Izolációs program

1884. szeptember 27-én türelmetlen tömeg toporzékolt az Andrássy út közepén. Nem politikai, gazdasági vagy mondjuk zöld ügyek kapcsán tüntettek, hanem mert nem lehetett tudni, Lotz Károly mit festett az épp elkészült Operaház mennyezetére. A tömeg végül, áttörve a rendőrkordont és a megnyitóra vonuló méltóságok sorát, berontott az épületbe, ahol aztán fejét felszegve bámulhatta A Zene apoteózisá-t és az épületet, Ybl Miklós csúcsalkotását.

A 2020 április végi, vasárnap esti alkonyatban – elégedetten konstatálom – csak páran kóricálnak a felállványozott Operánál, az Andrássy út kerékpársávjában szülők tanítják nyugodtan bringázni gyereküket. Ilyet is ritkán látni itt, de mondjuk a Lánchídon és a Margit hídon sem mentem még úgy át ilyentájt, hogy legfeljebb csak fél tucat ember jött szembe. Mindenki mélázva teszi meg a karanténban is engedélyezett egészségügyi sétáját, és nekem is jut időm úgy megnézni a jó százéves épületeket, mint talán még soha, és mint ahogy az eddigi életem során is meg kellett volna tennem. Olyan csodálattal és tisztelettel, mint a budapestiek régen.

Nem teljesen, de összességében úgy tűnik, egy ideje az élet Budapest utcáiról az épületeibe költözött.