Nagyot fordult a világ a leggazdagabb magyarokkal: míg januári listánkon a legtöbb milliárdos vagyona nőtt az előző évhez képest, a koronaválság alaposan átrendezheti a viszonyokat. Megnéztük, hogyan érinti a magyar milliárdosok tőzsdei cégeit a tavaszi mélyrepülés.
A koronajárvány miatt most bevezetett mentőintézkedéseket hagyni kell kifutni a hatályukból, vagy el kell törölni őket, és újra deregulációra kellene törekedni.
Az előttünk álló kérdés, hogy mit tegyünk majd, amikor a koronavírus okozta veszélyhelyzet alábbhagy, és a kormányok gazdasági mentőcsomagjainak hatása is elhalványul.
A válaszért figyelmünket az 1920–21-es depresszió tanulságaira kellene fordítanunk, mégsem tesszük. Az első világháborút az Amerikai Egyesült Államokban heves felívelés követte, vágtázó inflációval. De a lufi kipukkant, főleg azután, hogy a Fed (az amerikai jegybank) meredeken megemelte a kamatszintet. A gazdaság beszakadt, a munkanélküliség húsz százalék környékére ugrott (azokban az időkben az adatgyűjtés elég esetleges volt még).
Hogyan reagált akkor a kormányzat? Annak alapján, ahogy James Grant megírta a válság történetét a The Forgotten Depression – 1921: The Crash That Cured Itself című könyvében, pontosan az ellentétét annak, amit a közgazdászok ma tanácsolnak. Az állami költekezést visszavágták a háborús szintekről, az adókat csökkentették, a háború idején túlburjánzó szabályozást megnyirbálták, az államosított vállalatokat – főleg vasúttársaságokat és telekommunikációs cégeket – visszajuttatták jogos tulajdonosaikhoz. A dollárt nem értékelték le. A gazdaság gyorsan visszapattant. Hamarosan újra teljes volt a foglalkoztatottság, és következtek a nekivadult 20-as évek, a Roaring Twenties. Az Egyesült Államok történelmének egyik leginnovatívabb korszakát élte.
Egy évtizeddel később, a nagy világválságra adott kormányzati reakció ennek a teljesen az ellentéte volt. Az állami költekezés élesen megnőtt, az adókat megemelték, a bürokratikus terheket növelték, a vállalkozásokat a hatóságok állandó zaklatása közepette új szabályozásokkal árasztották el. A nehéz időszak folytatódott, az igazi felépülés egészen a második világháború végéig váratott magára.
Valójában az egész katasztrófát a túlterjeszkedő kormányzat hibái okozták. 1929-ben az új elnök, Herbert Hoover tenni akart valamit a szorongatott helyzetbe került gazdákért, és úgy vélte, ha megemeli a mezőgazdasági importtermékek vámját, az megteszi a hatását. A Kongresszus úgy viselkedett, mint a disznók a vályúnál, és óriási adóemeléseket hajtott végre importcikkek ezrein. A törvényhozási nyomulás hatására a – várakozásokat beárazó – tőzsde összeomlott. Amikor az elnök aláírta a büntetővámokról szóló törvényt, több ország is visszavágott, és nemzetközi kereskedelmi háború robbant ki. A gazdaságok, tengeren innen és túl, zsugorodni kezdtek. Hoover elnök erre példátlan kormányzati intervencióval válaszolt. Utóda, Franklin Roosevelt, tovább növelte a beavatkozás mértékét. A válság folytatódott.
A második világháború után, újabb gazdasági visszaeséstől félelve, sokan könyörögtek még több állami beavatkozásért. Ehelyett az ellenkezője történt: a költségvetést könyörtelenül megvágták, a házaspárok személyi jövedelemadóját gyakorlatilag megfelezték, gyorsan eltörölték a háborús irányítást, megváltoztatták a New Deal kereskedelemkorlátozó munkatörvényét, és az aranyhoz rögzítették a dollár árfolyamát. Annak ellenére, hogy háborús veteránok milliói tértek vissza a munkaerőpiacra, a munkanélküliség alacsony maradt.
Meg kell szívlelnünk ezeket a tapasztalatokat! Nagyszabású, átfogó adócsökkentést kell végrehajtani, és egykulcsosra kellene cserélni a progresszív adórendszert. Stabilizálni kell a dollár értékét, és akár az alapítóatya, Alexander Hamilton bölcsességét felidézve az aranyhoz lehetne rögzíteni. A koronajárvány miatt most bevezetett mentőintézkedéseket hagyni kell kifutni a hatályukból, vagy el kell törölni őket, és újra deregulációra kellene törekedni.
Egyszerű a képlet. Ahogy Nathan Lewis is megmutatta The Magic Formula című könyvében: azok a gazdaságok, ahol alacsonyak az adók, és stabil az árfolyam, jobban prosperálnak, mint azok, ahol nem. Mindig.
A Lab5 tervezett már szinte extrém, modern élelmiszerboltot a MOM-ba és Tatabányára, növényektől zöldellő irodákat Budapestre, kormányablakot a Keletibe, és záróépületet a Corvin sétányra. Bár építészek, nemcsak kívülről nézik a falakat, hanem azzal egy időben mint a belsőépítészek, belülről is, sőt várostervezési szempontból is gondolkodnak, hiszen mindegyikre volt már projektjük – a 2008-as válsággal indultak, meg kellett tanulniuk alkalmazkodni.
A magyar tulajdonú, második generációs családi vállalkozás itthon nemzetközi márkák, külföldön pedig világsikerre törő hazai megbízók kiállítási és rendezvénymegjelenésein dolgozik, s emellett még saját rendezvényes innovációs fejlesztésekre is marad idejük.
Balla Ákos saját értékrendje alapján szembe megy a bevált közvetítői recepttel, és a nevét viselő irodahálózattal nem kér a franchise-ból. A lakáspiacon a forgalomban a mostani zuhanás után nagyon lassú kilábalásra és húsz százalék árcsökkenésre számít, karácsonyi bulit nem tervez, de minden emberét megtartaná.
A 2008-as pénzügyi válság után a négy Bányai testvér sikeresen kivezette a gödörből a szülőktől frissen átvett családi céget, a Bányai Bútorokat. Részben talán emiatt is magabiztosak a mostani válsággal kapcsolatban, bár az is kapóra jön nekik, hogy az elmúlt évtizedekben több külföldi piacon is megvetették a lábukat.
