Mérnökcsaládból származol?
Mátészalkán születtem és nőttem fel. A szüleimnek mérnöki és tanári végzettségük van, édesapám, Pankotai Ferenc a mátészalkai gépészeti szakközépiskola igazgatója volt, édesanyám ugyanott volt műszaki tanár. Anyukám nagyon szereti a matematikát, és bár ezt az iskolában nem tanította, délutánonként korrepetációt tartott belőle. Emlékszem kiskoromból erre, ma is mindig viccel, hogy az első szavaim is a matematikához kapcsolódtak. Mindenesetre gyakran téma volt otthon a matek, a fizika és a tudomány, így nőttünk fel, és az öcsém is mérnök lett.
Ugyanakkor más dolgok is befolyásoltak. Apukám szeretett focizni, és minket is mindig biztatott a sportra. Sport tagozatos voltam az általános iskolában, megszerettem a mozgást, és ezáltal a világszemléletem is strukturált lett.

A harmadik, amire biztattak, az a nyelvtanulás. Az orosz kötelező volt, de anyukám sváb származású, ezért mi németet is tanultunk. Aztán amikor dönteni kellett a továbbtanulásról, apukám azt javasolta, próbáljak meg Németországban tanulni. Akkor csak Kelet-Németországba lehetett menni külföldi ösztöndíjas diáknak, és persze 17 évesen nem igazán akartam otthagyni a barátaimat, de megpróbáltam. Pár hónappal később meg is jött a levél, hogy felvettek. Őszintén szólva először szomorú voltam, aztán később nagyon büszke.

Hogyan reagált a környezeted?
Én teljesen normálisnak gondoltam, hogy mérnöknek készülök, hiszen anyukám is az volt, és mert akkor már matek és fizika fakultációra jártam. Igaz, nem sokan lettek mérnökök a volt osztályomból, és közülük is én voltam az egyetlen lány. A többieknek is az volt sokkal meglepőbb, hogy Németországba készültem – az évfolyamomról senki más nem ment külföldre továbbtanulni.

Mit tanultál?
A gyártástechnológiát választottam, mert az általános. Amikor, még a 18. születésnapom előtt egyedül megérkeztem a hátizsákommal Magdeburgba, az ijesztő volt. Extra nyelvórákat kellett vennem, és részt vettem a külföldiösztöndíjas-programokon, további előkészítőkön. De az igazán nagy változás egy évvel később jött. 1989 volt és a berlini fal leomlott. Elképesztő volt ennek a részévé válni, elmentem Berlinbe, aztán amikor visszamentem az iskolába, már minden más volt.

Ez megnyitotta az utat Amerika felé is.
Igen. Amikor végzős voltam, megismerkedtem a későbbi férjemmel. Cserediák volt Amerikából. Amikor bemutatkozott, nem értettem a nevét, de később felfigyeltem, amikor azt említette, vannak rokonai Niklán. Niklán, kérdeztem. Igen, Berzsenyi Dánielnek hívnak, mondta. A költő a szépapja volt, de ő már Amerikában született. A Rose-Hulman Institute of Technologyn tanult Indianában, és amikor már jegyben jártunk, biztatott, hogy én is felvételizzek oda. Az egy privát műszaki egyetem, akkoriban az alapszakra kizárólag fiúk jártak, csak a mesterszakot engedélyezték nőknek is, de ott is alig lehetett lányokat találni. Szóval felvettek, és persze mindenki tudta, ki vagyok, és hogy már eljegyeztek. (Nevet.)

Nagy dolog lehetett a rendszerváltás után az Egyesült Államokba költözni.
Nekem a legfurcsább az volt, hogy nem voltak járdák, Amerikában mindenki autóval járkál. De mivel diákok között voltam, hamar megszoktam, ráadásul rengeteget utaztunk már előtte is Európában, és én kimentem korábban egy nyárra Amerikába is.

