Írta: G. Tóth Ilda, Kis Judit
Bálint Sára Bridal
Bálint Sára szereti a régi csipkéket, mert majdnem mind tiszta pamut, így kicsit rusztikus a karakterük. Egyedi esküvői ruháiért bolondulnak a fiatal lányok, főleg azok, akik kedvelik a kissé bohém vonalat.
Bálint Sárának utolsóként sikerült beslisszannia a Jurányi Házba a 2012. őszi nyitáskor, egy raktárnak szánt műhelyt kapott meg a folyosó végén, de szereti, mert ott a legnagyobb a nyugalom.
Sára kötöttanyag-tervezőnek tanult, aztán egyszer csak kapott édesanyjától egy nagyobb adag régi csipkét, abból készített először ruhakollekciót. „Annyira nyilvánvaló volt, hogy menyasszonyi ruhát kellene belőle tervezni, hogy egyszerűen nem voltam hajlandó. Meg nem is voltam az a típus, aki nullaéves korától esküvőkről álmodozott” – mondja nevetve, aztán mutatja a fotókat az első, tényleg vagány, nagyon bohém és laza ruhákról. Akkoriban, mintegy tíz évvel ezelőtt teljesen más volt az esküvőiruha-divat, Sára pedig egyáltalán nem szerette azokat a – mint ő nevezi – muffinszerű, hatalmas, habos-babos ruhákat. Így inkább kísérletezett.
A legtöbb alapanyagnak nem tudni pontosan a korát, de többségük a 70-es évekből származik.
Szeretem a többgenerációs összefűződéseket, egy esküvőnek éppen ezekről kellene szólnia, nem a rongyrázásról.
Aztán amikor pár évvel később, 2013-ban elkészítette az első esküvőiruha-kollekcióját, miután annyi ismerőse nógatta, az nagyobbat szólt a vártnál. Néhány újságcikk jelent csak meg róla, mégis azonnal rengetegen jelentkeztek, hogy szeretnének a különleges, régi csipkékkel díszített modellekből. Azóta évente készít egy-egy kollekciót, nagyjából 20–25 darabbal, de inkább csak kiindulópontnak, hiszen mindenkinek, aki tőle rendeli meg az esküvői ruháját, egyedi darabot tervez.
„Próbálok azóta is meghagyni a ruhákon annyi régi csipkét és tudatosságot, amennyit csak lehet. Szerencsére tele vannak csipkével az aukciós oldalak és a piacok” – mondja. Az is gyakori, hogy a menyasszonyok hoznak maguknak régi csipketerítőt vagy egy-egy kisebb darabot, volt például olyan megrendelő, aki azt kérte, hogy Sára építse be a ruhába az üknagyanyja örökségéből megmaradt csipkét. „Szeretem a többgenerációs összefűződéseket, egy esküvőnek éppen ezekről kellene szólnia, nem a rongyrázásról. Ezt próbálom erősíteni a lányokban is.”
A megsárgult csipkéket többszörös kifőzéssel, fehérítővel próbálja meg frissé tenni. „Ezzel épp a hétvégén játszadoztam, két árnyalattal sárgább volt” – mutat egy félig már kiszabott darabot. „Némi türelem azért kell hozzá, de igazából csak az annyira elöregedett csipkék reménytelenek, amik nem bírják a forralást vagy a mosógépben forgatást, mert szétfoszlanak tőle.”
A varrott csipkék a legdrágábbak, de az árak alapvetően nagyon tág skálán mozognak. „Méterben számolva öt- és százezer forint között bármi előfordulhat. Charity shopban találtam már olyan csipkedarabot 900 forintért, amit a Vaterán 25 ezerért árultak. Igaz, egy ennyibe kerülő terítőből már egy egész ruha kijön.”
Egyre több menyasszony szeretne vegán ruhát, amiben nincs állati alapanyag, így például selymet az ő ruhájukhoz nem használhat. Merthogy azért a régi anyagok mellett újakat is belekombinál az egyedi ruhákba, főleg a szoknyarészbe, így például a ma divatos tüllöket. Az anyagárat és az elkészítés árát külön számolja a megrendelőknek, utóbbi jellemzően 200–250 ezer forint, ha nagyon extrát kell készíteni, akkor persze drágább.
