Lakossági fórumokon gyakran emlegeted, hogy egy „reziliens város” megteremtése felé kellene haladni. Hogyan jutottál el szakmai pályafutásod során eddig az elképzelésig, és mit jelent ez pontosan?
A delfti műszaki egyetem a világ egyik legjobb építészkara, ott végeztem, és a Solar Decathlon-csapat (nemzetközi építészeti verseny, amelyen az egyetemisták napenergiával működő házakat építenek – a szerk.) tagja lettem. Mi nem egy csilivili pavilont építettünk, hanem egy valós problémát vittünk Versailles-ba, ahol a verseny zajlott. Szó szerint kivágtunk egy darabot egy holland sorházból, és arra építettünk egy üvegházburkot. Itt kezdtem a fenntarthatóság műszaki és társadalmi oldalának kapcsolatával foglalkozni, innen ered minden, amit csinálok.
Nincs rá jó magyar kifejezés, de szociális-környezeti városfejlesztésnek nevezhetjük, és ennek középpontjában áll a reziliens, azaz ellenálló, alkalmazkodóképes város fogalma, amit az élhető közterek határoznak meg. Ez felöleli azt is, hogyan kezelünk olyan társadalmi kérdéseket, mint mondjuk Józsefváros multikulturális demográfiája, hogyan reagál a város természeti katasztrófákra, és hogy romba dönti-e egy gazdasági válság, vagy bizonyos iparágaknak köszönhetően túlél.
