A gazdaság újabban nem tudja a közgazdaságtant, vakargathatjuk a fejünket, miközben az is igaz, a világjárvány okozta bezárkózás miatt olyan lépésekre ragadtatták magukat az államok, amiket korábban el sem tudtunk volna képzelni: például kiegészítették a munkahelyükre bejárni nem tudó alkalmazottak fizetését.
A magánjogi aktusokba egészen más oldalról lépett be a magántulajdon szentségét amúgy is kreatívan értelmező magyar állam, a nagy privatizációs hullámban azonban csak tovább erősödött a más szektorokban is megfigyelhető folyamat: az állami rendszer mellett épül, erősödik a magánágazati láb. Mármint nem a magánalapítványi, hanem a valóban piaci láb. A nyugdíjrendszerre ez hatványozottan és régóta igaz.
A 2010-es évek elején a 3000 milliárdos magánnyugdíjpénztári vagyon einstandolásával a kormány előbb egy nagy pofont adott az öngondoskodásnak, az azóta a nyugdíjcélú megtakarítások mellé adott adójóváírás azonban már annak csendes beismerése, hogy rendes nyugdíj az állampolgárok megtakarítása nélkül elképzelhetetlen lesz – és ez nem a ma, hanem már a tegnap realitása, amit a magyar állam is pontosan tud.
Elszabaduló államadósságok és infláció
Ez még akkor is így van, ha a befektetők hirtelen igen elnézők lettek a magasra kúszó államháztartási hiányokkal és a jócskán megugró államadósságokkal. Míg 2008-at követően naponta olvashattuk ezeket az aggályokat kétségbeesett befektetői hírlevelekben, ma mintha téma sem lenne. Látott valaki a görög államadósságon idegeskedő elemzőt az elmúlt évben? Pedig ott a járvány a legfontosabb nemzetgazdasági ágazatot vágta földhöz, a turizmust.
A piac elfogadta: tengernyi olcsó forrás áll rendelkezésre, amit bele lehet önteni a gazdaságba, akár bérek (nyugdíjak?) kiegészítésére, akár nagy infrastrukturális projektek finanszírozására, csak pörögjön a GDP – miközben az államadósságok talán sohasem lesznek visszafizetve, de minek is, ha magas szinten ragadva is menedzselhetők. (Látott valaki aggódó görög pénzügyminisztert az elmúlt évben?)
Vajon így lesz ez a nyugdíjak kiegészítésével is? „Nem látjuk elméleti akadályát a nyugdíjkasszák feltöltésének, valóban nagyot változott a világ az elmúlt tíz évben azon a téren, hogy miként tekintenek az adósságok – vírus miatt most egyébként is drasztikusan megugró – abszolút szintjére. A nyugdíjkassza feltöltése valójában nem növelné meg az ország tényleges adósságát, csak láthatóbbá tenné” – mondja a Forbesnak Cser Tamás, a Hold Alapkezelő vezető részvényportfólió-kezelője, partnere. A pénzbőség persze vissza is üthet, és ezt ma már sok magyar érzi vásárlás közben is, régi ismerősünk köszönt be, és úgy tűnik, tartósan velünk is maradna: az infláció.
A felpörgő fogyasztás és az állami pénzszórás húzza felfelé az árakat, vagyis a pénzünk egyre kevesebbet ér. Hogy ez nyugdíjfronton is komoly kihívás, az már csak abból is látszik, hogy minden jel szerint a kormány novemberben is emelni fog a nyugdíjakon – idén már harmadszor –, hogy ne veszítsenek a vásárlóértékükből. Csalóka lehet, hogy a GKI idén a reálnyugdíjak négy százalék körüli emelkedésére számít, ez ugyanis a visszaépített 13. havi nyugdíj első részletének és a nyugdíjprémiumnak köszönhető (a pénzosztás egyik oka a közelgő választási év, de a fent részletezett okok miatt a piac most úgyis elnézi a nagyobb hiányt és adósságrátát).
A hosszú távú megtakarításokat is érintheti a pénzromlás, főleg, ha a mostani ütem tartós marad. Eddig ugyanis nagyon más világot éltünk. „Az elmúlt közel negyven évet globálisan dezinfláció jellemezte, ami támogatólag hatott a befektetési eszközök árazására, azok nemcsak a fundamentumok (például a részvények esetében a profitok növekedése) miatt emelkedtek, hanem feljebb kerültek az árazási szorzók. A hosszú kötvényekkel sem csak a kupont lehetett megkeresni, hanem még árfolyamnyereséget is realizálhatott, aki ilyeneket tartott” – magyarázza Cser Tamás.
