Ha valaki filmet szeretne forgatni egy jelenkori magyar kereskedőcsalád evolúciójáról, ők lehetnének a tökéletes alanyok. A szülők a szocializmus maszekvilágában, ruhakereskedéssel kezdték, németül már felnőttként tanultak meg. Majd hollywoodi forgatókönyv­írókat megszégyenítő véletlenek során kerültek egy másik iparágba, ahol nemcsak helytálltak, de az előzőnél sokkal nagyobb biznisz alapjait fektették le. A fiúk ehhez képest már az iskolában repitollal bizniszeltek, londoni egyetemeken szocializálódtak, és alapvető, hogy több nyelven is meg tudnak szólalni.
„Ma már nincs rossz toll” – állapítja meg a cég­alapító az interjú közepén, amikor épp az évek óta szolgáló tollam a téma. „Látszik, hogy visszavonultál” – hangzik a válasz az idősebb fiától. Bukor Dániel és testvére, Bukor Péter három éve vették át a cég irányítását, és tudnának mesélni a rossz tollakról.

Az első Mustang
Budapesten, a Károly körút és a Király utca sarkán, ahol ma egy bankfiók működik, állt egy ruhabolt. Az 1985-ben nyílt BF Divatáru Kereskedés családi vállalkozás volt: a feleség gmk-ja gyártotta a ruhákat, bőrruhákat, cipőket, férje pedig csinálta, amit egy vérbeli kereskedő: eladta őket. Kereste a lehetőségeket, és meg is találta, ő hozta be elsőként az országba a legendás német Mustang farmereket.

Jól ment az üzlet, és ezen a rendszerváltás sem módosított, még új boltot is nyitottak a Margit körúton. Aztán jött egy lehetőség, amit tényleg kitalálni sem lehetne, ha nem a 90-es évek Magyarországán járnánk. Az történt, hogy a gmk könyvelését ekkoriban egy nyomdaipari vállalat igazgatónője végezte másodállásban, és megkereste őket, hogy privatizálják együtt a céget. Az ötlet megtetszett a Bukor házaspárnak, és ugyan az igazgatónő meggondolta magát, de ők – ha már a cég létrejött – belevágtak.

A Pirex Papír Kft.-t 1991-ben jegyzeték be. A nevet Ferenc felesége, Edit találta ki, és a családi legendáriumban is kétféle teória keringett arról, hogy honnan származik. Az egyik szerint – mivel akkoriban mindent valamilyen impexnek hívtak – a név az import-exportra utal. A másik a papír, az írószer és a rex szóból származtatta – mint a családtagok számára kiderült, ez a verzió a helyes. Mire nem jó egy Forbes-cikk.

Az alapítók lépésről lépésre haladtak. Ferenc elkezdett németül tanulni, szakipari vásárokra járt feleségével, igyekeztek beletanulni a szakmába. Új boltot is nyitottak a fővárosban, a Paulay Ede utcában, majd idővel a ruhabutikokat is átalakították. Egy ideig párhuzamosan foglalkoztak a divattal és a papír-írószerrel. Előbbi jövedelmezőbb volt, de valamiért mégis úgy érezték, a papír-írószereké a jövő.

„Ugyanúgy, mint a legtöbb induló vállalkozás, foglalkoztunk mindennel” – mondja Ferenc. Nagyker is voltak, kiszolgáltak vállalatokat, és cégképviseletet is elláttak, hozzájuk tartozott többek között a német Stabilo, az Uhu, a Du­rable, a svéd Esselte és az olasz Lecce márka is. „Hány ezer ilyen tollat raktam össze!” – sóhajt fel az idősebb fiú a Lecce szó hallatán. Dániel édesapja történeteit hallgatva ritkán szól közbe, de az mindig elég vicces.

