Mennyi a beltartalom a Déryné bujálkodó szövegei és házhoz szállítós üzemmódban is átgondolt részletei mögött? Rendeltünk.
Az éttermeket sújtó újabb lockdown ősz végére nagyon egy irányba tolta a mezőnyt: lényegében mindenki, aki eredendően nem foglalkozik házhoz szállítással, elengedte a szokásos étlapját, és a szállítást jobban viselő comfort foodra rendezkedett be. Többféleképpen is ki lehetne tűnni innen, a Déryné például elsősorban a Woltra írt, marketingtörténeti mértékben túlfűtött szövegeivel teszi. A hallevesben bohém fehérbor van, a cukkinispagetti egy epic hit, az uborkasalátához mindig óvatosan hámozzák a Cegléd melléki uborkát (ez fontos: a gondatlan, önveszélyes uborkahámozás kerülendő), és a bundáskenyér kenyér és tojás orgiája a szájban. Mondhatnánk erre, hogy túl van tolva, mert eléggé túl van, de olyan emberekről beszélünk, akik sikerre vitték a házhoz szállított bundáskenyeret, szóval tudniuk kell valamit. A műfaj csúcspontján, a secret tomato minute-nél azért ez odáig jut, hogy a leírásból nem derül ki, hogy tulajdonképpen micsoda az étel, de minden ételrendelésbe kell izgalom.
Mindenesetre, ha nem egy sálban, bepezsgőzve és Mel Gibsonként a nappaliban táncolva írta ezeket az étlapköltő, rém csalódott lennék. Természetesen a befőttesüvegekre, amikben a levesek érkeznek, is az van írva, hogy reuse with love. Lényegesen minőségibb az érzet, mint egy agyonfóliázott műanyag mélytányérnál, viszont csak az emberiség ügyesebbik felének (amelyikbe én nem tartozom bele) fog sikerülni anélkül mélytányérba átöntenie a tartalmat, hogy a betétek nagyokat csobbannának a végén.
A #kicsiknek blokkból érkező húsleves alapleve rendben van, de nekünk is túl sós, nemhogy annak a gyereknek, akinek rendeltük. Nem is kapja meg az egészet, amit nem nagyon sajnál, hiszen se hús, se répa nincs benne azok közül a dolgok közül, amik érdekelték volna.
A magyar jazz krémjében nincs zenész, aki ne fordult volna már meg az aranykoszorús mester hangszerüzletében. A 80-as évek elején még maszekként kezdte a Kiss József utcában, később a Távol-Kelettől Amerikáig végigjárta a világmárkákat, és elkészítette Magyarország egyetlen kézműves aranyfuvoláját. Ha ma reggel egy japán vagy egy német gyártó e-mailt kap tőle, nem egy ismeretlen kelet-európai lebeg a szeme előtt. Pontosan tudják, ki az a Csider Károly.
„Egyszer kellett vennem egy tárogatót. Én nem tudok játszani rajta, de olyanra volt szükségem, ami biztos, hogy jó, osztályon felüli hangszer. Amerikába vittem egy zenésznek ajándékba. Akkor bizonyos értelemben az én renomémat is a Karcsira bíztam ezzel, és csodálatos hangszert kaptam tőle” – meséli Presser Gábor, Csider Károly régi barátja.
Hiteles hangszerüzletet építeni harminc év, a magyar zenészvilág bizalmát eljátszani egy trehányan elvégzett munka és egy be nem tartott határidő is elég lehet. Ha valaki nem javít meg egy hangszert időre, azon egy koncert múlhat. Csider Károly hangszerjavító műhelyében ilyen az 1980-as nyitás óta nem fordult elő. „Nem csalódott senki, aki Karcsiban bízott, és aki nem okoz csalódást, annak a jó híre, főleg a zenészek zárt közegében, gyorsan terjed” – mondja Presser.
