Kevés olyan Kilövésünk volt, amikor kizárólag nők álltak színpadra. Tomán Szabina és Rajki Annamária is területük meghatározó nevei.
Tomán Szabina, a Toman Diet alapítója elmondta, hogy csak azt árulja, amit ő is megeszik.
Rajki Annamária, a Telekom igazgatója kemény főnök, és nagyon benne van a szakma sűrűjében. Ez cikkünkből és Galambos Mártonnal való beszélgetéséből is kiderült.
A 2018-ban alapított SIP Food Nonprofit Kft. sok rubrikát pipál ki a tudatos termelők képzeletbeli listáján: elmaradott térségben, megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatva készítenek prémium hipoallergén kiegészítő kutyaeledelt. A cég ügyvezető igazgatójával, Fülöp Katalinnal beszélgettünk arról, hogy mit jelent számukra a felelős működés, a küldetéstudat, de szó esett a nonprofit nemzetközi terjeszkedésről is.
„A SIP Food Nonprofit Kft. egy innovatív társadalmi vállalkozás, amely fogápolási termékeket készít kutyák számára prémium minőségben. Vállalkozásunk küldetése nemcsak a minőségi állateledel előállítása és értékesítése, hanem az is, hogy egy elmaradott térség hátrányos helyzetű célcsoportja számára munkalehetőséget biztosítsunk” – kezdi Fülöp Katalin.
ÉLETEKET ÉS SZEMLÉLETMÓDOT IS FORMÁLNAK
A Hajdú-Bihar megyében lévő gyártóüzemben korábban nyomda működött, de hosszú évekkel ezelőtt bezárta kapuit, munkanélküliséget hagyva maga után. „Mi kifejezetten elmaradott térséget és meglévő épületet kerestünk, természethez közelit. Amíg meg nem nyitottunk, a legnagyobb számú foglalkoztatás a közfoglalkoztatás keretében zajlott a faluban. Munkalehetőséget és életminőség-javulást hoztunk a településre, és egy olyan terméket, aminek a létjogosultságát is egyre inkább felismerik az itt lakók. Célunk és motivációnk a felelősségvállalás, helyben új lehetőségek és munkahelyek teremtése, és minőségi termék előállítása a fogyasztók, a kutyák felé. Szeretnénk felhívni a társadalom figyelmét is a tudatosabb állattartásra” – mondja az értékesítésért is felelős szakember.
BOLDOG ÁLLAT, BOLDOG GAZDI
A kizárólag növényi alapanyagokból gyártott CareForDog fogtisztító termékek hipoallergének, a kutyák 96 százaléka elfogadja és elfogyasztja őket. „Az volt a kihívás, hogy egy olyan egészséges ételt találjunk ki, amit megeszik a kutya. A kutyák kicsit olyanok, mint a gyerekek, akik édességet bármilyen mennyiségben fogyasztanának, ellentétben az egészséges ételekkel. A mi termékünket bármilyen méretű és aktivitású kutya szívesen fogyasztja. Ezen kívül A CareForDogot nemcsak a kutyusok, hanem a gazdik is elfogadják – nincs jellegzetes állateledel szaga, nyugodtan elöl lehet hagyni, nem kell elzárni, nem kell szaladni kezet mosni utána rögtön. A miénk olyan termék, aminek kellemes illata van” – meséli Fülöp Katalin.
MAGYAR PRÉMIUMTERMÉKEK KÜLFÖLDÖN
Bár a pandémia miatt kissé lelassultak a folyamatok, a SIP Food már jelen van a lengyel és a román piacon is, miközben folyamatosan terjeszkedik más európai országok felé. „Miközben itthon is egyre több a tudatos vásárló és kutyatartó, Nyugat-Európában még nagyobb a felvevőpiac a minőségi és felelős termékekre. Az egész világon körülbelül három versenytársunk van, akik nem tudják a teljes piac igényeit kielégíteni. A terjeszkedés mellett pedig terméket is fejlesztünk, hogy a hipoallergén fogápolás után piacra tudjuk vinni a CareForDog tápot is. Ezért is keressük folyamatosan az új kapcsolatokat, és nagyon szívesen fogadunk minden érdeklődést” – mesél a tervekről a vezető.
Egyszerre a multis közeget megunó karrierváltó, a pszichológusi szerepre kislányként is készülő és abból a mindennapokban nehezen kibújó barát, aki nem mellesleg minden idők egyik legsikeresebb magyar pszichológiai témájú könyvét írta meg három éve. Az Örökölt sors sikerében ott van az agyontraumatizált egyének tömegeinek válaszkeresése és Orvos-Tóth Noémi története: hierarchikus alapokkal, bátor váltásokkal, szorongással és mély kötődésekkel.
Amikor nemzetközi ingatlanügynökségek és utazási irodák arról készítenek felmérést nyugati klienseik körében, hogy ha vége lesz a világjárványnak, hová utaznának el, vagy akár hol telepednének le, Bali mindig a három leggyakoribb válasz egyike. Nem véletlen, hogy az apró indonéz szigetet évente hatmillió külföldi turista látogatta meg a covid előtt. Az elmúlt másfél évben egy se, miközben egyre többen költöznek ide hónapokra vagy akár évekre egy kiegyensúlyozottabb, lassabb és zöldebb élet reményében. Most fokozatosan újranyitják a hindu szigetet a turizmus előtt.
T-Systems Magyarország
2021 December Támogatói tartalom T-Systems Magyarország
A pandémia felgyorsította az üzleti digitalizációt, miközben folyamatosan új trendek kerülnek előtérbe. Milyen vállalati folyamatokat érdemes felülvizsgálni, és mi szükséges ahhoz, hogy egy cég lépést tudjon tartani a technológiai fejlődéssel? Ezekről beszélgettünk Cseresnyés Örssel, a Deutsche Telekom IT Solutions (DT-ITS) Executive Board tagjával, aki azt is elárulta, milyen informatikai tudásra van jelenleg a legnagyobb igény.