Anna jól emlékszik arra a pillanatra, amikor rájött, hogy édesanyja ismert ember. Mire tizenkét éves lett, Virág Judit a hazai művészeti aukciók megkerülhetetlen szereplőjének számított (Virág Judit korábban a Forbes címlapján is szerepelt, portréját megírtuk: Forbes, 2016/04). Az eset, amikor Annának leesett, hogy édesanyja véleménye másoknak is fontos, nem is történhetett volna máshol, mint a műkedvelő család természetes közegében: egy galériában. A család a firenzei Uffiziben nézelődött, amikor két magyar művészettörténész odalépett hozzájuk. „Megszólították anyukámat, hogy tudna-e esetleg mesélni valamit a kiállításról. Nagyon imponáló pillanat volt.”
Virág Judit a Forbes címlapján
Anna olyan családban nőtt fel, ahol tényleg minden a művészetek körül forog. Édesanyja üzletasszony, műkereskedő, igazságügyi képszakértő és az egyik legismertebb magyar galéria társalapító-tulajdonosa. A Virág Judit Galériát férjével és alapítótársával, Törő Istvánnal vezetik. „Az ATV-t majd elviszem én” – nyit ránk váratlanul István Anna irodájában. Ő leginkább a háttérből irányítja a szálakat, de Judit is egyre hátrébb lép, hogy átadja helyét három lánya közül a legkisebbnek.
Van a Juditka, az Annuska, meg a Törő úr. Ez van, ez a munkánk része, mára megtanultam ezeket a helyzeteket kezelni.
„Anyukám mindig azt mondta, hogy ezt csak egyszer lehet elrontani” – mondja Anna. Sokáig a színpadon segítette Juditot, az ő feladata volt, hogy közölje a végső összeget és a tárcsaszámokat. Az egyik aukción annyira izgult, hogy mikor anyja bemondta a Berény Róbert-festmény huszonnégy millió forintos kikiáltási árát, Anna hirtelen bemondta, hogy harmincmillió. Ezzel átesett az első szakmai bakiján.
Anna sokáig csak mellékállásban dolgozott a galériában, mert párhuzamosan több egyetemre is járt.
„Amit egy aukción lehet csinálni, azt én mind végigcsináltam” – mondja Anna. Már gyerekkorában elkísérte édesanyját az árverésekre, igaz, még nem a művészet szeretete volt a fő motivációja. Judit akkoriban a Műgyűjtők Galéria aukcióit vezette, ahol ott volt a Blitz Galéria-alapító Kováts Lajos Annával egyidős lánya, Nóri is (aki szintén követte a szülői pályát, és a Dobossy Aukciósházat vezeti bátyjával). „Együtt mentünk az árverésekre, és ott garázdálkodtunk.”
Kilencéves volt, mikor édesanyja itthon berobbant az árverésvezetéssel. Közösen készültek fel az aukciókra, Anna lelkesen ragasztotta a tételszámokat a papírlapokra, miközben a háttérben üvöltött az Oroszlánkirály zenéje. Akkoriban nagy kedvence volt, de máig nem tudja, hogy édesanyja hogyan viselte ezt el. „Éveken át ordított az Oroszlánkirály, de nem zavart” – felel az évtizedes kérdésre Virág Judit.
Ő még a 80-as években, egy francia aukciósház tulajdonosától sajátította el az aukcióvezetés alapjait, mikor itthon még csak egyetlen árverezőház volt, a BÁV. Anna már édesanyjától tanulta el a szakma javát, de a szamárlétrát neki is végig kellett járnia. Kislánykorában gyakran ő mutatta be az aukciókon a festményt, később a barátnőivel hoszteszkedtek az eseményeken. Az igazi nagy ugrás az volt, amikor felkerült a színpadra Judit mellé. Tizennégy évig mondta a számokat és azt, hogy ki nyerte meg az adott tételt.
