A Nudli működik kiszállítós tésztás helyként is, de fizikai étteremként bizonyára azon fog múlni a sorsa, hogy ősszel visszatérnek-e a turisták, és ráhangolódnak-e a feltétekkel kikerekített magyar tésztaételekre.
Az olaszoknak meg az összes délkelet-ázsiai ország konyhájának sikerült tésztaételek hátán bevennie a világot, nekünk legalább a saját belvárosunkat sikerüljön – gondolhatta Gerendai Károly és Jókuti Világevő András, amikor magyar tésztákra építve ötöltek ki egy gyorséttermet a Bazilikától egy pöccintésnyire (talán a sikeres tésztakarmát bevonzandó, pont egy Padthai meg egy TG Italiano között). A tésztagondolatba való kapaszkodás annyira erős volt, hogy egy árva saláta, főzelék vagy krémleves nem került az étlapra, ott integet a decens mennyiségű szénhidrát minden fogásban – nincs például lecsó sem, csak a cigány konyhából átemelt lecsós nudli. Vannak viszont a Nudli ajtaján kívül nem létező ételek, hogy legyenek összetettebb (itt: fullos) fogások, amelyekről mindjárt bővebben.
Egyrészt dicséretes ez a koherencia, nincs miben összezavarodni, másrészt azért sejthetően komoly korlátot is jelent majd körülbelül ettől a pillanattól, amikor is egy 60 székes belteret kéne naponta többször megtölteni úgy, hogy azok az asztaltársaságok, ahol legalább egyvalaki diétázik, kapásból kiestek. A többiek pultnál rendelős, aztán képernyőn sorszámot nézős szisztémával fognak találkozni, látványkonyhával, és emellett annyira diszkrét fényekkel, mintha a világítás tervezőjét kifejezetten egy gyorsétterem ellentétére briefelték volna.
A magyaros alaptészták (túrós csusza, káposztás vagy krumplis tészta) étlapra írása után jöhetett a gondolat, hogy összetettebb ételeket is kellene innoválni belőlük. Például az írott történelem legnagyobb pirított nudlijaira pakolt káposztás, füstös tépett kacsát, ami minden bizonnyal a legjobb étel a házban – őrületes mennyiségű olvadt kacsazsírban úszik, folyik is a doboz eresztékein, de hadd folyjon. Számtalan részletben tudtuk csak megenni, aki egymaga betol egy ilyet a péntek estéje elején, szerintem utána napfelkeltéig büntetlenül túrázhat a közeli bulinegyedben. A paprikás csirkét nokedlivel mintha csak a péntek délutáni Ryanairrel érkező brit csajokra kalibrálták volna: mellkockák jelentik a húst, a finnyás nyugatiak sem fognak csontokra meg porcogókra bukkanni, de van íze a szósznak – itt érezhető és érthető legjobban az alapkoncepció. Nem gondoltam, hogy külön mondat jut majd a kísérő uborkasalátának, de az viszont nem sikerült: a só, a fokhagyma meg az ecet jelenléte is csak egy távoli utalás, leginkább vizes uborka ez tejföllel, és semmiképpen sem savanyú.
A halál elkerülhetetlensége minden korban foglalkoztatta az embereket – és az is, hogy a földi lét itt hagyása után valami maradjon utánunk. A remény, hogy a biológiai végzet nem egyenlő a teljes megsemmisüléssel. Csak amíg korábban a barlangrajzoktól, írott művektől és a vallásoktól remélték az emberek örökségük fennmaradását és továbbélésüket, a 21. század egészen új lehetőségeket kínál.
Sokan ridegnek gondolják a technológiát. Azért vettünk részt a kísérletben, mert kíváncsiak voltunk, hogy egy ilyen megoldás nyújthat-e vigaszt – mondta tavaly év elején a dél-koreai Vive Studios igazgatója, Li Hjonszok egy interjúban, miután cége virtuális valóságban újraalkotott egy hétévesen elhunyt kislányt. Az édesanyja így VR-eszközök segítségével találkozhatott lánya digitális másával. Ahogy arra számítani lehetett, a gyászoló anya zokogva beszélt az avatarhoz, és próbálta magához ölelni három éve halott lányát. Reakcióját nézve, egyáltalán nem biztos, hogy megnyugvást hozott neki a digitális találkozás.