„Nem olyan bonyolult ez, mondom, tisztességes hozzáállás és szakmai alázat” – vázolja az alapító, hogy miért hozzá jár fúvós hangszerért a magyar jazz krémje. Tudatosan készült a zenei pályára, édesapja a magyar katonazene emblematikus személyisége, Fricsay Richárd által vezetett katonazenekarban trombitált. Károly kiskorában fuvolázni, szaxofonozni és klarinétozni tanult. „Rájöttem, hogy jól érzem magam, amikor megjavítok egy hangszert, van hozzá képességem, sajnos több, mint a zenéléshez. Megszerettem a szakmát, és azóta csinálom. Ha a tanulóéveimet is beleszámítjuk, már ötven éve.” A 80-as évek elején maszekként kezdett dolgozni, amikor két dolog hiányzott az országból: alapanyag és hangszerkínálat.
„Képes voltam beülni a Trabantba és elautózni az NDK-ba csak azért, hogy beszerezzek egy rugó- vagy párnakészletet. Minden pénzemet anyagba meg szerszámokba öltem. Pénzügyileg persze nem érte meg, de nekem fontos volt” – mondja arról, hogy hangszerjavító műhelyében hogyan tudott olyan fúvósokat is helyrehozni, amiket senki más nem.
Az évtizedek viharát túlélő műhely inkább emlékeztet egy karácsonyi mese elvarázsolt helyszínére.
A rendszerváltás idején aztán sokan kaptak kedvet a vállalkozásindításhoz. Károly az elmúlt évtizedekben nem egy üzletet látott tönkremenni. „Kanyhalo” – ezzel a szóval illeti azokat, akiknek a saját igazuk fontosabb volt, mint a hozzá betérő zenészek igényei. „Egy volt iskolatársam azzal vágott bele, hogy innentől neki senki nem mondja meg, mikor keljen, mit csináljon. Egy év múlva lehúzta a rolót.” A Fon-Trade-alapító a munkamorálját egy szintén az utcában dolgozó asztalosról mintázta. A nyolcas boltnyitáshoz igazodva Károly először fél nyolckor, majd hétkor, később hatkor, volt, amikor már hajnali négykor nyargalt végig a nyolcadik kerületi Kiss József utcában a hangszerei felé. „Nem volt olyan, hogy ez az öreg asztalos ne lett volna már bent a műhelyében.”
Háromórás mutatvány „Karcsi harminc éve járja a világot a Távol-Kelettől Amerikáig. Ha küld egy e-mailt egy külföldi hangszergyárba, pontosan tudják, hogy ki áll a név mögött, és ez a személyes kapcsolat a döntő. Ha külföldön megjelenik egy újabb hangszer, jó eséllyel a Fon-Trade-ben lehet itthon először megkapni, és az eladóknak több ezer tartozékról van naprakész tudásuk” – mondja Szepesi Bence, a Budafoki Dohnányi Zenekar szólamvezetője, az AGP Agency New York klarinét- és szaxofonművésze. Szepesi – aki huszonöt éve jár a Fon-Trade-be – két éve fellépett a New York-i Carnegie Hallban, a koncert dedikált, bekeretezett plakátja most is az üzlet falán lóg. Károly maga hozta az eseményről.
A Csider Fafúvós Műhelyben Bálinttal együtt négyen várják a javítani való hangszereket
A műhely mellett 1990-ben nyílt meg a hangszerüzlet, ma már olyan világmárkák fuvolái, szaxofonjai, klarinétjai és trombitái sorakoznak benne, mint a Yamaha, a Buffet Crampon, a Leblanc vagy a Selmer. De a velük való kapcsolat nem merül ki a magyarországi képviseletben. A Trevor James márka egyik fuvolájának alapmodelljéhez például Károly tervezett szájrészt Csider Acoustic néven.
Az alapító az elmúlt három évtizedben igyekezte kompenzálni a maga és a bolt életében is azt, ami a rendszerváltás előtt hiányzott. „Rettenetes volt az a zárt világ.” Utazásai során mind végigjárta a legnagyobb gyártókat. Az itt szerzett ismeretségek nemcsak évtizedes üzleti együttműködésekhez, hanem ahhoz is vezettek, hogy ha a hozzá forduló zenésznek nagyon speciális kérése van, a Fon-Trade-alapító közbenjárásával a gyártók személyesen fogadják, és a kezére igazítják a hangszert.