Ugyan korán vonzotta a művészeti szcéna, de először a szociológia és a politológia szakokat végezte el. Dolgozott több államigazgatási szervezetnél, és egy ideig külföldön is élt. 2004-ben még úgy állt a dolog, hogy a galéria második generációs irányítója a középső testvér, Zsófi lesz, de ő egy év után letette a lantot, más irányba kanyarodott a karrierje. „Akkor majd jövök én” – mondta édesanyjának Anna. „Mikor két egyetemi diploma után beiratkozott a művészettörténész szakra és vállalta, hogy még öt évig tanul, akkor láttuk, hogy komolyak a szándékai. És meg is csinálta” – mondja Judit. Azóta tíz év telt el.
Nagyon jó, hogy nem engem utánoz
Anna úgy kezdett el dolgozni a galériában, mint egy klasszikus művészettörténész: tanulmányt írt a katalógusba, tárlatvezetéseket tartott. Utóbbi jó edzés volt arra, hogy rutinosabb legyen az aukciókon. „Ez egy nagy publicitásnak kitett cég. Ha valaki nem szeret szerepelni, annak ez a pálya nem való.” Annának ez nem jelentett problémát, évekig járt Földessy Margit drámastúdiójába is. Ez meg is látszik, hanglejtése és artikulációja hibátlan, jó hallgatni, ahogyan beszél. Márpedig a tiszta beszéd az aukción nem utolsó szempont, sőt. Pillanatok alatt változnak a tételek, szinte füstöl az árverésvezető nyelve, miközben érthetőnek is kell maradnia, hogy ne legyen gikszer.
A tárlatvezetéseken Anna nemcsak az aukciókra tudott gyakorolni, de a nevét is egyre többen megismerték. Ha valahol bemutatkozott, azért mindig odatette, hogy „egyébként a Judit lánya vagyok”, de idővel saját jogán is megérdemelte, hogy egyre nagyobb feladatokat kapjon.
„Teljesen más habitusú ember, mint Judit, de nem is kell, hogy olyan legyen. Csendesebb, kevésbé extrovertált, igazi elemző művészettörténész-jellemvonás. Szépen látszik, hogyan fejlődött évről évre, és nőtt az önbizalma az árveréseken és az üzleti tárgyalásokon is” – mondja Eleni Korani műkereskedő, az Ernst Galéria alapítótulajdonosa, aki régóta segíti szakmai tanácsokkal Annát.
Annát a karantén rádöbbentette, hogy tovább kell nőniük. A korábbi évi három-négy aukció helyett most hét-nyolc a cél.
Tavaly ősszel vezette az első aukciót édesanyja nélkül, előtte majd egy évig váltásban dolgoztak. Ez már a koronavírus-járvány idején volt, amikor a kiesett tavaszi szezont kárpótolta egy erős ősz és tél, hála a befektetők töretlen bizalmának. A karantén őket is változásra kényszerítette. „Nagyon féltünk az online átállástól, az egész piac ódzkodott tőle. Tizenöt éve mindent ugyanúgy csináltunk, és a helyzet olyan dolgokat gyorsított fel, amiknek már abszolút itt volt az idejük. A műtárgypiacon tartotta magát a mondás, hogy ahogy nem házasodunk online, úgy művet sem veszünk a neten. Na, ma már egyik sincs így.”
Anna úgy látja, vásárlóikat megosztják az online aukciók. Sokan várták vissza a jó öreg élő tárcsaemelgetést, mert pizsamában, otthon ülve nem annyira elegáns képet vásárolni. A másik tábor viszont többé nem is akarja betenni a lábát a Budapest Kongresszusi Központba (itt zajlanak a Virág Judit Galéria árverései), ők vígan elvannak az online licitálással. Anna most a hibrid modellben hisz, és bevezettek egy saját fejlesztésű online rendszert is.
