Tisza Kata energiabombaként robban be a forró belvárosi augusztusba. Bár először találkozunk, a kávézó teraszán régi barát módjára, öleléssel üdvözöl, és cserfes vidámsággal meséli a reggelét. Egy perccel később az intenzív boldog vibrálása huszárvágással vált komolyságba, ahogy a szakmájáról kezd beszélni. Minden állítása mellé odatűz egy kutatási eredményt, személyes történeteit is pszichológiai keretrendszerben mondja el.

Közvetlensége és nyitottsága ellenére introvertáltnak vallja magát, aki írás vagy egy-egy emberrel tartott coaching folyamatában érzi magát legjobban. Öndefiníciója szerint segítő és író ember, nem médiaszemélyiség. A közösségi médiában saját platformjain kommunikál, tízből kilenc megkeresésre kapásból nemet mond. Évente egy-két alkalommal nyilatkozik az új könyvei megjelenése körül. Ahol feltűnik, ott hatást vált ki.

„Volt, aki azzal keresett meg és fenyegetett meg, hogy ha elválik tőle a felesége, akkor őt is megöli, meg engem is” – mondja a praxisáról, ahol több ügyfelét kíséri az abúzusból (Az abúzus az egyenlőtlenséggel való visszaélésből fakadó bántalmazás, amely során egyik fél hatalmat gyakorol a másik fölött, rendelkezik fölötte, aszimmetrikus elvárásokat támaszt, manipulálja, bünteti, zsarolja, fenyegeti az áldozatot. Széles skálan mozog, a passzívtól az aktívig, verbális, érzelmi, fizikai, gazdasági, szexuális megnyilvánulási formákat öltve, amik a bántalmazási folyamatban nem mindig tudatosodnak az áldozat számára. (a definíciók Tisza Katától származnak) való szabadulási úton. „Az ilyen erős bosszúállók miatt el is menekülhetnék céges coachnak. Többet is keresnék, nyugodtabb is lenne az életem, de úgy vagyok vele, hogy nem élhetünk félelemben, mert így a végén az utcára se mernénk kimenni.” Sok ügyfele teljesen összeomolva, megfélemlítve, üldözve, fenyegetve érkezik. A legnagyobb siker visszatámogatni őket a saját erejükbe.

„Amikor azt tapasztalod, hogy egy ember a lehető legmélyebbről nem a Dunának fog menni, hanem kiszáll az abúzusból, és megerősödve továbblép, az több erőt ad, mint amennyit elvesz.” Nemrég például arról kapott levelet, hogy egy külföldi útján szembejött vele az utcán egy olvasója, aki nem ment oda hozzá, de később megírta: azt érezte, ha ennek a nőnek sikerült talpra állnia, akkor neki is sikerülni fog. Néhány hét múlva összecsomagolt, és elköltözött egy embertelen viszonyból.

Katát már gimnazistakorában a pszichológia érdekelte, de a román diktatúrában felnőtt marosvásárhelyi lány első küldetése a túlélés volt, mikor Budapestre költözött. Angol szakra pragmatikus okokból iratkozott: tudta, már meglévő nyelvtudása mellett két-három helyen is tud dolgozni, és el tudja tartani magát.

 
„Akár bele is halhattam volna abba a hatalmas nyomásba, amit az okozott, hogy túl fiatalon lettem túl sikeres egy erősen szexista társadalomban” – ma már erre az időszakra, és az őt akkor ért támadásokra társadalmi bántalmazásként hivatkozik. Szabó T. Anna költő, régi barát szerint: „Az első pár könyve jóval megelőzte a korát, ő volt az egyik első író, aki nyíltan, szégyenérzet és hamis szemérem nélkül mert beszélni emberi gyengeségekről, női szexualitásról, erőszakról, hatalomról és megalázásról, feminizmusról, lelki nehézségekről.” 

