A világjárvány jelentős terhet ró az egészségügyre, a gazdaság bizonyos szektoraira és a lakosság egészére is. Az oltás enyhítheti a nyomást rajtunk és a rendszeren, azonban a járvány okozta mentálhigiénés kihívások még évekig velünk maradnak. A hatások szerteágazók, így már a problémák azonosítása sem magától értetődő, kezelésüket pedig, attól tartok, hogy sokan szőnyeg alá söprik, de legalábbis háttérbe szorítják.
A vírus okozta szorongás, a lelki problémák, a stressz szinte a teljes társadalomra kiterjed. A fizikai és szociális elszigetelődés sem volt éppen pozitív hatással az életünkre, hiszen éppen attól fosztott meg minket, ami a megnövekedett stressz és szorongás elleni védőfaktorként szolgálhatna – ilyen a társas támogatás is.
Az elmúlt években robbanásszerűen növekedett a vasúti áruszállítás Európa és Kína között, ennek eredményeképpen pedig egyes csomópontokon akár 3-4 napig is állnak a határon a tehervonatok. Az európai és a transzázsiai vasúti vonal eltérésének kezelése – megnövekedett áruforgalom esetén főleg – nagy kihívás, erre Magyarországon Záhonynál van lehetőség. Az ottani átrakó terminálból aztán egyenes út vezet egészen Madridig – hazánk tehát ideális útvonal és belépési pont az e-kereskedelmi áruk Európába szállításához. Kapacitásai viszont messze nincsenek kihasználva.
A nemrég megalakult CELIZ konzorcium (Central European Logistics and Industrial Zone), melynek tagjai a MÁV-REC Railway Engineering Corporation Kft., a Záhony Port Zrt., valamint a kínai CECZ Közép-Európai Kft. egy kelet-európai ipari és logisztikai zóna fejlesztését tűzte ki céljául. „A CELIZ most a legfontosabb projektünk. A feladatunk, hogy megvizsgáljuk az Európai Unió és Kína közötti vasúti ellátási láncot és kereskedelmi forgalmat, felmérjük a kínai árualapot és megteremtsük annak a lehetőségét, hogy minél több kínai áru érkezhessen Záhonyon keresztül Európába” – fogalmaz Csomós Norbert, a MÁV-REC Railway Engineering Corporation Kft. ügyvezető igazgatója.
KULCSFONTOSSÁGÚ SZEREP
„A CELIZ projekt kezdeményező szerepet visz abban, hogy a távol-keleti áruk minél nagyobb hányada Magyarországon át jusson el Nyugat-Európába” – mondja Horváth László, a L.A.C. Holding elnök-vezérigazgatója és a MÁV-REC Railway Engineering Corporation Kft. többségi tulajdonosa, aki szerint a jövőben Magyarország kulcsfontosságú szerepet kap a keletről érkező e-kereskedelmi áruk Nyugat-Európába szállításában.
Nem ez az első kísérlet a záhonyi vasúti forgalom fellendítésére, a jelenlegi beruházás lehetőségét viszont Magyarország és Kína is stratégiai kérdésként kezeli. „Az európai és a transzázsiai vasúti nyomtáv eltér egymástól, így az Európai Unió határán mindenképpen szükség van az áruk megfogására, a konténerek átrakására” – folytatja Csomós Norbert. Magyarországon egyetlen egy ilyen belépési pont van, Záhony. A záhonyi átrakókörzetben egyelőre túlnyomó többségben van az ömlesztett áru, viszont drasztikus növekedést várnak a konténeres áruszállításban. Emiatt a projekt fő fókusza a konténerátrakás, de nem az egyetlen fókusza. „Nemcsak az áruforgalom növekedésére törekszünk, hanem olyan kínai vállalatokkal is felvesszük a kapcsolatot, amelyek számára érdekes lehet egy speciális, jó vasúti összeköttetéssel rendelkező ipari park Kelet-Magyarországon. Jelenleg 60 különböző céggel folytatunk tárgyalásokat” – vázolja Csomós Norbert ügyvezető igazgató a lépéseket. A cél: visszakapcsolódni a vasúti vérkeringésbe és kihasználni a lehetőségeinket.
EGY ÖVEZET, EGY ÚT – KÍNA, KAZAHSZTÁN, OROSZORSZÁG ÉS UKRAJNA
Az ukrán–magyar határra tervezett ipari és logisztikai központ a Ganzhou Nemzetközi Szárazkikötő és Budapest e-kereskedelmi útvonal európai uniós belépési pontja lesz, és egyúttal integrálódhat az „Egy övezet, új út” kezdeményezésbe. A fejlesztés előkészítő szakasza hamarosan lezárul, de a partnerek már a fejlesztések elkezdése előtt számos sikert könyvelhetnek el. „A tavalyi évben összesen 30 konténeres tehervonat érkezett Záhonyba, ezt a számot idén már átléptük. A következő 3 évre 1000 konténervonat fogadására kötöttünk szerződést kínai partnerünkkel” – sorolja a számokat Csomós Norbert. A CELIZ projektnek köszönhetően a következő években fontos és megkerülhetetlen szereplői lehetünk a vasúti kereskedelmi útvonalaknak.
Pencz Máté a Harvardon szerzett közgazdászdiplomával a zsebében alapított céget másodmagával Brazíliában. Övék volt a legnagyobb brazil online nyomda, Loft nevű ingatlanos cégük pedig az ország legsikeresebb startupja lett. Az alapító exkluzív interjút adott a Forbes.hu-nak, ebből közlünk részleteket.
Repülőgép-szabályozási rendszerek, hibadiagnosztika, pilóta nélküli légi járművek, inerciális és műholdas navigáció. Ezek a technológiák és még sokkal több, a repülés jövőjét alakító megoldás fejlesztése, kutatása zajlik sikeresen Újbudán, a Kende utcában, 750 méterre az egykori Aeroexpress Rt. dunai hidroplánállomásának emléktáblájától. Légvonalban persze közelebb. Vanek Bálint megjárta az Egyesült Államokat és Csehországot, de hazahúzta a honvágy. Tizenegy éve landolt a SZTAKI-nál, és amit Magyarország ma hozzátehet a globális repülőgépgyártás fejlesztéséhez, főleg az Airbuson keresztül, azt nagy eséllyel az ő csapatában találják ki.