Később közösen kezdenek nosztalgiázni. Kiderül, hogy a fiúk még bőven általános iskolába jártak, és a nyári szünet alatt a raktárban segítettek be, tollakat szereltek össze, vagy csomagoltak. Volt, hogy az egyik gyógyszergyár például kék-szürke tollakat kért tőlük, akkor a fiúk ilyen színű alsó- és felsőrészeket csavaroztak össze. De a kis Dani nemcsak a raktárban volt hasznos munkaerő, kereskedői erényeket is megcsillogtatott már az általánosban is. Szülei minta­darabokkal, többek között zongoramintájú tollakkal, különböző radírokkal tértek haza a külföldi szakipari vásárokról. Az ajándékok elég menőnek bizonyultak az osztálytársak körében, így aztán gond nélkül értékesíteni tudta őket a másodlagos piacon, közkeletű nevén az iskolai folyosókon.

Családi cégek egymás közt
Nyilván nem utóbbiból gazdagodtak meg, szóval joggal merül föl az emberben a kérdés, hogy mit tudtak ők, miért lettek jobbak, nagyobbak, mint az ekkoriban induló sok száz hasonló vállalkozás. Ha ki kellene emelni az első komoly mérföldkövet, valószínűleg az lenne, hogy sikerült megállapodniuk a Stabilo vezetésével, akiktől bevallásuk szerint rengeteget tanultak. Évente többször konferenciákra jártak, prezentációkat néztek át a különböző országokról, és megértették a nemzetközi piac gondolkozásmódját.

Apa és fia. „Nem vagyunk egy öltöny-nyakkendős cég.”

„Azt tudni kell, hogy ez egy több mint 160 éves német családi cég. Nagyon hasonlóan gondolkodunk, és emberileg is jól megértjük egymást” – mondja Ferenc. Már három éve nincs hivatalos ­kapcsolata velük, mégis, ha erre járnak, mindig együtt vacsoráznak. Az 1855-ben, a németországi Heroldsbergben alapított Stabilo életében a sokadik generációt képviselő Sebastian Schwanhäußer vezérigazgató ráadásul tanult Amerikában is, és olyan kereskedelmi gyakorlatokat is meghonosított, amik az európai piacon korábban nem voltak szokásban.

Szerencsések vagyunk, hogy vannak versenytársak, így nem kényelmesedünk el. De nem kell kapkodni, stabil lábakon áll a cég.

„Mi azért lehettünk szimpatikusak, mert kicsik voltunk, és fontos volt, hogy velük­ ­dolgozzunk. Talán a többieknek kevésbé volt az.” Ferenc azt meséli, hogy tényleg sokat dolgoztak vele, kitalálta például, hogy a benzinkutakon írószeres standot állít fel. „Persze ez nem működött, csak ellopták a tollakat.
De tetszett nekik.”

1994-ben ők lettek a kizárólagos képviselők az országban, amit több más cég, például a szintén német ragasztókirály Uhu követett. A Stabilo képviseletét egészen 2007-ig ők látták el, ekkor Ferenc úgy döntött, hogy a saját üzletre koncentrál. Korrekten elszámoltak egymással, a német cég magyar leányvállalatot alapított, de a szoros üzleti és emberi kapcsolat máig megmaradt.

Minden héten kapunk ajánlatot
Jóllehet ma már csak az üzlethálózatra koncentrálnak, a cégképviselet és a nagyker a 90-es években még annyira meghatározó volt az életükben, hogy 1998-ban létrehozták a Pirex-98 Kft.-t, hogy ezzel is elválasszák a többi tevékenységet a kiskereskedelemtől. A cégek ma a Pirex Holding alatt egyesülnek, és a járvány előtt 4,4 milliárd forintos forgalmat értek el itthon. Ez tavaly tíz százalékkal visszaesett ugyan, viszont ebben még nincs benne a határon túli üzletek körülbelül kétmillió eurós bevétele. A forgalom 95 százalékát az üzletekben bonyolítják, négy százalék jut az online kereskedelemnek, és mindössze egy százalék az üzleti partnerek kiszolgálásának.

