A koronavírus utáni világban a turizmus kómájából azok a helyek éledhetnek fel leghamarabb, ahova privát gépekkel érkeznek meg a felső tízezer tagjai, és akár az egész vakáció alatt nem találkoznak más vendéggel. Ez leginkább éppen ott lehetséges, ahol most a legégetőbb gazdasági probléma a turizmus kiesése: az afrikai szavannán. Vagy egy szigetországban, ahol az izoláció nyújtott valamelyest védelmet a vírustól. A járvány előtti időszámításban a legtrendibb útitervek ezeket az úti célokat ötvözték: a szafariról egyenesen a trópusi paradicsomba repítették az utazót.
Ha valaki egyszer majd újra szafarira adja a fejét, és menetrend szerinti járattal landol Kenyában, egy-két éjszakát jó eséllyel a fővárosban, Nairobiban tölt el. A Karen Blixen dán írónőről elnevezett diplomatanegyedben, távol Nairobi kaotikus városközpontjától, kétméteres, virágzó hibiszkuszkerítések mögött bújik meg a helyi elit. Az utcákon csak pár kertész vagy szakácsnő lézeng, vasárnap délelőtt lévén templomba igyekeznek. Néha elhúz mellettük egy-egy fekete városi terepjáró, az útszéli növényzetben tanyázó páviáncsaládok unottan néznek utánuk, mi pedig befordulunk a House of Waine birtokára.
Nairobiban ez az egyik legkellemesebb szállás, egy angol gyarmati időket idéző rezidencia. A kertben fonott kerti fotelekben szürcsöljük a fekete teát, persze szigorúan tejjel. A fű ennél zöldebb már nem is lehetne, a személyzet pedig olyan szinten űzi a vendéglátást, ami Európában biztosan nem létezik már. A tágas hászienda belső terei és klasszikus berendezése azt az érzetet keltik, mintha nem is szállodában lennénk, hanem egy tehetős kenyai ismerőshöz érkeztünk volna látogatóba.
Csupán tíz vendégszoba van, mind az emeleten, ahova kárpitozott lépcső vezet fel. Amikor a nairobi elefántárvaházból és a közeli zsiráfetetésről hazatérve sáros tornacipővel lépnénk a lépcsőre, az ajtónálló tökéletes angolsággal ragaszkodik hozzá, hogy nyugodtan folytassuk mezítláb utunkat a szobánkig, tiszta cipőnk pedig az ajtónk előtt vár majd. Délután majdhogynem csillogó tornacipőben járjuk be a Karen Blixen Múzeumot, ahol a Távol Afrikától díszletei között meglátjuk Robert Redford és Meryl Streep fotóját a szafarijelenetből, és ekkor még nem sejtjük, hogy hamarosan életre kel a film.
A Lab5 tervezett már szinte extrém, modern élelmiszerboltot a MOM-ba és Tatabányára, növényektől zöldellő irodákat Budapestre, kormányablakot a Keletibe, és záróépületet a Corvin sétányra. Bár építészek, nemcsak kívülről nézik a falakat, hanem azzal egy időben mint a belsőépítészek, belülről is, sőt várostervezési szempontból is gondolkodnak, hiszen mindegyikre volt már projektjük – a 2008-as válsággal indultak, meg kellett tanulniuk alkalmazkodni.
Számos alkalommal ücsörögtem úgy a Szabadság tér sarkán álló Börzében, hogy a bútorok, a kiegészítők, a tér apró, alaposan átgondolt, egyedi részleteit néztem és élveztem.
Az, hogy az egyik kedvenc helyemen kívül még – többek között – a Ramenka pho-levesező, a szintén a Szabadság térhez közeli Liberté (ma már Szabadság Bisztró), a Nanushka finomra hangolt budapesti és kaliforniai üzletei is mind Lengyel Márton és üzlet-, illetve házastársa, Vízkelety Rita munkája, csak akkor derült ki számomra, amikor interjút kértem tőlük.
„A műszaki egyetemen ismerkedtünk meg, aztán én dolgoztam építészirodáknak is, de közben szépen lassan elindultak a projektjeink. 2015-től a magunk útját járjuk együtt, illetve rajtunk kívül főállásban még egy grafikus és három építész dolgozik az Urba csapatában” – mondja Márton. A publicitást azonban már a korábbi irodákkal és más csapatokkal együtt elvégzett munkák meghozták nekik: 2012-ben az Ankerttel robbantak be, aztán jött a Hello Baby Bar, majd a Király utcai Etap borbár, a Kazinczy utcai Tesla 2014-ben, a Sas utcai Nomuri, ezek már a Numbernow nevű, velük együtt négyfős felállásban.
„A válság vége felé kezdtünk dolgozni, akkor főleg belsőépítészeti munkák voltak elérhetők. Kis költségvetésű, kis terekből indultunk a nívósabb projektek felé – mondja arra a kérdésre, hogy építészmérnök létükre miért a belső terek kialakításáról lettek ismert és elismert szakemberek. – Ma már vannak építészeti megbízásaink is, kifejezett célunk, hogy legyenek.” A legtöbb megbízó ajánlás alapján talál rájuk, vagy az általuk tervezett helyek valamelyikén üldögélve kikérdezi a felszolgálót, ki volt a tervező. Ma már megtehetik, hogy válogassanak is a megkeresések között. „Tudatosan próbálunk a nívós projektek irányába menni, nem vállalunk olyat, amiről tudjuk, hogy nem lehet jól megcsinálni.”
