Van, aki generációjának egyik legjobbjának tartja, más a kockázatmentes befektetést látja benne, megint más azért szereti, mert képei dekoratívak, gondolat is van bennük, egyszerre vizuális és kordokumentarista élmények. Soós Nóra húsz éve a festészetéből él, korán rájött, hogy felesleges mással foglalkoznia az életben.
Kínai férfi csukott szemmel, arcán maszk, fején sapka, azon egy csuklya és minderre még ráhúzva egy arcvédő plexipajzs – a Pánik című kép 2020 tavaszán készült. A központi figurát aligha kell magyarázni, azonnali, erős reakció arra, amit a Föld lakói egy évvel ezelőtt elkezdtek átélni. Egy másik festmény, a két méter átmérőjű Zeitgeist (Korszellem) néhány hónappal korábbi, ezen egy szárnyát szélesre kitáró pillangó lengi be a világot, a tarka, vibráló háttér miatt lehetne derűs is, ám a lepke koromfekete, hatalmas, és halálfeje van – ahogy sok művész hiperérzékeny szenzora, Soós Nóráé is hamarabb jelzett, mint ahogy a világjárvány beütött.
Elsőre megüt és feldob a vizuális élmény, a részletekre fókuszálva kibomlanak az asszociációk, behúz a mélység.
Nagy értékű, luxus ingatlanok, kastélyok, hotelek, irodaházak, ipari és fejlesztési területek értékesítésének szakértője a 20 éves City Cartel. A prémium belföldi és külföldi ingatlanokkal kiemelten foglalkozó országos és nemzetközi ingatlanközvetítő hálózat a piacvezetők között van szakmaiságával és profizmusával, miközben tudatosan megőrizte közvetlen, családias jellegét, ezért is olyan közkedvelt. A vállalkozás ügyvezetője, dr. Vincellér Zsuzsa szerint a sikerük alapja egy olyan bizalmi légkör megteremtése, amelyben minden ügyfél biztonságban van, és kiemeltnek érezheti magát.
Zsuzsa élvezi, hogy az egyik legnépszerűbb, legfelkapottabb ingatlanértékesítő napjainkban, ami a megbízhatóságának és következetes, sikeres munkájának köszönhető. Édesanyjától a bizalmi alapú üzleti mentalitás mellett a munka iránti szeretetet, kitartást és szorgalmat is örökölte, ami az alapja a vállalkozás üzleti sikereinek. A családi vállalkozásként működő City Cartel Buda Kft.-t, a City Cartel ingatlanközvetítő hálózat franchise partnerét Zsuzsa édesanyjával, dr. Vincellérné Fogarassy Valériával és nővérével, dr. Vincellér Valériával vezeti. Mára sokmilliárdos ingatlanportfóliót kezel és elkötelezett, kifejezetten hozzá ragaszkodó, exkluzív, folyamatosan bővülő ügyfélkörrel rendelkezik. Megtisztelő számára, hogy elégedett ügyfelei tovább ajánlják őt ismerőseiknek, családtagjaiknak, üzleti partnereiknek, akik szerint a biztonság egyszerre jelent korrekt tájékoztatást, diszkréciót, hitelességet.
HŰSÉG, KORREKTSÉG, ELÉGEDETTSÉG
Zsuzsa eddigi pályafutása legfontosabb eredményének a hűséges, visszatérő ügyfélkört tartja, amit szerinte a korrektséggel és a bizalmi kapcsolatra törekvéssel sikerült elérnie. A City Cartel Buda ügyvezetője szerint a siker az eladó és a vevő kölcsönös elégedettségében is mérhető. Egy-egy ügyletnél nem csak a megbízó, hanem a másik fél érdekeit is képviselik, nem elhallgatva a hibákat, mediátorként közvetítve a felek között.
„Nálunk az ügyfél van a középpontban, aki maximálisan biztonságban érezheti magát, hiszen az első pillanattól kezdve mindenben a segítségére vagyunk. Véleményem szerint az elméleti tudás és a hosszú gyakorlati tapasztalat jó értékesítővé tud tenni, de kiváló csak az lehet, aki mindezt az intuíció, empátia, hitelesség hármas egységében valósítja meg” – mondja Zsuzsa.
A City Cartelen belül Zsuzsa és nővére elsősorban a nagy értékű ingatlanokra specializálódott. Nem csak magánszemélyek, hanem nagy cégek, befektetők ingatlanügyleteit is sikeresen bonyolítják. Nemzetközi partnerirodáikkal együttműködve külföldi ingatlanok is találhatóak a portfóliójukban, többek között floridai, spanyol, osztrák, horvát, ciprusi, toszkán ingatlan is. Rendkívül népszerűek a külföldi vásárlók körében is, akiknek az itthoni ingatlanokat értékesítik, köszönhetően a kiemelt bánásmódnak és a cégen belüli sokféle nyelvtudásnak, honlapjuk (www.citycartel.hu) 8 nyelven is elérhető. A nyilvánosan nem megjeleníthető ingatlanokról személyre szabott ajánlatban adnak tájékoztatást.
FOLYAMATOS FEJLŐDÉS
A City Cartel folyamatosan fejleszti saját know-how-ját, munkatársait, hogy olyan komplex szolgáltatáscsomagot tudjon nyújtani, ami nem csak a legmagasabb igényeket tudja kiszolgálni, de a sikeres adásvételen túl a kapcsolódó adminisztrációtól a megvásárolt ingatlan kulcsrakész állapotba hozásáig minőségi megoldást biztosít.
„A közvélekedéssel ellentétben az ingatlanértékesítő feladata nem ér véget a potenciális vevő és eladó felkutatásával, a munka érdemi része igazából csak ekkor kezdődik. Megbízóink között külföldi és magyar híres sportolók, filmsztárok, zenészek, az üzleti élet kiválóságai és egyéb hírességek is vannak. Számukra folyamatosan keresünk – sokszor különleges, egyedi igényeiknek megfelelő – prémium ingatlanokat. Összességében ez egy nagyon izgalmas, kihívásokkal teli szakma, amely biztosítja, de el is várja a folyamatos megújulást és fejlődést!”
A MasterGood cégcsoport ugyan a korábbi generációk keze nyomát is magán viseli, de a világ 43 országába exportáló konszern id. Bárány László és fiai keze alatt került fel nemzetközileg is a térképre.
Ügyesen kell választani a Textúra étlaplottóján, és simán kijöhet egy otthon is csúcséttermi színvonalú előétel, a város egyik legjobb kiszállított húsétele vagy egy transzcendens desszert.
Huszonévesen, kirakós képeslapok gyártásával kezdett vállalkozni az Isaák házaspár, ma Budapest egyik legnagyobb és legszebb papírboltját vezetik. A Green Papír a tollóriások, a kézműves manufaktúrák és a luxuskuriózumok ősforrása.
Ha már élőben nem szervezhetünk rendezvényt, állandósítottuk csütörtökönként a Forbes Élőt – 17.30-kor pontosan 17 perc 30 másodpercig. Januárban Galambos Márton vendége volt egy piacvezető szerepre törő, magyar családi nagyvállalat és egy gasztroceleb is, aki inkább nyertese a válságnak, mint vesztese. Kivételesen egy kis politikát is becsempésztünk a műsorba, két volt washingtoni nagykövet is kommentálta a Capitolium ostromát és Donald Trump elnöki örökségét.