Kiégtél? Teljesen rendben van, és nem is vagy egyedül. A gyors tempó, a szakadatlan teljesítés velejárója a kiégés, és a koronaév után még nagyobb erővel támad. Egész nap erről beszélgettünk a Forbes – Legyél jobb! napon. Coachok és trénerek magyarázták el a jelenség szakmai hátterét, üzletemberek, hírességek személyes történeteiket osztották meg velünk – és több mint 600 fős közönségünkkel.
Galambos Márton főszerkesztő elmélyülten várja, hogy elinduljon a szezon utolsó nagy rendezvénye.
Csatlós Csilla coach, a kiégés nagy szakértője szerint a kiégés ölni tud, de legyőzhető. Mellette Vavrek Balázs szövegíró és Sárik Péter jazz-zenész mesélte el, hogyan küzdöttek meg a problémával.
Magyarországon százezer embernek segített a Grow with Google program, mondta el Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője.
Egymillió eurót kapott arra a magyar Colossyan, hogy szövegből videót alakító technológiáját piaci sikerre vigye.
Hongkongban kitörtek a diáklázadások 2019 végén, néhány egyetemen barikádot is emeltek, a fiatalok mind átérezték, történelmi időket élnek át. Nemcsak a kínai államapparátus és vele annak katonai arzenálja állt az egyetemistákkal szemben – hanem az álhírekre épített propagandagépezet is.
Tulajdonképpen szövegből csinálunk videót.
Az akkor huszonkét éves Kovács Dominik hirtelen az események sűrűjében találta magát – és ez nemcsak személy szerint rá, hanem cégére is igaz volt. A Koppenhágában elindított, eredetileg Defudger névre hallgató startupja azt a missziót vállalta magára, hogy tényleg jobb hellyé teszi a világot: az interneten terjedő manipulált képek és videók detektálására fejlesztett hatékony eszközt.
Több egyértelmű technológiai áttörés után üzleti modelljüket úgy verte le a korszellem, ahogy a kínai kommunista államhatalom gyűrte maga alá a hongkongi diákok ellenállását. De ahogy Hongkongban, úgy Dominikék sem adták fel. „Hatalmas hiba volt, hogy nem azzal a kérdéssel kezdtük: Ezért fizetnétek? Van ez akkora probléma, hogy ennek a megoldásáért fizettek?” – mondja önkritikusan, miközben egy budapesti közösségi iroda tárgyalójában ülünk.
Kovács Dominik, a Colossyan társalapítója Fotók: Sebestyén László
A Defudger irányt váltott, így született meg a Colossyan. A csapat komoly tudástőkét szedett össze a hamis és manipulált videók detektálásával, oda-vissza ismerik a technológiát. Az új üzleti fókusz lényege épp az volt, hogy a deepfake videókat nem észlelni, hanem gyártani kell – de etikus célra. Ez a szintetikus média most épülő piaca. A csapat korábban is kapott már ilyen megkereséseket – és szép pénzt is egy-egy ilyen projekt után. „Tulajdonképpen szövegből csinálunk videót. Amit eddig e-mailben küldtél ki, abból célcsoportra szabott videót tudsz készíteni. Minden kutatás azt mutatja, hogy a videós üzenetek hatása erősebb, több interakciót generál. Ez a mi hozzáadott értékünk.”
A Colossyan jövőképe az, hogy öt–tíz éven belül átalakul a médiaszektor, teret nyer a ma még csak Ázsiában népszerű szintetikus média. Egy befektetői konzorcium a magyar Dayone Capital vezetésével egymillió eurót ad arra, hogy a Colossyan gyorsan skálázódó üzleti sikerre váltsa azt a technológiai tudást, amit 2018 óta felhalmozott. „Ez egy fogadás, ezt mi is látjuk, mert ez a terület nagyon új. Viszont öt–tíz éves távlatban meg kell lépni ilyen befektetéseket is. Ráadásul ez tipikusan olyan iparág, ami nagyon el tud durranni, Dominikék pedig ott vannak most az élbolyban” – mondja a befektetési döntés hátteréről Weiszbart Zsolt, a Dayone Capital partnere.
Ő amúgy optimista, szerinte három–négy év múlva a kamuvideó-detektálás mint termék is érdekes lehet a piacnak. De nem tagadja, mint minden korai fázisú befektetés, ez is egy „mindent vagy semmit” sztori. Ha az általuk várt megatrend beüt, az nemcsak a Colossyan, hanem a mi életünkre is komoly hatással lehet. A még mindig csak 23 éves Dominiknak és hasonlóan fiatal alapítótársainak pedig még van ideje megtapasztalni, hogy milyen, amikor ők diktálnak a piacnak, és nem fordítva. A teljes cikk a Forbes.hu-n.
Puskás László és az Avidin nevét most kezdi megismerni az ország, de biotech körben aligha keltett meglepetést, hogy a világjárvány kipattanása óta pont az ő szegedi laborjukban hozták ki a legtöbb diagnosztikai újítást, és még egy covidoltás prototípusáig is eljutottak. Kivételesen kreatív kutatóénje mellett mostanra üzleti vénájával is bizonyított: ha van koronanyertes, aki megérdemelten nőtt tízszer akkorára a koronavírus évében, az Puskás László gyors reagálású gyógyszerkutató bázisa.
A flottakezelésben piacvezető LeasePlan az általa biztosított operatív lízing konstrukció rugalmas átalakításával segítette ügyfeleit a pandémia okozta kihívásokkal teli időszakban. Emellett a fenntarthatósági célokat kitűző vállalatok életében is valódi partnerként van jelen, hiszen a cég az elektromos autók kezelésében is kiemelkedő tapasztalatokkal rendelkezik mind hazai, mind nemzetközi szinten.
Pál mindig vállalkozó volt, kerülte a kötöttségeket. Gyakorlott üzletember, és sokáig nem szerette, hogy munkája és felesége miatt sok rajta a reflektorfény. Nóra kezdettől alkalmazott volt, de korábban is kikacsintott a vállalkozói létbe, és a jövőre nézve is ilyen tervei vannak. Tizenkilenc éves kora óta rutinosan mozog a nyilvánosság előtt, itthon az ő arcával adják el a legtöbb terméket. Közös márkájuknál most összeadódik az eddigi tudás.