Újabban nagyobb építészirodák alá, azok belsőépítész egységeként is vállalnak feladatokat. A Földes és Társával Algír városában a magyar nagykövetség egyes tereit tervezték, a Vikár és Lukács Építész Stúdióval a Gizella kampuszt a Hungária körúton. Az Uvatervvel és az Építész Stúdióval a Blaha Lujza tér átalakításán dolgoznak, tervük most elfogadásra vár. A Kossuth téren álló agrárminisztériumi épület négy kiemelt belső terét pedig a generálkivitelező Archikon keze alá adják.
„Van egyfajta frissessége annak, amit Márton csinál, nagyon finom érzékenységgel dolgozik. Megfelel azoknak a funkcióknak is, amiket a megrendelők általában elvárnak, de nem felszínes módon teszi, hanem művészi hozzáértéssel, és ez nagyon ritka – mondja az Archikontól Nagy Csaba arra, miért az Urbát választották maguk mellé társnak a projektre. – Sok fiatal lufikat ereget, és nincs mögöttük munka meg tartalom. Marci nem ilyen, ő nem a blöffök embere. Nem nagyon vannak, akiknek jobb ízlésük lenne nála.”
Márton bevallása szerint mindig önfejű tervező volt, de ezek az együttműködések sok mindent megtanítanak neki. „Egy-egy dolog, amit idősebb tervezők mondanak, elkezd motoszkálni bennem, és egy nap múlva rájövök, hogy mennyire igazuk volt.” Nem mellesleg pedig, a kopogtató válság alatt – ami az Urba számára fontos vendéglátószektort erősen megütheti – ezek az állami megrendelések jelenthetik a cég számára a túlélést.
mismásolni nem szeret
Miközben az elmúlt pár évet Rita jelentős részben két gyermekük nevelésével töltötte, férje egy coach segítségével igazi cégvezetővé vált. „A tervezőszerepet ki kellett egészítenem a vezetői hozzáállással; rájöttem, hogy ez is sikerélményt nyújt, és nagyon élvezem.” Kezdetben, mint sok kezdő vezető, ő is túlvállalta magát, a koncepciótól a kivitelezésig végigvitte az egyes megbízásokat, ma már „a lehető legtöbb folyamatot” munkatársaival közösen igyekszik megoldani. Kívülről azért mind partneri, mind megrendelői oldalról úgy látják, az Urba javában egy one man show, van aki azt is megkérdőjelezi, a vezető meddig fogja ezt bírni. Általában hat-hét munkájuk fut egyszerre aktívan, de passzívan tizen-párra kell odafigyelni.
Azt azonban senki sem cáfolja, hogy Mártonnal jó dolgozni.
„Van, hogy az elején látszik, hogy meg lehet csinálni a jót, és érti a megrendelő is, akkor nem szoktam engedni az elképzeléseimből. Más esetben képes vagyok rá, de volt olyan is, hogy útközben kiléptem, mert eljutottunk addig a pontig, amit már nem tudtam vállalni.”
A tervező ritkán mondja azt egy kész munkájára, hogy „ez olyan, amilyennek lennie kell”, de a Börze esetében vállalja, hogy „ott tényleg az utolsó szög is úgy áll, ahogy kell”. A 600 négyzetméteres, mintegy 500 millió forintból kialakított vendéglátóhely tulajdonosa a Libertét látva kereste meg anno az Urbát, aztán a Börze után a Tisza cipő boltjának kialakítását és most a Menza felújítását is rá bízta. „Marci a tehetsége és a nagy tudása ellenére iszonyatosan alázatos, szerintem ez az egyik kulcs az ő szellemében” – mondja Vidák László, miért bíz rá újabb és újabb feladatokat. Csak az olcsó megoldásokról és alapanyagokról nem lehet vele megegyezni: „Mismásolni nem szeret és nem is akar, ahhoz nem adja a nevét.”
„Mindig az ország legjobbjaival akarunk dolgozni, és ők jellemzően nem olcsók, de közülük az Urba nem lóg ki” – így Nagy Csaba a minden piaci szereplő által gondosan titkolt árszabásról. Az Urbának egyelőre nincsenek pénzügyi gondjai, sőt jöttek újabb megrendelések is, júliusig teljes kapacitással működhetnek. Márton reménykedik, hogy aztán „visszaáll minden, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy az emberek fogyasztása átalakul. Lehet, hogy ezután mindenki kórházat akar majd építeni.”
A magyar tulajdonú, második generációs családi vállalkozás itthon nemzetközi márkák, külföldön pedig világsikerre törő hazai megbízók kiállítási és rendezvénymegjelenésein dolgozik, s emellett még saját rendezvényes innovációs fejlesztésekre is marad idejük.
A koronajárvány miatt most bevezetett mentőintézkedéseket hagyni kell kifutni a hatályukból, vagy el kell törölni őket, és újra deregulációra kellene törekedni.
Balla Ákos saját értékrendje alapján szembe megy a bevált közvetítői recepttel, és a nevét viselő irodahálózattal nem kér a franchise-ból. A lakáspiacon a forgalomban a mostani zuhanás után nagyon lassú kilábalásra és húsz százalék árcsökkenésre számít, karácsonyi bulit nem tervez, de minden emberét megtartaná.
