A Nudli működik kiszállítós tésztás helyként is, de fizikai étteremként bizonyára azon fog múlni a sorsa, hogy ősszel visszatérnek-e a turisták, és ráhangolódnak-e a feltétekkel kikerekített magyar tésztaételekre.
Az olaszoknak meg az összes délkelet-ázsiai ország konyhájának sikerült tésztaételek hátán bevennie a világot, nekünk legalább a saját belvárosunkat sikerüljön – gondolhatta Gerendai Károly és Jókuti Világevő András, amikor magyar tésztákra építve ötöltek ki egy gyorséttermet a Bazilikától egy pöccintésnyire (talán a sikeres tésztakarmát bevonzandó, pont egy Padthai meg egy TG Italiano között). A tésztagondolatba való kapaszkodás annyira erős volt, hogy egy árva saláta, főzelék vagy krémleves nem került az étlapra, ott integet a decens mennyiségű szénhidrát minden fogásban – nincs például lecsó sem, csak a cigány konyhából átemelt lecsós nudli. Vannak viszont a Nudli ajtaján kívül nem létező ételek, hogy legyenek összetettebb (itt: fullos) fogások, amelyekről mindjárt bővebben.
Egyrészt dicséretes ez a koherencia, nincs miben összezavarodni, másrészt azért sejthetően komoly korlátot is jelent majd körülbelül ettől a pillanattól, amikor is egy 60 székes belteret kéne naponta többször megtölteni úgy, hogy azok az asztaltársaságok, ahol legalább egyvalaki diétázik, kapásból kiestek. A többiek pultnál rendelős, aztán képernyőn sorszámot nézős szisztémával fognak találkozni, látványkonyhával, és emellett annyira diszkrét fényekkel, mintha a világítás tervezőjét kifejezetten egy gyorsétterem ellentétére briefelték volna.
A magyaros alaptészták (túrós csusza, káposztás vagy krumplis tészta) étlapra írása után jöhetett a gondolat, hogy összetettebb ételeket is kellene innoválni belőlük. Például az írott történelem legnagyobb pirított nudlijaira pakolt káposztás, füstös tépett kacsát, ami minden bizonnyal a legjobb étel a házban – őrületes mennyiségű olvadt kacsazsírban úszik, folyik is a doboz eresztékein, de hadd folyjon. Számtalan részletben tudtuk csak megenni, aki egymaga betol egy ilyet a péntek estéje elején, szerintem utána napfelkeltéig büntetlenül túrázhat a közeli bulinegyedben. A paprikás csirkét nokedlivel mintha csak a péntek délutáni Ryanairrel érkező brit csajokra kalibrálták volna: mellkockák jelentik a húst, a finnyás nyugatiak sem fognak csontokra meg porcogókra bukkanni, de van íze a szósznak – itt érezhető és érthető legjobban az alapkoncepció. Nem gondoltam, hogy külön mondat jut majd a kísérő uborkasalátának, de az viszont nem sikerült: a só, a fokhagyma meg az ecet jelenléte is csak egy távoli utalás, leginkább vizes uborka ez tejföllel, és semmiképpen sem savanyú.
Adott három lelkes apa, akik elitképzést akarnak a gyerekeiknek. Majd a három gyerekből az egyik korosztályos válogatott, a másik felnőtt válogatott, a harmadik potenciális világklasszis lesz. A Főnix Gold modellje elvileg könnyen másolható, csupán maximalizmus, szigor, következetesség és rengeteg munka kell hozzá – csupa olyasmi, ami a hazai futballközegre kevéssé jellemző.
„Ez nem demokrácia. Ez diktatúra, és én diktálok” – mondja mosolyogva Szoboszlai Zsolt, ahogy a székesfehérvári Főnix Gold FC csarnokának tribünjén üldögélünk. A Főnix központja nem szép, inkább funkcionális. Nagy, szürke csarnok Fehérvár külső részén, a laktanyák mellett, pár kiegészítő épülettel. A központ szinte alig változott az elmúlt 14 évben, kapott ugyan egy külső, műfüves pályát, de látszik rajta: itt nem a dizájn számít. Bent büfé, előtér, két puritán öltöző, a csarnokban két műfüves kispálya.