Ezzel együtt azonban a technológia és a mesterséges intelligencia rohamos fejlődése miatt már nem az a kérdés, hogy születnek-e az élet és a halál újradefiniálásáért kiáltó kezdeményezések, hanem hogy mit kezdjünk velük.
Őrült vagyok, de jóindulatú A 2014-ben az Egyesült Államokban megalapított közösségi oldal, az Eter9 azt ígéri regisztrált felhasználóinak, hogy aktivitásuk alapján reprodukálni tudja őket haláluk után, például folytatja helyettük a bejegyzések gyártását, vagy akár kapcsolatba is léphetnek velünk a hátramaradottak. „Gondolom, sokan őrültnek tartanak. De elég elképesztő ez az egész, nem?” – tette fel a kérdést a Eter9-t megalapító Henrique Jorge egy előadásán.
Az egyébként inkább félszeg, középkorú startuppernek, és nem eszét vesztett professzornak tűnő Jorge hangsúlyozza, hogy nem a halált akarja legyőzni, inkább lehetőséget teremtene eddig elképzelhetetlennek tartott találkozásokra. A béta-verziót majdnem százezren próbálták ki, és ugyanennyien regisztráltak a teljes szolgáltatásra is.
Az Eter9 nem az egyetlen meghökkentő kezdeményezés. Az Eternime hasonló szolgáltatást ígér, a kaliforniai Replika a megnyugtatásunkra alkalmas avatarokat hoz létre, a Safebeyond és a Gonenotgone olyan videók, képek és üzenetek elmentését teszi lehetővé, amiket megjelölt személyeknek juttat el a felhasználó halála után – így egy özvegy évtizedekkel párja eltemetése után is kaphat születésnapi üdvözletet.
Az idő dönti el Bár kétségtelenül lehetnek előnyei a digitális utóéletnek, az eddigi kezdeményezések egyelőre a kérdések sorának megfogalmazására késztetnek, és sokkal kevesebb válasszal szolgálnak. „Attól, hogy megteremtettük magunknak a lehetőséget, ez nem biztos, hogy jó – mondja Villányi Gergő pszichológus. – Bármennyire is fájdalmas a gyász, a halál egyértelmű határt húz az élők és a holtak között.” Szerinte legfeljebb nagyon heves gyászreakciónál lehet hasznos egy ilyen program használata. „Nem látok nagy különbséget a halottlátó médiumok által közvetített, és egy algoritmussal létrehozott válasz között. Joghatás kiváltására ugyanis egyik sem alkalmas” – mondja Mayer Erika ügyvéd, internetjogi szakértő. Szerinte mivel kiszámíthatatlanul és sokszor magunknak is ellentmondva hozunk döntéseket, a jog szemszögéből nézve nehezen lennének értelmezhetők digitális utóéletünk cselekvései.
A jogász azt mondja, a magyar infotörvény alapján az örökösünk korlátozottan rendelkezhet közösségimédia-profiljainkról, de az adatainkhoz nem férhet hozzá. „A Facebooktól például hiába kérné ki az örökös a Messenger-üzeneteket, a profil és vele együtt a kezelt személyes adatok törlését viszont kérheti” – így pedig a halál utáni bejegyzéseket képező algoritmusok alapjai szűnnének meg. Az örökösök ráadásul sértve érezhetik kegyeleti jogukat, ha profilunk halálunk után még vidám bejegyzésekkel bombázza őket – így akár erre hivatkozva is elképzelhető lenne az utóéletprofil törlése.
„De, ha Tesla és Einstein gondolatait törlik, azzal nem biztos, hogy helyesen cselekszenek” – mondja Orosz Gábor Viktor teológus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense, utalva ezzel a lehetséges egyértelmű haszonra, amit a programok hozhatnak a társadalomnak. Elvégre, ki ne lenne kíváncsi Leonardo Da Vinci gondolataira a 21. századról?
