„Ajánlottak havi 4200-at, és azzal kecsegtettek, hogy pénteken munka után lemegyünk a Duna-partra halat enni. Jónak ígérkezett a környezet, a kollégák is, nekem meg mindig is matekos agyam volt, hát picit számoltam, és rájöttem, hogy jobban járok a Kalászi úti iskolával, mint a 4500 forintos martonvásári gépészmérnöki állással, ami napi negyven perc közlekedéssel járt volna. Nem bántam meg” – meséli Szabó István, hogyan választotta inkább a matematikatanári pályát, miután 1985-ben Székelyföldről egy szerelem – majd házasság – miatt Pestre költözött. (Előzőleg persze tanári és mérnöki diplomát is szerzett Marosvásárhelyen.)
Matekos agya az elmúlt csaknem harminc évben a vállalkozásában is sokszor jól jött, és az interjún is csak úgy löki a számokat. Fejből tudja, hogy most éppen hatezerféle játék van abban a Baross utcai üzletben, aminek a hátsó részében beszélgetünk. Gondolkodás nélkül sorolja az évszámokat, ahogyan azt is, hogy mikor mi mennyibe került, és hogy melyik hónapban hány dollárt fizetett egy-egy konténer Ázsiából hozott termék szállításáért. A főnöki iroda mindössze néhány négyzetméter, a back office többi része csordultig van a karácsonyi rohamra váró játékokkal, így István még az ablaktalan apró szobán is osztozik az egyik kollégájával.
Na, meg egy trekkingkerékpárral. Úgy egy óra beszélgetés után veszem a bátorságot, és megkérdezem, hogy ő jár-e vele. (István 64 éves, elegáns kötött pulóvere és bőr övtáskája alapján nem a hipszter, bicajos cégvezető típus ugrik be róla az embernek.) Büszkén vallja be, hogy napközben tényleg bicajjal rohangál a városban, például a Deák téri pingpongklubjába. Igaz, isten őrizze, hogy a főútra kimerészkedjen. „Mindig a kis mellékutcákban tekerek oda. Pár éve volt egy trombózisom, utána letiltott az orvosom a fociról, most pingpongozom helyette. Amúgy itt lakom a környéken, de nemrég vettem Zuglóban egy lakást, és majd ha kevesebbet dolgozom, csütörtöktől vasárnapig ott pihengetek, úszni járok, kocogok a patakparton.”
Fakopács vs. fakopáncs
Ceaușescu kivégzése után a harmincas évei elején járó István felszabadultan járt rokonlátogatóba Erdélybe, és az egyik ilyen kiruccanásról hozott az akkor kétéves fiának, Bálintnak egy kis favonatot. „A feleségem mondta, hogy Magyarországon mennyire drágák a fajátékok, miért nem próbálom meg eladni, amit kint vettem.” Azon nyomban be is sétált az akkoriban a Ráday utcában működő Burattino játéküzletbe. „Mondtam a tulajnak, Gyuri bácsinak, hogy én tanárember vagyok, elég, ha annyit fizet, hogy kijöjjön belőle a 127 forintos vonatjegy, meg egy kis kávé és egy-egy szappan az eladóknak, és szívesen hozok be neki fajátékokat.”
Aztán a hónap végén, amikor ment a jussáért, mindig úgy kellett kiimádkoznia „Gyuri bácsiból”, ami neki járt. Úgy tűnt, a holmi nem kelendő. „Egyszer észrevettem, hogy például a kedvencemet, azt a gyönyörű duplaszárnyas piros farepülőt, amit egy egér vezetett, 850 forintért tette ki, pedig én 105-ért hoztam neki. Hát persze, hogy annyiért nem vitték el! Na, ekkor vetette fel egyik tanárkollégám, hogy miért nem nyitunk boltot mi. És nyitottunk. Vagyis ha annak idején a burattinós Gyuri bácsi időben kifizet, most nincs Fakopáncs. Aztán pár éve, már rég nyugdíjasként bejött hozzám az öreg, hogy mit ajánlanék az unokájának, és örömmel nyugtázta, hogy a hagyománya jó kezekbe került.”
A bolt először a Váci úton, a Könyvesház épületében nyílt meg Játékkuckó néven, és hol István édesanyja, hol a tanárkolléga, Diószegi Csaba nyugdíjas anyósa árult benne, amíg a két fiatalember az iskolában tanított. Ahogy teltek az évek, persze egyre több munkaórát tettek a vállalkozásba ők ketten is, főleg a hétvégéken. Mind többet árultak vásárokon, például nyaranta a Mesterségek Ünnepén, karácsony előtt a Vörösmarty téren, és nagyon sok játékot adtak el a hozzájuk elzarándokló óvónőknek is. De István egészen 1997-ig másodállásban, tanítás mellett vitte a boltot. „Szerencsésen párosult az én gyors agyam Csaba precizitásával, tíz évig jó társak voltunk.”
A Baross utcai pincét 1992-ben vették meg, ekkor alakult a cég is, és ki kellett találniuk egy jobb nevet a Játékkuckónál. Akkor merült fel a Fakopáncs név – ha már úgyis fajátékokat árulnak –, ámde István kötötte az ebet a karóhoz, hogy abba a szóba bizony nem kell n betű. „A székely agyammal úgy kombináltam, hogy kopácsol a harkály, szóval úgy kell lennie a szónak, hogy fakopács. Összehívtam az iskolában a biosz- és a magyartanárokat, az egyik ezt mondta, a másik azt, végül úgy döntöttünk, mindkettő helyes.” Az n betű azóta is más színű a cég logójában.