Károly szerint egy fúvós hangszeren mindig kell állítani. Fontos, hogy be legyen fújva. Nem is adnak ki hangszert tüzetes átnézés nélkül. Ha igazítanivaló van rajta, átviszik a műhelybe, amit ma már Károly fia, Bálint vezet. „Amikor ide bejön valaki, kiteszek 10–15 hangszert. Ezeket előtte és utána természetesen fertőtlenítjük. Ez általában egy két- vagy háromórás mutatvány” – mondja Bai Eszter, a Fon-Trade ügyvezetője, aki több mint húsz éve a boltban dolgozik, és 2019-ben résztulajdonos is lett.
Nem egyéni tapasztalatuk, sok hangszerüzletben előfordul néha-néha, hogy valaki csak az ingyenszakértelemért megy be. Mivel látatlanban egy ilyen hangszert hatalmas rizikó megvenni, ilyenkor az történik, hogy néhány óra bolti szakemberfaggatás után, amikor már, köszöni szépen, megvan a neki tökéletesen megfelelő modell, az illető távozik, és megrendeli otthon egy webshopból. „Nyugaton ilyet már nem lehet megtenni. Ha valakivel órákat foglalkoznak, azt ki is fizettetik.”
Külföldről hozott elvük, hogy minden hangszerből és kategóriából többet is a vevő elé tudjanak tenni. A Fon-Trade megnyitásának idején Kovács Lóránt Liszt-díjas professzor a muszasinói zeneakadémia vendégtanára volt Tokióban. Neki köszönhetően Károly a világ egyik leghíresebb fuvolagyárában, a Muramatsuban dolgozhatott néhány hónapig. „Itt rengeteget tanultam, nemcsak a szakmáról, hanem a morálról és a hozzáállásról is.” A japán fuvolagyár később a fiát is fogadta tanulni. „Apu kérdezgette már akkor, hogy jössz majd a boltba? Jövök, persze. És jöttem. Ilyen természetes volt” – mondja el Csider Bálint, hogyan szállt be a Csider Fafúvós Műhely néven futó hangszerszerviz vezetésébe.
Az évtizedek viharát túlélő műhely inkább emlékeztet egy karácsonyi mese elvarázsolt helyszínére. Itt Bálinttal négyen várják a javítani való hangszereket. A kissé tágasabb hangszerboltban Eszter vezetésével szintén négyen dolgoznak. Az alapító a hétfőket tölti Budapesten és az üzletben, a többi idejét neszmélyi borospincéjének szenteli, de szakmai tanácsért ma is naponta többször csörög a telefonja.
Ez melyik hangszer? Károly szerint az elmúlt évtizedekben nem csökkent a zenét tanulók száma, de egyre több a gagyi hangszer a piacon, amikbe a kezdők könnyen belefutnak. Sok szülő az interneten az alapján választ hangszert, hogy melyik csillog jobban. „Megveszi a szaxofont 100 ezer forintért, nem ad érte 150-et, mert ki tudja, mi lesz vele, úgyse fog a gyerek sokáig játszani.” Pedig a gyereknek fontosabb a jó hangszer, mert ha nem ilyet kap, egy életre elmegy a kedve a zenétől, küszködés lesz a tanulás. Ő nem tud javítani az intonáción, míg egy képzett muzsikus ezt játszi könnyedséggel megoldja. Eszter több generáció zenetanulását végignézte már. „Húsz évvel ezelőtt bejött egy kisgyerek az apukája kezét fogva. Most zenetanár, és a diákjaival jön vissza.” Bár a bolt árbevétele minden évben nőtt, és „már nem olyan kiszolgáltatottak a zenészek, mint a rendszerváltás idején, akkor nem volt senkinek semmije”, a kereslet még mindig nagyban függ attól, hogy mennyi állami támogatást kapnak a zeneiskolák és a zenekarok. Egyre több olyan ötven feletti vásárlójuk is van, akik eddig nem engedhették meg maguknak a zenetanulást, most kezdenek bele. „Volt olyan hatvan év körüli úr, aki egy CD-vel a kezében jött be, hogy mondjuk meg, ez melyik hangszer, ő ezen szeretne megtanulni. Egy szaxofonnal ment haza.”
Magyarország egyetlen kézműves aranyfuvolája tízkarátos, hanglyukai tizennégy karátos aranyból készültek el körülbelül három hónap alatt.
