, ahogy James Grant megírta a válság történetét a The Forgotten Depression – 1921: The Crash That Cured Itself című könyvében, pontosan az ellentétét annak, amit a közgazdászok ma tanácsolnak. Az állami költekezést visszavágták a háborús szintekről, az adókat csökkentették, a háború idején túlburjánzó szabályozást megnyirbálták, az államosított vállalatokat – főleg vasúttársaságokat és telekommunikációs cégeket – visszajuttatták jogos tulajdonosaikhoz. A dollárt nem értékelték le. A gazdaság gyorsan visszapattant. Hamarosan újra teljes volt a foglalkoztatottság, és következtek a nekivadult 20-as évek, a Roaring Twenties. Az Egyesült Államok történelmének egyik leginnovatívabb korszakát élte.
Egy évtizeddel később, a nagy világválságra adott kormányzati reakció ennek a teljesen az ellentéte volt. Az állami költekezés élesen megnőtt, az adókat megemelték, a bürokratikus terheket növelték, a vállalkozásokat a hatóságok állandó zaklatása közepette új szabályozásokkal árasztották el. A nehéz időszak folytatódott, az igazi felépülés egészen a második világháború végéig váratott magára.
Valójában az egész katasztrófát a túlterjeszkedő kormányzat hibái okozták. 1929-ben az új elnök, Herbert Hoover tenni akart valamit a szorongatott helyzetbe került gazdákért, és úgy vélte, ha megemeli a mezőgazdasági importtermékek vámját, az megteszi a hatását. A Kongresszus úgy viselkedett, mint a disznók a vályúnál, és óriási adóemeléseket hajtott végre importcikkek ezrein. A törvényhozási nyomulás hatására a – várakozásokat beárazó – tőzsde összeomlott. Amikor az elnök aláírta a büntetővámokról szóló törvényt, több ország is visszavágott, és nemzetközi kereskedelmi háború robbant ki. A gazdaságok, tengeren innen és túl, zsugorodni kezdtek. Hoover elnök erre példátlan kormányzati intervencióval válaszolt. Utóda, Franklin Roosevelt, tovább növelte a beavatkozás mértékét. A válság folytatódott.
A második világháború után, újabb gazdasági visszaeséstől félelve, sokan könyörögtek még több állami beavatkozásért. Ehelyett az ellenkezője történt: a költségvetést könyörtelenül megvágták, a házaspárok személyi jövedelemadóját gyakorlatilag megfelezték, gyorsan eltörölték a háborús irányítást, megváltoztatták a New Deal kereskedelemkorlátozó munkatörvényét, és az aranyhoz rögzítették a dollár árfolyamát. Annak ellenére, hogy háborús veteránok milliói tértek vissza a munkaerőpiacra, a munkanélküliség alacsony maradt.
Meg kell szívlelnünk ezeket a tapasztalatokat! Nagyszabású, átfogó adócsökkentést kell végrehajtani, és egykulcsosra kellene cserélni a progresszív adórendszert. Stabilizálni kell a dollár értékét, és akár az alapítóatya, Alexander Hamilton bölcsességét felidézve az aranyhoz lehetne rögzíteni. A koronajárvány miatt most bevezetett mentőintézkedéseket hagyni kell kifutni a hatályukból, vagy el kell törölni őket, és újra deregulációra kellene törekedni.
Egyszerű a képlet. Ahogy Nathan Lewis is megmutatta The Magic Formula című könyvében: azok a gazdaságok, ahol alacsonyak az adók, és stabil az árfolyam, jobban prosperálnak, mint azok, ahol nem. Mindig.
Balla Ákos saját értékrendje alapján szembe megy a bevált közvetítői recepttel, és a nevét viselő irodahálózattal nem kér a franchise-ból. A lakáspiacon a forgalomban a mostani zuhanás után nagyon lassú kilábalásra és húsz százalék árcsökkenésre számít, karácsonyi bulit nem tervez, de minden emberét megtartaná.
Balogh Levente eddig elsősorban nem mint pénzügyi befektető, hanem mint élelmiszeripari mogul volt ismert – egészen a Cápák között tavalyi, első évadáig. A Szentkirályi Ásványvíz elnöke azt mondja, a műsor után kitágult az ő látóköre is, és már bánja, hogy annak idején mindent a Szentkirályi márkaépítésébe tolt bele, ahelyett, hogy vett volna még egy-két retró élelmiszermárkát.
A 2008-as pénzügyi válság után a négy Bányai testvér sikeresen kivezette a gödörből a szülőktől frissen átvett családi céget, a Bányai Bútorokat. Részben talán emiatt is magabiztosak a mostani válsággal kapcsolatban, bár az is kapóra jön nekik, hogy az elmúlt évtizedekben több külföldi piacon is megvetették a lábukat.
