Zeley Csaba úgy lett ingatlanos, hogy színész akart lenni. Miután a Petőfi Gimnáziumban rábökött az irodalmi színpad vezetője, amikor Szép Ernő Májusának főszereplőjét kereste, beleszeretett az élménybe, és megmámorosodott a tapstól. Hétszer felvételizett aztán sikertelenül a színművészetire, de mivel általában a második, néha a harmadik rostán esett ki, ébren tartották benne az érzést, hogy van a pályán keresnivalója.
A próbálkozások közben hat éven át a Madách Színház, egy évig a győri Nemzeti segédszínésze és gyakorlatos színésze volt, a biodíszlettől a háromsoros szövegeken át egy véletlenül elé sodródott – Mensáros László halála miatti beugrásból adódó – Shakespeare nagyszerepig jutott a Téli regében. Sztorizgatni már ennyi is elég lenne, de színészi pályája lokális csúcsán még eljátszott egy kis költségvetésű filmfőszerepet is: a Galambos Zoltán rendezte Céltalan célok kiemelt időben, 1995 karácsonyán ment le a Szív tévén.
„Aztán volt egy flashem. Láttam magam, ahogy negyvenévesen ülök a színészbüfében, iszom a konyakokat, és miközben arról mesélek a fiataloknak, hogy milyen a színészet, nem játszom aznap este. Ezután kinyitottam a Népszabadságot, és megláttam egy hirdetést, hogy a Colliers ingatlanbróker-asszisztenst keres. Nem tudtam, mit csinál egy ingatlanbróker vagy a Colliers, bár a névvel már találkoztam egy-két állványzaton az utcán, de tőlem akár az állványt is gyárthatták volna” – mondja, mennyi köze volt későbbi szakmájához.
Az önéletrajzát azért beküldte, benne a múlt tételes felsorolásával (A Noszty fiú esete Tóth Marival: Krackner báró stb.), és ezzel be is talált. „Valószínűleg azt gondolta az ügyvezető, hogy ha valaki ennyire pofátlan, az biztos jó saleses lesz” – nevet Csaba. És 98-ban hátat fordított a színháznak. Még jóízűbben akkor nevet, amikor felidézi: „11 250 forint volt az utolsó fizetésem a győri Nemzetiben, és amikor a Colliers főnöke azt mondta, hogy kilencvenezer, akkor az egyetlen öltönyömben, nyakkendőmben azt éreztem, hogy igen, megjöttem.”
