Az elmúlt egy év egyértelmű nyertese a home office, de az irodai munkavégzésnek egyáltalán nincs vége. Az irodák bezárása egyet jelentene azzal, hogy egy vállalat előrébb sorolja a költségcsökkentést a hatékonyságnál. Az iroda nemcsak egy hely, ahol dolgozunk, hanem közösségi tér is, ahol sokan a koronavírus előtti életünk (minimum) negyedét eltöltöttük. És erről a szociális térről a többség a jövőben sem akar majd lemondani.
„Az biztos, hogy az irodába járási szokásaink változni fognak, emiatt az irodai piac is át fog alakulni, de nem fog eltűnni” – mondja Újvári Viktor Tamás, az Officium irodafejlesztői vállalat ügyvezető igazgatója és tulajdonosa. „Vírushelyzettől függetlenül, nem lehet otthoni munkával állandóan és minden szempontból hatékonyan dolgozni.”
Az Officium 2012-es alapítása óta állandó növekedésben van, ezt az elmúlt egy év pandémiás helyzete sem tudta megállítani. Újvári elmondása szerint ennek az egyik oka az, hogy az emberek vágynak vissza a közösségeikbe, munkahelyeikre, ha nem is az eddig megszokott heti 5 napos konstrukciókban. „A trendek afelé mutatnak, hogy tárgyalótérré fognak átalakulni az irodák. Egyeztetésekre és projektmeetingekre fognak bejárni az emberek, tehát dominálnak majd a közösségi terek, akár publikus coworking részekkel együtt is” – mondja a szakember. Szerinte a felére fog zsugorodni a fix terület, amire szükség lesz. Az irodaterek ergonomikus kialakítása pedig egyre inkább nélkülözhetetlen, nemcsak a vírushelyzet miatt, hanem a munkavégzési szokásaink változása miatt is.
Sikernek érzik, ha egy sokáig magába forduló kamasz elkezd például a testvérével kommunikálni, újra bejár az iskolába, és a szülő ismét tud rá úgy nézni, mint a gyermekére, nem pedig mint egy szörnyetegre. A Pro Juventa Alapítvány szakemberei gyermekpszichiátriai problémával élő családoknak segítenek visszaállni a normális kerékvágásba – nemcsak hagyományos terápiát adnak nekik, hanem művészettel, zenével kombinált, összetett, élményszerű segítséget.
„A járvány első hullámában a legmeghatóbb pillanatok azok voltak, amikor az online terápián elértük, hogy olyan kamaszok arcát is érje a levegő, akik hetek óta be voltak zárkózva a szobájukba. Hatalmas sikerélmény látni, amint a szociális izolációból kilép egy fiatal a szabadba egy pillanatra, és megérinti a szél az arcát” – mondja Pap Erika, a Pro Juventa Alapítvány programfelelőse és a Murmo Terápiás Központ alapító klinikai szakpszichológusa. Tapasztalatai szerint a kamaszok sokféle választ adnak a krízishelyzetekre, vannak, akik teljesen begubóztak a pandémiában, mások viszont egyáltalán nem tartják be a szabályokat, buliról bulira mennek.
ADAKOZOL? Minden hónapban írunk egy szervezetről, amit szerintünk érdemes támogatni. Miért teszünk így? Mert Magyarországon kevesen élnek jól (a jól élők közül sokan olvassák a Forbest), de nagyon sokan küzdenek mindennap. Ez így igazságtalan, és mindenkinek van egy kis felelőssége benne.
Erika és pszichológus, valamint pszichiáter munkatársai a legnehezebb helyzetben lévő gyerekeket és családjaikat támogatják, a megszokott terápiás módszereken túl képzőművészeti és zeneterápiás eszközökkel, pszichodrámával, fejlesztő és prevenciós csoportfoglalkozásokkal. „Van, amikor a problémák verbális szinten nem is fejezhetők ki, nonverbálisan jobban ki tudják mutatni az érzéseiket és gondolataikat. Ha valaki telesatíroz egy lapot feketével, vagy csak mindent lávával elöntő vulkánokat fest, akkor nem is kell mondani semmit. Akadt, aki hónapokig csak házakat rajzolt, mert nem volt meg az alapvető biztonságérzete, és még a lakhatása sem.”