Miért kezdtél a GE légiközlekedési részlegén? Érdekelt egyáltalán a repülés?
Akkor már folyékonyan beszéltem németül – a férjemmel és más diákokkal is németül beszéltem Amerikában is. Angolul alig mertem megszólalni, ezért amikor a Rose-Hulmanen pályaválasztási kiállítást tartottak, nagyon alaposan felkészültem. Aztán odasétáltam a legelső standhoz, ami a General Electric Aviation standja volt, bemutatkoztam, ők meglepődtek, hogy egy nő vagyok a Rose-Hulmanről, majd meghívtak a vezetőképző és a technológiai programjukra, ami elsősorban dizájnra és fejlesztésre fókuszál. Ez, az Edison egy kétéves rotációs program, munka- és fejlődési lehetőséget ad négy különböző részlegen. Nagyon érdekesnek tűnt, úgyhogy elfogadtam, aztán a férjemet is felvették, együtt kezdtünk. 25 éve volt.

Őszintén szólva csak megragadtam a lehetőséget. A program mechanikai része illett hozzám, de igazából megtanultam szeretni. Sokat dolgoztam légitársaságokkal, majd a marketing és az értékesítés területén, összesen nyolc évig voltam az Aviationnél.

A GE-nél, a 90-es évek közepe-vége táján, amikor odakerültél, már több nő volt, mint az egyetemen?
Sokkal több! Még a vezetői programban is sok nő volt. Törekedtek a diverzitásra és a nők beemelésére, segítették a nőket a fejlődésben a vállalat Women’s Networkjén keresztül és mentorálással.

Nekem is voltak mentoraim. Kifejezetten emlékszem egy beszélgetésre, miután megszületett az első lányom. Európában másként megy, ott pár év szülési szabadság is jellemző, az USA-ban ez három hónap. Szóval a kérdés az volt, mit tegyek. Neki már két gyermeke volt, és megnyugtatott, hogy nem lehetetlen két helyen helyt állni. A második lányommal, 2001-ben már tovább, öt hónapig voltam otthon, de aztán ismét visszamentem dolgozni. Viszont akkor beugrott, hogy dolgozhatnék Magyarországról is a GE-nek. Budapestre költöztünk.

A családdal költöztél Budapestre?
Igen. Az ötlet akkor jött, amikor a kétévessel és a két hónapossal elutaztam a szüleimhez látogatóba Magyarországra. Visszafelé a repülőn ült egy másik anyuka is egy csecsemővel, elmondta, hogy a férje Budapesten dolgozik. Ezután mondtam Dánielnek, hogy én is dolgozhatnék Magyarországon. Izgatott lett, de akkoriban még egyáltalán nem beszélt magyarul. A lányaink már itt mentek tipikus magyar bölcsödébe, óvodába, így aztán ők megtanulták a nyelvet. Majd amikor az apósom, a matematikus dr. George Berzsenyi nyugdíjba vonult, és a könyveit a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumnak adományozta, a fiát küldte el beszédet tartani. Különleges alkalom volt a magyar nyelv gyakorlására, de megcsinálta.

Mennyi ideig éltetek itt?
Négy és fél évig. Akkor a GE Healthcare nemzetközi üzleti központja Párizs közelében volt, és megismerkedtem az ottani CEO-val, aki hallott rólam egy tehetségeknek szóló rendezvényen 2003-ban. Aztán egy nap, ahogy ültem Veresegyházon a cégnél a számítógépem előtt farmerban és pólóban, ő pedig Pesten járt, megkérdezték, találkoznék-e vele egy órakor Budapesten. Kivel, miért, kérdeztem? A férjem kinyomtatta a CV-met, és hozott nekem elegánsabb ruhát, hogy átöltözhessek a hotelben. Ezután felkértek, hogy vezessem a GE Healthcare kelet-európai és orosz szerviz- és kereskedelmi részlegét. A pozíció, mivel szervizzel is foglalkozni kellett, remek lehetőség volt, hogy megismerjem a termékeket és a vásárlókat. Ugyanakkor azt is jelentette, hogy tovább maradunk Európában, 2005-ben költöztünk Párizsba.

Akkor franciául is beszélsz?
Nagyon keveset, de a gyerekeim és a férjem beszélnek, ők eljártak nyelviskolába.

