Sokan ridegnek gondolják a technológiát. Azért vettünk részt a kísérletben, mert kíváncsiak voltunk, hogy egy ilyen megoldás nyújthat-e vigaszt – mondta tavaly év elején a dél-koreai Vive Studios igazgatója, Li Hjonszok egy interjúban, miután cége virtuális valóságban újraalkotott egy hétévesen elhunyt kislányt. Az édesanyja így VR-eszközök segítségével találkozhatott lánya digitális másával. Ahogy arra számítani lehetett, a gyászoló anya zokogva beszélt az avatarhoz, és próbálta magához ölelni három éve halott lányát. Reakcióját nézve, egyáltalán nem biztos, hogy megnyugvást hozott neki a digitális találkozás.

Ezzel együtt azonban a technológia és a mesterséges intelligencia rohamos fejlődése miatt már nem az a kérdés, hogy születnek-e az élet és a halál újradefiniálásáért kiáltó kezdeményezések, hanem hogy mit kezdjünk velük.

Őrült vagyok, de jóindulatú
A 2014-ben az Egyesült Államokban megalapított közösségi oldal, az Eter9 azt ígéri regisztrált felhasználóinak, hogy aktivitásuk alapján reprodukálni tudja őket haláluk után, például folytatja helyettük a bejegyzések gyártását, vagy akár kapcsolatba is léphetnek velünk a hátramaradottak. „Gondolom, sokan őrültnek tartanak. De elég elképesztő ez az egész, nem?” – tette fel a kérdést a Eter9-t megalapító Henrique Jorge egy előadásán.

Az egyébként inkább félszeg, középkorú startuppernek, és nem eszét vesztett professzornak tűnő Jorge hangsúlyozza, hogy nem a halált akarja legyőzni, inkább lehetőséget teremtene eddig elképzelhetetlennek tartott találkozásokra. A béta-verziót majdnem százezren próbálták ki, és ugyanennyien regisztráltak a teljes szolgáltatásra is.

Az Eter9 nem az egyetlen meghökkentő kezdeményezés. Az Eternime hasonló szolgáltatást ígér, a kaliforniai Replika a megnyugtatásunkra alkalmas avatarokat hoz létre, a Safebeyond és a Gonenotgone olyan videók, képek és üzenetek elmentését teszi lehetővé, amiket megjelölt személyeknek juttat el a felhasználó halála után – így egy özvegy évtizedekkel párja eltemetése után is kaphat születésnapi üdvözletet.

Az idő dönti el
Bár kétségtelenül lehetnek előnyei a digitális utóéletnek, az eddigi kezdeményezések egyelőre a kérdések sorának megfogalmazására késztetnek, és sokkal kevesebb válasszal szolgálnak. „Attól, hogy megteremtettük magunknak a lehetőséget, ez nem biztos, hogy jó – mondja Villányi Gergő pszichológus. – Bármennyire is fájdalmas a gyász, a halál egyértelmű határt húz az élők és a holtak között.” Szerinte legfeljebb nagyon heves gyászreakciónál lehet hasznos egy ilyen program használata.
„Nem látok nagy különbséget a halottlátó médiumok által közvetített, és egy algoritmussal létrehozott válasz között. Joghatás kiváltására ugyanis egyik sem alkalmas” – mondja Mayer Erika ügyvéd, internetjogi szakértő. Szerinte mivel kiszámíthatatlanul és sokszor magunknak is ellentmondva hozunk döntéseket, a jog szemszögéből nézve nehezen lennének értelmezhetők digitális utóéletünk cselekvései.

A jogász azt mondja, a magyar infotörvény alapján az örökösünk korlátozottan rendelkezhet közösségimédia-profiljainkról, de az adatainkhoz nem férhet hozzá. „A Facebooktól például hiába kérné ki az örökös a Messenger-üzeneteket, a profil és vele együtt a kezelt személyes adatok törlését viszont kérheti” – így pedig a halál utáni bejegyzéseket képező algoritmusok alapjai szűnnének meg. Az örökösök ráadásul sértve érezhetik kegyeleti jogukat, ha profilunk halálunk után még vidám bejegyzésekkel bombázza őket – így akár erre hivatkozva is elképzelhető lenne az utóéletprofil törlése.

„De, ha Tesla és Einstein gondolatait törlik, azzal nem biztos, hogy helyesen cselekszenek” – mondja Orosz Gábor Viktor teológus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense, utalva ezzel a lehetséges egyértelmű haszonra, amit a programok hozhatnak a társadalomnak. Elvégre, ki ne lenne kíváncsi Leonardo Da Vinci gondolataira a 21. századról?

Orosz szerint a veszély részben abban áll, hogy a mesterséges intelligencia segítségével elérhetőnek vélt örök életbe vetett bizakodás pszeudovallássá válik, ami illúzió. Az ember minden látszat ellenére halandó marad. „Másrészt az embert a bűnre való hajlamától még a legkiválóbb algoritmus sem képes megszabadítani. Mivel ezeket emberek készítik, ezért a ránk jellemző negatív tulajdonságokat nem lehet teljes mértékben kiiktatni, gondoljunk csak az ismeretek hiányára. Miként a véletleneket sem” – mondja az evangélikus lelkész.

„Az is lényeges szempont, hogy életünk értékét végessége is meghatározza – mondja Orosz. – Tudjuk, hogy ma lehet szeretnünk és megbocsátanunk, mert a halál után erre nem lesz lehetőségünk, az idő értékes. Sokan valószínűleg a digitális utóélet tudatában úgy lennének vele, hogy mivel végtelen az idő, ráérnek megbocsátani és bocsánatot kérni.”

Villányi szerint pedig az sem biztos, hogy az egyelőre legbarátságosabbnak tűnő, gyászt feldolgozni segítő algoritmushasználat valóban pozitív hatást gyakorolna. „Ha elhunyt családtagunk, akitől nem tudtunk elbúcsúzni, avatar formájában az utolsó találkozáskor sem hoz megnyugvást, akkor csak újabb terhet pakoltunk magunkra.” A pszichológus szerint lehet, hogy az egész őrületnek sokkal egyszerűbb dolog szab majd akadályt. „A Zoom-fáradtság is megmutatja, hogy nagyszerű a technológiai fejlődés, de érzelmi struktúránk képtelen kezelni. De nem is baj, hiszen élő emberi kapcsolatokhoz szoktunk. Mindkettő hangsúlyos: az élő és az emberi is.”