2020 nyara nem éppen az étteremnyitásokról szól a budapesti belvárosban, úgyhogy már egy hónapos korában kipróbáltuk ebédre a Costes Downtown volt séfe jegyezte, portugál hangsúlyos Essênciát. Jó ötlet volt.
Gerendai Károly állhatatos séfimportőri tevékenységének hála Budapesten kiugró a Michelin-csillagos portugál konyhafőnökök sűrűsége: mindkét Costes velük szerzett csillagot. Tiago Sabarigo a Downtownt vitte sikerre (távozása óta ott az első szerzemény, a Ráday utcás, most zárva tartó Costest évekig vezető Miguel Vieira főz), és remek időzítéssel az első Covid-hullám után, nyáron nyitotta meg saját helyét az eddig a legsötétebb, latyakos februárban is nyüzsgő, de most hétköznap délután csak kóbor irodisták pettyezte utcában a Bazilika mellett.
Az alnév (Tiago & Éva – igen, egy marasztaló szerelem) személyes, a koncepció fúziós (portugál–magyar), a berendezés a kékre festett fallal és a beltérben futó keresztgerendákkal inkább portugál, és egészen felderíti a befelé hosszúkás, gyorsan sötétedő helyiség ablak felőli terét. A borlap megint vegyes, és az árfekvése jobban adja át azt, hogy itt 27 ezertől indul a vacsoramenü, mint hogy az ebéd úgy négyezertől is el tud. Cserébe van rajta pohárral többféle olyan, amiből egy is többet mutat meg a portugál borokról, mint ami Magyarországon akár specialista boltokat járva kiderül, és persze egészen a vacsorazáró portóikig lehetne húzni az ívet.
Az egyik könnyebb vinho verdét illeszti a sommelier az előételhez, a kókuszos lében érkező, mogyoróval és édesköményszárral tálalt lazacpisztráng- és grépfrút-kockákhoz. A fogás lehetne bevezetés is a konyha portugál oldalába: finoman szólva nem az őrült fűszerhasználat jellemzi, sokkal inkább az, hogy az alapanyagok természetes ízét tolja az előtérbe, át kell rá hangolni a harsányabb ízekre belőtt magyar ízlelőbimbókat, de ha sikerül, nagyot szól a pasztell tűzijáték. A másik előétel, a zöldparadicsommal készülő gazpacho is csak attól haloványabb, hogy inkább vizuális geg, mint csodálkozni való újdonság, de a vékony almaszeletek sava jól érvényesül benne.
Persze, majd pont a Forbes marad ki a karantén alatti kertészlázból! A szerkesztőség több tagja is belevágott a zöldítésbe, ki a haszonnövényekre, ki a látványra hajtva. Ha már az Oázis a címlapsztori, itt vannak a mi kertjeink is.
G. Tóth Ilda Virágaink eddig is voltak, meg némi fűszernövény (menta, bazsalikom, oregánó és kakukkfű), de a karantén nagy eredménye egy magaságyás lett. A kisebbik lányom és a férjem rakták össze, több száz kiló földből és levágott növénydarabokból, a legviccesebb pillanat az volt, amikor elkészült, és az éppen ezerrel érettségire tanuló nagyobbik lányunk kibújt a szobájából az „és ezt most hová teszitek?” kérdéssel. A nagyon pici kertünkben azóta is burjánzó pici ágyásban van minden napra termő koktélparadicsom, háromféle paprika, zsálya, petrezselyem, háromféle bazsalikom, no meg zeller. Utóbbiból annyi terem, hogy valaki igazán megmondhatná, mit kezdjek vele.
Fekete Emese Nem akarok senkit leparasztozni, de a haszonnövények vs. virágkertészet viszonylatában mindig beugrik Péterfy Gergely idézete: „A paraszt és a proli csak annak tulajdonít értéket, amiből közvetlen haszna van, meg tudja inni vagy enni, vagy rögtön pénzre cserélheti… A polgár hosszú távra tervez.” A regényben ezt amúgy az olvasásról mondja letűnt korok egy büszke polgára, nálunk meg a teraszon érvényesül. A virágok hálásak a karanténnak: az egynyáriakat hamarabb elültettem, és mindennap becézgettem, így a reggeli nagy vihar után is szépek a petúniák, begóniák, muskátlik és pár másik, aminek nem tudom a nevét, a leander hősiesen legyőzte a kórt, ami tavaly ősszel megtámadta, mielőtt becipeltük télre, a hortenziák szokás szerint kihajtottak idén is, és töretlenül bontják óriási – bár évről évre kicsit fakóbb színű – virágaikat. A bentről kivitt fikusz megbolondult örömében, egyedül a rózsákkal történt valami rossz, a leveleik lukacsosak, ennek még utána kell néznem, Péterfy ebben nem szaki.
