A gazdaság újabban nem tudja a közgazdaságtant, vakargathatjuk a fejünket, miközben az is igaz, a világjárvány okozta bezárkózás miatt olyan lépésekre ragadtatták magukat az államok, amiket korábban el sem tudtunk volna képzelni: például kiegészítették a munkahelyükre bejárni nem tudó alkalmazottak fizetését.
A magánjogi aktusokba egészen más oldalról lépett be a magántulajdon szentségét amúgy is kreatívan értelmező magyar állam, a nagy privatizációs hullámban azonban csak tovább erősödött a más szektorokban is megfigyelhető folyamat: az állami rendszer mellett épül, erősödik a magánágazati láb. Mármint nem a magánalapítványi, hanem a valóban piaci láb. A nyugdíjrendszerre ez hatványozottan és régóta igaz.
A 2010-es évek elején a 3000 milliárdos magánnyugdíjpénztári vagyon einstandolásával a kormány előbb egy nagy pofont adott az öngondoskodásnak, az azóta a nyugdíjcélú megtakarítások mellé adott adójóváírás azonban már annak csendes beismerése, hogy rendes nyugdíj az állampolgárok megtakarítása nélkül elképzelhetetlen lesz – és ez nem a ma, hanem már a tegnap realitása, amit a magyar állam is pontosan tud.
Elszabaduló államadósságok és infláció
Ez még akkor is így van, ha a befektetők hirtelen igen elnézők lettek a magasra kúszó államháztartási hiányokkal és a jócskán megugró államadósságokkal. Míg 2008-at követően naponta olvashattuk ezeket az aggályokat kétségbeesett befektetői hírlevelekben, ma mintha téma sem lenne. Látott valaki a görög államadósságon idegeskedő elemzőt az elmúlt évben? Pedig ott a járvány a legfontosabb nemzetgazdasági ágazatot vágta földhöz, a turizmust.
A piac elfogadta: tengernyi olcsó forrás áll rendelkezésre, amit bele lehet önteni a gazdaságba, akár bérek (nyugdíjak?) kiegészítésére, akár nagy infrastrukturális projektek finanszírozására, csak pörögjön a GDP – miközben az államadósságok talán sohasem lesznek visszafizetve, de minek is, ha magas szinten ragadva is menedzselhetők. (Látott valaki aggódó görög pénzügyminisztert az elmúlt évben?)
Vajon így lesz ez a nyugdíjak kiegészítésével is? „Nem látjuk elméleti akadályát a nyugdíjkasszák feltöltésének, valóban nagyot változott a világ az elmúlt tíz évben azon a téren, hogy miként tekintenek az adósságok – vírus miatt most egyébként is drasztikusan megugró – abszolút szintjére. A nyugdíjkassza feltöltése valójában nem növelné meg az ország tényleges adósságát, csak láthatóbbá tenné” – mondja a Forbesnak Cser Tamás, a Hold Alapkezelő vezető részvényportfólió-kezelője, partnere. A pénzbőség persze vissza is üthet, és ezt ma már sok magyar érzi vásárlás közben is, régi ismerősünk köszönt be, és úgy tűnik, tartósan velünk is maradna: az infláció.
A felpörgő fogyasztás és az állami pénzszórás húzza felfelé az árakat, vagyis a pénzünk egyre kevesebbet ér. Hogy ez nyugdíjfronton is komoly kihívás, az már csak abból is látszik, hogy minden jel szerint a kormány novemberben is emelni fog a nyugdíjakon – idén már harmadszor –, hogy ne veszítsenek a vásárlóértékükből. Csalóka lehet, hogy a GKI idén a reálnyugdíjak négy százalék körüli emelkedésére számít, ez ugyanis a visszaépített 13. havi nyugdíj első részletének és a nyugdíjprémiumnak köszönhető (a pénzosztás egyik oka a közelgő választási év, de a fent részletezett okok miatt a piac most úgyis elnézi a nagyobb hiányt és adósságrátát).
A hosszú távú megtakarításokat is érintheti a pénzromlás, főleg, ha a mostani ütem tartós marad. Eddig ugyanis nagyon más világot éltünk. „Az elmúlt közel negyven évet globálisan dezinfláció jellemezte, ami támogatólag hatott a befektetési eszközök árazására, azok nemcsak a fundamentumok (például a részvények esetében a profitok növekedése) miatt emelkedtek, hanem feljebb kerültek az árazási szorzók. A hosszú kötvényekkel sem csak a kupont lehetett megkeresni, hanem még árfolyamnyereséget is realizálhatott, aki ilyeneket tartott” – magyarázza Cser Tamás.
A nyugdíjkassza feltöltése valójában nem növelné meg az ország tényleges adósságát, csak láthatóbbá tenné.