A foglalkozás elején mindig megkérdezik a gyerekeket, milyen belső képet hoztak magukkal. „Előfordul, hogy valakinek hónapokig tart, mire végre nemcsak annyit mond, hogy villamossal jöttem, hanem olyasmit, hogy olyan álmos vagyok, mintha a dunna még a fejemen lenne, és az alól kukucskálnék ki” – meséli Erika a szimbólumterápiás képekkel való munkáról. A rajzoláshoz széles eszköztárat tesznek a gyerekek elé: olajpasztellel, porpasztellel, temperával, szénnel, akvarellel vagy akrilfestékkel, különféle rajzlapokon dolgozhatnak. A lélektani munka a cél, nem az, hogy művészet szülessen – bár néha az is születik. A képeket időnként zenei effektekkel egészítik ki a csoportfoglalkozásokon, ehhez komoly zeneterápiás hangszerparkot működtetnek. „Elmagyarázzuk, mit és menyire kell ütni vagy rázni – de azért van amortizáció rendesen” – nevet Erika.
A Gucci táska többe kerül Az alapítványt még 1996-ban hozták létre az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (ismertebb nevén: a Lipót) Gyermek és Serdülő Pszichiátriai Osztályának dolgozói. Aztán az OPNI bezárása után az osztály megpróbált együtt maradni, 2015-ben hatan közülük először a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetbe, majd a Heim Pál Gyermekkórházba mentek tovább. A gyermekpszichiátriai rehabilitáció és a művészetterápiás, valamint a csoportokkal való munka fontosságát szerették volna megtartani, és hosszú távon a családok mellé állni.
Manapság ugyanis egyre több kamasz sodródik a kilátástalanság felé. Közvetlen életveszélynél persze ott vannak az osztályok, ambulanciák, de ha elmúlt a veszélyeztető helyzet, máris ellátatlanok maradnak a fiatalok. „Márpedig egyes családoknak igencsak sokáig benne kell lenniük a rendszerben, hogy tartós javulást érjen el a gyermekük állapota. A velünk sok szinten együttműködő osztályokon jól képzett szakemberek dolgoznak, ők kapják el a kritikus állapotba került gyerekeket – közös érdek, hogy legyen olyan hely is, ahol a viszonylagos stabilizálódás után megkezdődhet a hosszabb, lassabb pszichoterápiás munka. Csodálatos volna, ha ennek a kevésbé kifizetődőnek látszó folyamatnak is lenne helye az államilag finanszírozott egészségügyben” – mondja Erika.
A Murmo Terápiás Központot azért hozták létre hat évvel ezelőtt, hogy az alapítvány céljainak szakmai megvalósítója legyen. Ez a fajta értékmentés családi döntés is volt. „A férjemmel elhatároztuk, hogy megpróbáljuk magunk tovább vinni a komplex terápiás formákat és megoldani az alapítvány finanszírozását, mert óriási szükségét láttuk a gyermekpszichiátriai rehabilitációs ellátásnak” – mondja Erika. Sokan melléjük álltak rokonaik és barátaik közül is, a Murmo Team az alapítvány partnere.
Klienseik között vannak evés-, szorongásos, és hangulatzavarokkal küzdő, autizmus spektrum zavarral élő és öngyilkos hajlamú kamaszok, sokan gyakran fizikailag bántják magukat, és a nehéz helyzetben lévő családok nem is mindig tudják, hová forduljanak. „Sok családot sajnos el kell utasítanunk, mert nem tudják fizetni a terápiát, az alapítvány lehetőségei pedig végesek” – mondja Erika. Az alapítvány ma keveset tud fizetni a terapeutáknak, néhány csoportfoglalkozáshoz szerencsére találtak támogató céget vagy szervezetet. Emellett művészeti szalonokat, adományozói koncerteket szerveznek, hogy forrást gyűjtsenek.
„Egyszer egy jómódú családban élő édesanya azt mondta a díjaink hallatán, hogy a Gucci táskája többe került, más az afrikai szafarija költségéhez képest kevesellte az összeget, amit kértünk a gyermeke terápiájáért. Nekik nyilván nem olyan megterhelő ez a költség.” Erika azt mondja, a nagyon tehetős családokból érkező kamaszok lehetnek érzelmileg éppen annyira elhanyagoltak, mint a legalacsonyabb végzettségű szülők gyermekei, vagy akik bántalmazó-elhanyagoló környezetben nőttek fel. „Csak abban mások, hogy jobb a ruházatuk, de a lélektani öltözetük semmiben sem különbözik.” A gyermekeket 18–20 éves korig kísérik a Murmo szakemberei, akik akkor látják a sikert, ha például egy sokáig magába forduló kamasz elkezd a testvérével kommunikálni, újra bejár az iskolába, és a szülő ismét tud rá úgy nézni, mint a gyermekére, nem pedig mint egy szörnyetegre. „Az a cél, hogy vissza tudjon állni az életük a normális kerékvágásba, a szülők a saját dolgaikkal foglalkozhassanak, a gyerek meg lehessen gyerek.”