A Főnixet három lelkes atya, Szoboszlai Zsolt, Molnár Csaba és Bolla László alapították 2007-ben, mert úgy látták, a hazai utánpótlás-nevelés képtelen megadni gyerekeiknek azt az elitképzést, amit elképzeltek nekik. A három apa három fián, Szoboszlai Dominikon, Molnár Dominikon és Bolla Bendegúzon már kiskorukban is látszott, hogy tehetségesek, a szülők Szoboszlai Zsolt módszereivel akarták képezni őket.
Zsolt bő húsz éve labdarúgó-utánpótlásedző, kiforrott elvei vannak, hogyan kell fejleszteni a gyerekeket. Ő a Főnix szakmai vezetője, edzéseibe nem hagy beleszólást alapítótársainak, a gyerekek szüleinek meg pláne nem. „Nem kell megértenie a gyereknek, hogy mit miért csinálunk, csak meg kell csinálnia. Majd fél év múlva a meccsen megérti, hogy miért kellett.” Módszerei két nagy kivételtől eltekintve nem különböznek a hazai akadémiai rendszertől – ez a két kivétel az, ami a három fiúból az egyiket korosztályos válogatottá, a másikat felnőtt válogatottá (Fabrizio Romano szerint gyenge volt a magyar válogatott az U21-es Eb-n. A neves olasz szakújságíró egy játékost emelt ki a keretből, Bolla Bendegúzt. Ő is főnixes volt.), a harmadikat potenciális világklasszissá tette.
Munka, szigor, következetesség – ez az egyik fő különbség. Zsolt már egészen kicsi korukban elvárja játékosaitól a motivációt és a rengeteg munkát. „Profi focistát csak így lehet nevelni, muszáj minden edzésen szinte meghalniuk.” Szerinte a hazai futballközeg csupán az elégségesre tör a lehető legjobb helyett, a gyerekek nem tanulnak kellő munkamorált ahhoz, hogy külföldön is helytálljanak.
A másik, hogy már hatéves koruktól szinte kizárólag a technikai képzettségre helyezik a hangsúlyt. Az edzéseken a kicsik vég nélkül gyakorolják a labdakezelést, hogy 14 éves korukra, amikor felkerülhetnek az akadémiákra, már a lehető legmagasabb szintű technikai tudásuk legyen. Ez a Főnix szűk lehetőségeiből (Egész más pályán játszanak, mint a nagy futballakadémiák. A Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány csak tavaly 9,2 milliárd forintból gazdálkodhatott.) is adódott – az induláskor nem volt nagyméretű pályájuk, kispályán kellett elsajátítani a rövid, de sok passzból álló játékstílust, ami a lehető legjobb labdakezelést igényli. Szoboszlai Dominik is megerősíti ennek hasznát: „A korosztályos tornákon minden csapat pont ugyanazt a játékot játszotta, kivéve mi, a Főnix rövid passzos játékát senki más nem tudta ezen a szinten.”
A magánegyesület nyögvenyelősen és rengeteg önfeláldozással indult. Sok székesfehérvári cégnél kilincseltek, hogy gyűjtsenek az induláshoz, végül a Korona Kereskedelmi Zrt. nyújtott támogatást. Tőlük bérlik a fehérvári telephelyet, részben a cég finanszírozta a csarnok felépítését, és ahogy Madarász László vezérigazgató mondja, ma is „méltányos” a bérleti díj. „Mi is az elvégzett munkában hiszünk, megláttuk Zsoltékban az elkötelezettséget” – mondja Madarász. Üzleti titok, hogy pontosan mekkora beruházás volt a Főnix központja, de a vezérigazgató nem számított gyors megtérülésre.
Az alapítók a magánvagyonukból is mind áldoztak a Főnixre, a csarnok felépítésén is dolgoztak. „Laci hegesztett, én asztaloskodtam, mindent, amit el tudtunk magunk végezni, azt elvégeztük” – mondja Molnár Csaba. Mivel a műhely pénzügyileg még most sem önállátó, az alapítók is beszállnak a finanszírozásba, de ennek részleteit szintén nem árulják el. Az egyesület bevételei a szponzori támogatások, a cégektől érkező taotámogatás, a gyerekek havi tízezer forintos tagdíja, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által folyósított alaptámogatás és a produktivitási díj, valamint a volt főnixesek igazolásai után járó működési költségtérítés. Ezen felül nem kötelező, de elvárják a volt főnixesektől, hogy szponzorálják alma materüket. Szoboszlai Dominik, valamint Esterházy Mátyás cége, az EM Sports Consulting Kft. is rendszeresen támogatja az egyesületet.
