Az 1989. szeptemberi Budapesti Nemzetközi Vásár kapott hideget-meleget a korabeli sajtótól, a Bányai család méretre gyártott konyhabútorairól azonban több lap is úgy írt, mint a bútorbemutató szenzációjáról. A Népszabadság „konyhabútorokra kiéhezett látogatók rohamáról”, a Vas Népe pedig akkora tolongásról számolt be, hogy még a lap újságírója is csak néhány percre tudta elcsípni a családfőt, Bányai Józsefet.

A kiállításra József négy gyereke, az akkor tizen-, huszonéves József, Péter, Zita és Balázs is úgy emlékszik vissza, mint fontos mérföldkőre a pilisvörösvári családi cég életében. „Akkoriban még mindent elkordonoztak. Mi voltunk azok, akik odaengedték a közönséget a bútorokhoz” – mondja a legidősebb testvér, József, majd Péter veszi át a szót: „A BNV minden tekintetben óriási lökést adott, rengeteg megrendelés érkezett, és ekkor kaptuk Pilisvörösvártól azt a támogatást, aminek segítségével telekhez jutottunk.”

Valamivel több mint harminc évvel később a Bányai Bútorok iránti érdeklődés töretlen, bár a koronavírus-járvány természetesen az ő működésükre is kihat. A termelés egyelőre zavartalan, de már most látják, hogy az európai gyárak leállása miatt a későbbiekben alapanyaghiánnyal kell számolniuk. „Most az elsődleges feladatunk a termelés megőrzése és a rendelésállomány csökkenésének mérséklése. Pillanatnyilag körülbelül kéthavi termelést biztosan látunk előre” – mondja (a fiatalabbik) József. 

A járvány miatt néhány projektjük csúszik – például egy családi ház komplett bútorberendezése és egy romániai szálloda bebútorozása –, bemutatótermeikben pedig érezhetően csökkent az érdeklődés. Nagyon azért nem esnek kétségbe, a fokozatosan magához térő Ausztriából például estek már be új megrendelések.

Az osztrák piac eddig is fontos terepe volt a hazai bútorgyártó cégnek. A Bányai Bútorok több mint félmilliárd forintos bevételének nagyjából felét az exportpiacok adják. Hozzájárultak már négy- és ötcsillagos német és svájci hotelek berendezéséhez, de ellátják azt az osztrák Schloffert is, ami több mint huszonöt éve beszállítója ötven ország McDonald’sának.

„Évente annyi McDonald’snak gyártunk pultot világszerte, mint amennyi Magyarországon van összesen.”

Vagyis mintegy száznak.

Az egyik csapból hideg, a másikból meleg

A Bányai Bútorok története pont tíz évvel az előttre nyúlik vissza, hogy a McDonald’s megvetette volna a lábát Magyarországon. Idősebb Bányai József a 70-es évek végén nyitotta meg asztalosműhelyét. Nagyapja ács, apja szintén asztalos volt, és lánya kivételével mindegyik gyerekének van valamiféle asztalosvégzettsége. „A mi családfánk fából van” – mondja Balázs, a negyedik asztalosgeneráció legfiatalabb tagja.

A ma már nyugdíjas alapító kezdetben általános asztalosmunkákat végzett (például beépített- és cipősszekrényeket készített), a helyszín sokáig a családi ház pincéje volt. „Mi is állandóan ott molyoltunk” – mondja Zita. A konyhabútorokra József a 80-as években kezdett specializálódni, egy svédországi gyárlátogatás hatására, ahova egy magyar disszidens ismerőse hívta. „Ott tanultam mindent, hiszen itthon még nem volt a svédhez hasonló modern technológia. Úgy csodálkoztunk, mint pék kutyája a meleg kiflire” – meséli a családfő. Időközben felesége, Anna is beszállt a vállalkozásba, ő foglalkozott az adminisztrációval és a pénzügyekkel.

