Az egyik testvér pék, a másik cukrász, szakmájukban mindketten a hazai élvonalba tartoznak. A G&D Kézműves Cukrászda és Pékség jól meglovagolta azt a média- és vásárlócsalogató hullámot, amit a kettős Ország Tortája-győzelem gerjesztett. A Szó testvérek áruiért ma már Salgótarján mellett Balatonkenesén és Gyöngyösön is sorok kígyóznak.
Szó Gellért fogásainak első rajongói a halak voltak. A fiún már gyerekkorában látszott, hogy jó érzéke van az ízekhez. Igaz, akkor még nem az édesszájú vendégeknek, hanem a halaknak okozott függőséget grammra kikísérletezett tápjaival. „A tesóm óriási halakat fogott, mert már nekik is olyan ízkombinációkat állított össze, amire rákaptak, és függőséget okozott. Anyummal már ekkor láttuk, hogy nagyon érzi az ízeket. Akkor ez még a pénzt vitte, ma meg már a pénzt hozza” – mondja nevetve Szó Dániel, az idősebb testvér. Ő pékként erősíti a családi vállalkozást.
Balatonkenesével az ország előtt nyitottunk meg. Salgótarjánra nem jönnének azok, akik amoda járnak.
A G&D Kézműves Cukrászda és Pékség epicentrumában, a nyolc éve működő salgótarjáni cukrászdában vagyunk. A család korábban élelmiszerhálózatot üzemeltetett, majd váltottak, és nyitottak egy pékséget. A G&D elődjében még leginkább a mennyiség volt a fontos, nem törődtek az alapanyagok minőségével. A Szó testvérek és édesanyjuk, Katalin változtatni akartak ezen, és prémium irányba akartak mozdulni a városban, ahol akkor még nem lehetett igazán jó kávét vagy süteményt kapni.
Na, ez az érzés nekem sosem adatik meg” – panaszkodik egy tősgyökeres budapesti barátnőm, miután már fél órája nosztalgiázom egy vadidegennel. Előttünk a Balaton és egy-egy pohár bor, és épp csak kiderült, hogy a lány, aki mellé szabad helyek hiányában leültünk, néhány év különbséggel ugyanabba a vidéki gimnáziumba járt, mint én. Alig tér napirendre, a meglepetéstől le van nyűgözve, […]
Na, ez az érzés nekem sosem adatik meg” – panaszkodik egy tősgyökeres budapesti barátnőm, miután már fél órája nosztalgiázom egy vadidegennel. Előttünk a Balaton és egy-egy pohár bor, és épp csak kiderült, hogy a lány, aki mellé szabad helyek hiányában leültünk, néhány év különbséggel ugyanabba a vidéki gimnáziumba járt, mint én. Alig tér napirendre, a meglepetéstől le van nyűgözve, Mosonmagyaróvárról beszélgetünk, és a menő fővárosi Radnóti a barátnőm számára máris végtelenül unalmasnak tűnik.
Az ember gyanútlanul feljön Budapestre az érettségi után, és ha itt ragad, a szempillantás alatt eltűnő tíz-húsz év után egyszer csak azon kaphatja magát: hatalmas szakadék választja már el azoktól az emberektől és dolgoktól, amik és akik a mindent jelentették a kisvárosban vagy faluban, ahol felnőtt. Közben persze mint ember sohasem válhat ugyanolyanná, mint az, aki a Radnótiba járt.
Azt képzelem, ha fizikailag leszek folyton úton, akkor lélekben kevésbé.
Ahogy a kortárs magyar költészet „vidéki fiúk játéka Pesten”, épp úgy igaz ez nagyjából minden másra. A mai napig kevés a bennszülött ismerősöm, ellenben a borsodi barátoktól új szavakat tanultam, a szabolcsiaktól ételeket, a zalaiak által vicces településneveket ismertem meg, a somogyiak elképesztő századeleji történeteket meséltek. Budapesten.
„Krisztián vidékről indult a városba, de soha nem fog oda igazából megérkezni” – mondja Kollár-Klemencz László Grecsóról a G. Tóth Ilda által írt portréban. Lassan tizenhárom éve nem volt hét, hogy ne lettem volna úgy valahol, hogy inkább máshol szerettem volna lenni. Pedig (ezt meg a címlapalanyunk állítja) otthon lenni természetes állapot: aki otthon van, nem gondol rá, hogy van valahol. Mi, budapesti vidékiek, vagyunk. Sokunkban mégsem merült fel, hogy a régiért elhagynánk a fővárost. (Fő! Várost.)
