A vírus sújtotta Amerikára hosszú, kemény tél vár, mégis van ok a reményre. Méghozzá nem is kevés. Az amerikai Forbes húsz kategóriában összeállított 30/30 listáira hatszáz fiatal vállalkozó, tudós, aktivista és művész került fel, ők mindenek ellenére töretlenül építik bizniszüket a válságban, vagy épp segítenek azt leküzdeni – akár az üzletfejlesztésben, az egészségügy frontvonalában vagy a laboratóriumokban gyógymód után kutatva. Összesen egymilliárd dollár kockázati tőkével a hátuk mögött az idei amerikai 30/30-asok megmutatják, hogy az innovációt és az ambíciót nem lehet karanténba zárni. Az amerikai listáról kilenc terület number one-jait mutatjuk be.
Szerkesztette: Alexandra Wilson, Fordította: Gólya Ági
Carpenter karrierje már az elején nagyot szólt – szó szerint, hiszen a Bajos Csajok (Mean Girls) című kultikus tinifilm Broadway-adaptációjában kapott főszerepet. Csupán két nappal később azonban beütött a vírus az USA-ban, és a korlátozások miatt a Broadway-en is legördült a függöny egy időre. Carpenter ekkor úgy döntött, hogy dupla tétet tesz a kamera mögötti munkájára. Miután kipróbálta magát a Netflix Work It (magyarul Más ritmusra) című táncos filmvígjátékában, októberben elindította produkciós cégét, az At Last Productionst. Első projektje egy Aliz Csodaországban musical lesz, amit a 21 éves producer több mint egymillió dollárért adott el a Netflixnek (Zoomon tárgyalták le az ügyletet). „Élvezem, hogy én döntöm el, milyen irányba haladjon az életem” – mondja Carpenter. Most az ötödik nagylemezén dolgozik, az első négyet összesen több mint egymilliárdszor játszották le a különböző zenestreamelő szájtokon. Céljai ehhez mérten elég nagyok: „Hazudnék, ha nem mondanám, hogy egyszer szeretnék EGOT-díjas lenni.” Ez Hollywood zsargonja azokra a művészekre, akiknek Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díjuk is van.
A MasterGood cégcsoport ugyan a korábbi generációk keze nyomát is magán viseli, de a világ 43 országába exportáló konszern id. Bárány László és fiai keze alatt került fel nemzetközileg is a térképre.
2006-ban balesete volt, ami időt és alkalmat teremtett id. Bárány Lászlónak az élete vagyoni értelemben vett áttekintésére is. A már korábban is sikeres út ekkor új aspektusokkal gazdagodott és tisztult is egyszerre az egyik leghasznosabb baráti tanács mentén: „A cégvagyon nem a Tiéd, hanem a cégé, csak és kizárólag a magánvagyon, ami a sajátod. Magára vessen, aki nem különít el magánvagyont.” Ezután fiaival együtt a saját vagyon kezelésének tanulási folyamatában osztalékágon kezdték felépíteni magánvagyonukat. Természetesen míg a generációs különbségek mentén ebben a két fiú merészebb volt, addig László konzervatívabb. Azt vallja, hogy mindenki csinálja azt, amihez igazán ért; számára nem volt kérdés, hogy professzionális vagyonkezelővel együttműködve állampapírban, devizában és újabban kisebb mértékben részvényekben tartja a pénzét.