A siker angoltanárként érte el. Huszonhárom évesen egy rablótámadás után a kórházban írt Pesti kínálat című kötetével vált ismertté. A kórlapokra jegyzetelt novellák korrajzként mutatták be a férfi-nő kapcsolat árnyalatait és szélsőségeit. Mára tíz év öregedéskutatás alátámasztani látszik az akkori elméletét: a legtöbb idős szerint az emberi kapcsolatok minősége határozza meg legerőteljesebben az életminőséget, ezen belül is az, hogy kivel éljük le azt az életet.

Hiába adták el a sorra megjelenő könyveit harmincezres példányszámban, dolgozott tévés, rádiós műsorvezetőként, hívták naponta szerepelni, sokáig a hirtelen jött nagy sikereket az imposztorérzet (A csoportelhagyásból fakadó szorongásérzet, amikor az egyén megszegi a csoportjára vonatkozó sztereotípiákat, például nő létére nem szervilis, hanem önálló utat jár, vagy vidékről a fővárosba költözik, és ott boldogulni próbál, vagy mint első generációs értelmiségi próbál letérni a szűkebb közege által kitaposott útról. A fogalom neve onnan ered, hogy ilyenkor az egyén azt érzi, valakinek a helyét, státuszát birtokolja érdem nélkül, mint egy csaló.) miatt a legnagyobb kudarcként élte meg. 

Kata azt mondja, kevés szakmai kritikát kapott a szövegeire, a legtöbben inkább női identitását támadták, szerették volna elhallgattatni, és elhitelteleníteni, mert a Me Too-mozgalom előtt beszélt olyan dolgokról, amikről addig nem volt szokás, sőt még definíció sem létezett rájuk. „Nincs is kiképezve a szakma az érzelmi abúzusra, általában tagadás, elkenés van még mindig. Nagyon sokszor nekem kell elmondanom pszichológusoknak, terapeutáknak és coachoknak, hogy mi is ez a bántalmazásforma, és hogyan néz ki.” 

Huszonéves énjére úgy emlékszik vissza, mint aki olyan életveszélyes úton járt, amiben nagyon sokan kivéreztek. Neki sem volt meg a megfelelő eszköztára a hirtelen celeblét kezelésére. A belső bizonytalanságok és a kisebbségi érzetek minderre ráerősítettek: határon túli magyarság, zsidóság és nemesi származás. Tisza Kálmán miniszterelnök ükunokájaként „negyven évig meghatározta az életemet, hogy be akartam bizonyítani apámnak, hogy méltó vagyok a Tisza névre”. A megküzdés után ma már másokat is arra biztat, merítsenek erőt transzgenerációs örökségükből. „Sokszor eszembe jut, ha a nagyapám túlélte a holokausztot, akkor nekem is meg kell tudnom oldani egy nehéz helyzetet.”

Katából 2017-ben egy évtized hallgatás után tört ki újra a méltóság megőrzéséért és az emberek közti egyenrangúságért küzdő hang. „Az akkor jó döntés volt, hogy kiszálltam. Az viszont, hogy soha többé ne jöjjek vissza, hogy bezárjam magam a csöndbe, és ott emésszem magam, nem volt tartható” – mondja arról, hogy egyik napról a másikra minden kapcsolatát megszakította a médiával, és egészen Thaiföldig menekült a médiazaj elől.
A médiából való eltűnés egybeesett házassága kezdetével, ami megkönnyítette a menekülőutat. Felvette férje nevét, két lánya már csak a válás és tíz, mások számára láthatatlan év után, véletlenül, az iskolában tudták meg, hogy anyjuk valaha írt. Facebookra is csak azért regisztrált, hogy hozzájusson az osztályfőnöki csoportban posztolt információkhoz, de végül elkezdte megosztani gondolatait az üzenőfalán. Ez adta a kezdőlöketet az „új első”, Akik nem sírnak rendesen című könyvéhez. Pszichoprózái és versei a gyászfolyamatot boncolják minden irányból, miközben igyekszik szembenézni a halálfélelemmel és a fullasztó emberi kapcsolatok okozta sérülésekkel is. A szépirodalom mögött mindig kihallatszanak pszichológiai tanulmányai is. Az Ázsiában töltött évekről keveset beszél. A családnak és a lányainak élt.

