Nagyon ritka, hogy egy üzlet bő száz éve szinte ugyanazon a helyen működjön. A Központi Antikváriummal pont ez a helyzet, 1891 óta a Múzeum körúton működik – a tulajdonosi kör többször változott, a hangulata viszont semmit: áthatja a történelem és a régiségek szeretete. A mai tulajnak nincs rá annyi ideje, mint szeretné, de az üzlet szakmai vezetése igazi fanatikusok kezében van.
Magyar József biztosan boldogan szorongatta a IV. kerületi elöljáróság által kiadott iparigazolványt: 1891-et írtunk, és végre megkapta az engedélyt, hogy „új és ódon” könyvekkel kereskedjen. József akkor már képzett „könyvódondász” és -kereskedő volt, a legendás Révai Sámueltől tanulta a mesterséget. Budapest, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik fővárosa rohamléptékben fejlődött, József az akkor egyik legfelkapottabb részen, a Múzeum körút egyik üzletében rendezkedett be. Kiváló választásnak bizonyult, hintók, szekerek és gyalogosok lepték el a forgalmas, macskaköves Múzeum körutat, már villamos is járt rajta, a környék arisztokrata és gazdag polgári lakossága vevő volt az irodalomra és a régiségekre.
Amikor megszűnt az ÁKV, megváltozott minden, főleg az, hogy mennyibe kerülhet egy könyv.
A Központi Antiquarium szépen fejlődött, hamar nagyobb helyre kellett költöznie, így az 1910-es évek derekán megvették a Múzeum körút 17. szám alatti üzletet. A kor szokásainak megfelelően a gyerekek követték apjuk hivatását, Magyar Jenő és Géza is bekapcsolódott a munkába, és édesapjuk 1922-es halála után már a második generáció kezébe került a cég. Az idilli, önálló üzletnek a bolsevik hatalomátvétel gyorsan és durván vetett véget. 1952-ben felszámolták a magán-könyvkereskedelmet, a bolt így az egy évvel korábban alapított Állami Könyvterjesztő Vállalat (ÁKV) üzemeltetésébe került. Ekkor költözött át a szomszédba, a mostani helyére, és lett az ország legnagyobb alapterületű antikvár könyvesboltja. A rendszerváltozás után a Líra és Lant Rt. üzemeltette, majd 1999-ben Márffy György érdekeltségébe került.
Márffy György már akkor is régi motoros volt az antikvár színtéren. Középiskolás korától rajongott a könyvekért, az érdeklődésből hamar gyűjtés és nepperkedés lett. „A rendszerváltozás előtt az ÁKV irányárjegyzéke határozta meg, hogy egy antikvár könyvet, iratot, metszetet mennyiért lehet eladni – meséli a Központi Antikvárium zsúfolt, emeleti irodájában. – Nepperként jártam az antikváriumokat, és ha láttam valamit, amiről tudtam, hogy egy gyűjtőt érdekel, megvettem, majd pár kerülettel arrébb drágábban eladtam. Az antikváriumok és gyűjtők között nem volt olyan információáramlás, mint ma, a nepperek sokkal jobban tisztában voltak a piaccal.”
A boltban a vadászösztöne, a reggeli ruhaválasztásnál a magassága és a munkahelye befolyásolja. Gricser Péter Telekom-igazgató egyvalamiben biztosan nem alkuszik: a karórájának svájcinak kell lennie.
Karrier Gricser Péter az egyetemi évek után légiutas-kísérőnek állt. Imádta, de egy ponton mégis úgy érezte, váltania kéne. „Buli volt, de rájöttem, hogy ott csak pénzt tudok csinálni, karriert nem. Hiányzott a perspektíva, ezért átgondoltam, melyik az a szektor, ami borítékolhatóan hosszú távú fejlődés előtt áll” – mondja. Ráérzett: 1999 nyarán értékesítő lett a Westel 900 egyik üzletében, ma, huszonkét évvel később a Telekom értékesítési és műszaki kiszolgálási igazgatója, és két és fél ezer ember munkáját irányítja. Úgy érzi, innen is van hová fejlődnie, még mindig van, ami hajtsa, és szenvedélyesen szereti, amit csinál.
Stílus Annak, aki majdnem két méter magas és a rendszerváltás utáni Magyarországon nő fel, nem magától értetődő, hogy az öltözködés önkifejezési eszköz is lehet. „Hiába volt menő, nem lehetett 501-es Levi’s farmerem, mert a kelleténél öt–tíz centivel rövidebb volt a szára. Nekem nem volt természetes, hogy úgy öltözhetek, ahogy szeretnék, ezért amikor megjelentek itthon a hosszított fazonok, nálam elindult a ruhavásárlási boom.” Ma már eléggé impozáns a gardróbja: rengeteg ing, zakó, nadrág, farmer és cipő sorakozik benne.
Az első emlékezetes vásárlása az érettségi öltönye volt (igaz, azt még csináltatnia kellett), aztán sok másik hasonló darab következett. „Ezzel a magassággal – hacsak nem hízik el az ember – nehéz nem jól viselni egy öltönyt.” Amikor dolgozni kezdett a Telekomnál, a klasszikus nagyvállalati értékrend szerint öltözött, és mindennap elegánsan járt. Bár ma is élvezi, ha öltönyt vehet fel, miközben felfelé lépkedett a ranglétrán, az öltözködése lazult. „A székházban rengeteg farmer-tornacipős ember dolgozik, és ettől még nem értenek kevésbé a munkájukhoz, és nem veszik kevésbé komolyan a feladataikat. Ez rám is hatott” – meséli, miért választ már ő is inkább inget és nadrágot vagy farmert és pólót.
