Este a székelyeknél

„Bátran belenyitottak a 2020-as felfordulásba, és jé, még mindig itt vannak velünk” sorozatunk a Székkel folytatódik! Az Andrássy út e kiemelt helyén több mint egy évtizedig húzta a sokáig közkedvelt Klassz, de az erősen borközpontú bisztró előbb tulajt váltott, aztán lehúzta a redőnyt, emlékét már csak egy parányi Bortársaság-kioszk őrzi a szomszéd ajtó mögött. A helyén tavaly ősszel nyitott Szék székely konyhát ígér. Ez egyrészt felveti a kérdést, hogy van-e (elkülöníthető-e) ilyen, másrészt viszont abból a szempontból nem biztos, hogy fontos, hogy van-e értelme itt vacsorázni. Merthogy van.



A Szék gazdái a tavaszi karantént még elviteles kenyérlángosokkal igyekeztek átvészelni, az újranyitásra meg egyből rádobták a székely szusi PR-trükkjét. Mi is a libamájas, pisztrángos, zöldfűszeres, gyömbérszószos, káposztaleveles rizstekercseket mentünk megkóstolni. Ezeknél a fantáziáknál amúgy sem kellett volna hosszan jogászkodni, hogy ezek most vajon magyar, pánerdélyi, székely vagy uram, irgalmazz: román ételek. Sajnos azonban kiderült, a legnagyobb trükk bennük, hogy hiába voltak még látogatásunk napján is ott a honlapon, valójában már lekerültek az étlapról. Így nem tehetünk mást, mint a bélszínt és kacsamellet, pisztrángot és vajtökfőzeléket, magyar tokhalat és más társaikat nézve azt kérdezzük, mi az, amit nem, vagy nem így ehetnénk máshol.

Ilyen például a csorbaleves, amit bevallottan az erdélyi kánonhoz (már ha van ilyen) képest is egyéni szájízzel fűszereznek. A zsíros tejföl, a tárkonyecet, a lestyán és a borsikafű is érződik a nagyon kellemesen krémes és savanykás lén, amibe frissen is került például borsó a húsgombócok mellé, hogy ne csak pép formájában tartalmazzon zöldséget. Nagyon üde a hideg padlizsánkrém is, és az a fordulat, hogy zöldségchips érkezik mellé.

Kis hagyományos csorbaleves