Negyed évszázadnyi fejlesztés, jelentős technológiai korlátok és az eleinte félmilliárd dolláros büdzsé többszöri áttörése után, legkorábban december 22-én lövik fel a NASA második főigazgatójáról, James Webbről elnevezett űrteleszkópot. Hatalmas nemzetközi siker lesz, ha minden a terv szerint alakul: az Amerikai, Kanadai és az Európai Űrügynökség (NASA, CSA és ESA) együttműködésében készülő távcső elődeit túlszárnyalva pillanthat bele a múltba és jövőbe egyaránt.
Közel sem rutinmisszióról beszélünk. A Webbnek másfél millió kilométer magasságban, a világűr zord környezetében kell origamiként kihajtogatnia magát teniszpálya méretű, hattonnás teleszkóppá. Nanométereken is múlhat egy kolosszális hiba és tizenegymilliárd dollár, de megéri kockáztatni – az első galaxisok és csillagok kialakulása mellett más naprendszerek bolygóin lévő élet jeleit is megfigyelhetjük.
Tükröm, tükröm
Más léptekben beszélünk stratégiai tervezésről, ha a világűrről van szó. Még pályájára sem állt – ötvenévnyi fejvakarás és fejlesztés után – a Hubble 1990 tavaszán, amikor az amerikaiak már egy éve azon gondolkodtak, mi lehet a kozmoszkutatás következő nagy dobása. Jól tették: tizennégy ország tudósainak, mérnökeinek és technikusainak negyvenmillió munkaórája, újabb huszonöt év kellett, hogy elérkezzünk a Webb-űrtávcső decemberi startjához.
Nem csak az eltöltött idő szempontjából gigászi a Webb-projekt. A Francia Guyanából induló, iskolabusznyi, 6,3 tonnás teleszkópot az ESA legerősebb hordozórakétája, az Ariane 5 juttatja a világűrbe. A távcső hatalmas, hat és fél méter átmérőjű, huszonöt négyzetméteres tükre túl nagy ahhoz, hogy beférjen egy rakétába. Ezért a mérnökök a fő műszert tizennyolc ugyanakkora hatszögre tagolták, így az origamiszerűen összehajtogatható, megoldva ezzel a szállítás problémáját.