A Pirex hálózata jelenleg huszonkét üzletet számlál, ezek közül tizenhárom Budapesten, hat vidéki nagyvárosokban, három Pozsonyban található. A Kontúr Papír néhány fontosabb boltját 2005-ben vették át, Pozsonyban lassan tíz éve vannak jelen, és úgy készülnek, hogy két új bolttal vágnak neki a szeptemberi iskolakezdésnek, és jövőre megnyílik a 25. egységük is. Van olyan magyar cég, ami a nyomtatványokban erősebb, más a nagykerben – ők a bolthálózatukra büszkék.

Pirex-98 Kft.

Alapítás Éve:
1998
(A Pirex Papír Kft. 1991-ben jött létre, és 2013-ban olvadt be a másik kft.-be)
Alkalmazottak száma:
182 fő
Tulajdonos:
Pirex Holding Kft.
(annak tulajdonosai: Bukor Ferenc, Bukorné Szőnyi Edit Katalin, Bukor Ferenc Dániel, Bukor Péter György)
Árbevétel
(milliárd forint):
2018
4,0
2019
4,4
2020
3,8
Adózott eredmény
(millió forint):

„Szerencsések vagyunk, hogy vannak versenytársak, így nem kényelmesedünk el. De nem kell kapkodni, stabil lábakon áll a cég” – vallják. Az agresszív terjeszkedés ugyanakkor nem az ő műfajuk. Akár ezt is megtehetnék, de úgy gondolják, hogy egy bevásárlóközpontban elég egy papírbolt, és a vidéki terjeszkedést is nagyon meggondolják a szállítási költségek miatt. „Minden sarkon nyithatnánk, rengeteg ajánlatot kapunk.” Az üzletek szinte mind bevásárlóközpontokban vannak, a zászlóshajónak mégis a fővárosi Kossuth Lajos utcai boltot tartják. Jóllehet forgalma nem ennek a legerősebb, néhány éve az összes üzletet elkezdték átalakítani, nagyjából ennek a mintájára.

A boltok elrendezését már az apa sem vette félvállról, mindig megnézte a legnagyobb európai szakkereskedelmi vásárt Düsseldorfban, innen is hozott haza ötleteket. Fiai, Dániel és Péter külföldi egyetemekre jártak, tanultak többek között bankfinanszírozást és kereskedelmet – ennek része volt a környezeti elemeket reklámcélra kreatívan kihasználó ambient marketing is –, később az iskolai gyakorlat során végigjárták a gyártócégeket, diákként igazolt munkaviszonyuk volt a Stabilónál, az Uhunál, és saját cégüknél is eltöltöttek néhány hónapot. Ami a jövőt illeti, sok lehetőséget látnak még a technológiában: most például egy német céggel vették fel a kapcsolatot, akik hőtérképet készítenek az üzletekről, hogy megtudják, hol mennyi időt töltenek a vásárlók. „Tradicionális termékekkel, áruválasztékkal dolgozunk, de a digitalizáció elengedhetetlen” – mondja Dániel.

Tudásuk ma az üzletekben hasznosul. Lecserélték például az összes lámpát, és egységesítették az izzók színhőmérsékletét. Mint mondják, ez nem atomfizika, de az üzlet első részén mindig az impulzusvásárlás fog dominálni. Ez a kétszáz forintos pónis radírok világa, itt mindig e szerint rendezik a sorokat, az alapvető dolgok hátul vannak. Fontos az is, hogy a különböző üzletekben nagyjából ugyanott találják meg a képeslapokat, a tollakat, az iskolatáskákat, és az is alapelv, hogy az üzletek babakocsival is körüljárhatók legyenek. „Túl sokat” – mondják nevetve, amikor azt kérdezem, mennyit költenek egy üzletre. A pontos összeg nyilván függ a helyszíntől is, de annyit megtudok, hogy tízmillió forintos nagyságrendbe kerül egyetlen üzlet felújítása.