Károly a vasfüggöny leomlása után Párizsba ment David Straubinger fuvolakészítő mester háromnapos képzésére, hogy megtanulja a Straubinger-féle párnázási rendszert. A főként angol és francia résztvevők közül kilógott az egyetlen magyar. A mester „azt hitte, itt még lovaskocsival járunk, és Magyarország Mongólia környékén van valahol”. Károly végül másfél nap alatt készen lett a párnázással. Szerinte a titka, amivel Straubinger kíváncsiságát is felkeltette, az volt, hogy „olyan rendszerben nőttünk fel, ahol magunkra voltunk utalva. Nem volt alkatrész, nekünk kellett megcsinálni azt is, ezért bizonyos értelemben képzettebbek voltunk, mint a külföldiek. Egy fuvolaszájrészt ezüstkanálból készítettünk, az volt a trend.”
Az amerikai mester később eljött Magyarországra. Itt a két szakmai megszállottság egymásra talált, a barátságuk elmélyült. Ezután Károly ment Indianapolisba valóra váltani az egyik nagy vágyát: aranyfuvolát akart építeni. Mivel Straubinger tudta, hogy a magyar üzlet nem fog ezután fuvolagyártásba kezdeni, nem válik konkurenciává, megtanította a Fon-Trade alapítóját minden részletre. Magyarország egyetlen kézműves aranyfuvolája tízkarátos, hanglyukai tizennégy karátos aranyból készültek el körülbelül három hónap alatt.
A zenészkörökben ikonikussá vált hangszer rengeteg koncertet megjárt, több lemezen is hallható, és senki sem tudja, hogy most hol van. Pár évvel ezelőtt Károly az üzlethez tartozó irodájában megmutatta egy ismerősének, majd letette az asztalra. A házban éppen felújítás volt, és az ezzel járó átjáróház-hangulat uralkodott. Néhány óra múlva hűlt helye volt a fuvolának. Amikor erről mesél, egy percre elkomorodik az egyébként életvidámságot árasztó aranykoszorús mester: „Ez egy nagy szomorúsága az életemnek. Még mindig reménykedünk, hátha előkerül.” Aki látta, szóljon!
A 2000-es évek közepe óta élesedik az étrendkiegészítő-gyártók versenye. Európa országaiban egyre több piac fragmentálódik, a nagyok szeletéből mind több kis márka próbál morzsákat szakítani magának. Egyáltalán nem is sikertelenül.
Allergiaközponttal indult, ma különböző profilú egészségközpontok láncba szerveződő csoportja Babai László kevéssé ismert cégbirodalma. A kicsit orvos, gyakrabban üzletember alulról és csendesen építkezik, és sok szempontból más utat jár, mint a legtöbb versenytárs.
Tornaházi Party, túlélőtúra és Matula bácsi jól bevált pedagógiai módszere – friss magángimnáziumos gyűjtésünkből kiderül, hogy vannak iskolák, ahol bevallottan az atipikus tehetségeket karolják fel, máshol nemzetközi érettségit adnak, és persze rajta van a listán az AKG, meg pár Waldorf is. Angol, amerikai mintára nálunk is terjed a gap year intézménye: nem minden végzős akar azonnal egyetemre menni, inkább előbb egy picit ismerkedik a világgal.
Rohamtempóban növekednek, agresszíven mennek előre, mostanra mindenkit felfaltak a magyar piacon, aki az útjukban állt. Kezdetben csak fehérjeport kínáltak itt és a szűkebb régióban, ma már 800 termékből álló protein-, vitamin- és reformélelmiszer-portfóliójuk eljut a világ száz országába. A harmincas éveikben járó tulajdonos-vezetők, Lévai Bálint és Balázs közvetlenül, egészséges magabiztossággal, de nagyon határozottan állítják: Európában piacvezető, amit csinálnak, és bizonyos szempontból világszinten egyedülálló, ahogyan csinálják. A számok és az elmúlt pár év őket igazolják, Coviddal együtt is vagy húsz százalékot növekedtek – a még mindig családi kézben lévő BiotechUSA-nak még 2020 is bejött.
