Nagyon gyorsan nő a fenntarthatósági, vagyis ESG néven futó zöld befektetési alapokba érkező pénz, és egyre szebbek a hozamok is. A trend várhatóan nem változik 2021-ben sem, minden kisbefektetőnek érdemes figyelnie rá, de azért akad néhány bökkenő.
Egy viszonylag szűk befektetői réteg kis kedvencéből a piacot meghatározó tényezőkké váltak igen rövid idő alatt a zöld vagy fenntarthatósági alapok. Az angol ESG (enviromental, social and governance) mozaikszónak nincs elterjedt magyarosítása, a lényeg, hogy olyan felelős befektetési politikára utal, amelynél a környezeti, a társadalmi és vállalatirányítási szempontok dominálnak. Nagyon leegyszerűsítve az ESG alapok olyan befektetéseket eszközölnek, amelyek a fenntartható fejlődés irányát, illetve az ez iránt elkötelezett vállalkozásokat segítik, a részvényalapok ilyen cégekbe teszik a pénzüket.
Ez iszonyat jól hangzik, és az idei számok azt mutatják, hogy a világ befektetői vették az adást, egyre nagyobb tételben csatornázzák át pénzeiket az ESG címke alatt futó befektetésekbe. Az első félévben a befektetési alapokból összességében távoztak a pénzek, azonban az ESG alapok egyre nagyobb összegeket vonzottak be világszerte: 2020 első felében a Morningstar adatai szerint egészen konkrétan 20,9 milliárd dollárt, ami majdnem eléri a 2019-ben mért teljes beáramlást.
Az ESG mentalitás népszerűségének különösen jót tett az idei, koronavírustól sújtott év. A járvány ugyanis a zöldülés mellett felértékeli a cégek szociális érzékenyégét, a munkavállalók megbecsülését is. Az érdeklődés az ilyen irányú befektetések iránt Magyarországon is egyértelműen nő, sorra indulnak új alapok, a Befektetésialap-kezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) pedig októberben bejelentette, hogy januártól ESG szempontból is besorolja az alapokat. Ezzel a befektetők számára megkönnyítik a keresést, illetve választást. Mielőtt azonban beugrana bárki egy ESG befektetésbe, néhány apróságot érdemes átgondolni.
Mikor lesz újra minden normális? Ezt a kérdést hallottam a legtöbbször 2020 márciusa óta. Kezdettől azt válaszolom rá, hogy soha, mert szerintem eddig se volt olyan, hogy normális. Megszokott, az volt. Megszoktuk az életünket valahogy, éltünk egy bolygó hátán a magunk kis önző szabályai szerint, aztán jött egy világjárvány, és kihúzta a lábunk alól a talajt. Nem véletlenül tette Maslow […]
Mikor lesz újra minden normális? Ezt a kérdést hallottam a legtöbbször 2020 márciusa óta. Kezdettől azt válaszolom rá, hogy soha, mert szerintem eddig se volt olyan, hogy normális. Megszokott, az volt. Megszoktuk az életünket valahogy, éltünk egy bolygó hátán a magunk kis önző szabályai szerint, aztán jött egy világjárvány, és kihúzta a lábunk alól a talajt. Nem véletlenül tette Maslow a biztonság, kiszámíthatóság iránti vágyunkat a piramisa aljára. Egy év alatt első kézből tapasztalhattuk meg, hogy mennyire elveszettek tudunk lenni, ha nem érezzük magunkénak a kontrollt.
Próbára tettük a személyes kapcsolat nélküli kommunikáció formáit, és rájöttünk, hogy nem véletlenül születhetett korábban könyv is A társas lény címmel.
Nyolcvanból egy. Az hetvenkilenc, legalábbis a matematikában. Egy világjárvány árnyékában viszont inkább egy perspektíva. Ha felteszem, hogy a jelenleg élő népességünk viszonylag nagy arányban marad életben a járvány lecsengése után is, akkor sokak mondhatják majd el magukról, hogy életük nagyjából nyolcvan évéből volt egy, ami igazán más volt, mint a többi. Amikor a történelem részei voltak, első sorból szemlélték egy civilizációs válság kibontakozását, sőt életmódjuktól függően aktív szerepet is vállaltak a helyzet rontásában vagy javításában. Ha így nézzük ezt az egy évet, akkor van előnye is bőven (a kétségtelen és sokat hangoztatott hátrányok mellett). Hirtelen a következő öt (plusz egy) jut eszembe.