És milyen nyelvet használtok otthon?
Angolt. De ha azt akarjuk, hogy senki se értsen minket, akkor magyart. Amikor a férjemmel nem akarjuk, hogy a gyerekek értsék, akkor németül beszélünk, ha pedig ők hárman nem szeretnék, hogy én értsem, akkor franciára váltanak. (Nevet.) De mindig örülök, amikor a magyart választják, mindannyian nagyon szeretik Magyarországot.

A tieid mérnöki vagy inkább menedzseri pozíciók voltak?
A kelet-európai volt az első általános menedzseri pozíció, és ez volt az első olyan munkakör, ahol egyszerre foglalkoztam értékesítéssel és szervizzel. Hat év Európa után aztán már készen állt a családom a hazatérésre, Milwaukeeba költöztünk, ahol a GE klinikai rendszerek egységének marketingvezetőjeként kezdtem, majd különböző pozíciók jöttek. 2016-ban lettem a GE Healthcare Women’s Health elnök-vezérigazgatója, és idén ez kibővült a röntgenrészleggel is.

A női egészséggel kapcsolatban nagyon eltökélt vagyok, nagyon jó dolgokat csinálunk. Próbáljuk elkötelezetté tenni a nőket a csontritkulás-szűrések és a mammográfia kapcsán. Amikor átvettem ezt a pozíciót, elkezdtük felmérni a nők igényeit, és ami igazán meglepett: a legfontosabb védelem a mellrák ellen a korai felismerés.

Amerikában 40 év fölött évente, Magyarországon 45 év felett kétévente kötelező a mellrákszűrés, de nagyon sokan nem mennek el ezekre, a megjelenési ráta alacsonyabb 50 százaléknál.

Néhány nő fél a mammográfiával járó fájdalomtól, kellemetlenségektől, ezért kihagyják a szűrést. Szóval elgondolkodtunk, hogyan tehetnénk elkötelezetté a pácienseket, és hogyan tudnánk formálni a terméket, hogy az a nőknek és a technológusoknak is megfelelő legyen, miközben a lehető legjobb képminőséget adja az orvosoknak. A célunk az lett a csapatommal, hogy újjáalakítsuk a vizsgálattal kapcsolatos élményt. Több száz szakembert hívtunk meg magunkhoz diskurzusra, és végül megalkottuk a Senographe Pristina nevű mammográfiai szűrőeszközt.

Idén októberben, elsőként a világon bemutatjuk a továbbfejlesztett változatát, ami egy kontrasztos mammográfiai biopsziás készülék.

Kontrasztos mammográfiával eddig csak képet tudtunk készíteni a mellszövetekről, most már kontrasztos biopsziát is végre lehet hajtani ugyanazzal a géppel, ugyanazzal a csapattal, ugyanabban a teremben, ahol a vizsgálat zajlik.

Ilyen eddig nem létezett a világon, ennek révén gyorsabb diagnózis várható.

Mennyi idő kell ahhoz, hogy elterjedjenek ezek a termékek a világ kórházaiban?
Nagyon gyorsan megy. A 2017-ben bemutatott Senographe Pristinából több mint kétezer van már a világon, Magyarországon is van több egység, például a Honvédkórházban, Debrecenben és több magánintézményben: az Affideában és a Waberer Medicalban. Nemrég megnyertünk egy tendert is, 16 egységet vesznek majd a magyar állami ellátásba.

Senographe Pristina
A készülékkel a nők kiválaszthatják, hogy ha belépnek a vizsgálóba, például madarak vagy vízcsobogás hangját szeretnék-e hallani a vizsgálat alatt, illetve amit kiválasztanak, annak az illatát is érezhetik, és láthatják is. A nyugtató stimulusoktól az emberek kellemesebben érzik magukat, így a szakemberek jobban tudják végezni a munkájukat, például elhelyezni a mellüket az eszközön.
Ezen a gépen nincsenek éles sarkok, minden le van kerítve, kényelmes, kéztámasz is került rá. A GE Healthcare létrehozott egy távirányítású eszközt is, a Pristina Duetát, amivel a nők maguk szabályozhatják, hogy a gép milyen erővel nyomja össze a mellüket – a tanulság az, hogy az emberek többsége magára nagyobb nyomást is beállít, mint azt a szakemberek tennék. Az eszközt 2019-ben a Time magazin az év legfontosabb innovációi közé sorolta listáján.