Könyvei:

Pesti kínálat, I.A.T. Kiadó, 2005

Reváns, Ulpius-Ház Könyvkiadó, 2006

Magyar pszicho, Alexandra Kiadó, 2007

Doktor Kleopátra, Alexandra Kiadó, 2008

Akik nem sírnak rendesen, Scolar Kiadó, 2017

A legjobb hely a városban te vagy, Scolar Kiadó, 2018

Most – Túlélő leszel, nem áldozat, Scolar Kiadó, 2019

Kékre szeretni, Scolar Kiadó, 2020 októberre várható

Életet kell menteni
„Olyan erősen zakatolt bennem majdnem tíz év kihagyás után az írhatnék. Körülbelül olyan érzés volt, mint amikor nagyon-nagyon kell pisilned, és vissza kell folytanod, mert olyan helyen vagy, ahol nem tudsz elmenni a mosdóba, végül egyszer csak a hosszas visszatartás után elengedheted. Minden egyes leírt mondattal azt éreztem, hogy folyik vissza a vér az ereimbe, szabadulok fel, és jön vissza a saját identitásom” – mondja az újrakezdésről. Szabó T. Anna szerint az, hogy a hosszú hallgatása alatt sem pártoltak el tőle az olvasói, megmutatja, mekkora szükség van arra, amit ír.
Mielőtt újra felvette volna a nyilvánosság előtt a láthatósági mellényt, több képzést is elvégzett, hogy „legyen arról papírja, joga van az általa fontosnak tartott témákról beszélni”.

Az interkulturális pszichológia (A többszörösszerep-elmélet értelmében minél több szerepet tölt be egy ember, annál védettebb, mert ha az egyik szerepe sérül, töltekezni tud a másikból, amíg újra felépül. Ha csak egyetlen szerepkörrel rendelkezünk, rendkívül veszélyeztetetté válunk, mert izolálódunk és kiszolgáltatódunk, ami teret ad az abúzusnak, és ha azt az egy szerepet elveszítjük, összeomlunk.) mesterszakot doktori képzés is követte, de még nem láthatjuk a dr.-t a neve előtt.  „Régebben nagyon akartam, hogy elismerjenek – hogy ismerjenek, azt különösebben nem. Ez mára kipusztult belőlem. Amire elvégeztem a doktori iskolát, már nem volt fontos, hogy felkenjenek, nem érdekelt. A saját, szabad utamat akartam járni. Egyre több, számomra fontos visszaigazolást kaptam, és már az apám se gondolta, hogy fekete bárány vagyok” – mondja arról, miért nem tette le a doktori vizsgát, amikor csak egy karnyújtásnyira volt a cím. 

Csak egyenlő, szimmetrikus rendszerekben tud, és hajlandó működni. Sebezhetőségét nem rejti el, könyveiben leírja és felvállalja a vele történt a bántalmazásokat is, és távol tartja magát attól a régi iskolától, amiben a segítő a makulátlan tökély pozíciójából szólt le a szenvedő néphez. Önmagára segítőként, a hozzá járókra ügyfélként hivatkozik. Integrált praxisában egyaránt használja az inkább múlt fókuszú pszichológiai életútkutatások eredményeit és az azonnali cselekvésre buzdító coaching módszereit is.

„Nagyon sokszor fordulnak hozzám családon belüli erőszak vagy párkapcsolati bántalmatás áldozatai. Ott sokszor nincs idő túl mélyre menni, nagyon gyorsan kell életet menteni” – mondja arról, hogy a coaching technikái jól használhatók az azonnali tűzoltásra, de rögtön hozzá is teszi, pszichológiai módszerek nélkül nem mindig hosszú távú a megoldás. A jelen pillanatban zajló krízismenedzsment mellett fontos, hogy fusson párhuzamosan egy mélyebb elemzés is, ami a régmúlt mintázatait és ismétlődéseit vizsgálja, mert „enélkül lehet, hogy a kliens egy év múlva újra beleesne ugyanabba a problémába, vagy eleve el sem tudná engedni”.
A még az egyetemen elkezdett tízévnyi életút- és öregedéskutatás tapasztalatainak köszönhetően az egyént egész élete kontextusában személi. Minden elakadásnál fontos, hogy az ügyfél azontúl, hogy az életútjában éppen hol helyezkedik el, milyen kulturális normák szerint él, milyen szerepe van a családjában és a társadalomban.

