1. Melyik milliárdos van az űrben? 2. Melyik milliárdos járt először az űrben? 3. Fog valaha az emberiség az űrben élni? 4. Mennyibe kerül a milliárdosok űrversenye?
Ezeket a kérdéseket teszik fel a Google-nek az űr és az üzlet témák metszetében.
Azok, akik manapság nem a covid és a nyomában begyűrűző válság valamelyik csapásával küzdenek, érdeklődve és gyakran hangos nevetések közepette követhetik az egyre kevésbé a nagyhatalmak és egyre inkább a hipergazdagok vívta űrversenyt. Még vannak, akik éppen a globális felmelegedés kapcsán tüntetnek új szabályokért, vagy akik a fenntartható növekedés paradigmáját próbálják magukévá tenni, de a világ legeredményesebb vállalkozói már látszólag elengedték az egészet, és ahelyett, hogy a Föld erőforrásainak végességén aggódnának, inkább újak kiaknázására alkalmas területeket keresnek – más bolygókon.
„Szerintem az a legfontosabb, hogy önfenntartó várost hozzunk létre a Marson. Azt gondolom, ez a szükséges feltétele annak, hogy maximalizálni tudjuk az emberiség életét, civilizációnk fennmaradását” – mondja Elon Musk, és Big Fucking Rocketjein (BFR) a Marsig szállítana minket az élethez szükséges dolgainkkal együtt. Közben Jeff Bezos is lelép meghízott, ugyanakkor botrányokkal körülvett pénzeszsákja, az Amazon tetejéről, hogy a Blue Originnal a galaxisra fókuszálhasson, és megoldhassa az emberi kolóniák szállítását a Naprendszerben.
De mielőtt fellelkesednénk (vagy megijednénk), megnyugodhatunk: hiába igaz, hogy erre a világtörténelemben még sohasem volt annyi esély, mint most, azért konkrétan ránk ez a jövő aligha vár. Mármint nem az, hogy végignézhetjük, ahogy a világ leggazdagabbjai elűrhajóznak a vörös bolygó felé, hanem hogy mi, a Kéken maradó nyolcmilliárd maradék, vagy legalább egy része, velük mehet.
A muskizmus nem más, mint az extrém, földöntúli kapitalizmus, ahol a tényleges munkánál és eredményeknél többet érnek a sci-fibe illő ígéretek.
Ha van jó 250 ezer dollárunk, akár már ma is megpályázhatunk vele néhány perc súlytalanságot és bolygónézegetést Richard Branson Virgin Galacticjánál, de hogy egy merőben új élet reményében hosszabb időre is kilőhetünk, az inkább már csak az utánunk jövő generációnak – aminek már a Forbes Next legfrissebb űrtémájú cikkeit szerző Knittel Martin is tagja – lehet igazi lehetőség. (Nem baj, maradhatunk. Itt lesz nekünk Zuckerberg metaverzuma, ahol csak egy fülhallgató és egy VR-szemüveg kell az űrutazáshoz.)
Figyeljük meg: az űrüzlet megszületésének vagyunk tanúi. Egy harvardi professzor már nevet is adott a jelenségnek: a muskizmus (Muskism) nem más, mint az extrém, földöntúli kapitalizmus, ahol a tényleges munkánál és eredményeknél többet érnek a sci-fibe illő ígéretek, és ahol a globális vállalatok idejük releváns részében hevesen aggódnak a világvége különböző megvalósulási lehetőségein, jelezvén, hogy néhány tech milliárdosban minden remény.
A konkrétumoknál maradva: egyelőre csak jóhiszeműen feltételezzük, hogy a világűr és minden része közös tulajdonba tartozik, és nem azé, aki először odaér. És amit eddig valójában az űrnek adtunk: néhány, a Föld bolygó lakói számára valóban hasznos dolog, öt magyar kisműhold (a legújabbról cikk a lapban!), egy jó nagy adag szemét, a kapitalizmus és a milliárdosokra jellemző dekadencia.