Hogy látod a női egészséghez kapcsolódó fejlesztések jövőjét?
Ha a trendeket nézzük, szerintem három fontos terület van. Az egyik a digitalizáció és a mesterséges intelligencia (MI), igen jelentős szerepük lesz a női egészség és a képalkotó vizsgálatok területén is. Csak gondoljunk bele, ezer mammográfiai vizsgálatból körülbelül hét-nyolc pozitív, vagyis a radiológusok rengeteg normális leletet kell, hogy átnézzenek. Hasonló a helyzet a röntgenképeknél is: minden intubált koronavírus-fertőzöttről naponta kell mellkasröntgen-felvételt készíteni, hogy monitorozzák az állapotát. Az olyan megoldások, mint az MI, az ilyen helyzetekben rengeteget tudnak segíteni.

MI
2019 szeptember végén, az FDA (az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal) az iparágban először jóváhagyta a sürgősségi osztályokra tervezett MI-applikációt, amely magán a röntgen készüléken fut, és képes beazonosítani a gyanús pontokat. Ezt a magyarországi GE Healthcare szoftvermérnökei és MI-kutatói fejlesztették a Szegedi Egyetem közreműködésével. Nemrég egy beteg Covid miatt feküdt a sürgősségin, és bár elkészült a mellkasröntgenje, az orvosoknak további 150 leletet is át kellett nézniük az övé előtt, vagyis alapesetben hat órával később jutottak volna el a leletéhez. De mivel ez az algoritmus futott, és jelezte a romló egészségi állapotot, a beteget időben lélegeztetőgépre tudták tenni.

A másik fontos trend a folyamatok felgyorsítása. Például, hogy már a vizsgálat napján diagnosztizálni tudjunk egy daganatot, és rögtön kezelési tervet is ajánljunk a betegnek – ez a célunk a One Stop Clinickel, amit a franciaországi Gustave Roussy-intézettel együtt működtetünk, és hamarosan Amerikában is elindítunk.

Fontos a mobileszközök fejlesztése, különösen például most, a járvány alatt: hogy az eszközöknek kelljen a betegekhez menniük, és ne a betegeket kelljen az eszközökhöz szállítani. Idén az év első felében annyi mobil röntgenegységet gyártottunk, mint 2019-ben összesen, hirtelen akkora lett rájuk az igény globálisan.

Illetve rengeteget szeretnénk tenni a betegek komfortérzetéért, ahogy a Senographe Pristina esetében például, hogy senki ne hagyja ki a szűrővizsgálatokat.

Mi a te szereped a folyamatokban?
Sok meetingünk van arról, hogyan haladunk a távlati céljaink felé. De tartunk különböző online elérhető oktatásokat, webinarokat is – mi március óta otthonról dolgozunk a Covid miatt, de én ez idő alatt is igyekszem kapcsolatban maradni az ügyfelekkel.

Beszélünk a Covidról, de főleg a mellrákszűrések kapcsán: 94 százalékkal esett a szűrések száma globálisan, hirtelen nem váltak sürgőssé. Ez probléma, mert a rák nem áll meg.

Szóval az a kérdés, hogyan tudunk vásárlóink partnereivé válni, hogyan segíthetjük őket, és juttathatjuk ellátáshoz a nőket olyan esetekben, amikor nem engedhető meg az egy-két hónapos vagy hosszabb késlekedés. Majdnem minden nap beszélek ügyfelekkel arról, mit tehetnénk: analizáljuk, hogyan lehet az esetenként több mint ezer elmaradt vizsgálat között megtalálni a legsürgősebbeket.

Foglalkozom a csapatommal is, sok négyszemközti beszélgetést tartok, néha a feladatokról, néha inkább a fejlődésről beszélgetünk, coaching zajlik. Szerintem főleg az ilyen időkben, mint a mostani, fontos, hogy kapcsolatban maradjunk, és megértsük egymást, ki min megy keresztül.