Judit régóta szeretett volna visszavonulni a szellemileg és fizikailag is megterhelő aukcióktól, de nehéz volt megtalálni azt a pillanatot, amikor végleg átadja Annának a kalapácsot. Lánya úgy érezte, hogy az online átállás lehet a most vagy soha pillanat. „Nehéz döntés volt. Féltünk a visszhangtól, hiszen mégiscsak Virág Judit Galériája, mit fognak szólni, ha nem ő áll ott a színpadon?” – mondja Anna. A vevőket azonban egyáltalán nem rengette meg a dolog.
„Nagyon jó, hogy nem engem utánoz. Fontos, hogy a maga személyiségét adja, amikor kint állt. Kell hozzá idő, hogy kialakuljanak a gesztusai és a nyelvezete, de nagyon sok külföldi árverezőt néz, és sokat tanul – mondja Judit a lányáról. – Annának jobb a képmemóriája, mint az enyém. Ha behoznak egy festményt, évek múlva is emlékszik rá. Ezenfelül nagyon jó művészettörténész, remekül ír, az online világot pedig ügyesebben kezeli, mint én.”
„Nehéz ezt úgy mondani, hogy ne hangozzon rosszul, de az online dolgokhoz talán jobban tudok alkalmazkodni, fogékonyabb vagyok rájuk” – mondja Anna szinte mentegetőzve arról, hogy esetleg valamiben már most jobb édesanyjánál.Judit az első nő volt, aki itthon magángalériát alapított, ám hiába taposta ki a helyét a férfiak dominálta műtárgypiacon, a mai napig mindketten érzik a nemük felé irányuló megkülönböztetést. Amikor Anna kezdő volt, sokszor inkább a biztonsági őrtől kérdeztek valamit, mint tőle. „Van a Juditka, az Annuska, meg a Törő úr. Ez van, ez a munkánk része, mára megtanultam ezeket a helyzeteket kezelni.”
XY és az ő Csontváryja
Egy meleg nyári napon a Virág Judit Galériában megcsörrent a telefon. „XY vagyok, és van egy Csontvárym” – mondta a vonal túlsó végén a férfihang. Annáék szkeptikusan fogadták az állítást, hiszen Csontváry az egyik legdrágább magyar festő, a világon összesen van száz darab festménye, azok is nagyrészt múzeumokban. De azért belementek, hogy megvizsgálják a képet. A férfi a 4-6-os villamossal jött a Falk Miksa utcai galériába, és a tömött járművön zsákban szorongatta az állítólagos Csontváryt. „Tényleg Csontváry volt. De nem elég, hogy Csontváry, hanem kimondottan gyönyörű és erős kép. Végül 240 millió forintért ment el az árverésen.”
Anyukám mindig azt mondta, hogy ezt csak egyszer lehet elrontani.
Anna munkája rengeteg rétegből áll, az aukcióvezetés, a műkereskedelem és a tárlatvezetés mellett néha még amolyan nyomozói feladatokat is ellát. Persze, a fentihez hasonló történet ritka, de Anna szereti a zsákbamacskázást: van, hogy zsákba csavarva jön egy százmilliós festmény, máskor egy értékesnek gondolt képről kiderül, hogy a keret többet ér, mint maga a mű. „Az egész olyan, mint a puzzle. A magyar művészettörténetben még sok minden nincs kikutatva. Jó érzés, hogy nyoma van a munkámnak, amikor egy kirakósdarab a helyére kerül.”
Ugyan imádja a munkáját és a műtárgyakat, a munkát nem viszi haza. Lakásában nem állnak halmokban a drága festmények, magánéletében főleg olvasni vagy futni szeret. Kisfia, Gergő egyelőre még nem fogékony a művészetek iránt, nem igazán csigázza fel édesanyja és nagymamája munkája. Óvodájában ugyan tartanak múzeumpedagógiai foglalkozásokat, de Anna szerint általában az ő fia unatkozik legjobban.
