A flottakezelésben piacvezető LeasePlan az általa biztosított operatív lízing konstrukció rugalmas átalakításával segítette ügyfeleit a pandémia okozta kihívásokkal teli időszakban. Emellett a fenntarthatósági célokat kitűző vállalatok életében is valódi partnerként van jelen, hiszen a cég az elektromos autók kezelésében is kiemelkedő tapasztalatokkal rendelkezik mind hazai, mind nemzetközi szinten.
„Az elmúlt másfél évben az egész gazdasági környezet megváltozott, sok iparágban nagy a bizonytalanság, mindez pedig a mi ügyfeleink lehetőségeit is nagyban befolyásolja” – kezdi Pesti Tímea, a LeasePlan Hungária Zrt. vezérigazgatója. Az autók árai is ugrásszerűen emelkedtek, így számos vállalatnál arra kényszerültek, hogy új alapokra helyezzék a cégautó-politikát. „Az elmúlt években sikerült stabilizálnunk azt a felfogást, hogy a szolgáltatás minősége legyen az egyik legfontosabb szempont. A jelen helyzetben viszont újra a költséghatékonyság lett az elsődleges. Nem könnyű ez az időszak, sem az ügyfeleknek, sem a szolgáltatóknak” – folytatja a vezérigazgató.
Az árérzékenység és az autók vételárának növekedése nem az egyetlen probléma, hiszen a gépjárművek szállítási határidői is kitolódtak, a CO2-kibocsátási kvóták miatt pedig a gyártók már egy-két éve nem annyira a keresletet követik, hanem a kvótának való megfelelés szempontjait.
Miután a koronavírus térdre kényszerítette a vendéglátást, és bezáratta a szállodákat, mára új műfajt teremtett a turisztikában: számos hotel kedvezményes csomagot kínál a kötelező karantén idejére, öt–nyolc napra vagy akár két hétre, egyetlen szállodai szobában. Így jár az, aki manapság üzleti útra vagy épp családlátogatóba utazna Indonéziába, Szingapúrba vagy Ausztráliába – és ez csak három azon országok közül, ahol szigorú hotelkarantén vár az érkezőkre.
Szöveg és fotó: Cseke Eszter és S. Takács András
Olyan alaposan talán még sosem keresgéltünk szállodát, mint mielőtt Jakartába repültünk. A beutazásunkkor érvényes, azóta még szigorúbb szabályok szerint öt nap karantén várt ránk a hotelszobában, ötórás időeltolódással, egy ötéves gyerekkel, ráadásul 15 óra repülés után. Az egyik hotel a képek alapján túl sötétnek tűnt, a másikban túl kicsik voltak a szobák, a harmadiknál rettenetes visszajelzéseket olvastunk a kajáról. Márpedig a vendég csakis a szállodából rendelhet magának szobaszervizt. A már-már oknyomozó kutatómunka nyomán végül a híres 19. századi szingapúri szállodalánc, a Raffles jakartai hoteljére esett a választásunk.
Talán az édes ötéves kisfiú, talán a hét hónapos terhes feleség láttán esett meg a szívük a megfáradt magyar vándorokon, mindenesetre a felhőkarcoló 27. emeletén betessékeltek egy 136 négyzetméteres saroklakosztályba, majd kedvesen ránk zárták az ajtót.
Akár nászúthelyszínnek is elfogadtuk volna pár évvel ezelőtt. A délkelet-ázsiai metropolisz 180 fokos panorámája tárult elénk. A Raffles a legapróbb részletekre kiterjedő figyelemmel rendezte be a hálószobát, a tágas fürdőszobát, a nappalit, az étkezőt és a konyhát. Úgy éreztük magunkat, mint akik megnyerték a lottóötöst, ami a következő öt napot illeti. Persze a bezártság attól még bezártság, még egy aranykalitkában is.
Először is kipakoltunk, és eltüntettük az útból a bőröndöket, hogy a lehető legotthonosabbá tegyük a lakosztályt. Könyvespolcot varázsoltunk a tévé köré. A Ruminivel a tengerre képzelhettük magunkat, Gerald Durrell-lel a dinoszauruszok földjén barangolhattunk, ha már épp kezdtünk volna megbolondulni. Napirendet állítottunk össze, hogy a lehető leggyorsabban teljen az idő: olvasás, jóga, memóriajáték, mesenézés, barkochba, Skype a nagyszülőkkel, és persze kétnaponta PCR-teszt, ami igazi eseményszámba ment.
A harmadik napon már a pincéreket is úgy fogadtuk, mint rég nem látott vendégeinket. A karanténra a hotel külön étlapot állított össze, különös figyelmet szentelve a desszertnek, hogy legalább egy kis kenyérpuding vagy crème brûlée megédesítse a bezártságot. Ez persze az időzónákon nem segített, így éjszaka néha összetalálkoztunk a nappaliban, és a szomszédos felhőkarcolók fényeit kémleltük. A végére már Hitchcock Hátsó ablakába képzeltük magunkat, és vártuk, hogy szemtanúi legyünk a gyilkosságnak. Az őrület további jeleit nem véltük felfedezni magunkon, mindenesetre kifejezetten megkönnyebbültünk, amikor öt nap után végre kicsekkolhattunk a luxushotelből, a Raffles holland menedzsere pedig széles mosollyal gratulált a szabaduláshoz.
Adam Wyden hedge fund menedzser csiszolatlan tőzsdegyémántokkal megtizenegyszerezte befektetői vagyonát az elmúlt tíz évben, és maga is bezsebelt százmillió dollárt. A legnagyobb aggodalma most az, hogy apja, Ron Wyden oregoni demokrata szenátor halálba adóztatja nyereségeit.
Abban nem partnerek, hogy az év végi megmaradt pénzeket pandás logóra cserélje egy cég, de alapos vizsgálat után akár autógyárakkal is együttműködnek. Ökolábnyom-számítást pedig cégmérettől függetlenül bárkinek végeznek. A magyar WWF-nek itthonról kell pénzt szereznie, és hiába a klímaszorongás, egyre kevesebb az alapítvány egyéni támogatója.
A járvány miatt? A jó idő miatt? A dugók miatt? Mindhárom okból egyszerre? Akárhogy is, egyre több fővárosi jár kerékpárral. Sokan távol akarták magukat tartani a tömegközlekedéstől és a lezárások okozta egyre súlyosabb közlekedési dugóktól, és úgy tűnik, nem is akarnak ezen változtatni. Az érthető, hogy télen közlekednek a legkevesebben bicajjal, de azt gondolná az ember, hogy a legnagyobb kánikula közepén a legtöbben szívesebben választják a légkondit. Nos, nem: általában júliusban tetőzik a budapesti bringásforgalom, így volt ez idén, a legnagyobb hőhullámok idején is.
Húst aligha fogunk sokkal többet enni, vegán húspótlókat annál inkább, csak az a kérdés, mennyivel. Meglepően sok hazai cég vágott bele növényi húshelyettesítők készítésébe. Van a piacon felbukkanók között, amelyik eleve vegetárius vagy vegán, de megjelentek a boltok polcain a hagyományos húsfeldolgozók növényi termékei is. A Pápai Húsnál és a Vegán-Manufaktúránál is azt látják, hogy ezeket egyelőre főleg az egészségtudatos, negyven alatti nők veszik.
