A XX. század 80-as éveinek elején már világosan látszott, hogy a számítástechnika, kitörve a nagyvállalati, intézményi keretek közül, meghódítja a kis cégek irodáit, sőt az otthonokat is. Olyan hatalmas konszernek kezdtek ekkoriban rohamtempóban mini- és a még kisebb mikroszámítógépek fejlesztésével foglalkozni, mint az IBM, a Texas Instruments, a Sony, a Hewlett-Packard vagy az Apple. És persze nem feledkezhetünk meg a „kicsikről” sem, hiszen a brit Sinclair és a kanadai Commodore bebizonyították, hogy viszonylag olcsó, kompakt gépekkel tömegeket lehet meghódítani. A legendás C64 és a ZX Spectrum uralta a korszakot, és nem túlzás azt állítani, hogy a világon végigsöpört a komputerláz.
A nyitottabb gondolkodású középszintű magyarországi vezetők látták ezt, de azt is tudták, hogy a keleti blokk országait sújtó többoldalú kereskedelmi embargó, az úgynevezett COCOM-lista miatt lehetetlen az országot kellő mennyiségű modern, megfizethető mikroszámítógéppel ellátni. Akkoriban már lefutott az első iskolai számítógép-pályázat, nyertese a Híradástechnika Szövetkezet HT 1080Z gépe lett. Egy amerikai gép licencelt klónja volt, nem magyar fejlesztés, néhány ezer darab készült el belőle.
Manno Sándor. A fejlesztőt és számítógépét ma is körülrajongják a gyűjtők
Ezenkívül volt hazánkban néhány száz Sinclair ZX 81, ZX Spectrum, TRS80, Commodore VIC-20 és C64, illetve kevesebb Apple II. Ezek a COCOM-lista embargóját megkerülve, félillegális úton, magánimportban kerültek be az országba. De ennyi persze nem volt elég az igények kielégítéséhez. Arra pedig nem volt esély, hogy a vezetők az akkori szövetségesektől vásároljanak elegendő számítógépet, leginkább azért, mert nekik sem voltak ilyen gépeik.
1983-ban meg is született az elhatározás: magyar fejlesztésű népszámítógépre van szükség. Legyen olcsó, nagy számban gyártható, háztartásokban, illetve az általános iskolákban is alkalmazható, és legyen vetélytársa külföldi testvéreinek. Egészen pontosan Móricz Sándor, Szénásy János és Majtényi László – azaz az MTA (2019 óta ELKH) Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) fejlesztéseinek gyártásba vitelével megbízott Microkey társulás vezetője, a Sárisápi Mgtsz melléküzemág-vezetője és a SZTAKI hardverosztályának vezetője – álltak elő azzal az ötlettel, hogy készüljön el egy automata mosógép áráért, boltban kapható, többezres példányszámban gyártott otthoni, iskolai számítógép. Azonban az állami csúcsszervek nem álltak be teljes mellszéllességgel a projekt mögé, inkább megtűrt tevékenység volt ez, nem pedig támogatott.
Az új gép megtervezésében kulcsszerepet játszott Manno Sándor, az MTA SZTAKI akkori hálózati főosztályának fejlesztőmérnöke. Szerinte a tudás nem hiányzott: a hazai mérnökök kifejezetten felkészültnek számítottak, mindent megtettek, hogy beszerezzék a szükséges szakirodalmat, dokumentációkat, és a nemzetközi eseményeken a nyugati kollégákkal is találkoztak néha.