1992-ben egy tizenkétmillió forintos vissza nem térítendő állami exportfejlesztő támogatásból épült fel 900 négyzetméteres pilisvörösvári konyhabútorgyáruk, ami óriási lépés volt a másfél évtizedig műhelyként funkcionáló családi házhoz képest. Ugyanebben az évben vágtak bele a corianberendezések gyártásába. Néhány évvel később pedig felfedezték maguknak a fürdőszobabútorokat is. A műfaj ekkor még sem Magyarországon, sem nyugatabbra nem létezett. „A fürdőszobában a tükör mellett legfeljebb nyitott polcok voltak még. Eleinte nagyon csodálkoztak az emberek, sokszor azt hitték, fodrászberendezést gyártunk” – meséli József. „Volt olyan látogatónk – mondja Péter –, aki a dupla mosdóra azt hitte, egyik csapból a hideg víz folyik, a másikból a meleg.”

Az exportpiacokra már a fürdőszobabútorokkal törtek be, miután megjelentek több nívós nemzetközi kiállításon, előbb a bécsi Aqua-
thermen, majd 1997-ben a frankfurti ISH-n. A sikert az utóbbi hozta el: innovatív, kúpos corian mosdótálukkal bejutottak a Dupont dizájnkatalógusába, innentől Ausztria mellett Németországba, Svájcba és Dániába is exportálták termékeiket. 

Erősek voltak a hazai piacon is, amit a rendszerváltás után itthon megjelenő külföldi vetélytársak színre lépése sem gyengített, sőt a drága konkurencia még segítette is őket, mert hasonló minőségű, de olcsóbb alternatívát kínáltak. Közben a cégben szép lassan megjelent az újabb generáció: a 80-as években a két idősebb testvér, a 90-es évek elején az egészségügyi végzettségű Zita, majd Balázs is.

A 2000-es évek elején az exportra és a fejlesztésekre koncentráltak, ekkor építették ki üzemüket a mai méretűre, három ütemben elérték a fél focipályányi területet (2600 négyzetmétert). A Bányai Bútorok gyára leginkább egy labirintushoz hasonlít, aki nem ott dolgozik, könnyen elfelejti, melyik helyiségbe melyik ajtón ment be (amiken egyébként szinte kivétel nélkül van egy-egy felirat, ahol a munkatársak keresett vagy keresetlen szavakkal figyelmeztetik egymást az ajtók csukva tartására). A bővülés meghozta a várt eredményt. Míg a rendszerváltás környékén évi 30–40 konyhaberendezésre volt kapacitásuk, 2002-ben már 200–250-re, teljes bevételük ekkorra elérte a 420 millió forintot, ebből 150 milliót hozott az export.

A szülők 2008-ban mentek nyugdíjba. „Nagyon jó ritmusérzékkel, három-négy hónappal a válság előtt” – mondják Péterék nevetve. A generációváltás öt-hat éves átmenet volt, és bár József és Anna egyik napról a másikra jelentették be, hogy nyugdíjba vonulnak, nem volt éles a váltás. „Az utolsó években már mindannyian belefolytunk a pénzügyekbe. Mire eldöntötték, hogy nyugdíjba mennek, már mindegyikünk tudott mindenről” – mondja Zita. 

A szülők egy ideig még foglalkoztak az exporttal kapcsolatos ügyekkel, mára viszont teljesen visszavonultak. József évente egy-két alkalommal jár ki egykori munkahelyére, és mint a legtöbb családban,

náluk is vannak olyan problémák, amiket csak az édesanya tud megoldani. „A mai napig felhívnak, ha nem találnak valamit

– mondja Anna. – Még most is tudom, hogy mi hol van, hacsak nem pakolták el onnét.”

Ma az exportért Péter és Balázs felel, előbbihez tartozik még az egyedi munkák felügyelete és a HR, utóbbihoz az informatika és a portfólió. József foglalkozik az anyagrendelésekkel, a pénzügyekkel és a boltokkal, Zitáé a bemutatóterem, a dizájn kialakítása és az ügyfelek. A céget viszont közösen vezetik, és a tervezésbe is mind a négyen belefolynak. 