Péternek már nem okoz gondot a vásárlás, de szívesen ugrik ki Bécsbe, mert ott még mindig szélesebb a választék. Leginkább a multibrand üzleteket szereti, mint amilyen a Peek & Cloppenburg és a Van Graaf, de nagy kedvence a parndorfi outlet is. „Megengedhetném magamnak, hogy ne outletben vásároljak, de vásárláskor is előjön az értékesítési területen dolgozó énem, akinek fontos, hogy jó üzletet kössön. Ez egyfajta vadászösztön.” A jó akciók kifogásán túl a másik dilije, hogy csaknem mindennap felvesz valami telekomos cuccot, a fotózás napján például magenta színű Tisza cipőt visel a megfelelő zoknival. Ez nem elvárás a cég részéről, és nem is stréberségből csinálja: egyszerűen csak élvezi a dolgot, és jó játéknak tartja.
Az évek alatt letisztultabbá vált az öltözködése, és egyre jobban rászokott a minőségre: rájött, hogy érdemes befektetni a ruhatárába. Nem cseréli szezononként a holmijait, inkább ilyen téren is hosszú távra tervez. A felesége leszoktatta a túlzott ékszerviselésről, ma már csak jegygyűrűt és karórát hord rendszeresen. Rajong a komoly órákért, jelenleg hét darab van a gyűjteményében. „Volt okosórám is, de azt a szépséget, minőséget és precizitást, amit a svájci óraszerkezet jelent, nem helyettesítheti semmi. Lenyűgöző, mit pakolnak bele a mesteremberek: több száz vagy akár ezer mozgó szerkezet összehangoltsága kell a tökéletes működéshez. Ez nekem összecseng azzal, amit arról gondolok, hogyan lehet egy nagy létszámú szervezetet jól működtetni.”
Relax A gasztronómia rajongója, de nem a fine dining híve. „A sallang nem kell, csak a jó kaja!” Leginkább a Balaton-felvidék új helyeit szereti kipróbálni, már csak azért is, mert örömmel támogatja a hazai fiatal tehetségeket azzal, hogy országhatáron belül költi el a pénzét. Ez annyira feltölti, hogy tavaly nyaralót is vettek a feleségével, azóta Badacsony és Budapest közt ingáznak két kutyájukkal.
Gricser Péter KEDVENCEI:1. Mérőszalag: Mindig ott lapul a zsebében, mert a feleségével nemrég költöztek. 2. Parfüm: Jo Malone. Illatmániás, szívesen kísérletezik a parfümök rétegzésével is. 3. Kulcsok: Vespa. Tavasztól őszig szigorúan robogóval jár. 4. AirPods: Apple. Szinte állandóan a fülében van. Nem engedheti meg magának, hogy a nap nagy részében ne legyen elérhető. 5. Kézkrém: L’Occitane. Azt vallja, egy férfi keze legyen mindig ápolt. 6. Határidőnapló: Pyramid International. Rajong a szuperhősökért. 2021 Superman, 2022 a Vasember éve lesz. 7. Lebomló zacskó: A felelős állattartás nélkülözhetetlen kelléke, ami szerinte még mindig kevesebb ember zsebében van ott, mint kéne.
Meghódította az okosórák piacát a Garmin. Míg a sportórák között régóta az övék a vezető szerep, mára a mindennapi használatra tervezett okosórák, illetve az okos-multisport órák mezőnyében is erősödött a szerepe, olyannyira, hogy jelenleg ezen a piacon is a második legnagyobb a részesedése. Nem véletlen, hiszen a márkalojalitást az egész Garmin-ökoszisztéma és számos tevékenységspecifikus applikáció támogatja. Selmeczi Dániel ügyvezetőnél jártunk a bemutatóteremben, ahol a Garmin jelenlegi piaci helyzetéről is beszélgettünk.
Pál mindig vállalkozó volt, kerülte a kötöttségeket. Gyakorlott üzletember, és sokáig nem szerette, hogy munkája és felesége miatt sok rajta a reflektorfény. Nóra kezdettől alkalmazott volt, de korábban is kikacsintott a vállalkozói létbe, és a jövőre nézve is ilyen tervei vannak. Tizenkilenc éves kora óta rutinosan mozog a nyilvánosság előtt, itthon az ő arcával adják el a legtöbb terméket. Közös márkájuknál most összeadódik az eddigi tudás.
Szabó Ágnest férje asztalosműhelyében csókolta homlokon a múzsa, és tizenöt év pályázatírói karrier után lézervágóra cserélte a szövegszerkesztőt. A bőr és fa összeboronálásából készülő alkalmi táskákat a vásárlók főleg ajándékba veszik, a vállalkozásba pedig egy vérbeli cápa is beszállt.
Miután a koronavírus térdre kényszerítette a vendéglátást, és bezáratta a szállodákat, mára új műfajt teremtett a turisztikában: számos hotel kedvezményes csomagot kínál a kötelező karantén idejére, öt–nyolc napra vagy akár két hétre, egyetlen szállodai szobában. Így jár az, aki manapság üzleti útra vagy épp családlátogatóba utazna Indonéziába, Szingapúrba vagy Ausztráliába – és ez csak három azon országok közül, ahol szigorú hotelkarantén vár az érkezőkre.