Katartikus hitetlenkedés

Hónapok óta kerülgettem a szállítós appban a Textúrát, Sárközi Ákos vezető séf és társai fiatalabbik éttermét. Nem azért, mert féltem, hogy fóliázott papírtányérban házhoz robogóztatva csalódás lesz (nincs ugyanis viszonyítási alapom). Hanem mert ők is a szállítósdi magyar comfort foodos vonalát kapták el, én viszont negyedik hónapja ugyanazon az ötven négyzetméteren pattogva nem arra vágyom, hogy korhelylevest és marhapörköltet rendeljek egy topkonyháról, hanem hogy zökkentsenek ki a nyamvadt karantén 119. napjából.


Azért a Textúra étlapján felvillannak ilyenek ígéretei, és az artisztikus disznósajtot idéző préselt csülök átbillent: ha nem ez a budapesti Wolt-univerzum legszebb előétele, akkor kíváncsian várom a linkeket. Az íze is nagyon rendben van, főleg a sötétebb, kollagénes részek játszanak össze jól a tormás aprított céklával, és ezt még azelőtt állapítjuk meg, hogy a tányér kétharmadának eltüntetése után össze nem áll bennünk, hogy az egyik levákuumozott zacskóban rejlő vörös, jelöletlen lé a fogás része lett volna. A céklamártás egyszerre elementárisan savas és izgalmasan fűszeres, földes – a maradék falatokat alapvetően tereli új irányba, és hosszan találgatjuk, hogy milyen gyümölcs meg fűszer lehet benne. Na, ilyenből volt 2020-ban túl kevés.