Repülőgép-szabályozási rendszerek, hibadiagnosztika, pilóta nélküli légi járművek, inerciális és műholdas navigáció. Ezek a technológiák és még sokkal több, a repülés jövőjét alakító megoldás fejlesztése, kutatása zajlik sikeresen Újbudán, a Kende utcában, 750 méterre az egykori Aeroexpress Rt. dunai hidroplánállomásának emléktáblájától. Légvonalban persze közelebb. Vanek Bálint megjárta az Egyesült Államokat és Csehországot, de hazahúzta a honvágy. Tizenegy éve landolt a SZTAKI-nál, és amit Magyarország ma hozzátehet a globális repülőgépgyártás fejlesztéséhez, főleg az Airbuson keresztül, azt nagy eséllyel az ő csapatában találják ki.
Reggel hatra Budaörsről a Fradiba járni úszni, majd délután még egy kört tenni a klóros medence felé nagy áldozat egy iskolástól, ám vannak, akik nem véletlenül születnek a Sportkórházban. Atléták sarjaként 1998-ban magyar ifjúsági bajnok, 2001-ben felnőtt, nem meglepő, hogy még ma is vízilabdázik. Vanek Bálint önállóságát, kitartó hozzáállását és versenyszellemét részben a vízben töltött korábbi napi négy és fél órának köszönheti, ahogy a részletek fontosságát is a professzionális sport tanította meg neki.
„Az edzőm a legapróbb hibákat is azonnal kiszúrta, tehát ha valaki forduló után az első tempóra levegőt vett, vagy mondjuk nem kisujjal szabadított háton, abból tudtuk, hogy nagy balhé lesz az edzésen is, meg a versenyen is, tehát hogy a legkisebb részletek is számítanak” – meséli már az állami intézmény múltidéző irodájában ülve.
A matematika szeretete apai, a biológia anyai segítséggel talált rá. Utóbbinak hála vették fel az Apáczai Gimnázium biológia tagozatára, ahonnan olyan részletkérdések, mint például a latin nyelvhez köthető „túlélésre játszás” miatt nem tudta megugrani az ipari formatervező szakot. Maradt hát a BME közlekedési kara, ahová az autók imádata sodorta, de hamar rádöbbent: nem ragadhat a földhöz.
Már nagyon régóta érlelődik a hagyományos géptörzsek korszakának vége. Valami hatalmas áttörés nélkül a hajtóművek hatékonyságán csak százalékokat lehet már javítani, míg a sárkány-szerkezetben van mondjuk tíz–húsz százalék, amit még össze lehet gereblyézni.
„Valami kicsit elvontabb high-tech irányra vágytam, ahol a kihívás nem egy új Škoda gumiszőnyegének a megtervezése. Így határoztam el, hogy a repülős ágat fogom választani – érdekes volt a háromszáz fős teljes évfolyamból a hat–nyolc fős repülős szakmai tárgyakba csöppenni.” A fiatal Vanek Bálintnak a BME-n Szászi István akkori irányításelmélet-tanársegéd tartott szabályozáselmélet fakultációt, utána már Bokor József akadémikus PhD-kurzusát hallgathatta, később nála írhata diplomamunkáját is. Még meghatározóbb, hogy Bokor ajánlásával 2004-ben a Minnesotai Egyetemen kezdte doktoriját, a szakmában igen elismert Gary Balas irányítása alatt. Amerikában azt is magába szívta, milyen a gyakorlatias, mindig szakmai tapasztalatot is adó, lazább beosztású képzési stílus a sokkal inkább az elméleti oldalra súlyozott magyarral szemben.
A Fortély-sátor Alapítvány szétszerelhető szabadulószobák formájában viszi el a sikerélményt a hátrányos helyzetű fiataloknak. A nonprofit tevékenységet a céges csapatépítőkből fedezik, ötletük van elég a jövőre, csak forrás kellene még hozzá.