Eddig 2019 volt a legerősebb éve, közel tizenkétmillió forint éves bevétellel, ekkor az aktuális árakon csaknem 60–70 ruha készült a hat hónapos szezonban. „Akkor elértük a teljesítőképességünk határát, édesanyám segít a kézi varrásban, sőt időnként néhány gyakornok is, illetve a varráshoz többféle külső segítséget is igénybe veszünk.” Idén, a hirtelen kitört esküvőszezonban sokkal többen találták meg a fenntarthatósági törekvése miatt, mint korábban. Ebből nem is engedne, már csak ezért sem akar sokkal nagyobbra nőni. A szabászati maradékokat is gyűjti, aztán továbbadja óvodáknak és iskoláknak, ahol a gyerekek kreatívkodhatnak a tüll- és csipkedarabokból.
Philomén
Lényegében végtelenszer újrahasznosítható anyag a tengerekbe kerülő, az élővilágra veszélyes halászati háló – ebből készíti a divattervezők és véleményvezérek által is szívesen viselt fürdőruhákat Csabai Zita dizájner.
Zita azt mondja, nagyon sok visszajelzést kap a vásárlóitól, hogy milyen komfortosan és magabiztosan érzik magukat a fürdőruháiban.
Emlékszem, kiskoromban mennyi fecske volt a kertünkben, de számuk mára drasztikusan csökkent” – mondja a Philomén fürdőruhamárka alapítója és tulajdonosa arról, hogy nem feltétlenül kell a tengerig menni és az ottani élővilágot látva érzékelni a globális klímaváltozás vagy az emberi tevékenység okozta környezetrombolás hatásait. Zita természetközeli környezetben, egy Békés megyei kis faluban nőtt fel, és egy kerámiafecske most is ott figyel pesti belvárosi lakásának falán. Miután divattervezőként végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, a fővárosi termálfürdők iránti rajongásából jutott el végül a fürdőruhákhoz. De volt egy kifejezetten személyes inspirációja is: harmincévesen legyőzte az egyik legnagyobb félelmét, és megtanult úszni.
Már a márka 2018-as indításakor minél inkább környezetbarát alapanyagot keresett fürdőruháihoz. Termékei óceáni, tengeri hulladékból – elsősorban eldobott halászhálókból – újrahasznosított anyagból, az úgynevezett econylból készülnek, ezt közvetlenül az olasz gyártótól szerzi be. „Megdöbbentő, de évente félmillió tonna halászati háló kerül a tengerekbe, ezek a tengeri élővilágra különösen veszélyesek, hiszen gyilkolásra tervezték őket. Ezt a lényegében végtelenszer újrahasznosítható anyagot gyűjtik össze, és ebből dolgozunk, csökkentve a világ műanyagszemetének mennyiségét.”
Zitának a nappalija a műhelye. A fürdőruhák megtervezése komplex szerkesztést kíván, mivel a felhasznált anyag rugalmas, így a nyúlást is bele kell számolni a szabásmintába. Minden milliméter számít, ráadásul többféle vastagságú anyaggal dolgozik. Az elkészült mintadarabok egy budapesti varrodába kerülnek, a gyártáskor keletkező hulladékot Zitáék sem dobják ki, hanem visszaküldik az anyaggyártónak újrahasznosításra, illetve aprócikkek is készülnek belőlük. Mivel sok vásárló az utolsó pillanatban szeret fürdőruhát venni, tart némi készletet, de alapvetően előrendeléssel értékesíti termékeit, így előzetesen felméri az igényeket az egyes fazonokra.