A nyugdíjkassza feltöltése valójában nem növelné meg az ország tényleges adósságát, csak láthatóbbá tenné.
De mi lesz most? „A kötvények, betétek, készpénz gyorsuló ütemben fogják elveszíteni az értéküket – mondja Cser –, a ma uralkodó alacsony kamatok miatt ezek az eszközök biztosan reálvagyonvesztést fognak elszenvedni. Ebben a környezetben jobb választásnak tűnnek a reáleszközök, mint a részvények, például az ingatlanok, nyersanyagok.”
Persze nagyon nem mindegy, milyen szinten marad az infláció (aminek leszorítására a Magyar Nemzeti Bank már komoly lépést is tett: tíz év után kamatot emelt). Cser szerint ha a korábbinál egy–két százalékkal kerül feljebb az infláció, akkor az még kezelhető, a fenti eszközosztályokban érdemes lesz megtakarítani. Ugyanakkor, ha „elszáll” az infláció, akkor az általános értékvesztéshez vezet a legtöbb eszközosztályban, maradnak a klasszikus befektetői menedékek. „Nem véletlen, hogy az elmúlt száz évben (a háborús időszakokat leszámítva) az amerikai tőzsde árazása épp a 70-es években volt a legalacsonyabb, amikor az infláció a csúcsán tartózkodott. Elszálló inflációs környezetben valószínűleg csak a nyersanyagok, az arany jelenthetnének védettséget” – így Cser.
Turbulens időszak, jó hozamok, állami támogatás
A mögöttünk lévő bő másfél év turbulens időszakai ugyanakkor arra is rávilágítottak, hogy miért érdemes a magánmegtakarítások egy részét a nyugdíjcél felé irányítani. Az önkéntes nyugdíjpénztárak (önyp) vagyona 1700 milliárd forintra nőtt, tagdíjbevételük 152 milliárdra hízott a koronavírus-járvány által már sújtott 2020-as évben. Utóbbit a kontextus kedvéért érdemes közelebbről is szemügyre venni, azt jelenti ugyanis, hogy naponta 300,2 millió forinttal bővültek a hazai lakosság nyugdíjpénztári megtakarításai. Az adatok alapján a pénztártagok türelmesek voltak, és az év elejei tőkepiaci pánikban sem nyúltak félretett vagyonukhoz.
Az MNB adatai szerint a nyugdíjpénztárak 2020-ban szektorszinten 4,1 százalékos nettó és 1,4 százalékos reálhozamot értek el (záró vagyonnal súlyozva). Ami ennél is fontosabb: a hosszú távú átlagos reálhozamok ennél még kedvezőbb, két és négy százalék közötti értéket mutatnak. A jegybanki statisztikákból ugyanakkor az is látszik, hogy a tavaly március–áprilisban elharapózó vírushelyzet a bizonytalan kilátások miatt befékezte a biztosítási szektorban a nyugdíjcélú új szerzéseket, vagyis nehéz volt új ügyfeleket rávenni az öngondoskodásra.
Holott erre továbbra is szükség van, sőt a magasabb szinten beragadó infláció mellett még inkább igaz, hogy egyéni megtakarítás nélkül az időskori elszegényedés akár reális veszély is lehet.
A hosszú távú befektetéseket sokszor veszik egy kalap alá a nyugdíjcélú pénzügyi termékekkel, pedig utóbbiaknak van néhány markáns megkülönböztető jegyük, amit nem árt észben tartani, és főképp kihasználni. A nyugdíj-megtakarítások mellé dedikált állami támogatás jár, és a nyugdíjba vonulás a feltétele annak, hogy a befektető valamilyen módon hozzájusson a hozammal növelt addigi spórolt pénzeihez (büntetés vagy extra adók nélkül). Vagyis ezek kifejezetten olyan pénzügyi instrumentumok, amelyek később az állami nyugdíjat egészítik ki.
Hogy valóban nyugdíjcélú megtakarítással van dolgunk, azt onnan a legegyszerűbb felismerni, hogy jár mellé az évi húszszázalékos adó-visszatérítés a befizetések után. Ez évente legfeljebb 150 ezer forint lehet (és legfeljebb az adóévben fizetendő szja összege), de így is kifejezetten vonzóvá teszi ezeket a konstrukciókat.