Bánáti Anna „Megfogyva bár, de törve nem.” / „Halálhörgés, siralom.” Előbbi a márciusban szárba szökkenő lakáskertészeti lelkesedésemet írja le, utóbbi a növényeim erre adott reakcióját. De versidézetek helyett beszéljenek inkább a számok! Citrompalánták: 6/3 Paprikapalánták: 24/13, ebből termés összesen egyetlen palántán (az sem nálam) Mangó csíráztatása: 4/0 Bazsalikompalánták: végtelen/0 Menta: 100 százalékos ki-nem-növési arány
Melis Dóra Az öcsémtől megkaptuk a világ legrondább fröccsöntött varját, hátha jó lesz az egyre elviselhetetlenebb galambtámadások ellen. Az eredmény: a galambok szó szerint tojnak rá, de az anyósomtól kapott hajnalka virág legalább bátorítóan átöleli erkélyünk koronaékszerét. A balkoncsendéletnek a mini napraforgó és a háttérben látható, azóta már utolsókat rúgó paradicsomok adnak üde keretet. (Tudom, marha kicsi a cserép, de nem gondoltam volna, hogy egyáltalán bármi is kinő.)
Bánlaki D. Stella
Március utolsó hetét a fagyos föld kapálásával töltöttem. Ebből májusra semmi sem látszott. Mindegy, ez ennél is rosszabbul festett az elmúlt tíz év nagy részében.
Aztán a kis belvárosi kertet bemutattam a kedvenc szőlész-borászomnak. Neki egy órába telt, ami nekem két napba.
Szerencsére a 30. szülinapom júniusra esett.
Júliusban elindultam fűmagért. Augusztus végén úgy érzem, most már inkább megvárom a jövő tavaszt. Vagy a következő karantént.
Sándor Krisztián Tavasz óta tartós tejet sem igazán akartam már venni, így a karanténkertészkedés témában sem érhet az a vád, hogy hosszú távra rendezkedtem volna be, de túl sokszor mentem el a Füvészkert mellett, hogy visszafogjam magam. Így spanoltam le ezzel a derék japán kecskerágóval, aki Takuma Szato néven mutatkozott be. Szato-szannal bibliai csapásokkal küzdöttünk meg az együtt töltött pár hónap alatt. Először a levéltetveket vertük vissza, majd az egyik májusi felhőszakadás alatt omlott rá fél kiló vakolat, legutóbb pedig valami gombát szedett össze. De nem olyan fából faragták, hogy feladja: olyannyira nem viselték meg a viszontagságok, hogy augusztusban behúzta a második Indy 500 győzelmét!
Zsiborás Gergő Márciusban kezdtünk bele a kertészkedésbe, mindent magról ültettünk, mert „a palánta a gyengék fegyvere”. Amit ültettünk: paradicsom (Marzano), cukkini, uborka, paprika, dinnye. Termés mindegyiken lett. A cukkini gyönyörű növény, de sajnos összefonódott a teraszunkra felfutó szőlővel és fügével, a terméséhez pedig kell napfény, árnyékban hamar elfonnyad.
Marzano-tanulságok Ami kis betűvel van ráírva a zacskóra: nem, nem kell minden magot elültetni, több évig is jó. 70 palántát osztogattunk szét – természetesen mindenki másnak előbb lett termése, mint nekünk. Ami nagy betűvel van ráírva a zacskóra: 20–30 centi magas, nagy terméshozammal. Na, nálunk van 1, 86 méter magas is, egy árva paradicsom nélkül. Egy, más virágok közé szóródott magról kelt szakadár hozza eddig a legtöbb paradicsomot, az is jó nagy lett, de legalább elnyújtózott a korláton.
Dinnyeprojekt Két szót ismerek: mindig és soha. Mindig is ültettem dinnyét, de soha nem lett ekkora. A magról nevelt palánta megjárta az anyósomék lakását, a Ráday utcában nevelkedett, aztán a tinédzserré érett ifjú a teraszunkon teljesedett ki. Tanulság: tudtam, hogy sok vizet kér, de amiről az ember azt gondolja, hogy elég, azt meg kell szorozni hárommal, és jó lesz.
Amire büszkék vagyunk: biofegyverrel vertük vissza a vándorpoloskák támadását – reggel és este is kézzel irtottam (nyomtam össze, gyújtottam fel, fullasztottam vízbe) őket. Működik. Full bió minden.
Egy csepeli családi házból nőtt ki a főváros egyik népszerű kézműves sörfőzdéje, és tette országszerte ismertté egy birkózóból főzdetulajdonossá vált sörfőző családnevét. A Rizmajernek csepeli és belvárosi sörháza is van, de Budán is szívesen nyitna egyet.