„Amikor tavasszal beütött a járvány, féltünk, hogy ugyanaz fog történni, mint 2008-ban. Akkor a válság három-négy évre hazavágta a piacot” – idézi fel az első reakciókat Nagy Róbert János, a KPMG M&A igazgatója. Bár az élet Európa-szerte leállt, a munka inkább csak lelassult, a tárgyalások körülményesebbek lettek. A fékezett habzású nyár után a szeptember érzékelhető fellendülést hozott, és már érkeznek új megkeresések.

A túlzott optimizmustól azért óva intene Seres Béla, a Deloitte Közép-Európa M&A tanácsadó partnere. Vannak ismét tranzakciók, de még közel sem tért vissza a normális tempó. A helyzetet egy kereskedelmi cég éppen folyamatban lévő felvásárlásának példája mutatja, akik már előszerződést is kötöttek, amikor márciusban behúzták a kéziféket a felek. „Mindenkinek volt fontosabb dolga akkor, boltbezárások, logisztikai akadályok, határzár. Azóta újraindultak a tárgyalások, de érezhetően lassabban haladunk.”

A hirtelen nagy piaci sokknak mindig az a hatása, hogy a tranzakciók leállnak, Seres szerint ennek pszichológiai oka van. A vásárláshoz két dolog kell: pozitív jövőkép és bátor döntéshozók. De amikor beüt a krach, mindenki kivár. „Nem venni mindig könnyebb, mint venni – az előbbiért még senkit sem rúgtak ki.”

Ha neked van egy biciklid, autód vagy ingatlanod, akkor azt bármikor eladhatod. Ha van egy vállalatod, akkor ma nem adhatod el csak úgy.

Senki nem tudja, mit várjon a minisztériumi engedélytől
A bizonytalanság mellett a koronavírus után a vállalatfelvásárlási piac kapott a nyakába még egy nehezítő körülményt kormányrendelet formájában, ami gyakorlatilag a külföldi befolyásszerzést minisztériumi engedélyhez kötötte a stratégiai iparágakban. Ünnep Tamás, a Concorde MB Partners igazgatója szerint azzal nincsen semmi baj, hogy egy kormány védi a stratégiai iparágakat, az viszont nehezen értelmezhető, hogy ezek lefedik a nemzetgazdaság kilencven százalékát.

A kormányzati kommunikációnak két sarokpontja van: a cél megvédeni magyar cégeket, és hogy több európai országban is bevezettek hasonló szabályozást. Mindkét állításnak van valamennyi igazságtartalma, és mind a kettőt lehet vitatni. „A tőzsdén van olyan, hogy ellenséges felvásárlás. De magáncégeknél nincs, ott a két félnek meg kell egyeznie – mondja Seres. – Ez tulajdonképpen nem más, mint a tulajdonjog korlátozása. Ha neked van egy biciklid, autód vagy ingatlanod, akkor azt bármikor eladhatod. De ha ma van egy vállalatod, akkor nem adhatod el csak úgy.” 

Arról megoszlik a szakértők véleménye, hogy milyen hatással lehet a kormányrendelet a magyar cégek árazására, mennyire riasztja ez el a külföldi befektetőket. Abban viszont egyetértettek, hogy teljes a bizonytalanság, nem tudni, a kormány hogyan kívánja alkalmazni ezt a jogi eszközt. Egyelőre egyikük sem hallott még arról a piacon, hogy a kormány visszadobott volna egy üzletet. Hozzátartozik, hogy a rendelet hatályba lépése óta alig pár olyan üzlet volt csak, ami a külföldi tulajdonszerzés miatt bejelentésköteles lett volna.

Kérdéseinket elküldtük az elbíráló Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM) a beérkezett engedélykérelmekről, és hogy ezeket milyen arányban fogadták el vagy utasították el. Lapzártánkig nem kaptunk választ.

Nyertesek és vesztesek
Izgalmas iparágak az egészségügyi szolgáltatók, gyógyszergyártók és orvostechnikai berendezések piaca, Ünnep szerint itt lehet mozgásokra számítani. Emellett még az élelmiszeripar van átalakulóban. Ha valamelyik szektorra rájár a rúd, akkor az a fémmegmunkálás. Ezek a cégek főleg az autóiparnak szállítanak be, ahol jóval nagyobb gyártókapacitás épült ki az elmúlt években, mint amekkorára a piacnak szüksége van. Az európai autóipar aranyévei egy ideig eltartották a sok kis szereplőt, de a fragmentált piacon a jelenlegi helyzetben elkerülhetetlen a konszolidáció.