A fenti feltételeknek három megtakarítási forma felel meg: a már említett önkéntes nyugdíjpénztárak, a nyugdíjbiztosítások, valamint a nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz). Ezen megtakarítások másik előnye lehet, hogy fizetheti (részben) a munkáltató is például cafeteriaelemként, bár a megemelt adóteher miatt ez kevéssé népszerű. Korábban felmerült az államilag támogatott nyugdíjkötvény bevezetése is (Forbes, 2019/01), de ebből végül semmi sem lett.
* 6 százalékos nominális nettó hozammal és 3 százalékos inflációval számolva. Az állami támogatás 20 százalék. Forrás: Bankmonitor
A magasabb hozamért itt is kockáztatni kell
A legolcsóbb megoldás egyértelműen a nyesz számla, ahol egyszerre előny és hátrány, hogy a megtakarító aktívan alakíthatja, mibe fektessék a pénzét (magyarul: szakértő tanácsadást nem kapunk a számla mellé, ezért is ilyen olcsó). Ez gyakorlatilag egy üres értékpapírszámla, amit magunk kezelünk, de jár mellé az állami támogatás is. Aki ezt választja, annak jó sorvezető lehet a magasabb inflációs környezetben az, amit idézett szakértőnk mondott, és érdemes alaposan átnézni az ajánlatokat, főleg azt, hol lehet külföldi állampapírokba, kötvényekbe és részvényekbe fektetni (például külföldi befektetési alapokon keresztül). A legtöbb bankban köthetünk ilyen számlát, ez főleg annak ajánlható, aki ért valamit a befektetésekhez, és például kedveli a rugalmasságot. A nyesz nagy előnye ugyanis, hogy nem kell rendszeres befizetést vállalni (bár érdemes), akkor utalunk a számlára, amikor épp tudunk.
Minél később kezdünk bele a megtakarításba, a tisztes öregkor elérése annál drágább lesz.
Valamivel drágább megoldás a nyugdíjpénztár, ahol már profik kezelik a vagyont, és mint a 2020-as adatok is mutatták, nem is rosszul. Ez már egy kevésbé rugalmas befektetési forma, ami pedig a kockázatokat illeti: előre meghatározott portfóliókba fektethetjük befizetésünket.
Régi igazság, hogy minél hamarabb kezdünk bele a nyugdíjcélú takarékoskodásba, annál kevesebb pénzt elég félretennünk a havi jövedelmünk arányában. A pályakezdőknek vagy a fiatalabbaknak ezt a két formát érdemes megfontolniuk. Az egyértelműen legdrágább megoldás a nyugdíjbiztosítás, ahol a vagyonra vetített éves költségszint két és hét százalék között van, szemben a nyugdíjpénztári vagy nyesz számlás megoldások egy százalék körüli költségeivel.
A nyugdíjbiztosítás ráadásul komoly szigort követel meg a megtakarítótól, nagyon drága felbontani, ezt tényleg csak akkor érdemes vállalni, ha tartjuk magunkat a havi befizetéshez. A magas ár aztán a magas hozamban köszönhet vissza, hiszen a pénzünket itt is befektetési szakemberek forgatják. Az infláció itt is komoly ellenfél lesz. Nyugdíjcélra ugyanis hagyományos életbiztosítást is köthetünk, itt a biztosító fekteti be a pénzünket, cserébe fix, de jellemzően alacsonyabb kamatot garantál, amiből nagy szeletet haraphat le a pénzromlás. A unit-linked típusú befektetéseknél az ügyfél is beleszólhat, hova fektessék a pénzét, de a magasabb hozam mellé magasabb kockázat is jár. A gyengélkedő forint miatt aggódóknak jó hír, hogy itt külföldi devizában, euróban is lehet megtakarítani.
Sokan azért esküsznek a nyugdíjbiztosításra, mert rendszeres megtakarításra kényszeríti az embert. Magasabb jövedelműeknek, akik a nyugdíj előtt tíz–tizenöt évvel eszmélnek rá, hogy szükség lesz kiegészítésre, kiváló megoldás lehet. Ugyanakkor a költségszintre írt viszonylag nagy intervallum sem véletlen, hiszen megannyi termék van a piacon ebből a fajtából, egy független befektetési szakember tanácsa sokat érhet, hogy azt a konstrukciót válasszuk ki, ami számunkra tényleg a legjobb.
A demográfiai folyamatok továbbra sem kedveznek a magyar nyugdíjrendszernek, még ha az eddig megborult nyugdíjkasszát most sikerülhet is feltölteni. Aki üres zsebbel várja a nyugdíjkorhatárt, komoly nehézségekkel találja majd magát szemben. Minél később kezdünk bele a megtakarításba, a tisztes öregkor elérése annál drágább lesz. Ez is egyfajta infláció, amit az idő pörget fel.