Az olaszoknak meg az összes délkelet-ázsiai ország konyhájának sikerült tésztaételek hátán bevennie a világot, nekünk legalább a saját belvárosunkat sikerüljön – gondolhatta Gerendai Károly és Jókuti Világevő András, amikor magyar tésztákra építve ötöltek ki egy gyorséttermet a Bazilikától egy pöccintésnyire (talán a sikeres tésztakarmát bevonzandó, pont egy Padthai meg egy TG Italiano között). A tésztagondolatba való kapaszkodás annyira erős volt, hogy egy árva saláta, főzelék vagy krémleves nem került az étlapra, ott integet a decens mennyiségű szénhidrát minden fogásban – nincs például lecsó sem, csak a cigány konyhából átemelt lecsós nudli. Vannak viszont a Nudli ajtaján kívül nem létező ételek, hogy legyenek összetettebb (itt: fullos) fogások, amelyekről mindjárt bővebben.
Egyrészt dicséretes ez a koherencia, nincs miben összezavarodni, másrészt azért sejthetően komoly korlátot is jelent majd körülbelül ettől a pillanattól, amikor is egy 60 székes belteret kéne naponta többször megtölteni úgy, hogy azok az asztaltársaságok, ahol legalább egyvalaki diétázik, kapásból kiestek. A többiek pultnál rendelős, aztán képernyőn sorszámot nézős szisztémával fognak találkozni, látványkonyhával, és emellett annyira diszkrét fényekkel, mintha a világítás tervezőjét kifejezetten egy gyorsétterem ellentétére briefelték volna.
A magyaros alaptészták (túrós csusza, káposztás vagy krumplis tészta) étlapra írása után jöhetett a gondolat, hogy összetettebb ételeket is kellene innoválni belőlük. Például az írott történelem legnagyobb pirított nudlijaira pakolt káposztás, füstös tépett kacsát, ami minden bizonnyal a legjobb étel a házban – őrületes mennyiségű olvadt kacsazsírban úszik, folyik is a doboz eresztékein, de hadd folyjon. Számtalan részletben tudtuk csak megenni, aki egymaga betol egy ilyet a péntek estéje elején, szerintem utána napfelkeltéig büntetlenül túrázhat a közeli bulinegyedben. A paprikás csirkét nokedlivel mintha csak a péntek délutáni Ryanairrel érkező brit csajokra kalibrálták volna: mellkockák jelentik a húst, a finnyás nyugatiak sem fognak csontokra meg porcogókra bukkanni, de van íze a szósznak – itt érezhető és érthető legjobban az alapkoncepció. Nem gondoltam, hogy külön mondat jut majd a kísérő uborkasalátának, de az viszont nem sikerült: a só, a fokhagyma meg az ecet jelenléte is csak egy távoli utalás, leginkább vizes uborka ez tejföllel, és semmiképpen sem savanyú.
Csirkepaprikás + tejfölös uborkasaláta