Az egyik legnehezebb dolguk az evészavaros kamaszokkal van. Nekik kell a csoportos, a család- és az egyéni terápia is egyszerre, rendszeresen foglalkozik velük egy pszichiáter, és orvosként követi a testi folyamatokat is, a szülőknek pedig csoportfoglalkozást is javasolnak. „Az információnak áramolni kell köztünk, szakemberek között is, hogy lássuk, mikor hol van esetleg valamilyen billenés.” Emiatt a terápiás órákat többórás egyeztetések követik. Erika szerint az anorexia az egyik legmakacsabb pszichiátriai probléma, és aki legalább két éve benne van, annál annyira a személyiség részévé válik, hogy ha el is múlik, nem marad nyom nélkül. „Olyan, mint amikor egy fa csemetekorában kapott egy karcot: megnő, de a karc mindig ott lesz a törzsén.”
Az Egészséges Lelkű Ifjúságért – Pro Juventa Alapítvány Az alapítás éve: 1996 A csapat: 3 fős kuratórium és összesen 15 önkéntes. Éves költségvetés: 4–5 millió forint, de legalább 30 millió forintra lenne szükségük ahhoz, hogy mind az évi 30 családnak, akikkel foglalkoznak, komplex ellátást tudjanak nyújtani ingyen.
Mit kezdenének 10 000, 100 000 és 1 000 000 forinttal?
10 000: Olajpasztellkréta-készletet és rajzkartont vennének belőle, ez egy művészetterápiás csoportfolyamat alkotásainak egész eszközigényére elég lenne. 100 000: Egy rászoruló családnak térítésmentesen tudnának belőle egyhavi komplex terápiát tartani. 1 000 000: Egy rászoruló család egész évben térítésmentesen tudna járni a három-ötféle terápiás megsegítést tartalmazó komplex programjukba.
A tréning szó Magyarországon még csak mackónadrágot jelentett, amikor F. Várkonyi Zsuzsa a 80-as években írt az amerikai Thomas Gordonnak, hogy szeretné elhozni Magyarországra a demokratikus kapcsolati modell tréningprogramját. Kidolgozta az üzleti coaching mélyebb, terápián alapuló módszerét, és elsőnek állt színpadra egy improvizációs társulattal, hogy pszichológusként szakértse a rögtönzött helyzetgyakorlatokat. Máig táplálkozik édesanyja gyerekkori bátorításából, amikor mint személyiségfejlesztő tréner, egyetemi tanár vagy mint terapeuta megszólal, és akkor is, amikor szakkönyveket vagy regényt ír. Férfiidők lányregénye című könyvének angol változata pár hete már kapható az Amazonon is.
Türelmetlen ambícióval írják át a szabályokat, és azon dolgoznak, hogy a zöldebb, szabadabb és elfogadóbb világ végre ne utópia legyen, hanem alapvetés. A legszerethetőbb, legfrissebb Forbes-lista.
Beau Wrigley amerikai milliárdos ezúttal kannabiszbirodalmat épít, és új cége, a Parallel talán még nagyobb lesz, mint az egykori családi rágógumicég – méghozzá nem azon az áron, hogy a kuncsaftok jól beszívnak. Az amerikai Forbes cikkében magyar szál is előkerül.
A Munch applikációja kidobandó ételeket ment meg, a This is Redy menstruációs bugyija egészségügyi hulladékot állít meg, a SEON fintech megoldása pénzügyi csalásokat akadályoz meg. Alapítóik huszonévesek, sikeresek, hajtanak, de már megtanulták, hogy ne hajtsák túl magukat. Nem azzal foglalkoznak, hogy mit lehet és mit nem, csak látják a problémákat, van egy megoldásuk, és csinálják. Molnár Dórával, Wettstein Alberttel és Jendruszák Bencével a nem létező országhatárokról, egy fenntarthatóbb kapitalizmusról, az egyetem értelméről, ügyekről és pénzről beszélgettünk. De esett szó steakről és vegán kolbászról is.