Hozzászoktunk, hogy még rövid távra se tudunk előre tervezni, jobban tesszük hát, ha a gyors alkalmazkodás képességét fejlesztjük magunkban. Ugrott vagy egy évtizedet a digitális fejlettségünk, nemcsak az üzleti szférában, hanem az oktatásban, az egészségügyben, a pénzforgalomban is. A korlátok kreatív megoldásokat szültek, azok a vállalkozások vészelték át a rendkívüli jogrendet könnyebben, amelyek ki tudtak törni az addigi paradigmájukból (például szállodai szobákat napközbeni munkára lehet most kibérelni; egy vidéki vendégház személyzete kézműves termékeket gyárt és értékesít; a belvárosi bisztró pedig ebédet szállít házhoz az otthon tanuló gimnazistáknak).
Megtanulhattuk a kézmosás és a vitaminok fontosságát, és végre elfogadott lett betegen otthon maradni a vegetálós munkába járás helyett. A családok többet voltak együtt, jobban megismerték egymást, és felerősödtek a korábbi dinamikák – ez persze problémákat is hozhatott, de ott legalább beindult valami, ami addig búvópatakként mosta alá a harmóniát. És hadd említsek még egyet: próbára tettük a személyes kapcsolat nélküli kommunikáció formáit és rájöttünk, hogy nem véletlenül születhetett korábban könyv is A társas lény címmel…
Nekem a szokatlan helyzeteket hozó pillanataimban az a két egyszerű szó segít a továbblendülésben, amit még anno, friss anyukaként, egy akkor már tapasztalt, háromgyermekes anyatársamtól tanultam: „úgyis elmúlik!”. Az akkori iránymutatás szerint ez a különösen jó és a különösen rossz helyzetekre is értendő: a jót se vegyük készpénznek, hanem legyünk érte hálásak, és a rossznak se hagyjuk, hogy lehúzzon minket, hanem tekintsünk előre, a kiút felé.
Az emberi szervezet stresszhelyzetben leállítja a fölösleges funkciókat, mozgósítja a tartalékokat, és amint lecseng a készenléti állapot, igyekszik helyreállítani az egyensúlyt. Számíthatunk ezért arra, hogy lelki és mentális problémák is felbukkannak majd a járvány csillapodása táján. Ahogyan a vírushelyzettel való megküzdési módjaink is különböznek, úgy az új egyensúlyt is eltérő tempóban és könnyedséggel találjuk majd meg. Használjuk jól ezt a 2020-as, egynyolcvanad életnyi tapasztalatot, merjünk eltérni a korábban megszokottól, és építsük be hátralévő éveinkbe a mostani tanulságainkat!
A szerző Professional Certified Coach (PCC), vezetőfejlesztő.
„Keményen budai” lányként mindig vágyott a vidékiségre, budai üzletében ma keményen megdolgozik érte. Forgács Judit nem delikátot, hanem házi boltot nyitott – szerinte a kettő között nagyon sok munkaóra a különbség.
Összefogás az építőipari ügyeskedés ellen, youtuber hidegburkolók és családi kripta mint pozitív társadalmi példa – Illy Gáborral, a 30 éves Baumit Magyarország ügyvezetőjével beszélgettünk a cég sikerének titkáról, a piacon betöltött meghatározó szereppel járó különleges kötelezettségeiről, és arról, miért fogjuk oktatóvideók segítségével magunknak kifesteni a lakást a jövőben.
A Stelázsinál vásárlók tudják, hogy nincs croissant és spanyol sonka, és azt is elfogadják, ha márciusra elfogy a málnalekvár, hiszen mindenből korlátozott mennyiség van. Ahogy a nagymamánál is.