Este a székelyeknél

„Bátran belenyitottak a 2020-as felfordulásba, és jé, még mindig itt vannak velünk” sorozatunk a Székkel folytatódik! Az Andrássy út e kiemelt helyén több mint egy évtizedig húzta a sokáig közkedvelt Klassz, de az erősen borközpontú bisztró előbb tulajt váltott, aztán lehúzta a redőnyt, emlékét már csak egy parányi Bortársaság-kioszk őrzi a szomszéd ajtó mögött. A helyén tavaly ősszel nyitott Szék székely konyhát ígér. Ez egyrészt felveti a kérdést, hogy van-e (elkülöníthető-e) ilyen, másrészt viszont abból a szempontból nem biztos, hogy fontos, hogy van-e értelme itt vacsorázni. Merthogy van.



A Szék gazdái a tavaszi karantént még elviteles kenyérlángosokkal igyekeztek átvészelni, az újranyitásra meg egyből rádobták a székely szusi PR-trükkjét. Mi is a libamájas, pisztrángos, zöldfűszeres, gyömbérszószos, káposztaleveles rizstekercseket mentünk megkóstolni. Ezeknél a fantáziáknál amúgy sem kellett volna hosszan jogászkodni, hogy ezek most vajon magyar, pánerdélyi, székely vagy uram, irgalmazz: román ételek. Sajnos azonban kiderült, a legnagyobb trükk bennük, hogy hiába voltak még látogatásunk napján is ott a honlapon, valójában már lekerültek az étlapról. Így nem tehetünk mást, mint a bélszínt és kacsamellet, pisztrángot és vajtökfőzeléket, magyar tokhalat és más társaikat nézve azt kérdezzük, mi az, amit nem, vagy nem így ehetnénk máshol.

Ilyen például a csorbaleves, amit bevallottan az erdélyi kánonhoz (már ha van ilyen) képest is egyéni szájízzel fűszereznek. A zsíros tejföl, a tárkonyecet, a lestyán és a borsikafű is érződik a nagyon kellemesen krémes és savanykás lén, amibe frissen is került például borsó a húsgombócok mellé, hogy ne csak pép formájában tartalmazzon zöldséget. Nagyon üde a hideg padlizsánkrém is, és az a fordulat, hogy zöldségchips érkezik mellé.

[caption id="attachment_306297" align="aligncenter" width="640"] Kis hagyományos csorbaleves[/caption] [caption id="attachment_306299" align="aligncenter" width="640"] Széki padlizsánkrém kerti ropogóssal[/caption] [caption id="attachment_306301" align="alignnone" width="640"] Brassói sertésszűz ropogós burgonyával[/caption]

A főételeknél sem kötekszünk azon, hogy a brassói mint intézmény sose látta Brassót, hanem a budapesti Mátyás Pincében született a 60-as években. Egyrészt mostanra már Brassónak is igazán bemutathatták, másrészt a Székben eleve kétszer megcsavarva készítik, úgyhogy bólintunk rá, és örülünk neki. Remek, omlós sült krumplilapocskák ülnek dús kápiakrémben, rajta sertésszűzszeletek és pirított hagyma. Bőven elég a mártás, hogy az utolsó villára se csak száraz alkatrészek jussanak. Pusztító fokhagymaíz sehol, itt simán randikaja lett a brassóiból, és akkor, teszem hozzá, a Klassz-érából megmaradt a bárszékes, bisztrófoteles, diszkrét beltér, nincsenek odabent fakapuk és szalmakalapos személyzet.

A csapolt csíki sört azért kötelezően hozza magával a koncepció, de az meg jól csúszhat a micshez, Erdély, Románia csevapcsicsára adott válaszához. Itt bárány-borjú-sertés hármasából készül, ami kellően izgalmassá teszi, puha és örvendetesen egyenletes állagú. Gőzölt zsemlével, zöldfűszeres savanyú káposztával és a mustár mellett egy saját tartalmas paradicsomszósszal jön, amit véletlenül sem kecsapoznék le.