Minden egyedi bútor prototípus

A 2009-es évük még jól alakult, a „tartós nyűglődés” 2010-ben kezdődött, és négy–öt évig tartott. A válság éveiben, hogy a forgalmuk minél kevésbé essen vissza, a fürdőszoba-konyha vonal mellett elvállaltak egyedi megbízásokat is (például lakások teljes berendezését), illetve ekkor érkeztek a már említett külföldi szállodai megbízások, és elindítottak egy leegyszerűsített terméksort. Az Arteggo márkanéven futó bútorokat ma is gyártják: ezeket trendkövető dizájn, de szűkebb elemválaszték jellemzi, emiatt áruk is mérsékeltebb, mint egy klasszikus Bányainak. „Az Arteggónál kinézzük azt a szegmenst, ami a legjobban érdekli a piacot” – magyarázza Balázs. „Nagyon jó ütemben kaptuk el, úgy szaladtunk bele a válságba, hogy ez már elindult” – mondja Péter.

Az Arteggo nemcsak az ő túlélésükhöz kellett, hanem a partnereikéhez is. „Ami nekik fontos lépés, az nekünk is az, egymásra vagyunk utalva – mondja Hódos Péter, a debreceni Konyhalux stúdió vezetője. – A fóliázott kategória akkor tömegszegmensnek számított, ha nincs az Arteggo, ez a szegmens nem létezett volna. Ez mindenképp kellett a túlélésünkhöz.”

A Bányai Bútorok szegedi, budapesti és pilisvörösvári boltján túl még két „külsős” konyhastúdióban árulják a termékeiket, Debrecenben és Tatabányán. Ez kevesebb, mint ami a válság előtti időszakban jellemző volt, de 2009 után sok konyhastúdió csődbe ment, és azóta nehezen találnak megbízható partnereket.

Az elmúlt hét évben nagyjából kétszázmillió forintot ruháztak be, nagyrészt a gépállomány felújításába. A nyugat-európai vetélytársakkal ellentétben ugyanis a Bányai Bútorok kevés beszállítóval dolgozik. Az alapanyagot külföldről hozatják, de maguk gyártanak szinte mindent, amire szükségük van, mert itthon nem tudnák beszerezni, külföldről pedig túl drága lenne. „Nyugaton mindenhol lehet kapni nyolcszázalékos szárazságú fát, Magyarországon ezt nem lehet beszerezni, tehát mi magunk szárítjuk – mondja József. – Kint nem bajlódnak ezzel a cégek, itt viszont nincs más út.”

Bár a válságban a túlélést részben az egyedi munkák jelentették, a gyár összetettsége miatt igyekeznek csökkenteni az egyedi megrendelések számát. „Minden egyes egyedi bútor tulajdonképpen prototípus” – mondja Balázs. A mondatot Zita fejezi be: „De az egyedi megoldásokért nem tudsz annyi pénz elkérni, mint amennyibe valójában kerül.” Egy egyedi megrendelésű bútorhoz gyakorlatilag újra kell „írniuk” a már kialakított gyártási rendszert, és nekiállni elölről a műhelyrajzoknak, szabáslistáknak, ami jó pár magasan képzett szakember jó néhány munkaórájába kerül.

Ugyanakkor külföldön épp a rugalmasságuk a versenyelőnyük, ezért nem egyszerű kialakítani az egyensúlyt. „A nyugati piacon le tudunk fejleszteni egy olyan bútort is, ami egy nagy külföldi cégnek nem gazdaságos, hiszen megvásárolják a méregdrága gépsoraikat, amin gyakorlatilag hurkatöltőszerűen mennek át a termékek. Egy hajlított megjelenésű bútort egy ilyen gépsoron nem tudsz átpasszírozni.”

Jelenleg az egyedi bútorok 560 milliós bevételüknek nagyjából 30–40 százalékát adják, a cél, hogy ezt az arányt húsz százalékra csökkentsék, mert ezek lassítják és kevésbé hatékonnyá teszik a már kialakított rendszert. „Valamennyi egyediség meg fog maradni. Szakmailag is fontosak, és a végeredmény is irgalmatlanul szép” – mondja József. A végeredményre nemcsak a lakásokban és családi házakban csodálkozhatunk rá, ők készítették például a Telekom- és a Trigranit-székház, illetve a Kálvin Center recepcióin lévő corianpultokat is.