A generációváltás kérdése 9-10 éve vált aktuálissá. Első körben a döntési kompetenciák átadása volt a központban. Ez a Bárány családban teljes konszenzusban zajlott, a céges döntéshozatal maradt 1/3-1/3-1/3 arányban, a céges vagyoni kérdésekben így közösen, egyenlő arányban döntenek. Minden bizonnyal a tulajdonosi rész átcsoportosítása a legnehezebb része a folyamatnak, nem is anyagi, sokkal inkább pszichológiai értelemben. „Ez a fázis jelentette a valódi kihívást” – mondja László, akit saját bevallása szerint ez viselt meg a leginkább, ám most már egyértelműen azt érzi, hogy végül sokkal többet kapott azzal az érzéssel, hogy a fiai ezt a gesztust sokszorosan viszonozták, mint amit elveszített azzal, hogy a magánvagyonából „korán” jelentős részt átadott. Ez olyan bizalmi tőkévé alakult, ami rendkívül erőssé teszi hármójuk összetartozását. Ma az osztalékokból egyaránt egyharmad arányban részesednek, a magánvagyon kérdésében pedig mindenki maga dönt. A tulajdonosi részek átcsoportosítása egy 4 éves, 3 lépésből álló tervben valósult meg, végül Lászlónál 5 százalékos tulajdonrész maradt.
Kétségek persze folyamatosan felmerültek a tulajdonátadás szinte minden elemét illetően: nem volt-e az átadás még korai, esetleg lehetett volna a fiúknak jobban kezelniük a friss felelősségeiket, mégis két fontos tényező segített számára tovább haladni: egyrészt László őszintén úgy látja, a fiainál nincs tehetségesebb utód a környezetében, másrészt vallja, hogy ha az ember rálépett egy útra, onnan már nem lehet visszafordulni, csupán az adott információk birtokában korrigálni. „Bármennyire is nagy gyakran a csábítás, az útról nem szabad letérni. Több hasonszőrű családnál azt látom, hogy vagy nincs meg a bátorság, hogy elinduljanak az úton, vagy ha elindulnak, nem monitorozzák a folyamatot és ezért térnek le róla.” Azóta havonta tartanak tulajdonosi találkozókat, és így kialakult egy őszinte és átlátható kommunikáció, ahol egyik fél előtt sincsenek rejtett forgatókönyvek.
Magánvagyona tekintetében azt vallja: „amíg az egészségem engedi, inkább a szakmai kihívások motiválnak, nem a magánva-
gyon gyarapodása”. Véleménye szerint most már a levezetés időszaka jön, ahol a komfort, szeretett felesége és a család van előtérben. Szorgalmazza büszke nagypapaként az öt unoka aktív képzését, az oktatásukat, majd a cégcsoportba való bevonásukat, ám a szülők felelősségébe nem avatkozik bele, látva, hogy fiai is ilyen szellemben nevelik gyermekeiket. Különösen fontosnak látja viszont, hogy az új generáció ne azt tanulja meg, hogy a családnak mennyi pénze van, hanem azt, hogy az miből származik, és megértse egyúttal, hogy az a cég pénze, nem az övék.
Van, aki generációjának egyik legjobbjának tartja, más a kockázatmentes befektetést látja benne, megint más azért szereti, mert képei dekoratívak, gondolat is van bennük, egyszerre vizuális és kordokumentarista élmények. Soós Nóra húsz éve a festészetéből él, korán rájött, hogy felesleges mással foglalkoznia az életben.
Huszonévesen, kirakós képeslapok gyártásával kezdett vállalkozni az Isaák házaspár, ma Budapest egyik legnagyobb és legszebb papírboltját vezetik. A Green Papír a tollóriások, a kézműves manufaktúrák és a luxuskuriózumok ősforrása.
Ha már élőben nem szervezhetünk rendezvényt, állandósítottuk csütörtökönként a Forbes Élőt – 17.30-kor pontosan 17 perc 30 másodpercig. Januárban Galambos Márton vendége volt egy piacvezető szerepre törő, magyar családi nagyvállalat és egy gasztroceleb is, aki inkább nyertese a válságnak, mint vesztese. Kivételesen egy kis politikát is becsempésztünk a műsorba, két volt washingtoni nagykövet is kommentálta a Capitolium ostromát és Donald Trump elnöki örökségét.
Lehet-e rendes házi húsárut készíteni üzemi körülmények között? A Békési Húsmanufaktúra megpróbálta, és ugyan kellett hozzá két generáció, de sikerült. Gasztronómiai családregény az ország széléről szilvalekváros és rettenetesen csípős csilis kolbásszal – húsevőknek.