„Maga az öregedési folyamat ilyen értelemben nem kavar föl, mert már a húszas éveimben elkezdtem erre tudatosan készülni” – mondja arról, hogy nagyon hamar elkezdte keresni a megoldást arra, hogyan lehet nőként jól megöregedni ebben a társadalomban. „Úgy, hogy a külső attribútumokon kívül felépítesz valami olyan saját belső tartalmat, ami egy időtálló értékrend, és ami a tied, nekem ez a szakmai identitásom” – hivatkozik az általa sokszor emlegetett egyik kedvenc aduászára, a többszörösszerep-elméletre. (A többszörösszerep-elmélet értelmében minél több szerepet tölt be egy ember, annál védettebb, mert ha az egyik szerepe sérül, töltekezni tud a másikból, amíg újra felépül. Ha csak egyetlen szerepkörrel rendelkezünk, rendkívül veszélyeztetetté válunk, mert izolálódunk és kiszolgáltatódunk, ami teret ad az abúzusnak, és ha azt az egy szerepet elveszítjük, összeomlunk.)

Fele-fele arányban fordulnak meg a praxisában férfiak és nők is. „Beszéljünk a fiúkról is” – csattan fel, jelezve, hogy ezt jól jegyezzem meg, nem esik róla elég szó. „Ugyanaz a káros társadalmi elvárás, ami azt várja a lányoktól, hogy szépek, üdék, kellemesek legyenek, és kiszolgálják az igényeket, a fiúknál úgy néz ki, hogy legyen hatalmas státuszod, igázz le másokat, elismerést kapsz érte. Ez ugyanúgy nyomasztó.”

„Van benne egy helyrepofozó funkció. Azt írja meg, amivel a szöveg nélkül lehet, hogy nem mernénk szembenézni. Van, aki emiatt nem is tudja őket végigolvasni. Sokaknak sok” – mondja Kata kíméletlenül szókimondó és őszinte stílusáról Szabados Andrea coach, a TEDx Liberty Bridge Women társalapítója. Kata a különböző emberi nyomasztások skáláját a visszatérése után elkezdett abúzus-könyvsorozatban dolgozza fel. „A fekete könyv a gyászról, a zöld a válásról, a sárga az érzelmi bántalmazás szakmai keretezéséről szól – sorolja. – Az idén októberben megjelenő kék feldolgozásregény a sorozat zárása lesz.” A záródarabbal úgy érzi, sikerült tejesen lemennie a téma legmélyére, és ezzel el is engedni.

Nemcsak a tavalyi, Túlélő leszel, nem áldozat című Ted-előadása után érzett a közönség nagy része gombócot a torkában, hanem a legtöbb portál olvasói értékelései alapján is erősen, savasan mar a szövegei által kiváltott szembenézés. „Vagyok annyira távol a mainstreamtől, és mondok felkavaró dolgokat, hogy valószínűleg, amíg élek, különösebb társadalmi elismerést a munkám nem fog kapni, de ilyen ambícióim nincsenek is.”

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus szerint Kata „véletlenül sem csábul el a hangzatos, ám felszínes, és leegyszerűsítő magyarázatok irányába. Nehéz, sőt tabunak számító témákat tárgyal olyan alapossággal, amin keresztül az adott jelenség minden részlete, mögöttes mozgatórugója láthatóvá és érthetővé válik.”

A rendelőből minden megrázó történet teljesen anonim, felismerhetetlenné átírt formában jelenik meg írásaiban. „Nagyon vigyázok az etikai szabályokra. Amit felhasználok, arról mindig előzetesen beszélek az érintett klienssel, de sokan örülnek neki, hogy megírom. Erőt merítenek abból, hogy az ő történetük másoknak is erőt ad.”