Fő célcsoportja a Z generáció, illetve a harmincas réteg, akik legkésőbb kisgyermekük születése után lesznek környezettudatosabbak. Arra külön büszke, hogy más elismert divattervezők és véleményvezérek is viselik a Philomén eco-darabjait, például Mádai Vivien, Eke Angéla, Földes Eszter vagy Szabó Hédi. A fürdőruhák átlagára 22 és 28 ezer forint között van, főként a webshopjában árulja őket. A közvetlen online eladások után két százalékot a világ vezető bálna- és delfinvédelmi jótékonysági szervezetének, a WDC-nek (Whale and Dolphin Conservation) utal. Vannak vevői Olaszországból, az USA-ból, Hollandiából, Görögországból, Németországból és Svájcból is, és termékei ma már elérhetők Ibizán és egy berlini online üzletben is.
Zita a fürdőruhák mellett idén elkezdett sportruhákat is készíteni, szintén óceáni hulladékból újrahasznosított anyagból, illetve európai gyártású, úgynevezett deadstock anyagokból – ez fel nem használt maradékokat jelent.
Mimikri
Úgy van használt bőrből, hogy közben vadiújnak néz ki, mintha épp valamelyik menő modell lengette volna a kezében a kifutón – így jellemezhetők a Nagy Krisztina műhelyéből kikerülő táskák és kiegészítők.
Nagy Krisztina divatmárkája egy turkálós bőrszoknyával kezdődött.
Krisztina textiltervezőként végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, de a bőr – mivel teljesen más technológiát igényel, mint a textil – kicsit ismeretlen volt előtte, így nagyon meglepte, amikor rájött, hogy mennyi technológiai lehetőség rejlik benne. Egyetem után ruhaipari gyártócégeknél volt gyártásvezető és grafikus. Mindig szeretett turkálókba járni, egyszer impulzusvásárolt egy bőrszoknyát. „Rácsodálkoztam, hogy milyen szép ez az alapanyag.” A kezdők lelkesedésével, sőt, ahogyan ő mondja, naivitásával készített belőle magának egy hátizsákot, és rádöbbent, mennyire élvezte az egész munkafolyamatot.
„A termék még nem olyan lett, amit ma is szívesen mutogatnék, háztartási varrógéppel varrtam meg, ami bőr varrására abszolút alkalmatlan.” De aztán egy varrónő segítségével elkészültek az első darabok, és 2018-ban elnyerte velük a Kozma Lajos iparművészeti ösztöndíjat. A pénzjutalomból gépparkot is tudott fejleszteni, és szakmai tudását is mélyítette, bőrdíszművesek mellett, sőt Youtube-videókból is tanult.
Tudatos döntés volt, hogy vadiújnak kinéző cuccokat készítsen. Úgy látja, az újrahasznosítás sokszor értékcsökkenést is jelent, így viszont a vevő azt az élményt is megkapja, hogy valami újat vett. Egyébként minden termékhez mellékeli a felhasznált alapanyagok fényképét. A bőrkabátokat turkálókból szerzi, de ajándékba is sokat kap. A mintadarabokat maga fejleszti és kísérletezi ki, majd egy Bécsben élő magyar varrónő varrja meg a táskákat, áruk mérettől függően 25–50 ezer forint. A kisebb termékeket – karkötőt, ékszereket – teljes egészében maga készíti.
„Egyre inkább van hozzá szemem” – mondja az anyagválasztásról, merthogy ezen nagyon sok múlik. A dekorálásnál használ lézervágást, hőpréselést, kézi festést és sokszor színmegújítással, ápolással, impregnálással frissíti fel a bőröket. Nettó másfél-két napig tart egy táska elkészítése. Korábban dizájnerboltokban lehetett megvásárolni a termékeit, a járvány alatt átállt az online eladásokra. Ma már az Etsyn és saját, valamint a Műcsarnok webshopjában is árulja táskáit. Az Etsyn főleg amerikai vásárlói vannak, de küldött már táskát Malajziába is. Nemrég az Instagramról tudta meg, hogy egyik amerikai vevője a Netflixen futó Lucifer sorozat stylistja volt. A képernyőről köszöntek vissza a Mimikri bőrnyakláncok.
