Az összes várakozás, prognózis szinte percek alatt mehetett a kukába 2020-ban, a koronavírus pusztítása mindenkit új helyzet elé állított és úgy kívánt azonnali reakciót, hogy szinte soha nem látott bizonytalanság közepette kellett döntéseket hozniuk a gazdaság szereplőinek. Az év végére a védőoltások érkezéséről szóló hírek hoztak megnyugvást, de a kilábalás gyorsaságát illetően ma is nagyon eltérőek a szakértői várakozások. A piacok mindenesetre sok iparágban a legoptimistább forgatókönyvet árazzák, azt, hogy a vakcina jön, a vírus marginalizálódik, az élet visszatér a megszokott kerékvágásba.

Ennek a különleges esztendőnek a végén a szokásos negyedéves makrojelentésünket évesre bővítjük. Nemcsak azért, mert tanulságos az egész koronaévre egyben visszatekinteni, de az év vége fejleményeit, a döntéshozók jelenlegi dilemmáit is magyarázzák a korábban történtek. A visszatekintéshez az idei korábbi negyedéves jelentéseinkből idézünk.


Q1 jelentés: március vége

Sok mindentől omlott már recesszióba a világgazdaság a második világháború óta eltelt nyolcvan évben, de világjárványtól még nem.
A tavalyi év végét is úgy megtolta a magyar gazdaság, hogy az előző évi 4,9 százalékkal megegyező növekedést produkált 2019-ben is. Ezzel csak azért nem lett Európa-bajnok, mert Málta is tagja az uniónak. Az idei évnek úgy futott neki az ország, hogy a növekedés 3,5 százalékig lassulhat, de még ezzel is meglehet az EU-s dobogó környéke.