„Egy délutáni foglalkozás után ott maradtunk a gyerekekkel beszélgetni. Az egyik srác mesélte, hogy voltak egy szabadulószobás programon a mentoraikkal. Lelkesen magyarázta, hogy ők kijutottak, de a többdiplomás mentorok nem, és ez milyen jó érzés volt. Mi meg azonnal éreztük, hogy ez a mi sztorink.” Így meséli Kiss Ákos, a Fortély-sátor Alapítvány kuratóriumi elnöke, honnan jött tevékenységük ötlete.
A szabadulószoba gondolata még sehol sem volt, amikor a csapat először összeállt. A huszonéves Valuska Sára, Kiss Ákos és Szabó Csaba középiskolás koruk óta ismerik egymást, Szigeti Evelin később csatlakozott hozzájuk. Sztorijukat online interjún mesélik el, a négy tag ugyanis a járvány miatt három különböző helyen tartózkodik: Sári és Csaba otthon, azaz Szegeden és Pécsett, míg Evelin és Ákos, akik egy párt alkotnak, épp Luxemburgban. Ők négyen együtt indultak 2014-ben a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) társadalmi innovációs versenyén. Ennek keretében mentek el a szegedi Motiváció Műhely tanodájába, ott hangzott el a fenti beszélgetés is, és azóta tudják, hogy a szabadulószobákkal akarják adagolni a gyerekeknek a sikereket.
Megbeszéljük, mit éltek meg pozitívan, arra ráerősítünk, megfogalmazzuk együtt az élményeket, és segítjük őket az önreflexióban.
Elsőre nem nyilvánvaló, miért segítene pár szabadulószoba a hátrányos helyzetű fiatalokon. A szobákból kijutni egyszerű, csupán kreativitás, a csoport közös ötletelése és munkája, problémamegoldás és egymás közti kommunikáció kell hozzá – mind olyan dolog, ami csapattá tesz egy csoportot. És a végén a legfontosabb a sikerélmény, hogy kijutottak – amire egy motiválatlan fiatalnak leginkább szüksége van.
Az első tervek nagyvonalúak voltak, egész szabadulókomplexumról álmodtak, szobával, kerttel, nagyjából 40–50 millió forintba került volna a kezdőszett. Végül csak a szoba készült el, a DIA segített az első közösségi forrásgyűjtésben. Nagyjából 200 ezer forintból készült el az első szétszedhető, szállítható verzió kölcsönkapott bútorokból és olcsón vásárolt eszközökből. Egy-két felszerelés kivételével ma is mindent kézzel készítenek. „Mindenhez (is) érteni kell: mérnökök és tervezők, asztalosok és festők vagyunk egyszerre.”
Az alapítványt hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó intézmények, tanodák hívják meg programot tartani. A kivonulás előtt felmérik a helyszínt, végiggondolják a szoba felépítését, majd az egész felszerelést becsomagolják és leszállítják. Kétféle alapjáték van, illetve egy harmadik, amit a tematikus igényekre lehet szabni. A helyszínen egy 20–25 négyzetméteres, zárható helyiségben alakítják ki a játékot. Mert ugyan az alapítvány nevében benne van a sátor, de ez már leginkább a mobilitásra utal – be tudják rendezni sátorban is a felszerelést, de kényelmesebb egy zárható szoba.
ADAKOZOL? Minden hónapban írunk egy szervezetről, amit szerintünk érdemes támogatni. Miért teszünk így? Mert Magyarországon kevesen élnek jól (a jól élők közül sokan olvassák a Forbest), de nagyon sokan küzdenek mindennap. Ez így igazságtalan, és mindenkinek van egy kis felelőssége benne.
„Minden szoba ugyanazt a négy–öt alapkészséget erősíti, és úgy tervezzük meg őket, hogy pár percenként sikerélmény érje a gyerekeket” – magyarázza Sári. Egy játék 45 perces, ami után 15 percben kibeszélik, mi történt. „Megbeszéljük, mit éltek meg pozitívan, arra ráerősítünk, megfogalmazzuk együtt az élményeket, és segítjük őket az önreflexióban. Ha pedig valami nem sikerült, akkor a feszültséget is ki tudjuk beszélni.” A járvány alatt főleg szövegalapú, választási lehetőségekre épülő, online interaktív játékokat terveztek, amik ugyanarra a logikára épülnek, mint egy szabadulószoba. A nyár még óvatosan telik – tesztelik, hogyan működnek a játékok a higiéniai szabályok közt, és új tematikájú, a pénzügyi tudatosságot érintő szobát is fejlesztenek.