Tavaly nyerte el a Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíjat, amiből az ipari gyártási bőrhulladék újrahasznosítására fejlesztett egy puzzle-szerű technológiát. Bútorkárpit lett belőle, és ezen a vonalon szívesen menne tovább, mert tervezhetőbbé teszi a gyártást. Az autó- és bútorkárpitok gyártásakor ugyanis tonnaszám keletkezik ez az egyébként veszélyesnek minősülő szabászati bőrhulladék. Ami a táskákat és a kiegészítőket illeti, inkább trendektől független, időtálló alapdarabokat tervez, szezonális kollekciókat nem. „Ez egyfajta tudatos kiállás a nagyon felgyorsult divatipar ellen, amibe én nem szeretnék becsatlakozni.”
Plantethics
A növények közelsége jót tesz a mentális egészségnek, a lelkünknek, csökkenti a stresszt – vallja Dénes Barbara, akinek akkor jutott eszébe az ékszerkészítés, amikor nemzetközi munkái közben megismerkedett a növényetika fogalmával.
A belvárosi Cikkcakk Stúdióban korábban főleg a turisták vásároltak, így a koronavírus-járvány óta Barbara és dizájnertársai heti két délutánra szűkítették a nyitvatartást.
Barbara erdő mellett nőtt fel, és szerencsésnek mondja magát, amiért ma is Budapest szélén, ugyanilyen zöld környezetben élhet. „Mindig bennem volt, hogy nagyon szeretném, ha az utánunk következő generációk is kapcsolatban lehetnének a természettel.” A Corvinuson tanult, és közben 2002-ben Erasmus-ösztöndíjjal Londonban töltött egy félévet, azt mondja, ott nyílt ki előtte a világ. „Azt láttam, hogy minden sarkon közösségi kertet gondoznak, és a hétköznapok része a szelektív hulladékgyűjtés.”
Ekkor határozta el, hogy szeretné itthon edukálni az embereket a fenntarthatóságról. Öt évig dolgozott a Trans Europe Hallesnál (az indusztriális területen létesült kulturális intézmények európai ernyőszervezeténél), aztán a Kortárs Építészeti Központ közösségi kertek projektjét vezette. Majd úgy döntött, hogy egy divatmárkán keresztül folytatná a misszióját, így talán még több embert elér.
A nemesfémből készülő ékszerekhez apró erdei kincsek adják az ihletet: galagonyabogyó, hársfabogyó, korallok és mindenféle organikus formák.
2015-ben hozta létre a Plantethics márkát, a név a növényetika szóból jön (plant ethics). A bioetikának ez az ága az emberek és a növények kapcsolatát vizsgálja. Első, Rewood nevű kollekciójához viharkárokból és metszési munkálatokból megmaradt faanyagot használt fel. „Eleinte csak a családommal gyűjtögettük a hozzávalókat, aztán beszálltak erdőgazdaságokkal kapcsolatban levő kecskeméti ismerősök is.” A fából nemcsak ékszer, például fülbevaló készül, hanem számos lakberendezési tárgy is, például mécsestartó, poszterrúd vagy kulcstartó.
„Szerettem volna, hogy a szívünkhöz közel hordjuk a természetet” – magyarázza, hogyan jött a tradicionális üvegművességet és a modern dizájnt ötvöző, Forest nevű kollekció ötlete. A lepréselendő növényeket, virágokat, például páfrányféléket, borostyánt, pitypangot vagy nefelejcset a közeli erdőkben gyűjti, még véletlenül sem utazik értük messzire. Vevői sokszor hoznak el családi emlékeket, hogy foglalja üvegmedálba őket. Például akadt, aki a kisfia által szedett első virágszálat szerette volna ékszerré varázsoltatni, más az esküvői csokrából készíttetett köszönőajándékot a szülőknek.
A nemesfémeket szigorúan Európán belülről, fair trade vonalról szerzi be, sőt ha lehet, újrahasznosított alapanyagot használ. „Most éppen négy esküvőre készülő pár karikagyűrűjén dolgozom, mindannyian a családi aranyakat hozták el, abból öntjük ki az új gyűrűket. Így abból lesz új ékszer, amit valaha a nagymama hordott.”
