em gondoltam volna, hogy a világűr megközelítéséhez a Lurdy Ház egyik liftjébe kell beszállnom. Persze nem arra a pár méteres vertikális emelkedésre gondolok, ami ugyan a szó szoros értelmében valóban közelebb visz a kozmoszhoz, de bármelyik felvonóval ellátott épületből megismételhető. Hanem arra a már tényleg kézzelfogható kapcsolatra, amit a liftből kilépve néhány balra és jobbra fordulás után, öt perccel később műholdmodellek tapogatásával átélek a pláza mellett levő Complex Systems & Small Satellites, vagyis a C3S Kft. irodájából.

Gyermeki lelkesedéssel vágok neki az izgalmas terepszemlének. Széll Alexandra, a cég üzletfej­lesztési vezetője mutatja az utat, a legsikeresebb magyar fiatalokat soroló idei listánkról ismerős Milánkovich Dorottyával, a C3S projektmenedzserével követjük. Hiába a péntek késő délutáni interjúidőpont, több asztalnál még kemény mérnöki munka folyik.
„A koronavírus előtt azért többen dolgoztunk bentről” – mondja Szandra, miközben bepillantást nyerek a Bloomberg-terminálokhoz hasonló, hatalmas megfigyelőrendszerekkel telepa­kolt tárgyalóba vagy a kábelrengeteg lepte összeszerelő helyi­ségbe. „Ez itt a flat sat — kiterített műhold – mutat Szandra egy asztalra. – Ezen tudunk tesztelni bármit, mielőtt tényleg módosítanánk a Radcube-on.”

Kapcsolatban a kozmosszal – a Lurdy Ház tetejéről.

A Radcube a gyártó C3S (és a magyar űrgazdaság) egyik nagy büszkesége. A gyors körbemutatás után – kiegészülve Németh Péterrel, a C3S mérnökségvezetőjével, valamint a minőségbiztosításért és gyártásért felelő Kiss Gergővel – ülünk le feleleveníteni az augusztusi start sikersztoriját.

Kockakirakós
A C3S csapata még a 2007 és 2012 között készülő és üzemelő első magyar kisműhold, a Masat–1 fejlesztőcsapatából jött létre. Az akadémiai terepet a sikeres pályára állás után azonban hamar maguk mögött hagyták, a mai formájában működő cég már egészen korán megnyerte az Európai Űrügynökség (ESA) pályázatait. Fő tevékenységük a Masathoz hasonló, az ESA terminológiája szerint nanoműholdak fejlesztése és gyártása.
Az általában alig tízkilós, nagyobb cipősdoboz alakú műholdak egyre nagyobb szerepet kapnak az űrkutatásban, kis méretük révén ugyanis jelentősen csökkentik a világűrbe juttatási költségeket. Így a technológia új alkalmazási területeknek teret nyitva sokkal elérhetőbb mind az akadémiai, mind az üzleti élet számára.

Utcai surranókat levenni! Gergő, Szandra és Péter a kábelrengeteg előtt – itt gyártják és demózzák a nanoműholdakat.

Az augusztusban, Francia Gu­yanából elstartolt Radcube is ilyen cipősdoboz – vagy Szandra hasonlatával élve, kis hajó: a rakományt az ügyfelek hozzák. Ők a platformért, vagyis a fedélzeti számítógépért, a Földdel kapcsolatot teremtő kommunikációs modulért, az energiaellátásért, valamint az adatok érthető nyelvre való lefordításáért felelnek. A hasznos teher – vagy angolosan a payload – úgy illeszkedik ebbe a vázba, mintha a Rubik-kocka hiányzó elemeit pótolnánk: a kockaelemek egymással kommunikálva küldik a Földre, a Lurdy tetején lévő C3S-antennákra tudományos méréseik eredményeit.

A hatalmas technológiai kihívás már magyarázatot sem kíván – általában minden harmadik felbocsátott kisműhold néma marad, nem kommunikál a Földdel.