Arra a kérdésre, hogy ő most hol tart az életútjában, felderül az arca, csillogó szemmel mosolyog. Úgy érzi, az abúzus-sorozat záróregényének befejezésével, a negyvenedik, eddig legfelhőtlenebb nyara után letette terheit, minden szempontból a helyén van. „Nem szoktam ezzel a szóval felelőtlenül dobálózni, de most életemben először szabad szívvel ki merem jelenteni, hogy boldog vagyok. A válság, amit életközepi válságnak szoktak nevezni, az nálam már sokkal-sokkal korábban megtörtént. Annyi halálon vagyok túl, hogy nagyon-nagyon tudok most örülni az életnek.” És hogy mit fog csinálni ez után? „Folytatom az életútkutatást.”

A nők szerepéről:
A társadalom nagyon erős retorikával próbál betenni a konyhába. Ez csak a nagymértékben meglévő társadalmi igazságtalanságot és elnyomást legitimálja. Ha csak erre redukálunk egy nőt, akkor megfosztjuk egyéb emberi dimenzióitól, és kiszolgáltatjuk. Amíg egy nőnek nincs saját egzisztenciája, saját hangja, nincs semmije, csak a konyhája és az anyasága, addig teljesen kiszolgáltatott, alárendelt, összeroskadt, magányos valaki marad, miközben ő neveli a jövő generációit, és adja tovább ezt a mintázatot. Ez nem az anyaság ellen, hanem az anyaság mellett szól. Az egyenrangúság az egyetlen út, hogy egy család egészségesen egyben tudjon maradni.

Az egészségügyben dolgozók esélyeiről:
Nincs az a fajta hálózati támogatottság, ami miatt bárki is biztonságban érezhetné magát. A segítők nem kapnak olyan muníciót, hogy egy súlyos családon belüli erőszaknál megfelelően fel tudjanak lépni. A végzett munka méltatlan elismerése újabb társadalmi igazságtalanság az oktatásügy mellett, amiért küzdeni érdemes.

A legnagyobb mai pszichológiai problémáról:
Az egyik legnagyobb probléma az autonómia hiánya. Sokan nincsenek tisztában magukkal, ezért nem tudják megvédeni, de nem is merik a határaikat, mert ki akarják szolgálni a rendszert, félnek a büntetéstől. A praxisomban nemcsak az egyént nézem, hanem a társadalmat is, amiben működik. Ez a társadalom épít a manipulációra, a félelemkeltésre, a félrevezetésre. Ha ez a norma, akkor ez tűnik természetesnek, és a szeretet fogalma összefonódik a bántalmazással.

Az öregedés kezeléséről:
Jelen van a társadalomban az a vélekedés, hogy jól megöregedni azt jelenti, minél tovább fiatalnak maradni, bármi áron. Én azt gondolom, hogy ez hazugság. Szerintem jól megöregedni azt jelenti, hogy elfogadom ezt a természetes folyamatot, olyan tartalommal töltöm meg a mindennapokat, amikért érdemes felkelni, miközben azért küzdök, hogy méltóságos életutat élhessek és zárhassak.

A közösségi médiáról:
Igyekszem kerülni a médiamegjelenéseket, de valamilyen kapcsolatot szeretnék olvasóimmal fenntartani. Személyes Facebook- és Instagram-felületeimet használom erre, én is kezelem őket. Ezt abszolút munkaasztalnak használom, nem arra, hogy a nyaralásaimat és a főzéseimet osszam meg.

Legnagyobb eredményéről:
Nyilván elsődlegesen és minden szempontból a két lányom születését tartom a legörömtelibb történésnek. Nagyon szeretném, hogy megtalálják autonóm, autentikus identitásukat, és abban kiteljesedjenek. Kísérem őket ebben a folyamatban, ameddig lehet. Emellett azt is, hogy sikerült egy fiatalkori nagy sikerből és visszavonulásból visszatérni tíz évvel később egy teljesen más, felépített szakmai identitással. Ami egyrészt hangot ad az emberek közti egyenlőtlenségeknek, másrészt átkeretezi az értelmes emberi életutat és életvéget.