Hogyan alakul a nők aránya ma a mérnökeitek és vezetőitek között? Általánosságban nem nehéz nőket találni munkaerőnek, de persze rengeteg dolgunk van még ezen a téren. Sok időt töltünk azzal, hogy reflektáljunk arra, mit lehet még tenni a diverzitásért. Két nagy hiányosságunk van: az egyik, hogy növelnünk kell a nők és a kisebbségek arányát, a másik, hogy olyan környezetet kell teremtenünk, ahol dolgozóink úgy érzik, sikereket érhetnek el, és hallathatják a hangjukat, akármilyen hátterük is van.

A diverzitás – és ebben nagyon hiszek – hozzájárul az innovációhoz, segíti a csapatdinamikát és a kapcsolódást, és jobb gazdasági eredményeket is hoz.

Személyesen azt gondolom, hogy olyan munkahelyet kell teremteni, ahol a dolgozók otthonosan érzik magukat, és önmaguk lehetnek. Bízniuk kell abban, hogy elmondhatják a véleményüket.

Épp nemrég neveztünk ki vállalati szinten egy elfogadás- és diverzitásügyi vezetőt (Inclusion and Diversity), ezzel hivatalosan is célul tűztük ki a fentieket. Jövő év elején hozzuk nyilvánosságra az első éves diverzitási jelentésünket, pontos számaink és akcióterveink akkor lesznek.

A műszaki és tudományos területeken mit tesztek, hogy nőket vonjatok be?
Általánosságban én személyesen szenvedélyesen szeretem a STEM-et (science, technology, engineering, mathematics, vagyis tudomány, technológia, mérnöki tudományok és matematika rövidítése – A szerk.) – valószínűleg a hátterem miatt –, és meggyőződésem, hogy korábban kell elkezdeni ezzel foglalkozni. Sokat olvasok is erről, és a tudomány szerint a hatodik-hetedikes lányok figyelmét kell megragadnunk. Az a fontos, hogy legyen elég önbizalmuk matekkal és fizikával foglalkozni, mert nagyon sokszor csak arra van szükség, hogy elhiggyék, hogy ügyesek benne, visszajelzésre van szükségük, hogy jó, amit csinálnak.

21 különböző táborunk van a GE Girls programban, különböző intézményekkel vannak együttműködéseink, Milwaukeeban a mérnöki iskolával, Bostonban az MIT-val, partnerségünk van általános iskolákkal és gimnáziumokkal is. Akik bekerülnek a programba, belekóstolhatnak az egyetemi életbe, és eljöhetnek a GE-hez is. A lányokat könnyű megnyerni azzal, hogy eljöhetnek egy egyhetes táborba, de az iskolákat nehezebb meggyőzni, hogy amikor a lányok visszamennek az iskolákba, folytathassák a programokat, hogy ez egy olyan folyamat lehessen, aminek a végén majd valóban tudományos-mérnöki pályákra felvételiznek. Idén sok virtuális táborunk van.

Ahogy visszanézek az életemre, szerintem a legfontosabbak az önbizalom és a pozitív visszajelzések: meg tudod csinálni.

Ahogy visszanézek az életemre, szerintem a legfontosabbak a pozitív visszajelzések és az önbizalom: meg tudod csinálni. De ki kell lépnünk a komfortzónánkból: ha kicsit kellemetlenül érezzük magunkat, az a fejlődés jele. Ha ehhez megkapjuk a bátorítást is különböző helyekről – én megkaptam a férjemtől és a nőktől a vállalatnál –, az megkönnyíti a helyzetünket.

Így neveled a lányaidat is?
Isabelle 21 éves, programtervező informatikát tanul Bostonban. Azt tudta, hogy tudományos pályára akar menni, mert jó volt matematikából és fizikából, de az első évében azzal jött haza, hogy programozni tanultak az egyetemen, és tetszett neki. Sophie 19 éves, és fizikát tanul, még nem tudja, merre megy tovább. Mindkettejüket biztattuk a tudományos pályákra, a GE Girls programban részt vevő anyáknak is mindig azt mondom: ez az ő feladatuk, a bátorítás.