A vidék kortárs írójának (vagy a kortárs vidék írójának?) mondott művész „Budapestet is sajátos szemszögből látja, hiszen nem itt nőtt föl, nem itt tanult, kemény váltás volt számára a Pestre költözés, nem is idealizálja ezt a létformát” – talán kevésbé művészien, de összességében mindannyian így vagyunk ezzel. Budapest olykor nagy és félelmetes még az olyan befutott vállalkozóknak is, mint az ország legjobb vidéki éttermét üzemeltető Anyukám mondta mögött álló Dudás család. Már a harmadik helyüket nyitják (a nem-franchise franchise-zal együtt a negyediket), és még mindig csak halványan merül föl, hogy Encs, Miskolc, Eger és Debrecen után lesz még egyszer Budapesten is Pizza, Kávé, Világbéke. Ezt a várost nem ismerik. A Szó testvérek is inkább Kenesén nyitottak, amikor Salgótarjánt és Gyöngyöst már megtöltötték az ország legjobb 2015-ös és 2016-ös tortájára – meg minden más jóra – kíváncsi édesszájúakkal. Így már a hírességek is találnak olyan egységet, ami fekszik nekik.
Fekszik nekik – ezt a szlenget biztosan Pesten szedtem fel. Gyüttment – ezt a szót meg a borsodiaktól tanultam, ugyanerre, hogy „bebíró”, a veszprémiektől. Vízfejűség – ezt már budapestivé válva (szkúzi) kezdtem sok más szóval együtt újraértelmezni. (Gyakran például az újságírói-szerkesztői szerepre is illik.) Én most kompenzálok: hosszú kihagyás után épp vettem egy autót, mostantól tőlem is csak egy hajtás a másik részem. Azt képzelem, ha fizikailag leszek folyton úton, akkor lélekben kevésbé. Országos, éves pályamatricát váltok, és közben visszhangzik bennem Kollár-Klemencz: „talán majd a következő generációnk ott lesz otthon, ahol szeretne”.
Két ellentétes erő feszül egymásnak a gazdaságban a koronavírus után. Az egyik sarokban a teljes bizonytalanság, a másikban a brutális pénzbőség. Ki akar magyar cégeket venni? Megkérdeztünk három M&A-tanácsadót, mire számíthatnak az eladósorba kerülő magyar cégek a tavaszi sokk után.
Az elmúlt év legnagyobb kiszállói között az élelmiszeripar volt a sláger, magyarokkal az élen: a már régóta elkerülhetetlen piaci konszolidáció éllovasai a hazai nagyvállalatok voltak. A műanyagiparban külföldi cégek csipegettek, és a gyógyszer- és egészségiparban is volt mozgolódás. Mészáros Lőrinc és körei haraptak egy szeletet a Budapest–Belgrád-vasútépítésből, és belenyúltak a veszélyeshulladék-kezelésbe, továbbá egy klasszikus startupexitet is láthattunk az USA-ba, egy egészen különleges iparágban. A listát böngészve egy felfutó trendre is felfigyelhetünk: egyre gyakoribb, hogy magánbefektetők egy csoportja áll össze, és vásárolja be magát középvállalatokba, ezzel párhuzamosan egyre aktívabbak a piacon a rejtélyes befektetői hátterű, de kormányközeli szereplőkhöz köthető magántőkealapok is.
Egyre kevésbé számít ufófilmbe illő jelenségnek, ha drón hozza ki a megrendelt ételt. Ugyan bőven vannak még technikai és jogi akadályok, a drónszolgáltatók piacában hatalmas a növekedési potenciál. A hazai szabályozás enyhén lemaradt, de legalább már kész az online légtérfoglalásra alkalmas központi applikáció – csak használni nem lehet.
Nem feltétlenül akart orvos lenni, a szocializmus, az urambátyám állami rendszer és a sokszor a hagyományokat a tudomány elé helyező szakma is kivetette magából. Nem csoda, hogy Csermely Gyula a legelsők között találta meg helyét a magánszektorban, és hogy aztán Amerikából, friss szemlélettel hazatért doktorok lettek társai a Rózsakert Medical Centerben.