A 240 főnixes gyerekkel a műhely tíz edzője foglalkozik. Zsoltot nem különösebben érdekli az edzők képesítése, (a C licence mindenkinek megvan, de Pro licence senkinek sincs (A C licences vizsgát a gyermekekkel foglalkozó és a tömegsport területén tevékenykedő edzők teszik le, a Pro licenc az UEFA legmagasabb szintű edzői képesítése).) csak a mentalitásuk. „Egyszer egy étteremben ülve láttam, hogy az udvaron egy srác kisgyerekeknek tart egyéni képzést. Nagyon tetszett, amit csinált, beszélgetni kezdtünk, és nemsokára idehoztam edzőnek.”
A Főnix modellje nagyon könnyen másolható, nem igényel semmilyen extra edzői szakértelmet vagy infrastruktúrát. Csupán hinni kell az elvégzett munkában, keményen, szigorúan és célirányosan kell nevelni a gyerekeket, hogy profikká válhassanak. Emellett már egészen kis korukban le kell rakni a technikai alapokat, hiszen az akadémiákra csak 14 évesen kerülhetnek, akkor pedig már rég késő megtanulni a labdakezelést. „Ha egy gyerek csak 14 évesen megy általános iskolába, felnőttként mit fog tudni? Gyakorlatilag mi vagyunk a hazai akadémiák óvodája.”
„Nekünk ez nem üzlet, mindent a gyerekeinkért csináltunk” – Molnár Csaba, Szoboszlai Zsolt és Bolla László.
A lelkes apák mára rendkívül bizakodóvá váltak, másfél évtized után kezd beérni a munka gyümölcse. Szoboszlai Dominik húszévesen képzettebb, mint a hazai futballisták bármelyike, ő is mindig elmondja: mindent az apjának és a Főnixnek köszönhet – és ő még csak az első főnixes korosztály tagja. Az alapítók már látják a fényt az alagút végén, ha még pár játékosukat elviszik külföldre, a műhely önfenntartóvá válhat. „Nekünk ez nem üzlet, mindent a gyerekeinkért csináltunk – mondja erről Bolla László. – Most, hogy kezdenek révbe érni, eljöhet az idő, hogy a munkából és a szakmai eredményekből profitálni is tudjunk.”
Pencz Máté a Harvardon szerzett közgazdászdiplomával a zsebében alapított céget másodmagával Brazíliában. Övék volt a legnagyobb brazil online nyomda, Loft nevű ingatlanos cégük pedig az ország legsikeresebb startupja lett. Az alapító exkluzív interjút adott a Forbes.hu-nak, ebből közlünk részleteket.
Repülőgép-szabályozási rendszerek, hibadiagnosztika, pilóta nélküli légi járművek, inerciális és műholdas navigáció. Ezek a technológiák és még sokkal több, a repülés jövőjét alakító megoldás fejlesztése, kutatása zajlik sikeresen Újbudán, a Kende utcában, 750 méterre az egykori Aeroexpress Rt. dunai hidroplánállomásának emléktáblájától. Légvonalban persze közelebb. Vanek Bálint megjárta az Egyesült Államokat és Csehországot, de hazahúzta a honvágy. Tizenegy éve landolt a SZTAKI-nál, és amit Magyarország ma hozzátehet a globális repülőgépgyártás fejlesztéséhez, főleg az Airbuson keresztül, azt nagy eséllyel az ő csapatában találják ki.
Az elmúlt években robbanásszerűen növekedett a vasúti áruszállítás Európa és Kína között, ennek eredményeképpen pedig egyes csomópontokon akár 3-4 napig is állnak a határon a tehervonatok. Az európai és a transzázsiai vasúti vonal eltérésének kezelése – megnövekedett áruforgalom esetén főleg – nagy kihívás, erre Magyarországon Záhonynál van lehetőség. Az ottani átrakó terminálból aztán egyenes út vezet egészen Madridig – hazánk tehát ideális útvonal és belépési pont az e-kereskedelmi áruk Európába szállításához. Kapacitásai viszont messze nincsenek kihasználva.