Barbara szerint vevői hetven százaléka tudatos vásárló, és kifejezetten a fenntarthatósági vonal miatt választja az ő portékáit. „Harminc százalék sosem hallott erről a szempontról, de amikor elmesélem nekik a sztorit, rácsodálkoznak, és rájönnek, hogy a fizikai tárgynál nagyobb értéket kapnak.” Egyre több nyugat-európai vevője van, egyrészt a webshopon, másrészt mind több a viszonteladója például Angliában és Belgiumban.
Hike Zone
Városi lábbelinek tűnnek, aztán kiderül, hogy hosszú sétákra, sokat menős munkahelyeken, sőt túrázásra is jók, és nem csak azért slow fashion termékek, mert a talpukban újrahasznosított jógamatrac van. Ezt mind „tudják” a tatabányai Ferenczi Zita papucsai.
Zita az anyagbeszerzéstől a talpalásig mindent egyedül csinál, egy papucs elkészítése tizenkét–tizennégy munkaóra.
an itt ez a csomó kávészsák, nem csinálsz belőle valamit?” – kérdezte Zitát 2017-ben főnöke a fővárosi Csiga Caféban. Vendéglátós múltja és túrázás iránti szeretete egyszer csak összeért, amikor egy nyári túrán annyira meleg volt, hogy nem akart túracipőt húzni, de rájött, hogy nem igazán van a piacon szép, kényelmes és strapabíró, ráadásul még fenntartható módon is készülő túraszandál. Szenvedélyes mászóként pedig mindig csodálta a sportban használt kötelek erősségét, így az első szandál prototípusának pántjai is abból készültek, talpát pedig kávészsákkal vonta be.
Az emberek egyre jobban eltávolodnak a természettől, picit közelíteni kellene a két világot.
Egy év kellett, hogy elkészüljön egy olyan szandál, amit már egy idegennek is oda mert adni, nem csak a barátnőknek. Csíki Virág kézművessel dolgozott az első másfél évben, a cipőkészítés csínját-bínját részben autodidakta módon, sok kísérletezéssel sajátították el, majd Budapesten, a szandál- és cipőkészítő workshopokat tartó Franka cipőműhelyébe szegődtek tanulni.
2018 nyarán kezdtek jönni az első vevők, először mászós körökben terjedt a hírük a kötél miatt, szájhagyomány útján. Az évek során jó kis közösség alakult köréjük, aminek az erejét az is mutatja, hogy amikor Zita áprilisban szemétszedést hirdetett, több tucat követője ment ki az erdőkbe, és 20–25 zsák hulladékot gyűjtöttek össze országszerte. „Nem tudok csak úgy elmenni a szemét mellett” – mondja.
A cipőtalpak egy parafa- és egy jógamatracrétegből állnak, a matracokat szintén használtan szerzi be, és az ép részeket vágja le belőlük, a talpat aztán bőrrel vagy kávészsákkal vonja be. A bebújós, vastagabb talpú papucsoknál a jógamatrac és parafa mellett branzol van a talpban, ez darált hulladékbőr és kartonpapír keveréke. Az aljára gumitalpat ragaszt, ebből is szeretne majd újrahasznosítottat, de még nem találta meg az igazit.
A kaptafák hagyatékból, illetve vásárokból kerültek hozzá. A bőr hozzávalókat ruhák, kabátok és hulladékbőr formájában turkálókból vagy felajánlásból kapja, eredeti állapottól függően három-négy pár papucs jön ki mondjuk egy bőrkabátból. Minden hulladékot elrak, szelektál, vagy olyan alkotónak ad, aki tudja hasznosítani.
A konfekcióméretben készülő papucsok szandálok ára 19,5 ezer forinttól indul, az egyedi megrendeléseké 25 ezertől. A túra- és mászókötelekből kutyapórázt is készít (kutyusa is be-bejelentkezik egy halk ugatással a beszélgetésbe), újabban pedig kosárfonást tanul. Úgy látja, az emberek egyre jobban eltávolodnak a természettől, picit közelíteni kellene a két világot. Innen a Hike Zone (túraövezet) márkanév is, Zita azt érezte, az erdő mintha egy határvonal lenne, amit átlépve nyugodtabb világba érkezünk.