Orosz szerint a veszély részben abban áll, hogy a mesterséges intelligencia segítségével elérhetőnek vélt örök életbe vetett bizakodás pszeudovallássá válik, ami illúzió. Az ember minden látszat ellenére halandó marad. „Másrészt az embert a bűnre való hajlamától még a legkiválóbb algoritmus sem képes megszabadítani. Mivel ezeket emberek készítik, ezért a ránk jellemző negatív tulajdonságokat nem lehet teljes mértékben kiiktatni, gondoljunk csak az ismeretek hiányára. Miként a véletleneket sem” – mondja az evangélikus lelkész.
„Az is lényeges szempont, hogy életünk értékét végessége is meghatározza – mondja Orosz. – Tudjuk, hogy ma lehet szeretnünk és megbocsátanunk, mert a halál után erre nem lesz lehetőségünk, az idő értékes. Sokan valószínűleg a digitális utóélet tudatában úgy lennének vele, hogy mivel végtelen az idő, ráérnek megbocsátani és bocsánatot kérni.”
Villányi szerint pedig az sem biztos, hogy az egyelőre legbarátságosabbnak tűnő, gyászt feldolgozni segítő algoritmushasználat valóban pozitív hatást gyakorolna. „Ha elhunyt családtagunk, akitől nem tudtunk elbúcsúzni, avatar formájában az utolsó találkozáskor sem hoz megnyugvást, akkor csak újabb terhet pakoltunk magunkra.” A pszichológus szerint lehet, hogy az egész őrületnek sokkal egyszerűbb dolog szab majd akadályt. „A Zoom-fáradtság is megmutatja, hogy nagyszerű a technológiai fejlődés, de érzelmi struktúránk képtelen kezelni. De nem is baj, hiszen élő emberi kapcsolatokhoz szoktunk. Mindkettő hangsúlyos: az élő és az emberi is.”
A lakóautó a gazdag német nyugdíjasok járgánya – ez az ősi sztereotípia megdőlni látszik. A 2010-es évek közepén itthon is berobbant a lakóautóhájp, a koronavírus-járvány és a karantén miatt pedig most még többekben van ott a mehetnék. A lakóautózás ráadásul az egyik legbiztonságosabb utazási forma, és Kertész Gábort idézve: „nagyon szabad tud lenni”. Ő nemcsak gyártó és a Biwak Kft. ügyvezetője, de a Magyar Lakóautóklub alapítója is, tapasztalatból mondja, hogy ma már minden korosztályból vannak ügyfelek, és egyre többen ismerik fel a lakóautózás adta szabadságot.
De az elmúlt években nemcsak a kereslet, hanem a kínálat is nagyot nőtt, a magyar piacon is egyre többen foglalkoznak forgalmazással és bérbeadással, és akad, aki a magánkézben lévő lakóautókat gyűjti össze és adja ki. Összeállításunkban három vállalkozás, három különböző üzleti modell: a Biwak kizárólag egyedi lakóautókat, a Wanderer 66 miniszériákat gyárt, a Vanlife Hungary pedig kiadásra szánja átalakított, dizájnos furgonjait. Közös bennük, hogy a gyártás mindhárom cégnél házon belül folyik, és alapítóikat egyszer, valahol elvarázsolta az életérzés.
Egy dobosnak mindig nehezebb a csajozás. A dobszerkó takarásában ül, még a nevét is kevesebben tudják, mint a frontemberét. Dorozsmai Péter a kivételek közé tartozik: olyan legendás együttesekben játszott, mint a Korál és az East, és a könnyű- és komolyzenei színtéren legalább ennyire ismerik Tom-Tom Stúdiójáról. A rendszerváltás előtt induló családi vállalkozás mára nemzetközi filmprodukciók kedvenc hangfelvevő helyévé is vált, és körülbelül mindenki ott rögzíti a lemezét, aki a magyar zenei életben csak számít, a Quimbytől Ákoson át Presser Gáborig. Mert Péter több mint hangmérnök.