Ez már a koronavírus előtt is elindult, Nagy szerint ez a folyamat most felgyorsulhat. Akik elég nagyra tudtak nőni a termékeny években, méretgazdaságosságra fognak törekedni, ami erős eladási nyomást gyakorol a kis szereplőkre. Ahol nincs speciális tudás, azokat három-négyszeres (tehát viszonylag alacsony) EBITDA-szorzóval árazza a piac, így azok a nyugdíjhoz közeledő tulajdonosok, akik az öröklést nem családon belül oldják meg, nyomott áron lesznek kénytelenek túladni cégükön.

Utóbbi nem csak a fémmegmunkálókat érinti. Ünnep szerint egyre több az olyan eladásra szánt cég, ahol már nyugdíjas korú a tulajdonos, aki mindig mindent egymaga csinált, de a következő generáció nem vinné tovább a vállalkozást. A kínálattal nem nőtt a kereslet, így ezek egy jó része nagyon nehezen eladható. Ugyanakkor a generációváltás sikertelensége Nagy szerint nem feltétlen jelent nemzetgazdasági problémát: a legjobb embereket felszívja a konkurencia, csak a tulajdonos jár rosszul.

Míg a klasszikus termelő-, kereskedőcégek életét a 2021-es kilátások bizonytalansága nehezíti meg, addig van egy szektor, ahol pezsgőt bontanának legalább egy kis bizonytalanságért. „A turizmusnál pont, hogy bizonyosság van: szarban a haza” – ragadja meg Seres a lényeget. Nyilvánvaló, hogy sokan fognak csődbe menni, amint vége a hiteltörlesztési moratóriumnak, ezen az sem változtat, hogy a kormány megkötésekkel, de meghosszabbította a moratóriumot.

A vendéglátás külföldi turistákra épülő szeletében már arról beszélnek, hogy majd csak 2023-ra állhat vissza a forgalom. Különösen nagy pofon ez ahhoz képest, hogy az elmúlt négy évben a hotelek csontra voltak járatva, ami tavaly csúcsosodott ki. „2019 második felében jóformán minden második hotel eladó volt Budapesten” – mondja Nagy. A fővárosi szállodaépítési boomot pont derékba törte a korona. Korábban az volt a gond, hogy a bankok ódzkodtak attól, hogy a turisztikai beruházásokra adjanak pénzt, de a felfutást látva megszerették az iparágat, jó szívvel hitelezték a szállodaépítést.

Egyre több a magyar vásárló
Nagy a külföldi szakmai befektetők ritkulására számít a következő pár évben, de nem a kormányrendelet miatt. Ugyanez történt a korábbi válság alatt is, terjeszkedés helyett inkább magukra koncentrálnak, és kivárnak. Ez rossz hír a magyar vállalkozóknak: a stratégiai befektetőknek nyílik a legszélesebbre a pénztárcájuk, ha felvásárlásra adják a fejüket. De el nem tűnnek. Az olcsó magyar munkaerő és az EU-n belüli gyártás lehetősége még mindig vonzerő számos külföldi befektető szemében.

Közben egyre több a magyar vevő a magyar cégekre, ahogy ez már a korábbi exitlistáinkból is kirajzolódik. Ez arra vezethető vissza, hogy mostanra kialakult az a tőkés réteg – akár saját erőből, akár a kormány hathatós segítségével –, amelyik akvizíciókban gondolkodhat. „Tíz évvel ezelőtt ebben le voltunk maradva Csehországgal, Szlovákiával, még Lengyelországgal szemben is. Ennek az okára a privatizációig kell visszamenni, itthon nem tudtak olyan nagy vagyonok kialakulni, mint ott, ahol kuponos privatizáció volt. Most már vannak olyan szereplők, akik itthon vagy akár külföldön is vásárolnak, és hozzáférnek olcsó finanszírozáshoz is.”

Az alacsony kamatkörnyezetben olcsó hitelhez jutni, amihez hozzájön, hogy felsorolni is nehéz lenne a piacot pénzzel elárasztó különböző állami hátterű tőkeprogramokat. Emiatt lehet az, hogy egyre gyakoribb jelenség a management-buy-in, amikor néhány magánbefektető összeáll, és közösen vásárolják be magukat egy cégbe. Ők elsősorban az egy-kétmilliárd forint körüli cégek polcán nézelődhetnek, ha négyen-öten össze tudnak dobni pár százmilliós önerőt, ami mellé ki tőkeprogramokból, bankhitel tőkeprogramokból vagy bankihitelből a vételár fennmaradó részét.