Ide érkezik a Radcube-ról is a Föld körüli sugárzást és a mágneses tér változásait mérő műszer adathalmaza. A magyar–angol–lengyel koprodukció tudományos területen is áttörés. „A részben magyar fejlesztésű űridőjárás-mérő eszköz ebben a méretben először üzemel kisműholdon. Ez nem csak a mi sikerünk, hanem egy nemzetközi konzorcium, az Energiatudományi Kutatóközpont és az ESA sikere is” – mondja Dóri.
A közös dicsőséget a Radcube szoftverében elrejtett névsorral is ünnepelték: döbbenetesen hosszú lett a lista azokról, akik pár napot vagy akár több évet dolgoztak azon, hogy a nanoműhold Föld körüli pályára állhasson.
A kisműholdak piacán jellemzően még az Űrügynökség az ügyfelük, de a sikeres technológiai demonstráció után a C3S vállalati szereplők megjelenő igényei felé mozdulna. „Például egy mezőgazdasági vállalat termelését is javíthatjuk a technológiával, ugyanis speciális spektrumú kamerák felhasználásával pontosabban megállapítható, hogy mikor érdemes aratni egy többhektáros birtokon. Ehhez hasonló valós, új üzleti igények kezdenek felbukkanni, és jelenleg még kevés olyan szereplő van, aki kiszolgálná őket” – mondja Szandra.

Az ESA támogatását élvező tizenhárom kisműholdprojekt legtöbb szereplője tudományos intézet, a legjelentősebb verseny­társ egy – három projektben is részt vevő – kereskedelmi vállalat, a dán Gomspace lehet. A három „kockaegységet” szállító műholdplatform piaci ára 250 ezer euró körül van, de nagyban befolyásolják egy-egy misszió részletei (például hogy milyen műszer kerül a payloadba, és milyen üzemeltetési feladatok tartoznak hozzá).

A 22-es csapdája
Kiforrott, gondosan kidolgozott rendszerek, bejáratott vállalati kapcsolatok összességét látom, de Szandráék szerint közel sem volt evidens, hogy végig tudnak menni ezen a pályán. Sok nagy bálnát kellett meggyőzni: az Űrügynökség mellett működő nagyvállalatok (például az Airbus vagy a Thales Alenia) komolyan felépített, az autóiparból ismerős rangsorolt értékláncába hosszú megfelelési procedúrák után lehet bekerülni.

Ráadásul az ESA és a privát­szféra is sokszor olyan belépő refe­renciákat kérnek, amiket külsős nehezen hoz össze. A megpályázott területen korábbi projektet kell felmutatni, de ebben van egy 22-es csapdája: hogyan tud egy cég úgy előrehaladni, ha nincs konkrét projektfeladat, amin fel tudna nőni, de elvárják, hogy már azon a szinten csatlakozzon be?

Űrpillangó – a napelemszárnyaival és antennacsápjaival nagyra nőtt robotrovarra emlékeztető Radcube modelljét mutatja Milánkovich Dóri.

Felnőni pedig a magyar űripar kezdeti hiányosságai miatt is nehezebb volt. „Magyarországon pár cégen kívül az űripar gyártási oldalon még nem létezik. Vannak egyetemi, kutatóintézeti szereplők, de az ipari oldal ökoszisztémája nincs kiépítve. Ezért sok mindent nekünk kellett a fejlesztési oldalon lefednünk” – mondja Péter. A kisműholdakat az iroda erre a célra elkülönített részén rakják össze, de másik fókuszterületüknél, a nagyműholdas alkatrészeknél már külföldi üzleti partnereikkel gyártatnak.

A hatalmas technológiai kihívás már magyarázatot sem kíván – általában minden harmadik felbocsátott kisműhold néma marad, nem kommunikál a Földdel. „A műholdfejlesztés önmagában egy kicsit vakrepülés is. Mindent megpróbálsz megtenni, amit lehet, sza­bad és logikus – aztán vagy sikerül a küldetés, vagy nem. Borzalmasan sok energiát tettünk bele, szeretném azt hinni, hogy nem a sze­rencsén múlott” – mondja Szandra. Péter rázza a fejét: „Ennyi minden már nem múlhat a szerencsén.”