A fejlődésre bőven van ötlet, kérdés, forrás lesz-e rá, épp befektetőt keresnek. Bővítenék a szervezetet, szeretnének készíttetni egy hatástanulmányt, hogy számokkal is igazolhassák a gyerekekkel elért eredményeiket, és az eszközpark is fejlesztésre szorul. Közben több forprofit kitelepülést is végeznének, a szabadulószobás programokat ugyanis céges csapatépítőkre is elviszik. „Csináltunk már szabadulószobát várostörténeti, IT-biztonsági képzés és GDPR témakörben is” – mondják, milyen nyakatekert igényeket kapnak időnként. Persze nem bánják, 60:40 százalékos arány kell a céges megrendelések javára, hogy ki tudják termelni a nonprofitra valót.
„Évi húsz- és harmincmillió forint közti bevétel kell, hogy elérjünk ötszáz fiatalt, és mind a négyen legalább félállásban dolgozzunk az alapítványnál.” A négy tag mindegyikének ugyanis van más foglalkozása, de úgy érzik, itt az ideje munkabérhez is jutni. Ákos fogalmazza meg jól a dilemmát: „Van ez a sztereotípia, hogy milyen ciki, ha egy nonprofit szervezetből akarsz fizetést. De egy idő után elengedhetetlen: motivációs forrásnak is jó, és amennyi időt és energiát beleteszünk, azért igenis pénz jár. Három-négy évig csináltuk teljesen ingyen, és ma már ki sem merjük számolni, mennyi pénzt raktunk bele saját zsebből.”
Fortély-sátor Alapítvány
Alapítás éve: 2018 A csapat: 4 alapítványi tag és 10 önkéntes Éves költségvetés (2020): 2,5 millió forint Mit kezdenének 10 000, 100 000 és 1 000 000 forint adománnyal? 10 000: Egy csapat játékának teljes költségét fedeznék belőle. 100 000: Két egész napos kitelepülést finanszíroznának belőle. 1 000 000: Egy új szabadulószoba fejlesztésére költenék, és az összegből egy éven át tudnák szállítani a játékot mindenhova.
Magyarországon a párok 15 százaléka (100–150 ezer pár) érintett meddőségi problémákban. Az, hogy csak 15 százalékról van szó, már önmagában azt jelenti, hogy sok mindenre képes az orvostudomány. A jelenséggel és az egyre későbbi gyerekvállalással azonban hosszú távon számolni kell – így megoldást is kell találni rá.
Bódis József és Kovács L. Gábor orvosprofesszorok évtizedek óta kutatják a fogamzás előtti, közbeni és a megtermékenyítés utáni akadályokat – az első magyar lombikprogramtól a legutóbbi magyar szabadalmakon át a jövő lehetőségeinek megteremtéséig ér a kezük.
Egyáltalán nem kell nagy kert, hogy segítsük a madarak és rovarok életét, egy néhány négyzetméteres erkélyen is sokat tehetünk értük. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) segítségével megmutatjuk, hogyan.
Disznóságnak tartották, hogy itthon nem lehet finom ázsiai ételeket enni, ezért a rendszerváltás előtt elkezdtek külföldről Magyarországon még ismeretlen gyümölcsöket és ételalapanyagokat behozni. Egykori tizenhárom négyzetméteres boltjukat azóta 680 négyzetméterre cserélték a Vámház körút és a Pipa utca sarkán. A családi vállalkozásban működő Ázsia Bt. Taste the World üzlete azonban nőhet bármekkorára, az alapítók, Kerekes Zsuzsanna és Varga Sándor nem engednek kezdeti elgondolásukból: annyi finom dolog van a világban, miért ne kóstolnánk meg mindent?