A német nagyik feladták a leckét
„Én bele mertem volna vágni. A fiatalok nem akartak” – mondja nevetve Ferenc, amikor kiderül, hogy az ajánlatok nem csak magyar városokból érkeznek. Magyar cégre nézve csábítónak tűnhet, hogy megkeresték őket egy nagy múltú müncheni cég vezetői is, hogy vegyék át az üzletet. A cég több délnémet nagyvárosban – Münchenben, Passauban, Ulmban – van jelen több száz négyzetméteres üzletekkel.

Bár a megkeresés nagyon hízelgő volt, végül belátták, hogy mások a vásárlói szokások, és a távolból nehéz volna irányítani a céget. „Persze azért akarták eladni, mert veszteséges volt. Ha valamit megtanultunk, az az, hogy azt kell csinálni, amihez mi értünk” – mondja Ferenc.

A terjeszkedést itthon nemcsak a szállítási költségek miatt gondolják át alaposan, hanem mert tudják, hogy véges azoknak a száma, akikhez szólni akarnak. Náluk mindig az ár-érték arány volt középpontban, sem a skála alsó végét, sem a felsőt nem feszegetik. „Nálunk nem fogsz olcsó kínai vacakokat kapni” – mondja Dániel. Alapelvüket a másik irányban is érvényesítik, a boltokban nem lehet félmilliós tollat kapni, raktáron – jelenleg – a legdrágább 123 ezer forint.

A minőség fontos tényező, így például amikor az egyik német gyártó füzeteiről elkezdték érezni, hogy a lapok egyre vékonyabbak, a papírkeverék egyre gyengébb, eldöntötték, hogy saját márkanév alatt ők is legyártják a maguk iskolai füzeteit. Adta volna magát, hogy ­a Balaton partjára, a Fűzfői Papírhoz vigyék a gyártást, de mivel az ottani gépek a komplett KGST-t látták el, és százezres darabszámra vannak berendezkedve, így először egy szlovén gyártóval dolgoztak, később egy kisebb magyarra váltottak.

„Annak ellenére rugalmasak, hogy elég nagy cégről van szó. Nem szokott problémás helyzet adódni köztünk, de ha mégis, azt mindig gyorsan meg tudtuk beszélni egymással – mondja Gathy Barnabás, a Villa Rustica Kft. tulajdonosa, akinek cége 16 éve áll beszállítói kapcsolatban a Pirexszel. – Ha voltak is nehézségek például a járvány alatt, mindig közösen találtunk rá megoldást, és amit megbeszéltünk a feltételekről vagy a fizetési határidőkről, azt korrekten tartják is.”

A vásárlói szokásokra visszatérve, a Stabilo, a Lamy vagy az Ico mind minőségi tollakat gyárt, termékeiket mindenütt keresik. Különbség viszont az országok között, hogy a magyar iskolásokat nem tanítják töltőtollal írni, az osztrák, német, szlovák elsősöknek viszont kötelező: mivel könnyebben megfolyik a tinta, ettől a gyerekek megtanulnak szebben írni, és olvashatóbb lesz az íráskép. Különbség az is, hogy itthon a kék, míg Németországban a fekete a hivatalos tinta.

Az európai piac összekapcsolódását jól mutatja, hogy a német nagycsoportosoknak hagyományosan a nagyszülők veszik meg az első iskola­táskát, húsvét környékén. És mi jut eszünkbe a nagyszülőkről, különösen a német nyugdíjas nagyszülőkről? Valóban, jól tippeltünk, nem sajnálják a pénzt, aminek az lett a következménye, hogy náluk nem ritka az akár 250–300 eurós iskolatáska sem, épp csak az első matekleckéket meg nem oldja, bár ez is csak idő kérdése. „Ez a jelenség okozott nekünk némi fejtörést, bár szerencsére vannak racionális német gyártók is, és már a magyar gyártók is rájöttek, hogy a minőség mennyire fontos.”

A legdrágább rendelhető toll: Parker Royal Duofold Prestige töltőtoll, kék chevron, aranyklipsz 284 990 forint

A legdrágább toll raktáron: Graf von Faber-Castell Platinum ébenfa golyóstoll 123 490 forint

A legolcsóbb grafitceruza: Ico Signetta háromszögletű grafitceruza (HB) 90 forint

A legolcsóbb toll: Ico Signetta antibakteriális kék golyóstoll 180 forint

A legnépszerűbb radír: Stabilo Legacy radír 75 forint

Te, Krisztián, ez merre van?
„A raktárat elég jól ismerem. Amikor épp nem Lecce márkájú tollakat szereltünk össze, akkor blisztereztünk” – mosolyog Dani, miközben átvezet a cégközponton, keresztül az irodákon, és az egyik folyosó végén kitárja a raktár ajtaját. A hangulat családias, szól a rádió, a raktárosok pedig sokáig az úgynevezett Krisztián-system szerint dolgoztak. Ennek az volt a lényege, hogy megkérdezték a raktárvezetőt, „te, Krisztián, ez merre van?”, ő pedig megmondta.

A bázis ma ennél szofisztikáltabb elrendezés alapján működik, így semmire sem kell vadászni a raktárukban. Az emeletes fémpolcokról kézi­szkennerrel veszik le az árukat, amik egy speciális modullal bővített SAP-rendszerbe kerülnek be. Naprakészen tartják a belső rendeléseket is, így hiába van valamiből akár több tucat is a polcon, ha annak már megvan a helye az egyik üzletben, de a rendszerrel elkerülik az ütközéseket. Az elrendezésben is igyekeztek az ergonómia elvét követni, ami jobban forog, az közelebb kerül a kasszázóhoz.

Száz beszállítóval dolgoznak, ezért tetemes mennyiségű kartont halmoznak föl, de ezen hamarosan változtatnak, összecsukható műanyag ládákat vezetnek be, ezzel is csökkentve a hulladék mennyiségét. A környezetre amúgy is igyekeznek figyelni, nem forgalmaznak például olyan papírt, ami nem fenntartható forrásból származik, és nincs rajta európai tanúsítvány. A cégközpont áramellátását ma már részben napelemek biztosítják, a csapokból pedig szűrt víz folyik. „A napelemek megtérülése zseniális. A vízszűrőt pedig azért szereltük fel, mert korábban húsz–harminc PET-palackot is elhasználtunk egyetlen megbeszélésen, utána tele volt velük a tárgyaló.”

„Merész vállalkozás volt édesapámtól” – mondja Dani arról, hogy akkor épp mindössze nyolc üzletük volt, amikor egy kedvező konstrukciónak hála belekezdtek a cégközpont felépítésébe. Mivel ipari ingatlant eladni nem könnyű, a bérlet pedig rugalmasságot ad, ezért sokáig nem akartak sajátot. De itt a lízing keretében pont annyit kellett fizetni, amennyibe a bérlés került, és jövőre fogják kifizetni az utolsó részletet.

A holding közel ötmilliárd forintos forgalma annak fényében is érdekes, hogy az átlagos vásárlói kosárérték nem éri el a kétezer forintot sem. Volt, aki 38 forintért rendelt valamit a webshopból – mesélik. Amikor körbenézünk a raktárban, a több emelet magas polcok legfelső szintjén hatalmas kartondobozokat látok. „Ja, azok a pénztárblokkok” – válaszolják, és mint kiderül, azért kell a hely, mert évente körülbelül kétmillió blokkolást végeznek a boltokban, a számlákat pedig öt évig meg kell őrizni az adóhatóságnak. Egy blokk nagyon könnyű, de több millió blokk már elég nehéz, ha az ember fejére esik.

„Nehéz volt, sokba került, de az állandó munkatársaink közül szerencsére senkit sem kellett elküldeni” – mondják a járványhelyzetről. Büszkék rá, hogy sokan vannak, akik már húsz–harminc éve dolgoznak a cégnél. „Ez egy szép szakma. Átlátható, viszont nagyon összetett. Ez végül is egy családi vállalkozás.”